Art Blakey

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Art Blakey
16001000424174-Scharinska villan-Riksantikvarieämbetet.jpg
Életrajzi adatok
Született 1919. október 11.[1][2][3][4][5][6]
Pittsburgh[7]
Elhunyt 1990. október 16. (71 évesen)[1][2][3][4][5][6]
New York[8]
Pályafutás
Műfajok jazz, bebop, hard bop
Híres dal Moanin'
Együttes Jazz Messengers
Hangszer dob, ütős hangszerek
Díjak
  • Grammy Lifetime Achievement Award (2005)
  • Bird Award
Tevékenység
Kiadók

Art Blakey weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Art Blakey témájú médiaállományokat.

Arthur Blakey (Pittsburgh, 1919. október 11.New York, 1990. október 16.), más néven Abdullah Ibn Buhaina amerikai jazz-dobos és zenekarvezető. Több, mint 30 éven keresztül vezette híres zenekarát, a Jazz Messengers-t.

Életpályája[szerkesztés]

Art Blakey 1919. október 11-én született Pittsburghben, Earl Hines és Erroll Garner, két kiváló zongorista, szülővárosában. Eleinte a külvárosi acélöntödében dolgozott, esténként pedig helyi klubokban zongorázott. Hamarosan úgy döntött, dobosként jobban megállná a helyét, és tizenöt évesen már saját zenekara is volt.

1939-től Fletcher Henderson, Mary Lou Williams, majd Billy Eckstine zenekarában is játszott, akinél fiatalon megfordult többek közt Dizzy Gillespie, Miles Davis és Charlie Parker. A 40-es évek második felében Thelonious Monk vette szárnyai alá Blakeyt New Yorkban, több felvételt is készítettek, és Monk pályafutásának végéig (1971) gyakran szerepeltek együtt. 1948-ban Nyugat-Afrikába utazott, hogy kielégítse világvallások utáni – régóta tartó – érdeklődését, és felvette az iszlám vallást, valamint az Abdullah Ibn Buhaina nevet. Utazásai alatt afrikai dobolási technikákat is elsajátított. A következő néhány évben kiváló bebop zenészeket kísért fellépéseken, rádiófelvételeken.

1954-ben alakította meg Horace Silverrel a Jazz Messengerst, amely Silver két évvel későbbi távozása után az ő neve alatt működött haláláig. A korai kvintetben Clifford Brown, Lou Donaldson és Curly Russell szerepelt még. 1959 és 1964 között Wayne Shorter tenorszaxofonos volt a művészeti vezetőjük, akinek szerzeményei távozása után is meghatározóak voltak az együttes repertoárjában. A Moanin' (1959) a korszak és a Jazz Messengers egyik kiemelkedő albuma.

A 70-es évek fúziós korszakát kicsit döcögősen vészelte át a zenekar, de a következő évtized elején a tradicionális jazz ismét erőre kapott, és Wynton Marsalis trombitás részvételével és irányításával újabb sikereket könyvelhettek el. Blakey együttese kiváló zenei teljesítménye mellett fiatal zenészgenerációk sorát nevelte ki.

Válogatott diszkográfia[szerkesztés]

  • New Sounds (1947) - Blue Note
  • A Night At Birdland (1954) - Blue Note
  • At The Cafe Bohemia (1955) - Blue Note
  • The Jazz Messengers (1956) - Columbia
  • Hard Drive (1957) - Bethlehem
  • Moanin' (1958) - Blue Note
  • At The Jazz Corner Of The World (1959) - Blue Note
  • The Big Beat (1960) - Blue Note
  • Night In Tunisia (1960) - Blue Note
  • Free For All (1964) - Blue Note
  • Straight Ahead (1981) - Concord
  • Keystone 3 (1982) - Concord

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Find A Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 13.)
  8. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 31.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap