2014-es GP3-szezon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
2014-es GP3-szezon
GP3-Serie logo.svg
Egyéni világbajnokGBR Alex Lynn (207 pont)
Konstruktőri világbajnokGBR Carlin (347 pont)
 ← 2013
2015 → 

A 2014-es GP3-szezon a sorozat történetének ötödik bajnoksága volt. A címvédő az orosz Danyiil Kvjat volt, aki ebben az évben debütált a F1-ben a Scuderia Toro Rosso csapat autójában. A csapatok között a francia ART volt a bajnoki titulus őrzője.

A bajnoki címet a Red Bull pártfogoltja, Alex Lynn szerezte meg első brit pilótaként. A csapatok közül a Carlin lett a bajnok.

Tesztek[szerkesztés]

Előszezoni tesztek[szerkesztés]

A szezont megelőzően három, kétnapos tesztet tartottak az Ibériai-félszigeten. Az első, portugáliai tesztelésen nem vett részt a Formula–1-es Force Indiával szerződését a GP3-ra is kiterjesztő Hilmer Motorsport.[1][2] Mivel a tesztek délelőtti és délutáni szakaszból álltak, ezért a körszámnál az első szám a délelőtt, a második a délután teljesített köröket jelenti.

Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
Március 27. POR Estoril, Portugália Autódromo do Estoril GBR Dino Zamparelli FRA ART Grand Prix 1:29.145 35+14[3]
Március 28. GBR Alex Lynn GBR Carlin 1:28.553 25+31[4]
Április 10. ESP Jerez de la Frontera, Spanyolország Circuito Permanente de Jerez GBR Nick Yelloly CAN Status Grand Prix 1:31.350 65[5]
Április 11. SWE Jimmy Eriksson FIN Koiranen GP 1:30.732 36+42[6]
Április 16. ESP Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya GBR Nick Yelloly CAN Status Grand Prix 1:35.104 22+43[7]
Április 17. GBR Emil Bernstorff GBR Carlin 1:34.494 38+24[8]

Utószezoni teszt[szerkesztés]

Dátum Helyszín Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
November 27., reggel UAE Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek ITA Kevin Ceccon SWI Jenzer Motorsport 1:55.501 26
November 27., délután FRA Andrea Pizzitola FRA ART Grand Prix 1:55.832 29
November 28., reggel ITA Luca Ghiotto ITA Trident 1:55.976 27
November 28., délután SWI Mathéo Tuscher SWI Jenzer Motorsport 1:55.583 25
November 29., reggel ITA Antonio Fuoco FRA ART Grand Prix 1:55.327 26
November 29., délután ITA Luca Ghiotto ITA Trident 1:55.134 34

Csapatok és versenyzők[szerkesztés]

A Carlin versenyzője Alex Lynn, aki az év végén megnyerte a bajnokságot.
Csapat Rajtszám Pilóta Versenyek
FRA ART Grand Prix[9] 1 SWI Alex Fontana[10] mind
2 GER Marvin Kirchhöfer[11] mind
3 GBR Dino Zamparelli[12] mind
GBR Arden International[9][13] 4 ROU Robert Vișoiu[14] mind
5 SWI Patric Niederhauser[14] mind
6 GBR Jann Mardenborough[15] mind
FIN Koiranen GP[9] 7 ESP Carmen Jordá[16] 1–7
GBR Dean Stoneman[17] 8–9
8 SWE Jimmy Eriksson[18] mind
9 Uruguay Santiago Urrutia[19] mind
GBR Carlin[9] 10 GBR Alex Lynn[20] mind
11 GBR Emil Bernstorff[21] mind
12 Makaó Luís Sá Silva[22] mind
GBR Marussia Manor Racing[9] 14 FIN Patrick Kujala[23] 1–7
15 GBR Ryan Cullen[23] 1–7
16 GBR Dean Stoneman[23] 1–7
GER Hilmer Motorsport[24]1 17 RUS Ivan Taranov[25] 1
RUS Nyikolaj Marcenko[26] 2, 8
GER Sebastian Balthasar[27] 3–7
18 CAN Nelson Mason[28] mind
19 NED Beitske Visser[28] 1
ITA Riccardo Agostini[26] 2–9
SWI Jenzer Motorsport[9] 20 NOR Pål Varhaug[28] mind
21 SWI Mathéo Tuscher[28] mind
22 CHN Adderly Fong[28] 1–4
AUT Christopher Höher[29] 5
ITA Kevin Ceccon[30] 6–9
ITA Trident[9] 23 BRA Victor Carbone[14] 1–4
RUS Konsztantyin Tyerescsenko[30] 6
ITA Luca Ghiotto[30] 7
CHN Kang Ling[31] 9
24 SAF Roman de Beer[32] 1–5
SWE John Bryant-Meisner[30] 6–7
FIN Patrick Kujala[17] 8
GBR Ryan Cullen[31] 9
25 RUS Gyenyisz Nagulin[28] 1
AUS Mitchell Gilbert[27] 3–5, 7–8
ITA Luca Ghiotto[30] 6
FIN Patrick Kujala 9
CAN Status Grand Prix[9] 26 GBR Nick Yelloly[33] mind
27 Új-Zéland Richie Stanaway[34] mind
28 MEX Alfonso Celis, Jr.[35] mind

