Bárium-szulfát

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bárium-szulfát
Barium-sulfate-2D.png
A bárium-szulfát szerkezete
Barite-unit-cell-3D-vdW.png
A bárium-szulfát háromdimenziós modellje
IUPAC-név Bárium-szulfát
Más nevek barit, súlypát
Kémiai azonosítók
CAS-szám 7727-43-7
RTECS szám CR060000
ATC kód V08BA01
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet BaSO4
Moláris tömeg 233,43 g/mol
Megjelenés fehér színű, kristályos
Sűrűség 4,5 g/cm3[1]
Olvadáspont 1580 °C (bomlik)[1]
Forráspont (nincs)
Oldhatóság (vízben) oldhatatlan[1]
Veszélyek
EU osztályozás (nincsenek veszélyességi szimbólumok)[1]
R mondatok nincs R-mondat[1]
S mondatok nincs S-mondat[1]
Rokon vegyületek
Azonos kation Bárium-klorid
Bárium-nitrát
Bárium-karbonát
Azonos anion Kalcium-szulfát
Ha másként nem jelöljük, az adatok
az anyag standard állapotára vonatkoznak.
(25 °C, 100 kPa)
Bárium-szulfát

A bárium-szulfát a bárium kénsavval alkotott sója, szulfátja. Képlete BaSO4. Fehér színű, amorf vagy kristályos szerkezetű, szagtalan, íztelen por. Sűrűsége nagy. Oldhatatlan vízben és híg savakban, de tömény savak kis mértékben oldják. A báriumvegyületek többségével ellentétben vízben való oldhatatlansága miatt nem mérgező.

Kémiai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha hevítik, kén-dioxid fejlődése közben bomlik. Bárium-szulfiddá redukálódik hidrogén, szén, kén, és bizonyos fémek hatására. A szénnel végzett redukció egyenlete:

\mathrm{BaSO_4 + 4 \ C \rightarrow BaS + 4 \ CO}

Ha szilícium-dioxiddal olvasztják össze, bárium-metaszilikáttá alakul, emellett kén-dioxid és oxigén fejlődik.

\mathrm{2 \ BaSO_4 + 2 \ SiO_2 \rightarrow 2 \ BaSiO_3 + 2 \ SO_2 + O_2}

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bárium-szulfát a természetben megtalálható ásványként, a neve barit vagy súlypát. Ez az ásvány rombos szerkezetű kristályokat alkot.

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Finom eloszlású bárium-szulfát a következőképpen állítható elő súlypátból: először szénnel izzítják, ekkor bárium-szulfiddá redukálódik. Ezt sósavval átalakítják bárium-kloriddá, majd ennek az oldatából nátrium-szulfáttal bárium-szulfát csapadékot választanak le. Ez az úgynevezett lecsapott bárium-szulfát, ami jó fedőképességű festék.

A természetben megtalálható bárium-szulfát is forgalomba kerül. Ehhez először megőrlik, majd iszapolják és szárítják.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy mennyiségű bárium-szulfátot alkalmaznak festékek gyártásához. Előnyös tulajdonsága a bárium-szulfátot tartalmazó festékeknek, hogy nem mérgezőek. Nem változnak légköri hatásokra. A fedőképessége azonban az ólomfehérnek jelentősen jobb, mint a bárium-szulfáté. A papírokhoz is keverik, hogy az fehér színű és csillogó felületű legyen. A finom eloszlású bárium-szulfát tömíti a papír pórusait, emiatt lesz sima felületű.

Az orvosi gyakorlatban röntgenfelvételek készítésekor alkalmazzák kontrasztanyagnak. A gyomor és a bél röntgenvizsgálatkor a beteggel bárium-szulfát pépet etetnek. A vegyület a röntgensugarakat elnyeli. Bevonja a gyomor- és a bélfalat és átlátszatlanná teszi azokat. Fontos, hogy a röntgenvizsgálatoknál használt bárium-szulfát ne tartalmazzon szennyezésként vízben oldódó és ezért mérgező báriumvegyületeket.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret
  • Nyilasi János: Szervetlen kémia
  • Lukács, Gyula. Színmérés. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. ISBN 963-10-4484-x (1982) 

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]