Berillium-szulfát
| berillium-szulfát | |||
| |||
| |||
| berillium-szulfát tetrahidrát | |||
| Kémiai azonosítók | |||
|---|---|---|---|
| CAS-szám | 13510-49-1 (anhidrát) 7787-56-6 (tetrahidrát) | ||
| PubChem | 26077 | ||
| ChemSpider | 24291 | ||
| ChEBI | CHEBI:53473 | ||
| |||
| |||
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |||
| Kémiai képlet | BeSO4 (anhidrát) BeSO4·2H2O (dihidrát) BeSO4·4H2O (tetrahidrát) | ||
| Moláris tömeg | 105,08 g/mol (anhidrát) 141,11 g/mol (dihidrát) 177,14 g/mol (tetrahidrát) | ||
| Megjelenés | fehér, szagtalan, szilárd anyag[1] | ||
| Sűrűség | 2,5 g/cm³ (anhidrát)[2] 1,71 g/cm³ (tetrahidrát)[2][3] | ||
| Olvadáspont | 1127 °C (anhidrát)[2] 92 °C (dihidrát, dehidr.)[2] ~100 °C (tetrahidrát, dehidr.)[2] | ||
| Forráspont | 2,500 °C (4,530 °F; 2,770 K) (anhidrát) | ||
| Oldhatóság (vízben) | nagyon jól oldódik 36,2 g/100 mL (0 °C) 40,0 g/100 mL (20 °C) 54,3 g/100 mL (60 °C) | ||
| Oldószerei | oldhatatlan etanolban (tetrahidrát)[4] | ||
| Törésmutató (nD) | 1,4374 (tetrahidrát) | ||
| Termokémia | |||
| Std. képződési entalpia ΔfH |
−1205,2 kJ/mol[2] | ||
| Standard moláris entrópia S |
90 J/mol K | ||
| Veszélyek | |||
| EU osztályozás | karcinogén, nagyon mérgező, veszélyes a környezetre | ||
| Főbb veszélyek | nagyon mérgező, egészségre veszélyes, környezetre veszélyes, | ||
| R mondatok | R49 R25 R26 R36/37/38 R43 R48/23 R51/53 | ||
| S mondatok | S53 S45 S61 | ||
| Gyúlékonyság | nem gyúlékony | ||
| LD50 | 82 mg/kg (patkány, szájon át) | ||
| Rokon vegyületek | |||
| Azonos kation | berillium-fluorid berillium-klorid berillium-bromid | ||
| Azonos anion | magnézium-szulfát kalcium-szulfát stroncium-szulfát bárium-szulfát rádium-szulfát | ||
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |||
A berillium-szulfát a kénsav berilliumsója, képlete BeSO4. Először 1815-ben Jöns Jakob Berzelius izolálta.[5]
Előállítása[szerkesztés]
Előállítható berillium-hidroxid vagy berillium-karbonát híg kénsavban történő oldásával, majd abból való kikristályosítással:[5]
Tulajdonságai[szerkesztés]
Fizikai tulajdonságai[szerkesztés]
Több hidratált formája is létezik, a kereskedelemben a vegyületet tetrahidrátként (BeSO4·4H2O) forgalmazzák, ez 111,5 °C-on dihidráttá (BeSO4·2H2O), 158 °C-on monohidráttá alakul (BeSO4·H2O).[6] Kb. 400 °C-on dehidratálódik. A vízmentes berillium-szulfát legfeljebb körülbelül 580 °C-ig stabil.[7] Ismert a hexahidrátja (BeSO4·6H2O) is, ez 76 °C-on dihidráttá alakul.[6] A vízmentes berillium-szulfát vízben lassan és rosszul, tetrahidrátja azonban jól oldódik.
Kémiai tulajdonságok[szerkesztés]
A tetrahidrát formában tetraéderes, 4-es koordinációjú [Be(H2O)4]2+ kation található,[8] ellentétben az analóg magnéziumsóval (MgSO4·6H2O), amelyben a magnéziumion – [Mg(H2O)6]2+ – oktaéderes.[9]
Az anhidrát szerkezete hasonló a berlinitéhez, váltakozva tetraéderesen koordinált Be-t és S-t tartalmaz, és minden oxigén 2-es koordinációs számú (Be−O−S). A Be−O távolság 156 pm, a S−O távolság 150 pm.[10]
Felhasználása[szerkesztés]
A berillium-szulfát és a rádium-szulfát keverékét használták neutronforrásként a maghasadás felfedezésének idejében. Használják a homeopátiában is.
Biztonság[szerkesztés]
A berillium erősen mérgező. Patkányokon tesztelve igen erős rákkeltő hatást észleltek,[11] az emberben azonban csak néhány esetben.
Mérgezés[szerkesztés]
A berilliummérgezések több formája ismert, ezek többségét az anyagok por alakja okozza.[12]
Toxikus tüdőgyulladás
- Ismételt, vagy ritkábban egyszeri belégzése néhány naptól néhány évig terjedő lappangási idővel, nyilvánvaló ok nélkül
- A tünetei közé tartozik a légszomj, köhögés és láz.
- Lassú lefolyású betegség, hónapokig tartó betegeskedés után is beállhat a halál.
Berilliózis
- A tüdőszövet lassan kifejlődő granulomatózusos betegsége.
Források[szerkesztés]
- ↑ berillium-szulfát adatlap (Alfa Aesar, 2010. március)
- ↑ a b c d e f William M. Haynes. CRC Handbook of Chemistry and Physics, 97th Edition, Boca Raton: CRC Press (2016). ISBN 978-1-4987-5429-3
- ↑ berillium-szulfát adatlap (Sigma-Aldrich, 2016. október)
- ↑ The Merck Index. Susan Budavari (szerk.). 12. kiadás. Whitehouse Station, New Jersey, USA: Merck & Co. 1996. ISBN 0-911910-12-3
- ↑ a b Ch. L. Parsons: The Chemistry and Literature of Beryllium. London 1909, S. 33 ff.
- ↑ a b M. Levi-Malvano: Die Hydrate des Berylliumsulfats. In: Zeitschr. f. anorg. Chem. 1906, 48, S. 446ff. (Volltext)
- ↑ Gmelins Handbuch der Anorganischen Chemie. BERYLLIUM, System Nummer 26, Achte Auflage. Verlag Chemie, Berlin 1930.
- ↑ M. Binnewies: Allgemeine und Anorganische Chemie. 1. Auflage. 2004, ISBN 3-8274-0208-5, S. 355 f.
- ↑ Wells A.F. (1984) Structural Inorganic Chemistry 5th edition Oxford Science Publications ISBN 0-19-855370-6
- ↑ (1955) „Die Kristallstruktur von BeSO4”. Tschermaks Mineralogische und Petrographische Mitteilungen 5 (3), 227–230. o. DOI:10.1007/BF01191066. ISSN 0041-3763.
- ↑ umwelt-online.de. [2018. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 17.)
- ↑ W. Forth: Allgemeine und spezielle Toxikologie und Pharmakologie. 6. Auflage. 1992, ISBN 3-411-15026-2, S. 781.
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Berylliumsulfat című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Beryllium sulfate című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
