Éric-Emmanuel Schmitt
Éric-Emmanuel Schmitt | |
2011-ben Salon international du livre de Québec könyvvásáron a kanadai Québecben | |
Született | 1960. március 28. (64 éves) Sainte-Foy-lès-Lyon, Franciaország |
Állampolgársága | |
Nemzetisége | francia, belga |
Foglalkozása |
|
Iskolái | |
Kitüntetései | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Éric-Emmanuel Schmitt témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Eric-Emmanuel Schmitt (Sainte-Foy-lès-Lyon, 1960. március 28. –) francia-belga drámaíró, novella- és regényíró, valamint filmrendező. Drámáit a világ több mint ötven országában állították színpadra.[6]
Élete
[szerkesztés]Korai évek
[szerkesztés]Eric-Emmanuel Schmitt szülei testnevelő és sporttanárok voltak, édesapja később gyógytornász és masszőr lett a gyermekkórházakban. Francia bokszbajnok is volt, míg édesanyja érmes futó volt. Nagyapja kézműves ékszerész volt.
A La Nuit de Valognes (Don Juan a tárgyaláson) "Classiques & Contemporains" kiadása azt állítja, hogy Schmitt lázadó tinédzserként ábrázolja magát, aki gyűlölte a bölcsességet, és néha hajlamos volt erőszakos kitörésekre. Schmitt szerint azonban a filozófia mentette meg, és tanította meg arra, hogy önmaga legyen, szabadnak érezze magát. Egy nap édesanyja elvitte a Théâtre des Célestinsbe , hogy megnézze Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című művét Jean Marais főszereplésével. Fia könnyekig meghatódott, és a színház iránti szenvedélye magvait elvetette. Az előadás után azt mondta édesanyjának, hogy szeretne "olyan lenni, mint a plakáton szereplő férfi"; anyja azt hitte, hogy a színészre, Jean Maraisra gondol, de ő azt válaszolta: "Nem!" és felolvasta a nevet az „Edmond Rostand” plakáton. Aztán elkezdett írni. Később ezt mondta: "Tizenhat évesen rájöttem (vagy eldöntöttem), hogy író vagyok, és írtam, készítettem és játszottam az első darabjaimat a középiskolában." Stílusának javítása érdekében őrült buzgalommal vetette bele magát a pasztics[7] és az újraírás gyakorlataiba, különösen Molière-re.
Tanulmányai
[szerkesztés]A francia elit egyetemek Lycée du Parc-ban tartott felkészítő órái után Schmitt sikeres felvételi vizsgát tett az École normale supérieure-ra . 1980 és 1985 között ott volt diák, majd a legkiválóbb francia filozófia tanári képesítéssel (agrégé de philosophie) végzett. 1987-ben PhD fokozatot kapott a Párizs-Sorbonne Egyetemen „Diderot és metafizika” című disszertációjáért, amely 1997-ben jelent meg „Diderot avagy a csábítás filozófiája” címmel.
2002 óta Brüsszelben él, és 2008-ban belga állampolgárságot kapott.[8]
Pályafutása
[szerkesztés]Schmitt katonai szolgálatát a Saint-Cyr Katonai Akadémián töltötte, majd két évet a Besançoni Egyetemen tanársegédként. A cherbourg-i középiskolában tanított, majd a Chambéry Egyetemen négy évig tanított.
1989. február 4-én éjszaka elszakadt társaitól az Ahaggar-sivatagba vezető expedíció során, és a Szahara hatalmas kiterjedésein olyan spirituális élményen ment keresztül, amely nem volt más, mint egy isteni kinyilatkoztatás. Abban a pillanatban azt mondja, hogy az elméjét a „Minden jogos” szavak töltötték meg. Schmitt úgy véli, hogy ez a rendkívüli élmény tette lehetővé számára, hogy betörjön az írásba. A 2015 szeptemberében megjelent La Nuit de Feu (Tűz éjszakája) című regényében írja le.
Az 1990-es években drámái több országban is gyors sikereket hoztak számára. A La nuit de Valognes volt az első, amelyet 1991 szeptemberében adták elő a nantes-i Espace 44-ben. Következő darabja, a Le Visiteur (Látogató) 1994-ben három díjat nyert a Molière-díjátadón. Ekkor határozta el, hogy teljes egészében az írásnak szenteli magát, és feladta a Chambéry Egyetemen betöltött előadói pozícióját.
A Variations énigmatiques 1996-ban kapta meg első előadását, Alain Delon és Francis Huster főszereplésével. 1998-ban a Frédérick ou le boulevard du crime című darabja Franciaországban és Németországban egyszerre mutatkozott be, az eredeti produkcióban Jean-Paul Belmondo játszott a Théâtre Marigny-ban . 2001-ben az Ibrahim úr és a Korán virágait (M. Ibrahim et les Fleurs du Coran) Franciaországban és Németországban is színpadra állították és kiadták. 2004-ben a könyv több mint 250 000 példányban kelt el Franciaországban és 300 000 példányban Németországban.
