Atomhatalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az atomhatalom elsősorban a sajtóban használt kifejezés azokra az országokra, amelyek rendelkeznek olyan bombával, mely a lökést okozó hőenergiát nem kémiai reakcióból, hanem atomfizikai folyamatból nyeri. Ez lehet az atomok szétesése (fisszió) vagy egyesülése (magfúzió).

Atomhatalmak[szerkesztés]

A második világháború óta 10 ország (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Izrael, Dél-Afrika, Pakisztán, India és Észak-Korea) fejlesztett ki nukleáris fegyvereket. Dél-Afrika még az 1970-es és 1980-as években kezdte meg saját nukleáris fegyvereinek kifejlesztését. Ez a program viszont az 1990-es évek elején kudarcba fulladt, így a dél-afrikaiak ezidáig az egyedüliek, akik felhagytak a nukleáris fegyverek fejlesztésével.

Az említett nemzetek mellett Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna is hozzájutott nukleáris fegyverekhez a Szovjetunió 1991-es széthullását követően. Az akkor megalakult 14 új ország magáénak tekintette a saját területekre eső szovjet katonai létesítményeket a meglévő felszerelésekkel együtt. Oroszország azonban a nyugati nemzetek pénzügyi és diplomáciai segítségével megvásárolta a 3 volt szovjet tagország nukleáris fegyvereit, melyeket aztán darabokra szedtek.

Argentína, Brazília, Líbia, Dél-Korea, Svédország, Svájc és Tajvan is rendelkezett olyan programokkal, melyek a nukleáris fegyverek gyártását szorgalmazták volna, ezek azonban különböző okok miatt kudarcba fulladtak. Hasonló a helyzet Iránban és Szíriában is, ahol a jelenleg még érvényben lévő fejlesztési programok sem tűnnek hosszú életűnek. A jelek szerint Japán egy esetleges háborús fenyegetés esetén, rövid időn belül képes lenne nukleáris fegyverek előállítására. Észak-Koreának jelentős lemaradása van ezen a téren, hiszen ezidáig csupán egy kezdetleges nukleáris töltetet tudott felmutatni.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]