A nagy ábránd
| A nagy ábránd (La Grande Illusion) | |
| 1937-es francia film | |
 | |
| A film egy képkockája. Középen Jean Gabin, jobb szélen Pierre Fresnay | |
| Rendező | Jean Renoir |
| Producer | Raymond Blondy |
| Műfaj | filmdráma |
| Forgatókönyvíró |
Charles Spaak Jean Renoir |
| Főszerepben |
Jean Gabin Erich von Stroheim Pierre Fresnay |
| Zene | Kozma József |
| Operatőr |
Christian Matras Claude Renoir Jean-Serge Bourgoin |
| Vágó |
Marguerite Renoir (1958-ban újra montírozta: Renée Lichtig) |
| Jelmeztervező | René Decrais |
| Díszlettervező | Eugène Lourié |
| Gyártás | |
| Gyártó |
Frank Rollmer Albert Pinkévitch |
| Ország |  Franciaország |
| Nyelv | francia |
| Játékidő | 113 perc |
| Forgalmazás | |
| Forgalmazó |
 R.A.C. Cinédis Filmsonor Gaumont |
| Bemutató | 1937. június 7. 1979. április 17. (MTV1-en) |
| További információk | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz A nagy ábránd témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A nagy ábránd (eredeti cím: La Grande Illusion) fekete-fehér francia film, Jean Renoir filmrendező leghíresebb alkotása. 1937-ben mutatták be, 1958-ban felkerült a világ legjobb filmjeiként elismert Brüsszeli tizenkettő listájára. Franciaország ún. „népfrontos” korszakában készült, amikor népi összefogás jött létre a szélsőséges eszmék és a háborús hangulatkeltés visszaszorítására. Az ábránd olyan vágy, amely rendszerint nem teljesül.[1]
Ismertetése[szerkesztés]
A cselekmény az I. világháború idején játszódik. Egy német hadifogolytábor foglyai szokásos hétköznapjaikat élik. Lesik a háborús híreket, színielőadásra készülnek, alagutat ásnak a tervezett szökéshez. Köztük van Maréchal hadnagy (Jean Gabin), a munkásemberből lett pilóta és de Boëldieu százados (Pierre Fresnay) is, akiknek repülőgépét lelőtték. Boëldieu előkelő származása miatt kissé idegenkedik a vegyes összetételű társaságtól, de az alagútásásban ő is kénytelen részt venni. Mire az alagút elkészül, a szökés meghiúsul: másik táborba, egy régi vár falai közé szállítják őket. A sebesülése miatt nyakmerevítőt viselő halk szavú arisztokrata, von Rauffenstein táborparancsnok (Erich von Stroheim kitűnő alakítása) udvarias beszélgetéseket folytat az ugyancsak arisztokrata Boëldieu-vel, miközben a három másik francia tiszt újabb szökési terveket sző. Boëldieu márki méltóságán alulinak tartja a szökést, de fogolytársainak segít. Mialatt az elképedt von Rauffenstein a várfalon furulyázgató Boëldieu-t próbálja rábeszélni és végül kénytelen lelőni, a többiek megszöknek. Maréchal és a sebesült Rosenthal – bécsi zsidó bankárcsalád fia – útközben összevesznek, ám Maréchal visszatér sebesült társáért, és egy német nő tanyáján együtt bújnak meg. Az asszony és Maréchal között szerelem szövődik, de a férfi nem maradhat sokáig. Végül a két szökevénynek sikerül átjutnia a határon.
A történetet Renoir rendkívül visszafogottan, higgadt, realista stílusban adja elő. Kerüli a drámai nagy jelenetek részletező bemutatását, az ábrázolásban nem az események menete a fontos, hanem ami mögöttük van. Nem látjuk Maréchal gépének lezuhanását, nem kell átélnünk az alagút fúrásának izgalmait. Amikor híre jön, hogy az egyik fontos francia erődöt a németek elfoglalták, a foglyok elcsüggednek; a színielőadás híres jelenetében az erőd visszafoglalásának hírére mámorosan énekelni kezdik a francia himnuszt; amikor azután a város harmadszor is gazdát cserél, már csak arról beszélnek, vajon mi maradhatott meg belőle.
Ebben a háborús filmben az embereket összehozza háború. Felváltva ássa az alagutat a mérnök, a tanár, a munkás, a bankár és a márki is. A börtönben kapcsolatot talál egymással a német őr és a szökésért bezárt Maréchal. Elsa, a német parasztasszony szerelmét nem akadályozza meg, hogy Maréchal ellenség, ráadásul szökevény, sőt a háború után is visszavárja. Különösen érdekes Boëldieu alakja, akinek közeledését finom utalásokkal érzékelteti a rendező. „Utálom ezt a hangszert” – mondja egy alkalommal a furulyára, mely egyik rabtársáé. Később éppen ezt használja fel, hogy a többiek szökését fedezze. Ugyanakkor végig megmarad társadalmi osztálya méltó képviselőjének is. „Nem tudom, ki nyeri a háborút, de ha már mi sem tartunk össze…” – mondja csendesen a német arisztokrata, von Rauffenstein a francia arisztokratának, Boëldieu-nek, majd később hozzáteszi: „Fölöslegesek lettünk…” Közben vigyázva arrébb tesz egy cserép muskátlit. A figyelmes táborparancsnok később kötelességtudóan lelövi a márkit, azután elnézést kér tőle, és a haldokló lovagiasan megbocsát: „Magam is ezt tettem volna” – mondja. Végül von Rauffenstein a holttest mellé állítja a már látott muskátlit.
Jean Renoir filmnyelvi újításai ebben a filmjében is nyomon követhetők. Nagy szerepet kap nála a jelenet mélysége: az össze-vissza heverő jelmezek varrása közben például kontrasztként a háttérben állandóan látjuk az udvaron menetgyakorlatot végző egyenruhás katonákat. Gyakran erőteljes kameramozgatással építi fel jeleneteit, ezt látjuk már rögtön a film elején, a francia repülőezred kantinjában. Különösen emlékezetes a színielőadás képsora, ahol a himnusz éneklésekor a kamera egy egész kört ír le, miközben a megriadt német tisztek intézkedni indulnak.
A film címe, A nagy ábránd sok találgatásra adott okot, de abban mindenki egyetértett, hogy több jelentése is lehetséges: a nemzeti és a faji ellentétek megszűnésének, a szolidaritás, a jóság és a szeretet felülkerekedésének, a háború elkerülhetőségének illúziója.
Érdekességek[szerkesztés]
- Claude Renoir operatőr (a rendező unokaöccse) betegsége miatt három hétre elhagyta a forgatást, ezalatt asszisztense, Jean-Serge Bourgoin helyettesítette.
- A film 1937-ben nézőcsúcsot döntött, 2 hónap alatt egyetlen moziteremben 200 000 néző váltott rá jegyet.
- A II. világháború éveiben pacifista hangulata miatt vetítését betiltották.
- Roosevelt elnök feleségének születésnapján a filmet levetítették a Fehér Házban.
- New York egyik mozijában a filmet 36 hétig vetítették.
- Az amerikai filmkritikusok 1938-ban az év legjobb külföldi filmjének választották.
Szereplők[szerkesztés]
- Jean Gabin (Szabó Gyula): Maréchal
- Marcel Dalio (Kautzky József): Rosenthal
- Pierre Fresnay (Fülöp Zsigmond): de Boëldieu
- Erich von Stroheim (Szabó Ottó): von Rauffenstein
- Dita Parlo (Juhász Éva): Elsa
- Julien Carette (Zenthe Ferenc): Cartier
- Gaston Modot (Somogyvári Pál): a mérnök
- Jean Dasté (Dobránszky Zoltán): a tanár
- Sylvain Itkine (Suka Sándor): Demolder hadnagy
- Werner Florian (Perlaki István): Kantz (Artur)
- A kis Peters (?): Lotte
- Georges Péclet (?): Charpentier
- Habib Benglia (?): a szenegáli
- Claude Sainval (?): Ringis
- Roger Forster (?): Maisonneuve
- Jacques Becker (?): angol tiszt
- Carl Koch (?): vidéki csendőr
- Pierre Blondy (?): egy katona
- Albert Brouett (?): társ a cellában
További magyar hangok: Balázs Péter, Cs. Németh Lajos, Csurka László, Czigány Judit, Dunai Tamás, Elekes Pál, Garics János, Gera Zoltán, Kézdy György, Koroknay Géza, Miklósy György, Pathó István
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Magyar értelmező kéziszótár. 2. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1975. 2. o. ISBN 963-05-0731-5 Érzelmes, színes, de rendszerint nem teljesülő vágy, elképzelés.
Források[szerkesztés]
- A nagy ábránd az Internet Movie Database oldalon (angolul)
|