Schmitt három egyfelvonásost is írt humanitárius célokra. Francis Huster alakította az ördögöt az Ördög iskolája´ban (L'École du diable), amelyet Schmitt az Amnesty International estjére írt. Az Ezeregyéjszaka (Mille et un jours) a Secours populaire francia jótékonysági szervezet által szervezett "A kultúra megváltoztatja az életet" kampányhoz (La Culture ça change la vie) íródott.
A 2000-es évek elején több regényt és novellát írt. A 2000-ben megjelent Pilátus evangéliuma (L'Évangile selon Pilate) című, Jézus Krisztusról szóló regény, amelyet Pilátus szemszögéből meséltek el, kritikai elismerést és hatalmas eladásokat vívott ki. A következő évben újabb regényt készített egy vitatott történelmi személyiségről: Az Alternatív hipotézis (La Part de l'autre) egy alternatív történet, amelyben a fiatal Adolf Hitlert 1908-ban felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, elindítva őt az úton, hogy elismert festővé váljon; ami ezután következik, megváltoztatja a történelem menetét az egész világ számára. Ezután megírta a Faust-mítosz szeszélyes és szatirikus változatát: Amikor műalkotás voltam (Lorsque j'étais une oeuvre d'art – 2002).
A Le Cycle de l'invisible (A láthatatlan körforgása) című könyvét alkotó mesék elragadtatták az olvasókat és a közönséget a francia nyelvterületen és azon túl is, mind a színpadon, mind a könyvesboltokban. "Milarepa" a buddhizmussal, "Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran" a szúfizmussal, az "Oscar és a hölgy rózsaszínben" (Oscar et la Dame rose – 2002) a kereszténységgel, a "Noé gyermeke" (L'Enfant de Noé – 2004) a judaizmussal, "A szumóbirkózó, aki nem tudott elhízni" (Le Sumo qui ne pouvait pas grossir – 2009) a zen buddhizmussal, a "A tíz gyermek, ami Mrs. Mingnek soha nem volt" (Les Dix Enfants que madame Ming n'a jamais eus" – 2012) a konfucianizmussal foglalkozik. Minden generációhoz tartozó olvasók milliói olvassák őket.
Az új kifejezésmódok felfedezésére törekvő Schmitt írt egy autofikciós művet Életem Mozarttal (Ma Vie avec Mozart) címmel, amely Dél-Koreától Norvégiáig nyolc különböző országban jelent meg. Ezt a zene- és szókompozíciót színészek és hangszeresek is előadhatják. Az első általa írt és rendezett filmhez hasonlóan Schmitt novellagyűjteményt adott ki, Odette Toulemonde et autres histoires (Odette Toulemonde és más történetek), amelyek a nők és boldogságkeresésük ünnepe. Odette Toulemonde könyvként és filmként is bejárta Európát. 2007-ben az Ostende álmodozója (La Rêveuse d'Ostende), a képzelet erejének lírai tisztelgése követte, míg 2010-ben megjelent a harmadik gyűjtemény: Koncert egy angyal emlékére (Concerto à la mémoire d'un ange) ), négy történet, amelyek a megváltás témájával foglalkoznak, és elnyerték a "Prix Goncourt de la Nouvelle"-t. A negyedik gyűjtemény, a Két brüsszeli úr (Les Deux Messieurs de Bruxelles – 2012) a láthatatlan szerelem témáját, míg az ötödik, A megbocsátás bosszúja (La Vengeance du Pardon) (2017) a megbocsátással foglalkozik. Ezek a gyűjtemények egyedülállóak abból a szempontból, hogy a regényhez hasonlóan mindegyiknek van eleje, közepe és vége, minden kötet egy-egy konkrét kérdést több történeten keresztül vizsgál meg.
2008-ban visszatért a regényhez, amikor megjelent az Ulysse from Bagdad (bagdadi Odüsszeusz), ami egy olyan emberről szóló mese, aki egy olyan utazásra vállalkozik, amilyent milliók tesznek meg, hogy biztonságos helyet keressenek: egy potyautas története. A kortárs pikareszk saga az emberi állapotról, a regény azon a kérdésen gondolkodik: vajon a határok identitásunk fellegvára vagy illúzióink utolsó bástyája?
A Mozart iránti szenvedélyes lelkes amatőr zenész, Schmitt két Mozart művének, a Figaro házasságának és a Don Giovanninak a francia fordításával tette le névjegyét az opera világában. Zenét is komponált és CD-t is készített.
