Bauhaus

Bauhaus logo

Fájl:BAU86 015 KT090817.jpg

A Bauhaus-eszme meghirdetése

A Bauhaus épülete Dessauban

A Bauhaus a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézménye, a konstruktív törekvések központja és gyűjtőhelye, amely nevelési módszerei és az alkotó művészet megújítása révén vált kiemelkedő szerepűvé. Alapja a „Bauhaus-eszme". Walter Gropius szerint felelet arra a kérdésre, milyen képzettségre van szüksége egy művésznek ahhoz, hogy el tudja foglalni helyét a (gép)ipari társadalomban. A Bauhaus-eszme több mint csupán az iskolát irányító célkitűzés. Évtizedekre szóló szellemi program, még William Morris-tól induló és a századfordulón kibomló művészeti törekvések összegezése, alkotó módszer és alkotói magatartás. A művészet és ipar, a művészet és technika közötti szakadékot kívánta áthidalni. Egyszerre küzdött a művészet eszméjének fenntartásáért és a művészet korszerű eszközeinek a megtalálásáért. A formaképzés problémáit új módszerrel közelítette meg, felismerte, hogy a formálás, az anyagok, alakítási módok, lehetőségek és a funkció, a rendeltetés követelményeinek megismeréséből, feltárásából fakad. Az anyagok ismeretével és az azokban rejlő lehetőségek kutatásával új művészeti eszközöket adott tanítványai kezébe.

Története

Az Állami Bauhaus intézményét 1919-ben alapította a két weimari művészeti iskola összevonásával Walter Gropius. Az iparművészeti iskolát még Henry van de Velde hozta létre (1902), az ő tervei alapján készült az iskola- és műhelyépület (1906). Irányítása alatt az intézmény a német „Jugendstil" (szecesszió), majd az ezt követő kísérletek egyik szellemi központja volt.

A háború alatt van de Velde Gropiust javasolta utódjául. Gropius egyesíti az iskolát a tanerőiben megfogyatkozott művészeti akadémiával, és új tanárok sorát hívja meg az intézménybe. Johannes Itten, a színdinamika egyik megalapozója, a szín- és tapintóérzék fejlesztésére új utakat kereső bécsi festő, az amerikai Lyonel Feininger, a szobrász Gerhard Marcks, majd Paul Klee, Oskar Schlemmer, Adolf Meyer (Gropius társa a Fagus Művek és a kölni kiállítási épület tervezésében), Georg Muche, és Lothar Schreyer az első mesterei. Rövidesen bekapcsolódik a munkába Vaszilij Kandinszkij és Moholy-Nagy László is, utóbbi az előképzést veszi át Ittentől. Később a volt tanítványok közül kerülnek a mesterek sorába Herbert Bayer, a tipográfia tanára, Breuer Marcell, az asztalosműhely vezetője, Josef Albers, az előképzés irányítója, Gunta Stölz textiltervező és mások. A mesterek között a kor szinte minden szellemi irányának képviselőjét megtaláljuk. Ez a sokarcúság már magában rejti a belső ellentmondásainak alapját is.

Az iskola híre, hatása gyorsan terjed, már 1922-ben vezérszerepe van az európai konstruktív irányzatok (konstruktivizmus) között. A De Stijl körül csoportosuló művészek és az orosz konstruktivisták, Kazimir Malevics és El Liszickij is a Bauhausban találtak szövetségesre.

Az 1923-ban rendezett weimari kiállításon a Bauhaus már a prototípusok egész sorát mutatja be. Ezek még jórészt kézműipari formatervezési kísérletek eredményei. A kiállításra felépített Am Horn „kísérleti" ház berendezésében azonban már a gépipari technikát kifejező tárgyi környezet is megjelenik. A következő évek jobboldali támadásainak hatására Weimarból Dessauba költözik (1925), ahol már formatervező főiskolaként, módosított tantervvel és új mesterek bevonásával működik. Az 1926-ban elkészülő új iskolaépületet és a mesterházakat maga Gropius tervezi.

A belső ellentétek azonban tovább éleződnek. 1928-ban Gropius megválik az intézménytől. Utódja Hannes Meyer, a svájci származású baloldali társadalmi érzékenységű (kommunista?) építész. Hannes Meyer kezdetben a dessaui Bauhausban mesteroktató az építészműhelyben, majd 1928-tól 1930. július 31-ig Gropius utódjaként a Bauhaus igazgatója. Az építészet szociális kérdései iránt személyes vonzódása miatt a közvélemény és a városvezetés szemében baloldali politikai beállítottságúnak tekintették. Ehhez hozzájárult az adott németországi belpolitikai körülményekhez igazodó, az intézeten belül is jelenlevő hallgatói politikai radikalizmus is. Az intézet iránti fokozatosan erősödő nemzetiszocialista politikai nyomás miatt, amit az intézetet fenntartó városi hatóság nem tudott feloldani, s ezért 1930. augusztus 1-jén azonnali eltávolítása mellett döntöttek, a vele szolidáris mesterekkel és tanítványokkal együtt.

1930–1933 között Mies van der Rohe a Bauhaus utolsó igazgatója. Az intézményt fenntartó szervek a korábbi semleges légkör visszaállítását a deklaráltan baloldali szellemű Hannes Meyer menesztésével vélték megoldani, amennyiben helyére megfelelő személyt találnak. Választásuk az akkor már egyértelmű szakmai tekintéllyel bíró Ludwig Mies van der Rohéra esett. Igazgatósága rosszul kezdődött. Meyer elbocsátása miatt a hallgatók sztrájkot szerveztek, s követelték, hogy folytatódjék annak a tudományos alapú, rendszeres alakítástannak a létrehozása, amelyet Hannes Meyer kezdett el. Mies tekintélyelvű vezetéssel és főpolgármesteri segítséggel (és rendőri intézkedéssel) lett úrrá a helyzeten. Új tantervet vezettek be, amelyben a korábbihoz képest lényegesen bővült az építészeti képzés. Mies megszüntette a szakmai műhelyekben folyó termelést, s ennek kiesése érzékenyen érintette az intézmény költségvetését.

Igazgatói működése során a Bauhaus képzési szelleme határozottan az építészoktatás felé tolódott. Az építészképzést megreformálták és három fokozatot alakítottak ki. A harmadik fokozatot kizárólag Mies oktatta. Új igazgatóként a nyomasztó társadalmi kérdések hidegen hagyták. Az építészetet művészetként értékelte, amelynek fő kérdései a tér, az arányok és az anyag. Ezt képviselte mintaháza is, amelyet a Bauhaus 1931. évi kiállítására tervezett. Ezen a tárlaton a klasszikusan Bauhaus-szellemű építészek, köztük Albers, Volger, Figer, Breuer jellegzetes kislakás-terveket állított ki, míg Mies terve pazarló térszervezéssel és anyaghasználattal az exkluzív lakásépítés kielégítését célozta. (Mai szemmel nézve, úgy tűnik, itt jelenik meg Mies van der Rohe (vitathatatlanul kimagasló építészi teljesítménye mellett) következő építészeti korszakának alapjellege: a különleges és nagyvonalú, költséges építészeti feladatok, reprezentatív megoldások felé fordulása.)

Mies van der Rohe igazgatói ideje alatt minden tőle elvárhatót megtett a Bauhaus politikamentességének megőrzéséért. 1931-ben rendezvénysorozatot indított az intézetben „az eszmék harcának jegyében”. Brosúrát is készített, amelyben állásfoglalása a következő: „A Bauhausnak a modern kultúra megteremtésére tett erőfeszítései ellenére sem kell átpolitizált korunkban elköteleződnie valamely párt iránt”.

Mies minden erőlködése ellenére nem sikerült az intézményben politikamentes légkört fenntartani. A tanintézet alapfeladatai révén mindenképpen érintkeztek a társadalmi környezettel, annak problémái „begyűrűztek” az oktatásba, s a tanítványokba. A korabeli – egyre inkább fasizálódó – politikai légkörben kívülről a Bauhaus baloldali (kommunista”, „bolsevik”) szervezetként jelent meg. Fokozatos politikai és költségvetési szorításokat követve 1932. október 1-jével Dessau város felmondta a műhely fenntartását. Ezen időben két másik város jelentkezett ugyan az intézmény fogadására, de Mies már hónapokkal korábban elhatározta, hogy a Bauhaust Berlinben, magánintézetként fogja fenntartani. Egy használaton kívüli gyárépületben bérelt is új helyet. Az intézményt balsorsa itt is követte. Egy "vitatható korrektségű” házkutatás során az intézet könyvtárában kommunista folyóiratokra bukkantak. 1933. április 11-én a Gestapo lepecsételte az épületet. Az intézmény újraindítására tett sorozatos kísérletek eredménytelenek maradtak.

Bauhaus-műhelyek és tanszékvezetők

Bauhaus - új esztétikum születik (Dessau)

Bauhaus-műhelyek	Tanszékvezetők
Nyomdászat	Lyonel Feininger
Üvegfestés	Josef Albers, Johannes Itten
Fémműhely	Johannes Itten, Moholy-Nagy László
Asztalosműhely	Walter Gropius, Breuer Marcell
Szövés	Georg Muche
Fotográfia	Walter Peterhans
Falfestészet	Oskar Schlemmer, Vaszilij Kandinszkij
Színpadtechnika	Lothar Schreyer, Oskar Schlemmer
Könyvkötészet	Paul Klee
Kerámiaművészet	Gerhard Marcks
Építészet	Walter Gropius, Hannes Meyer, Ludwig Mies van der Rohe
Kiállítástervezés	Joost Schmidt
Harmonizálástan	Gertrud Grunow

Más neves tanárok

• Gunta Stölz
• Marianne Brandt
• Ludwig Hilberseimer
• Herbert Bayer
• Lilly Reich
• Hinnerk Scheper
• Anni Albers
• Naum Gabo

Bauhaus-hatások a magyar építészetben

A Bauhaus magyarországi vonatkozásai óhatatlanul a magyarországi avantgarde-(aktivista) mozgalom keretei között keresendők, amely alapjában véve az előző, monarchiabeli társadalmi-kulturális megújítási törekvéseknek – a megváltozott társadalompolitikai viszonyokra adaptált – továbbfejlődéseként értelmezendő.

Ez a korszak (a húszas évek) a magyar művészet történetében azért olyan fontos, mert helyzete sajátos, kísérletei pedig heroikusak, mert nagyrészt a Magyarországon kívüli művészeti központokba szorult művészek gyakorolták. A világháború és a tanácsköztársaság bukása után a haladó magyar irodalmi/művészeti törekvések elsősorban az országon kívül egzisztálhattak (csoportosulásaik Bécsben, Berlinben, továbbra is Párizsban, majd később Rómában alakultak ki). Csak a húszas évek közepén térhetett vissza az írók és művészek egy része, többen azonban még ekkor sem találtak megfelelő környezetet művészi célkitűzéseik megvalósításához.

A külföldön működő magyar avantgarde egyik legfontosabb központja Bécs volt. Elsősorban sokirányú kommunikációs központként, mert innen éreztette hatását a magyar aktivizmus, mint a legradikálisabb irodalmi és művészeti mozgalom Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia különböző városaiban kialakuló magyar és nem magyar művészeti mozgalmakra. Innen igyekezett felvenni a kapcsolatok legkülönbözőbb formáit Kelet- és Nyugat-Európa avantgarde művészeti mozgalmaival. Bécsben az újonnan megjelenő, s 1926-ig Európa egyik legrangosabb művészeti lapjaként működő Ma (folyóirat) köre jelentette tágabb értelemben a bécsi magyar avantgarde-ot.

A Bauhaus sokoldalúságának eredményei értelemszerűen - és érezhetően - visszahatottak a "Ma" hasábjaira is, amelynek címlapjai, illusztrációi 1923-tól kezdve többször a weimari, majd később dessaui intézmény munkatársaitól származtak. Moholy-Nagy, Molnár Farkas fametszetei a mozgalom elméletében mindig jelenlevő építészeti szellemet erősítették. A folyóirat utolsó bécsi száma is egy fiatal sziléziai építészközösség műveinek bemutatásával zárult.

A magyar aktivizmus (pontosabban az aktivista konstruktivizmus, a magyar avantgarde legszervezettebb, céljait legjobban felismerő mozgalom) már 1921-től példaképül szolgált a kelet-közép-európai modern törekvések képviselői számára. 1921 augusztusáig egyik igen fontos hatásterülete a Horthy-Magyarországhoz viszonyítva még külföldnek számító Pécs, a kicsiny, már szinte elfelejtett államalakulat: a Baranyai Köztársaság fővárosa volt. A Pécsi Napló már korábban is rendszeresen beszámolt a "Ma" új számairól, rendezvényeiről, majd a Tanácsköztársaság bukása után a fellendülő pécsi szellemi élet képviselői maguk is több politikai, irodalmi lapot adtak ki. A pécsi művészkör 1920-1921-ben még a kubisztikus-expresszionista aktivizmus stílusáról írt, de a Krónika 1921-es számában már a „haldokló expresszionizmus"-ról, s a „vas esztétikája" új korának eljöveteléről olvashatunk. A pécsi származású, későbbi Bauhaus-tagok: Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Molnár Farkas, Stefán Henrik, Weininger Andor életpályáján is visszatükröződik ez a hazai kulturális hagyomány. Ők jelentették meg Újvidéken az úgynevezett KUR-i manifesztum-ot is.

A KURI (a konstruktív, utilitárius, racionális, internacionális kezdőbetűjének összevonásából keletkezett rövidítés) manifesztum a Bauhaus magyar és szerb növendékeinek és a Gropius építészeti iroda munkatársainak műve volt. Az aktivizmus rendszerező szándékához hasonlóan áttekintette a modern művészet irányzatait, sürgette gondolataik szintézisét, az elemzett, szervezett tér fogalmát, mint az építész számára megvalósítandó feladatot, s ehhez fűzték a szigorú funkcionalizmus követelményét, amely különböző formákban tulajdonképpen már a századforduló óta jelentkezett az európai építészetben, s amelyet azonban első terveik még nem valósítottak meg maradéktalanul.

Az építészek úgy képzelték el, hogy a szükségleteket kifejező ökonomikus, a szerkezeti-matematikus- és a szellemi-tartalmi rész egy alapjegyben, egyazon geometriai formában kifejezhető (ahogyan a képzőművészetben a szuprematizmus a négyzetet, úgy ők a kockát tették alapformájukká), s a „világ-kuri" első kocka alakú házát tervezték. A manifesztum egyik megalkotója, Molnár Farkas, a 1923-i Bauhaus-kiállításon tervek formájában is kiállította Vörös kockaházát mint a KURI megvalósításának egyik lehetőségét. (A 10×10×10 m-es méretű ház inkább szimbolikus jelentőségű, semmint funkcionálisan megoldott építmény).

A Bauhaus-növendékek kísérleti működése, az aktivista lapokban publikált manifesztumokban megnyilvánuló összefoglaló, integráló, abszolutizáló szándéka jól jellemzi a húszas évekbeli magyar avantgarde-aktivizmusnak a Bauhaus elvekkel való kapcsolatát. A tízes évek „plakát" elvét differenciálták a környezetalakító művészeti ágak és műfajok, de az ezek megújításáért folytatott anyagi, térformálási tapasztalatokat még egy ideig a totális világalakító szándékok foglalták keetbe. A másik képviselt szempontjuk az aktuális történelemmel való konok szembeszegülésük, s olyan elképzelések hangoztatása, mint ˝világ-kuri˝, ˝világállam˝ vagy - nem kevésbé merész tervként - a ˝Közép-európai Egyesült Államok˝. (ez utóbbi a pozsonyi Tűz című lap beköszöntőjében).

