Atomhatalom
 |
Ezt a szócikket össze kellene dolgozni a Nukleáris fegyverkezés szócikkel. |
 |
Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Az atomhatalom elsősorban a sajtóban használt kifejezés azokra az országokra, amelyek rendelkeznek olyan bombával, mely a lökést okozó hőenergiát nem kémiai reakcióból, hanem atomfizikai folyamatból nyeri. Ez lehet az atomok szétesése (fisszió) vagy egyesülése (magfúzió).
Atomhatalmak[szerkesztés]
A második világháborúban egy (Amerikai Egyesült Államok), azóta további kilenc ország (Szovjetunió/Oroszország, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság, Izrael, Dél-afrikai Köztársaság, Pakisztán, India és Észak-Korea) fejlesztett ki nukleáris fegyvereket. Dél-Afrika még az 1970-es és 1980-as években kezdte meg saját nukleáris fegyvereinek kifejlesztését, a program azonban az 1990-es évek elején kudarcba fulladt, így a dél-afrikaiak ezidáig az egyedüliek, akik felhagytak a nukleáris fegyverek fejlesztésével.
Az említett országok mellett Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna is hozzájutott nukleáris fegyverekhez a Szovjetunió 1991-es széthullását követően. Az akkor megalakult 14 új ország magáénak tekintette a saját területekre eső szovjet katonai létesítményeket a meglévő felszerelésekkel együtt. Oroszország azonban a nyugati nemzetek pénzügyi és diplomáciai segítségével megvásárolta a három ország nukleáris fegyvereit, melyeket aztán megsemmisített.
Argentína, Brazília, Líbia, Dél-Korea, Svédország, Svájc és Tajvan is rendelkezett olyan programokkal, melyek a nukleáris fegyverek gyártását szorgalmazták volna, ezek azonban különböző okok miatt kudarcba fulladtak. Hasonló a helyzet Iránban és Szíriában is, ahol a jelenleg még érvényben lévő fejlesztési programok sem tűnnek hosszú életűnek. A jelek szerint Japán egy esetleges háborús fenyegetés esetén, rövid időn belül képes lenne nukleáris fegyverek előállítására. Észak-Koreának jelentős lemaradása van ezen a téren, hiszen ezidáig csupán egy kezdetleges nukleáris töltetet tudott felmutatni.