Manapság továbbra is szépirodalmat és színdarabokat ír, de a forgatókönyvírásra koncentrál. Odette Toulemonde (2007), a boldogságról szóló film Catherine Frot és Albert Dupontel főszereplésével, majd az Oscar and the Lady in Pink (2009) képernyőadaptációja követte Michèle Laroque , Max von Sydow, Amira Casar és Mylène Demongeot szereplésével.
Schmitt a világ egyik legolvasottabb és legtöbbet előadott francia nyelvű kortárs szerzője. Műveit 45 nyelvre fordították le, és több mint 50 országban állították színpadra. Drámái folyamatosan szerepelnek új produkciókban és újjáéledésekben mind a nemzeti, mind a magánszínházakban világszerte, és ma már a kortárs repertoár részét képezik.
2012 januárjában Eric-Emmanuel Schmitt bejelentette, hogy Bruno Metzger producerrel és színésszel közösen átveszi a Théâtre Rive Gauche igazgatói posztját. Egy felújítási időszakot követően a Théâtre Rive Gauche 2012 szeptemberében nyitotta meg kapuit, és most kortárs produkcióknak ad otthont.
2012. június 9-én, szombaton a Belga Királyi Francia Nyelvi és Irodalmi Akadémia Eric-Emmanuel Schmitt-et 33-as székhellyel (külföldi irodalmi tag) delegálta Hubert Nyssen helyére; A 33-as ülést egykor Anna de Noailles , Colette és Jean Cocteau foglalta el. A nyilvános ülésre és fogadásra 2013. május 25-én került sor.
2015-ben kiadta a Tűz éjszakáját (La Nuit de Feu), amely az Ahaggar-sivatagban 1989-ben átélt kinyilatkoztatásról szól, amely az egykori ateistát hívővé változtatta. Most úgy vallja magát, hogy "agnosztikus, aki hisz". A "Létezik Isten?" kérdésre azt válaszolja: "Nem tudom, de szerintem igen." 2016-ban Eric-Emmanuel Schmittet társai egyhangúlag a Goncourt-díj zsűritagjává választották, ő foglalja el Edmonde Charles-Roux borítóját, és kiadott egy detektívregényt az erőszakról és a szentségről, A férfi, aki átlát az arcokon (L'Homme qui voyait à travers les visages).
2017 tavaszán nyilvánosan beszélt gyermek- és serdülőkoráról az Amikor felnövök, gyerek leszek (Plus tard, je serai un enfant) című interjúkötetben, amelyet Catherine Lalanne készített.
Schmitt felvázolt egy nyolckötetes eposzt[9], Az idő múlása címmel az emberiség történetét meséli el.[10] Eddig csak az első négy rész jelent meg, mégpedig a Paradis perdus („Elveszett paradicsom”, 2021); La porte du ciel („A mennyország kapuja”, 2021); Le soleil sombre („A sötét nap”, 2022) és La lumière du bonheur („A boldogság fénye”, 2024).
Egyéb tevékenységek
[szerkesztés]2016-ban Schmitt kommentátor volt a riói olimpián Patrick Montel, Alexandre Boyon, Stéphane Diagana és Nelson Monfort mellett a France Télévisions műsorában.
Bibliográfia
[szerkesztés]Regények
[szerkesztés]- La Secte des égoïstes, 1994.
- L'Évangile selon Pilate, 2000.
- La part de l'autre, 2001.
- Lorsque j'étais une oeuvre d'art, 2002.
- Ma vie avec Mozart, 2005.
- Ulysse from Bagdad, 2008.
- La Femme au miroir, 2011.
- Les Perroquets de la place d'Arezzo, 2013.
- L'Élixir d'amour, 2014.
- Le poison d'amour, 2014.
- La nuit de feu, 2015.
- L'Homme qui voyait à travers les visages, 2016.
- La Traversée des temps, 1: Paradis perdus (2021)
- La Traversée des temps, 2: La Porte du ciel (2021)
- La Traversée des temps, 3: Soleil sombre (2022)
- La Traversée des temps, 4: La Lumière du bonheur (2024)
- La Rivale, Albin Michel (2023)
Novellagyűjtemények
[szerkesztés]- Odette Toulemonde et autres histoires (2006)
- La Rêveuse d'Ostende (2007)
- Concerto à la mémoire d'un ange (mars 2010)
- Les Deux Messieurs de Bruxelles (novembre 2012)
- La Part de Reine, dans 13 à table ! 2015, Paris : Pocket n° 16073
- La Vengeance du pardon (2017)
Cycle de l'invisible
[szerkesztés]A láthatatlanok ciklusa számos regényt és történetet foglal magába:
- Milarepa (1997)
- Monsieur Ibrahim et les Fleurs du Coran (2001)
- Oscar et la Dame rose (2002)
- L'Enfant de Noé (2004)
- Le Sumo qui ne pouvait pas grossir (2009)
- Les Dix Enfants que madame Ming n'a jamais eus (2012)
- Madame Pylinska et le Secret de Chopin (2018)
- Félix et la Source invisible (2019)
Önéletrajz
[szerkesztés]- Ma vie avec Mozart", 2005.