Bortnyik Sándor 1929-ben reklámgrafikai iskolát nyitott MŰHELY címen, amelyet eredetileg nagyobb szabású intézménynek, Magyar Bauhaus-nak terveztek. Építészhallgatóik azonban nem voltak. (E műhely növendéke volt a hatvanas évek jelentős európai mestere, Vásárhelyi Győző - Victor Vasarely.) A Bauhaus átalakulása, Gropius, Moholy-Nagy távozása (1928), majd az intézmény felbomlása (1933) után (vagy még előtte) hazakerült építészek: Molnár Farkas (1926), Forbát Alfréd, Fischer József és mások Budapesten és Pécsett dolgoztak. Megkísérelték összehangolni az építészet és társadalom problémáit (gondoljunk itt Hannes Meyer oktatói hatására), korszerű munkáslakásokat terveztek, ezekből azonban csak kevés valósult meg. Az európai haladó építészeti szellem csak a harmincas évek máodik felétől kezd elfogadottá válni, meghonosodni. A kor paradoxona, hogy a bauhausisták ekkor munkásságukat csupán a tehetősebb feltörekvő felső-, és középosztály magánházépítésében, a villa műfajában bontakoztathatták ki. A vörös kockaház is megépült, de csupán kicsinyített (6x6x6 m-es) formában, s eredeti jelentése eltűnt, mivel sem a „világkuri", sem a "zenitista" balkáni forradalom, sem az emigrációs világállam, a kelet-európai - Duna-völgyi -, vagy magyar államszövetség nem vált aktualitássá, vagy a távoli jövő távlataiban élhetővé. A jövő progresszív építőművészete végtelen távolságba került, és a jelen egyre fenyegetőbbé vált: a második világháború közeledett. (A magyarországi Bauhaus-osok munkásságát részletezi a CIAM szócikk „magyarországi csoport” fejezete.) Ideológiai és szakmai felkészültségük kamatoztatására - bár csak rövid időre - a vesztett háború okozta sebek felszámolása során nyílt lehetőség.

"... A művészettörténet és a történelem sajátos paradoxonja, hogy - már a húszas évek végére - a Kommunisták Magyarországi Pártja és az egykor vele rokonságban felnövő művészeti avantgarde mozgalmak - melyeket manapság tévesen csakaz egyik alkotóelemmel, a Bauhaus-névvel azonosítanak - teljesen elváltak egymástól. A KMP és az MSZMP soraiban igen erős avantgarde-ellenes hangulat uralkodott, ennek elméleti előzményei és párhuzamai aztán majd az avantgarde emigrációs köreiben is megtalálhatók. Egykor a Nyolcak munkásságát támogató Lukács György a realizmus tradicionális koncepciójának befogadásához közeledett. A harmincas évek elején a Das Wort című, Moszkvában kiadott emigráns politikai-művészeti lapban vita robbant ki a német avantgarde és Lukács között, amelyben Lukács a német expresszionizmust és aktivizmust a fasizmust előkészítő mozgalmak közé sorolta. Hasonló türelmetlen álláspont jellemezte a magyar kommunista mozgalom fórumait a húszas-harmincas évek fordulóján, a hazai tartalék-aktivista törekvésekkel szemben is. A Tamás Aladár által szerkesztett 100% (1927-1928) című lapban a Kassák-kört szintén igazságtalanul a szociálfasizmus kategóriájába sorolták...." (M.M.1919-1945)

Ezzel a szellemi konfrontációval azonosítható a hazai, úgynevezett szocreál építészet beköszöntét jelképező, Perényi Imre és Major Máté közti, emlékezetes építőművész-szövetségi vita is. A Bauhaus-szellem hazai reneszánszát az 1956-os forradalmat követő időkben érte meg, amikor az avantgarde szellemet képviselő „öregek”, illetve a gyorsan felfrissülő felsőfokú művészeti- és építészoktatás által felnevelt új, alkotó (építő)művész-generáció lépett a színre.

lásd még

• CIAM
• Magyar művészet a két világháború között
• Az avantgard építészet Magyarországon
• Magyar művészet a 2. világháború után
• Magyar építészet a 2. világháború után

Források és szakirodalom

Nemzetközi szakirodalom

• Magdalena Droste: Bauhaus 1919-1933. (Bauhaus Archiv) - Taschen/Vince K.2003. - ISBN 3-8228-2584-0
• Magdalena Droste: Bauhaus 1919-1933. Reform und Avantgarde - Taschen, Köln 2006. - ISBN 3-8228-2222-1
• Jürgen Joedicke: Modern építészettörténet - Bp. 1961. Műszaki K. - ETO 72 036
• Wend Fischer Bau-Raum-Gerät (Der Kunst des 20. Jahrhunderts) - R. Piper & Co. Verlag, München 1957.
• M Wingler: Das Bauhaus - 1962. Berlin

Magyar szakirodalom

• Enciklopédia Hungarica (Britannica) 2005. CD vers.
• Modern építészeti lexikon. Szerk. Kubinszky Mihály. Budapest: Műszaki. 1978. 32–34. o. ISBN 963-10-1780-X  
• Szentkirályi Z.: Az építészet világtörténete 2. kötet - Bp. 1980. Képzőműv. A. K. - ISBN 963-336-121-4
• Szilágyi G.: A fotóművészet története - Bp. 1982. Képzőműv. A. K. - ISBN 963-336-282-2
• Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között - Műszaki K. Bp. 1986 - ISBN 963-10-6505-7
• Forgó Pál: Új építészet. Budapest, 1928.
• Gábor Eszter: A CIAM magyar csoportja (1928-1938) – Bp. 1972. Akadémiai K. – 71.71128. Akadémiai Nyomda (Bőséges hazai és nemzetközi forrás listájával)
• Kiss Tamás: Változó urbanisztika – Középvárosok reflektorfényben (INTA/MUT szeminárium Szombathely,(1986. június 3. – 7.) – Jótanács, 1986/6.sz.(KT_ARCHÍV_VeML)
• Mezei Ottó: Molnár Farkas Budapest, Akadémia Kiadó 1987 Architektúra sorozat ISBN 963 05 4327 3

Kapcsolódó magyar művészeti- és építészeti szakirodalom

• Szerk.: Kontha Sándor: Magyar művészet 1919-1945. (1-2. kötet, p. 327-367) - Akadémiai K. Bp.1985. - ISBN 963-05-2542-9.
• Dercsényi D.-Zádor A.: Kis magyar művészettörténet - Bp. 1980. Képzőműv. A. K. - ISBN 963-05-3240-9 és ISBN 963-336-128-1
• Esztétikai kislexikon. Főszerk. Szerdahelyi István, Zoltai Dénes. 2. bőv. kiadás. Budapest: Kossuth. 1972.

(A szócikk részletesebb megismeréséhez és kutatásához további szakirodalomjegyzékek a "Bauhaus-műhelyek és tanszékvezetők" fejezetben felsoroltak szócikkeiben találhatók.)

Ideiglenes képgaléria

• Lásd: Szerkesztő: Kit36a/Bauhausképek (sajátfotók, válogatás előtt)

Külső hivatkozások

• Bauhaus Múzeum
• Építészeti örökségünk – Séta a Bauhaus Budapesten
• Lap.hu linkgyűjtemény
• bauhaus-online.de, gemeinsames Webportal des Bauhaus-Archiv Berlin, der Stiftung Bauhaus Dessau und der Klassik Stiftung Weimar
• Bauhaus-Universität Weimar
• Bauhaus Archiv (Museum für Gestaltung Berlin)
• Stiftung Bauhaus Dessau
• Bauhausstadt
• Impuls Bauhaus – Forschungsplattform zur Sammlung aller biografischen Daten der Bauhäusler
• Audiofeature über die Geschichte des Bauhaus auf Bayern2 Radiowissen Mediathek
• Das Bauhaus – seine künstlerische und gesellschaftliche Bedeutung
• hs-anhalt Dessau
• Jubiläum 2009 in Weimar
• Tribute to the Bauhaus spirit Intuitive Construction Asymptotic Perceptions. „The Bauhaus: 90 Years / 90 Days“, Project, organized by the Borderbend Arts Collective and the Gropius in Chicago Coalition (2009)
• Sonderausstellung im MOMA New York Bauhaus 1919–1933: Workshops for Modernity, bis 25. Januar 2010
• Virtueller Rundgang mit 360°-Panorama-Ansichten: Bauhaus-Stätten in Dessau

A Wikimédia Commons tartalmaz Bauhaus témájú médiaállományokat.