Éber Nándor

Éber Nándor
Rusz Károly metszete (1869)
Született	1825. május 23. Buda
Elhunyt	1885. február 27. (59 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	újságíró, haditudósító, diplomata, országgyűlési képviselő
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1869. április 22. – 1872. április 15.) magyarországi parlamenti képviselő (1872. szeptember 3. – 1875. május 24.) magyar országgyűlési követ (1875. augusztus 30. – 1878. június 29.) magyarországi parlamenti képviselő (1878. október 19. – 1881. június 1.) magyarországi parlamenti képviselő (1881. szeptember 26. – 1884. május 19.) magyarországi parlamenti képviselő (1884. szeptember 27. – 1885. február 27.)
Sírhelye	Megyeri temető (34/III/0/1-2)
A Wikimédia Commons tartalmaz Éber Nándor témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Éber Nándor sírja Budapesten. Megyeri temető: 34/III/0/1-2.

Éber Nándor (született Eberl Ferdinandus Balthasar Bartholomeus) (Buda, 1825. május 23. – Budapest, 1885. február 27.) újságíró, haditudósító, diplomata, országgyűlési képviselő.

Élete

Apja, Eberl János számvevőségi tanácsos volt a magyar királyi udvari kincstárnokságnál, anyja Jakubicska Mária.

Éber Nándor a jogi tanfolyamot a Budapesti Tudományegyetemen végezte, és a magyarok körében nem gyakori diplomáciai pályára szánta magát, ezért a bécsi keleti akadémiára ment. Alig végezte el az éves tanfolyamot és dolgozott néhány hónapig a külügyminisztériumban, smikor 1848 elején kinevezték titkárnak a konstantinápolyi követséghez. A márciusi napok után, otthagyta állását, hazajött és szolgálatát a hazának ajánlotta fel.

Először az Országos Honvédelmi Bizottmány mellett nyert alkalmazást, majd Debrecenben a Szemere-kormány 1849. április 14. utáni megalakulásakor a magyar külügyminisztérium szervezésében mint elnöki titkár vett részt gróf Batthyány Kázmér külügyminiszter alatt. A világosi fegyverletétel után ő is külföldre menekült, és Konstantinápolyban folytatta életét, ahol a kelet társadalmi, politikai és diplomáciai viszonyait tanulmányozta. 1851-ben Angliába ment, és a katonai tudományok elméletét tanulmányozta. Politikai, diplomáciai és egyre gyarapodó katonai ismereteit hasznosítandó, a hírlapirodalom terén kezdett működni és a Times munkatársa lett, amely őt az éppen kitört keleti háború színhelyére küldötte mint rendes levelezőjét.

Éber először is a török sereghez csatlakozott, mely Ömer Lütfi vezérlete alatt a Duna-vonalat védte az oroszok ellen, s ott minden nagyobb ütközetben részt vett. Itt megismerkedett Fuad pasával, akit Epiruszba és Thesszáliába követett, és akinek később tábori főnöke volt. Itt ezredesi ranggal és jó sikerrel vezette a harcot a betört görög csapatok ellen, folyvást forgatván a tollat is, amikor a kard pihent. A háború végén, amelyben mindvégig és nevezetesen Szevasztopol ostromában is részt vett, huzamosabban maradt még keleten mint fő tudósító, hozzá érkeztek a levelezők táviratai és levelei, melyeket összeállítva elküldött a Timesnak.

1859-ben Itáliába küldték; a francia és olasz főhadiszállásokon tartózkodott mint a Times levelezője, egyszersmind a magyar komité megbizottja is volt, és részt vett a magentai és solferinói döntő ütközetekben. A villafrancai fegyverszünet után sem maradt tétlen a magyar érdekben; Giuseppe Garibaldi vállalkozásához csatlakozva, részt vett Türr Istvánnal együtt a szicíliai háborúban, nevezetesen Palermo bevételében is. Az első alakuló dandár parancsnokságává nevezték ki, s olyan sikeresen vezette azt, hogy Capua előtt, a szintén parancsa alá rendelt légióval együtt eldöntötte a végső csatát. A hadjárat végén beadta lemondását az olasz seregnél.

Ettől kezdve 1867-ig Angliában, Francia- és Olaszországban működött, részint hírlapírói szerepét folytatva, részint politikai és diplomáciai ismereteit és összeköttetéseit igyekezve fölhasználni Magyarország érdekében. A koronázás után ő is visszatért hazájába; a Times levelezői tisztét haláláig megtartva, elhatározta, hogy tehetségét és tevékenységét ezentúl kizárólag hazájának és a reformpolitikának szenteli. Néhány hírlapi cikkével csakhamar feltűnt.

Anyagi téren a magyar–angol bank alapításában való részvétével tüntette ki magát és az országgyűlés Szék város Erdélyben választotta meg képviselőjének, ahol programbeszédet tartott, melyben határozottan a közjogi alap mellett nyilatkozott és a reformokat hangsúlyozta. A Deák-pártnak volt tagja; a delegációnak is tagja volt, ahol főleg a hadügyi és külügyi kérdésekben szakavatottan szólalt fel. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnöknek igen bizalmas embere lett és e bizalmas viszony annak külügyminisztersége alatt is fennmaradt. Később Szeben megye szászsebesi kerületét képviselte. 1883-ban az osztrák államvasúttársaság magyar vonalainak igazgatótanácsába választották.

Nőtlen maradt és a társaskörben, művészetben, különösen a zenében keresett szórakozást; a színház látogatói jól ismerték, mert minden este ott volt valamelyik színházban. Végül magaviseletében, szavaiban az elmezavar tünetei mutatkoztak és elméje mind jobban elhomályosult; tépett lelki állapota idézte elő halálát. 1885. február 27-én este színházba készült; amint második emeleti lakásának folyosójáról a lépcsőhöz ért, egyszerre megtántorodott, nekibukott a lépcső korlátjának és azon keresztül alázuhant. Temetésén, március 3-án Richard Brinsley, a Times levelezője angol beszédet mondott, nagy elismeréssel emlékezvén meg az elhunytról, aki mindig hű tolmácsa volt Magyarországnak és megtanította az angolokat, hogy tiszteljék Széchenyi Istvánt és Deák Ferencet.

Munkái

• A honvédelmi szervezésről. Pest, 1868 (Különlenyomat a Századunkból)
• Az őszi gyakorlatok és a honvédség, uo. 1871

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893.  
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969

További információk

• Éber Nándor az olaszfurum.blog.hu-n