Esszék
[szerkesztés]- Diderot ou la philosophie de la séduction, 1997.
Színdarabok
[szerkesztés]- La nuit de Valognes, 1991.
- Le Visiteur, 1993.
- Golden Joe, 1995.
- Variations énigmatiques, 1996.
- Le Libertin, 1997.
- Frédérick ou le Boulevard du Crime, 1998.
- L'École du diable, 1999.
- Hôtel des deux mondes, 1999.
- Le Bâillon, 2000.
- Mille et un jours, 2001.
- Petits crimes conjugaux, 2004.
- La tectonique des sentiments, 2008.
- ("Le Bossu", 2008) -- Paul Féval regénye alapján
- ("Milady", 2010)
- ("Kiki van Beethoven", 2010)
- ("Le Journal d'Anne Frank", 2012) -- from The Diary of Anne Frank
- ("Un homme trop facile", 2013)
- ("The Guitrys", 2013)
- ("La trahison d’Einstein", 2014)
- ("Georges et Georges", 2014)
- ("Si on recommençait", 2014)
- ("Le joueur d’échecs", 2014) - Stefan Zweig: Sakknovella c. kisregényéből
- ("L’Élixir d’amour, 2015)
- ("Hibernatus, 2015)
- ("Vingt-quatres heures de la vie d’une femme, 2015) - Stefan Zweig: Huszonnégy óra egy asszony életéből c. kisregényéből
- ("Libres sont les papillons, 2016) - Leonard Gershe : A pillangók szabadok c. művéből
Operafordítások
[szerkesztés]- Les Noces de Figaro
- Don Giovanni
Magyarul megjelent
[szerkesztés]- Oszkár és Rózsa mami (Oscar et la dame rose) – Európa, Budapest 2004 · ISBN 9630776332 · Fordította: Gulyás Adrienn
- Ibrahim úr és a Korán virágai (Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran) – Európa, Budapest 2005 · ISBN 963077772X · Fordította: Balla Katalin
- Noé gyermeke (L'enfant de Noé) – Európa, Budapest 2007 · ISBN 9789630781350 · Fordította: Gulyás Adrienn
- Elveszett édenek (Paradis perdus) – Helikon, Budapest 2023 · ISBN 9789634797098 · Fordította: Lőrinszky Ildikó
- Jeruzsálem kihívása: utazás a Szentföldre (Le défi de Jérusalem) – Helikon, Budapest 2024 · ISBN 978-963-620-240-8 · Fordította: Kácsor Zsolt
Válogatott filmográfia
[szerkesztés]- Oscar et la dame rose (2009)
- Odette Toulemonde (2006)
- Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran (Monsieur Ibrahim és a Korán virágai) (2003)
- The Libertine (A vágy forradalma) (2000)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2020. március 19.)
- ↑ http://www.dhnet.be/infos/belgique/article/211425/ils-sont-devenus-belges.html
- ↑ https://www.7sur7.be/show/eric-emmanuel-schmitt-decore-commandeur-de-l-ordre-de-la-couronne~aabcfb38/
- ↑ http://www.ordre-national.gouv.qc.ca/membres/membre.asp?id=3503
- ↑ https://www.usherbrooke.ca/actualites/nouvelles/details/33341
- ↑ Page « Short Biographie» Archiválva 2017. szeptember 4-i dátummal a Wayback Machine-ben., in Éric-Emmanuel Schmitt website, .
- ↑ A pastiche olyan vizuális művészeti, irodalmi, színházi, zenei vagy építészeti alkotás, amely egy vagy több más művész munkájának stílusát vagy karakterét utánozza. A paródiával ellentétben a pastiche tiszteleg az általa imitált mű előtt, nem pedig kigúnyolja azt.
- ↑ "Wet die naturalisaties verleent / Loi accordant des naturalisations", 28 July 2008, http://www.ejustice.just.fgov.be/cgi/welcome.pl Archiválva 2008. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ Manon Dumais, Éric-Emmanuel Schmitt et l’homme de huit mille ans (“Éric-Emmanuel Schmitt and the 8,000-year-old man”), 18 Dec. 2021, Le Devoir, accessed 28 April 2024.
- ↑ Sylvain Sarrazin, Paradis perdus : l’Humanité romancée (“Mankind romanticized”), 21 Feb. 2021, La Presse, accessed 28 April 2024.
További információk
[szerkesztés]Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Éric-Emmanuel Schmitt című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.