1: A Hilmer helyett az orosz Russian Time indult volna, de Igor Mazepa halála után a csapat nehéz helyzetbe került, s csak a GP2-es indulást vállalták el.[24][36]

Átigazolások[szerkesztés]

Csapatváltások[szerkesztés]

Újonc pilóták[szerkesztés]

Visszatérő pilóták[szerkesztés]

Távozó pilóták[szerkesztés]

Versenynaptár[szerkesztés]

A 2014-es versenynaptárat 2013 decemberében véglegesítették. Kiesett a korábban önálló helyszínként szereplő, valenciai Ricardo Tormo versenypálya, viszont első alkalommal rendezhet futamot Ausztria és Oroszország.[51]

Verseny Pálya/Helyszín Ország Pályarajz Dátum
1 V1 Circuit de Catalunya, Montmeló ESP Spanyolország Barcelona Május 10.
V2 Május 11.
2 V1 Red Bull Ring, Spielberg AUT Ausztria Red Bull Ring Június 21.
V2 Június 22.
3 V1 Silverstone Circuit UK Egyesült Királyság Silverstone Július 5.
V2 Július 6.
4 V1 Hockenheimring, Hockenheim GER Németország Hockenheim Július 19.
V2 Július 20.
5 V1 Hungaroring, Mogyoród HUN Magyarország Mogyoród Július 26.
V2 Július 27.
6 V1 Circuit de Spa-Francorchamps BEL Belgium Spa Augusztus 23.
V2 Augusztus 24.
7 V1 Autodromo Nazionale Monza ITA Olaszország Monza Szeptember 6.
V2 Szeptember 7.
8 V1 Sochi International Street Circuit, Szocsi RUS Oroszország Szocsi Október 11.
V2 Október 12.
9 V1 Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi UAE Egyesült Arab Emírségek Abu-Dzabi November 22.
V2 November 23.

Eredmények[szerkesztés]

Verseny Pálya Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes versenyző Győztes csapat Összefoglaló
1 V1 ESP Circuit de Catalunya GBR Alex Lynn GBR Alex Lynn GBR Alex Lynn GBR Carlin Összefoglaló
V2 SWI Patric Niederhauser GBR Dean Stoneman GBR Marussia Manor Racing
2 V1 AUT Red Bull Ring GBR Alex Lynn GBR Alex Lynn GBR Alex Lynn GBR Carlin Összefoglaló
V2 GBR Emil Bernstorff GBR Emil Bernstorff GBR Carlin
3 V1 UK Silverstone Circuit SWE Jimmy Eriksson GBR Alex Lynn SWE Jimmy Eriksson FIN Koiranen GP Összefoglaló
V2 Új-Zéland Richie Stanaway Új-Zéland Richie Stanaway CAN Status Grand Prix
4 V1 GER Hockenheimring GER Marvin Kirchhöfer GER Marvin Kirchhöfer GER Marvin Kirchhöfer FRA ART Grand Prix Összefoglaló
V2 GBR Jann Mardenborough GBR Jann Mardenborough GBR Arden International
5 V1 HUN Hungaroring Új-Zéland Richie Stanaway GBR Jann Mardenborough Új-Zéland Richie Stanaway CAN Status Grand Prix Összefoglaló
V2 SWI Patric Niederhauser SWI Patric Niederhauser GBR Arden International
6 V1 BEL Circuit de Spa-Francorchamps ITA Luca Ghiotto GBR Dean Stoneman GBR Dean Stoneman GBR Marussia Manor Racing Összefoglaló
V2 SWI Alex Fontana GBR Alex Lynn GBR Carlin
7 V1 ITA Autodromo Nazionale Monza SWE Jimmy Eriksson GBR Dino Zamparelli SWE Jimmy Eriksson FIN Koiranen GP Összefoglaló
V2 GER Marvin Kirchhöfer GBR Dean Stoneman GBR Marussia Manor Racing
8 V1 RUS Sochi International Street Circuit GBR Dean Stoneman GBR Dean Stoneman GBR Dean Stoneman FIN Koiranen GP Összefoglaló
V2 GER Marvin Kirchhöfer SWI Patric Niederhauser GBR Arden International
9 V1 UAE Yas Marina Circuit GER Marvin Kirchhöfer GER Marvin Kirchhöfer GBR Dean Stoneman FIN Koiranen GP Összefoglaló
V2 [N 1] GBR Nick Yelloly CAN Status Grand Prix
Notes
  1. Patric Niederhauser futamgyőzelmét és leggyorsabb körét a versenyt követően technikai szabálytalanság miatt elvették, a leggyorsabb körért járó két pontot nem osztották ki.[52]

A bajnokság állása[szerkesztés]

Főversenyen szerezhető pontok
Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10. 
Pontok 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1
Sprintversenyen szerezhető pontok
Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8. 
Pontok 15 12 10 8 6 4 2 1

Az első versenyre elért pole-pozícióért plusz 4 pont, a leggyorsabb körért az első és a második versenyen is plusz 2 pont jár.

Versenyzők[szerkesztés]

Helyezés Versenyző ESP
ESP
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
RUS
RUS
UAE
Egyesült Arab Emírségek
Pontok
1 GBR Alex Lynn 1 18 1 20 2 6 2 3 4 4 8 1 6 2 7 5 5 2 207
2 GBR Dean Stoneman 7 1 ki 10 10 18† 5 4 9 8 1 9 5 1 1 2 1 ki 163
3 DEU Marvin Kirchhöfer 5 5 5 ni 3 4 1 ki 11 9 ni 17 3 3 2 3 2 11 161
4 SWE Jimmy Eriksson 2 6 3 2 1 ki 7 15 10 16 ki 19 1 8 4 16 10 5 134
5 GBR Emil Bernstorff ki 8 2 1 4 3 3 ki 5 7 9 6 4 4 ki 8 4 3 134
6 GBR Nick Yelloly 9 7 7 5 5 2 4 5 2 11 3 5 10 5 9 6 8 1 127
7 GBR Dino Zamparelli 6 3 15 8 8 7 6 2 8 2 2 7 2 9 18 13 3 4 126
8 NZL Richie Stanaway 3 4 4 3 7 1 13 7 1 6 7 2 9 ki 12 ki 12 7 125
9 GBR Jann Mardenborough 14 14 11 ki 9 15 8 1 7 3 4 4 11 ki 6 4 13 ki 77
10 Svájc Patric Niederhauser 10 9 10 6 13 ki 12 6 6 1 ki ki 13 19 8 1 7 kiz 62
11 Svájc Alex Fontana 11 19 ki 17 15 ki 11 13 14 13 6 3 ki 10 3 ki 6 15 43
12 Svájc Mathéo Tuscher 8 2 6 ki 14 8 18 11 22 15 ki 16 8 ki ki 11 ki 10 29
13 ROU Robert Vișoiu 13 11 ki 14 20 13 10 9 3 5 ki 20 19 14 ki 10 15 8 23
14 FIN Patrick Kujala 4 ki 9 7 12 ki 25† 16 13 10 ki 21 7 ki 13 9 ki 14 22
15 ITA Kevin Ceccon 11 11 12 6 5 ki 9 6 20
16 ITA Riccardo Agostini ki 11 6 5 9 8 18 19 10 12 15 12 11 ki 18 13 18
17 NOR Pål Varhaug 12 ki 13 9 11 ki 19 ki 21 14 5 8 ki 11 10 ki 14 9 12
18 ZAF Roman de Beer ki kiz 12 4 17 16 21 17 15 12 8
19 MAC Luís Sá Silva 16 10 8 22 18 9 17 10 17 18 16 23† 14 7 17 15 ki 17 6
20 ITA Luca Ghiotto 18 14 21 13 4
21 MEX Alfonso Celis Jr. 18 ki ki 19 16 10 ki 23† 16 22 12 15 16 ki 16 7 16 ki 2
22 CAN Nelson Mason 17 ki 14 16 25 12 16 14 19 20 15 10 ki 18 15 ni 17 18† 0
23 Uruguay Santiago Urrutia 21 13 16 12 ki 14 22 18 12 ki 13 18 ki 15 14 12 11 12 0
24 HKG Adderly Fong ki 12 ki 15 21 11 15 12 0
25 GBR Ryan Cullen 15 16 17 13 19 ki 20 19 24 21 14 13 ki 16 19 ki 0
26 AUS Mitchell Gilbert ni ni 14 ki 20 24 18 20 20 14 0
27 NLD Beitske Visser 19 15 0
28 CHN Kang Ling 20 16 0
29 ESP Carmen Jordá ki ki 20 21 24 17 ki 22 25 25 17 ki 20 21 0
30 SWE John Bryant-Meisner 20† 22 17 17 0
31 BRA Victor Carbone ki 17 18 18 23 ki 23 20 0
32 DEU Sebastian Balthasar 22 ki 24 21 ki 17 19† ni ki ni 0
33 RUS Nyikolaj Marcenko 19 ni 19 ki 0
34 RUS Ivan Taranov 22† 20 0
35 RUS Gyenyisz Nagulin 20 ki 0
36 AUT Christopher Höher 23 23 0
RUS Konsztantyin Tyerescsenko ni ni 0
Helyezés Versenyző ESP
ESP
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
RUS
RUS
UAE
Egyesült Arab Emírségek
Pontok
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Zöld Pontot szerzett
Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (nc, hn)
Lila Nem ért célba (ret, ki)
Piros Nem kvalifikálta magát (dnq, nk)
Nem előkvalifikálta magát (dnpq, nek)
Fekete Diszkvalifikálták (dsq, kiz)
Fehér Nem indult (dns, ni)
Világoskék Pénteki tesztpilóta (td, tp)
Üres Visszalépett (vi)
Nem gyakorolt (dnp, ne)
Beteg vagy sérült volt (inj, bet, sér, EÜ)
Kizárt (ex, kiz)
Nem érkezett meg (dna, nj)
Eltiltott, más pilóta versenyzett helyette (et)
Törölt futam (T)

Félkövér - Pole
Dőlt - Leggyorsabb kör

Csapatok[szerkesztés]

Helyezés Csapat Autó ESP
ESP
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
RUS
RUS
UAE
Egyesült Arab Emírségek
Pontok
1 GBR Carlin 10 1 18 1 20 2 6 2 3 4 4 8 1 6 2 7 5 5 2 347
11 ki 8 2 1 4 3 3 ki 5 7 9 6 4 4 ki 8 4 3
12 16 10 8 22 18 9 17 10 17 18 16 23† 14 7 17 15 ki 17
2 FRA ART Grand Prix 1 11 19 ki 17 15 ki 11 13 14 13 6 3 ki 10 3 ki 6 15 330
2 5 5 5 ni 3 4 1 ki 11 9 ni 17 3 3 2 3 2 11
3 6 3 15 8 8 7 6 2 8 2 2 7 2 9 18 13 3 4
3 CAN Status Grand Prix 26 9 7 7 5 5 2 4 5 2 11 3 5 10 5 9 6 8 1 254
27 3 4 4 3 7 1 13 7 1 6 7 2 9 ki 12 ki 12 7
28 18 ki ki 19 16 10 ki 23† 16 22 12 15 16 ki 16 7 16 ki
4 FIN Koiranen GP 7 ki ki 20 21 24 17 ki 22 25 25 17 ki 20 21 1 2 1 ki 202
8 2 6 3 2 1 ki 7 15 10 16 ki 19 1 8 4 16 10 5
9 21 13 16 12 ki 14 22 18 12 ki 13 18 ki 15 14 12 11 12
5 GBR Arden International 4 13 11 ki 14 20 13 10 9 3 5 ki 20 19 14 ki 10 15 8 162
5 10 9 10 6 13 ki 12 6 6 1 ki ki 13 19 8 1 7 kiz
6 14 14 11 ki 9 15 8 1 7 3 4 4 11 ki 6 4 13 ki
6 GBR Marussia Manor Racing 14 4 ki 9 7 12 ki 24† 16 13 10 ki 21 7 ki 117
15 15 16 17 13 19 ki 20 19 24 21 14 13 ki 16
16 7 1 ki 10 10 18† 5 4 9 8 1 9 5 1
7 Svájc Jenzer Motorsport 20 12 ki 13 9 11 ki 19 ki 21 14 5 8 ki 11 10 ki 14 9 61
21 8 2 6 ki 14 8 18 11 22 15 ki 16 8 ki ki 11 ki 10
22 ki 12 ki 15 21 11 15 12 23 23 11 11 12 6 5 ki 9 6
8 DEU Hilmer Motorsport 17 22† 20 19 ni 22 ki 24 21 25 25 19† ni ki ni 19 ki 18
18 17 ki 14 16 25 12 16 14 23 23 15 10 ki 18 15 ni 17 18†
19 19 15 ki 11 6 5 9 8 19 18 10 12 15 12 11 ki 18 13
9 ITA Trident 23 ki 17 18 18 23 ki 23 20 ni ni 21 13 20 16 12
24 ki kiz 12 4 17 16 21 17 15 12 20† 22 17 17 13 9 19 15
25 20 Ret ni ni 14 ki 20 24 18 14 18 20 20 14 ki ki
Helyezés Csapat Autó ESP
ESP
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
RUS
RUS
UAE
Egyesült Arab Emírségek
Pontok
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Zöld Pontot szerzett
Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (nc, hn)
Lila Nem ért célba (ret, ki)
Piros Nem kvalifikálta magát (dnq, nk)
Nem előkvalifikálta magát (dnpq, nek)
Fekete Diszkvalifikálták (dsq, kiz)
Fehér Nem indult (dns, ni)
Világoskék Pénteki tesztpilóta (td, tp)
Üres Visszalépett (vi)
Nem gyakorolt (dnp, ne)
Beteg vagy sérült volt (inj, bet, sér, EÜ)
Kizárt (ex, kiz)
Nem érkezett meg (dna, nj)
Eltiltott, más pilóta versenyzett helyette (et)
Törölt futam (T)

Félkövér - Pole
Dőlt - Leggyorsabb kör

Forrás[szerkesztés]

  1. GP3 Series returns to action in Estoril”, GP3 Series, 2014. március 26.. [2014. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 27.) (angol nyelvű) 
  2. GP3: A Force India a GP3-ban is összeállt a Hilmer Motorsporttal”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 25.. [2014. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 27.) 
  3. GP3: Dino Zamparelli volt a leggyorsabb az estorili teszt első napján”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 27. (Hozzáférés ideje: 2014. március 28.) [halott link]
  4. GP3: Lynn nyerte a második estorili tesztnapot”, Roós András, RacingNews.hu, 2014. március 29. (Hozzáférés ideje: 2014. március 29.) [halott link]
  5. Jerez GP3 test: Nick Yelloly and Status GP fastest on day one”, GP3 News, Autosport.com, 2014. április 10. (Hozzáférés ideje: 2014. április 11.) (angol nyelvű) 
  6. Jimmy Eriksson fastest on Day 2 of testing”, GP3 Series, 2014. április 11.. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. április 11.) (angol nyelvű) 
  7. GP3: Yelloly volt a leggyorsabb Barcelonában”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. április 17.. [2014. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. április 18.) 
  8. GP3: Bernstorff elsőségével zárult az idei utolsó teszt”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. április 18.. [2014. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. április 18.) 
  9. a b c d e f g h GP3 Series announce line up for 2013–15”, GP3Series.com, GP2 Series Limited, 2012. október 1.. [2012. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 15.) (angol nyelvű) 
  10. GP3: Fontana az ART Grand Prix színeiben indul”, Molnár Dávid, Ultimate Sport.hu, 2014. február 4.. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. február 5.) 
  11. GP3: Kirchhöfer érkezésével teljes az ART csapat”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 7.. [2014. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 7.) 
  12. GP3: Zamparelli az ART Grand Prix-nál folytatja”, Molnár Dávid, Ultimate Sport.hu, 2014. február 19.. [2014. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. február 19.) 
  13. GP3 Series reveal 2014 Teams' Racing Numbers”, GP3Series.com, GP2 Series Limited, 2013. december 10.. [2013. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. január 15.) (angol nyelvű) 
  14. a b c GP3 - Niederhauser, Visoiu és Carbone is a 2014-es mezőnyben!”, Hanzséros Tünde, mcsatorna.hu, 2014. január 17.. [2014. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 17.) 
  15. GP3: Marden’ az Ardennél”, Molnár Dávid, Ultimate Sport.hu, 2013. február 17.. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. február 17.) 
  16. GP3: Carmen Jorda a Koiranennel folytatja”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. április 18.. [2014. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. április 18.) 
  17. a b Marussia Manor salta Sochi Stoneman da Koiranen, Kujala con Trident”, ItaliaRacing.net, Inpagina, 2014. október 8.. [2014. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. október 17.) (olasz nyelvű) 
  18. GP3: Eriksson csapatot vált”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 7.. [2014. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 7.) 
  19. GP3: Urrutia a Koiranenhez szerződött”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 21.. [2014. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 21.) 
  20. GP3: Alex Lynn a Red Bull Junior program tagjaként csatlakozik a Carlinhoz”, Molnár Dávid, Ultimate Sport.hu, 2013. december 18.. [2014. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 15.) 
  21. Bernstorff to race in Carlin’s 2014 GP3 line up”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2014. február 13.. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. február 17.) (angol nyelvű) 
  22. GP3: Sa Silva idén is a Carlinnál marad”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 21.. [2014. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 21.) 
  23. a b c GP3: A Marussia bejelentette versenyzőit”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 19.. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 19.) 
  24. a b GP3: A Hilmer Motorsport veszi át a Russian Time helyét”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. március 13.. [2014. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 13.) 
  25. GP3: Ivan Taranov a Hilmer Motorsport legújabb versenyzője”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. április 9.. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. április 9.) 
  26. a b Hensby, Paul. „Martsenko, Agostini join Hilmer for GP3 Austria”, The Checkered Flag, 2014. június 18. (Hozzáférés ideje: 2014. június 21.) (angol nyelvű) 
  27. a b Hensby, Paul. „Gilbert, Balthasar join Silverstone GP3 Series Grid”, The Checkered Flag, 2014. július 4. (Hozzáférés ideje: 2014. július 5.) (angol nyelvű) 
  28. a b c d e f A hétvégén rajtol a GP3 idei szezonja”, Bognár Viktor, formula.hu, 2014. május 8. (Hozzáférés ideje: 2014. május 9.) 
  29. Allen, Peter. „Hoher to race for Jenzer in Hungary in place of Fong”, Paddock Scout, 2014. július 24.. [2014. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. július 28.) 
  30. a b c d e 2014 GP3 Series Round 6 Preview: Spa-Francorchamps, Belgium”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2014. augusztus 22.. [2014. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 21.) 
  31. a b Ryan Cullen and Kang Ling join Trident for GP3 finale”, Peter Allen, PaddockScout.com, 2014. november 20.. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. november 21.) (angol nyelvű) 
  32. a b A Tridentnél debütál a GP3 első dél-afrikai versenyzője”, Hanzséros Tünde, mcsatorna.hu, 2014. január 14.. [2014. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 15.) 
  33. GP3: Yelloly a Status GP-nél folytatja”, Molnár Dávid, Ultimate Sport.hu, 2014. február 27.. [2014. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. február 27.) 
  34. GP3: Új-zélandi versenyzővel erősít a Status GP”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. április 24.. [2014. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. április 24.) 
  35. GP3: A Status GP Alfonso Celis-szel erősít”, Molnár Dávid, RacingNews.hu, 2014. április 10.. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. április 11.) 
  36. GP3: A Russian Time jövőre csatlakozik a sorozathoz”, Molnár Dávid, Ultimate Sport.hu, 2013. szeptember 27.. [2014. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 17.) 
  37. GP3 - Jimmy Eriksson a Russian Time-nál versenyez idén”, Hanzséros Tünde, mcsatorna.hu, 2014. január 24.. [2014. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 24.) 
  38. F1: 19 éves orosz lesz Vergne társa 2014-ben a Toro Rossónál”, Nemzeti Sport Online, nemzetisport.hu, 2013. október 22. (Hozzáférés ideje: 2014. január 20.) 
  39. Webster wins 2014/15 Porsche GB Scholarship”, Simon Paice, TheCheckeredFlag.co.uk, 2013. október 25. (Hozzáférés ideje: 2014. január 20.) (angol nyelvű) 
  40. Racing driver Jack Harvey reveals Indy Lights deal and prepares to move to USA”, DMarshall__LE, ThisisLincolnshire, 2013. december 13.. [2013. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 24.) (angol nyelvű) 
  41. WSR FR3.5: A Nato-Sainz párossal vág neki a 2014-es évnek a DAMS”, Molnár Dávid, Ultimate Sport.hu, 2013. december 18.. [2014. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 24.) 
  42. TUSC: Tagliani, Daly join RSR PC class lineup”, Tony DiZinno, MotorSportsTalk, 2014. január 15. (Hozzáférés ideje: 2014. január 24.) (angol nyelvű) 
  43. Végleges a GP2-sorozat 2014-es mezőnye”, Gellérfi Gergő, formula.hu, 2014. április 3. (Hozzáférés ideje: 2014. április 4.) 
  44. GP2-es csapatot indít a Force India”, Strommer Benjamin, formula.hu, 2014. február 7. (Hozzáférés ideje: 2014. március 21.) 
  45. New entry Eurotech enters Lambo for Valsecchi-Venturini!”, International GT Open, GT Sport, 2014. április 10. (Hozzáférés ideje: 2014. április 22.) (angol nyelvű) 
  46. Kevin Korjus hakkab kihutama Euroopa Le Mansi sarjas”, Gunnar Leheste, Delfi, 2014. február 20. (Hozzáférés ideje: 2014. április 22.) (észt nyelvű) 
  47. Allen, Peter: Ellinas to make GP2 debut with MP in Barcelona (angol nyelven). Paddock Scout, 2014. május 8. [2014. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 9.)
  48. Watkins, Gary. „Alex Zanardi returns to motorsport with ROAL BMW Blancpain GT seat”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2014. január 21. (Hozzáférés ideje: 2014. május 9.) (angol nyelvű) 
  49. Ecurie Ecosse gunning for British GT and Blancpain Endurance Series crowns in 2014”, Ecurie Ecosse, VSS, 2014. január 30. (Hozzáférés ideje: 2014. május 9.) (angol nyelvű) 
  50. CAPELLO-ZONZINI, IL PRIMO EQUIPAGGIO AUDI PER IL TRICOLORE GT”, ACI Sport Italia, 2014. április 18. (Hozzáférés ideje: 2014. május 9.) (olasz nyelvű) 
  51. 22 futamból áll a GP2, 18-ból a GP3 naptára”, Gellérfi Gergő, formula.hu, 2013. december 15. (Hozzáférés ideje: 2014. január 15.) 
  52. Niederhauser excluded, Yelloly handed win”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2014. november 23.. [2014. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. november 23.) (angol nyelvű) 

Külső hivatkozás[szerkesztés]


  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap