„Attila hun király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
| 39. sor: | 39. sor: | ||
Attila és Bleda további háborúval fenyegetőzött, azt állítva, hogy a rómaiak nem tartották be a szerződést, továbbá Margus (a mai [[Belgrád]] melletti település) püspöke átkelt a Dunán, hogy <!-- ransack and --> megszentségtelenítse a hun királyi sírokat a Duna északi partján. A hunok a folyón átkelve nagy [[illír]] városokat és erősségeket romboltak le, köztük (''Priscus'' szerint) Viminaciumot is <!-- which was a city of the Moesians in Illyria --> A támadást Margusnál kezdték, mivel a püspök, akit a rómaiak átadni terveztek, <!-- discussed --> titokban átszökött a barbárokhoz, és elárulta, feladta a városát. |
Attila és Bleda további háborúval fenyegetőzött, azt állítva, hogy a rómaiak nem tartották be a szerződést, továbbá Margus (a mai [[Belgrád]] melletti település) püspöke átkelt a Dunán, hogy <!-- ransack and --> megszentségtelenítse a hun királyi sírokat a Duna északi partján. A hunok a folyón átkelve nagy [[illír]] városokat és erősségeket romboltak le, köztük (''Priscus'' szerint) Viminaciumot is <!-- which was a city of the Moesians in Illyria --> A támadást Margusnál kezdték, mivel a püspök, akit a rómaiak átadni terveztek, <!-- discussed --> titokban átszökött a barbárokhoz, és elárulta, feladta a városát. |
||
[[Fájl:Buda es Attila.JPG|bélyegkép|jobbra|300px|Tulipán Tamás: Buda és Attila (Imádkozó hercegek) - tempera, tábla]] |
|||
Theodosius a folyómenti véderőit visszavonta, hogy válaszolhasson a [[440]]-ben [[Karthágó]]t elfoglaló [[vandálok|vandál]] [[Geiserich]] ''(Geiseric, Gaiseric, Genseric)'' és az [[Örményország]]ot [[441]]-ben megszálló szászánida [[II. Jazdagird]] ''(Izdegerdes)'' támadásaira. Így Attila és Bleda előtt nyitva állt az út Illírián keresztül a Balkánra, amit [[441]]-ben el is özönlöttek. A hun sereg megsarcolta Margus és Viminacium városát, elfoglalta [[Sigindunum]]ot (a mai [[Belgrád]]ot) és Sirmiumot. Fordulat állt be [[442]]-ben, amikor Theodosius kivonta a csapatait [[Észak-Afrika|Észak-Afrikából]], és nagy mennyiségben új pénzt veretett a hunok elleni hadjárat finanszírozására. |
Theodosius a folyómenti véderőit visszavonta, hogy válaszolhasson a [[440]]-ben [[Karthágó]]t elfoglaló [[vandálok|vandál]] [[Geiserich]] ''(Geiseric, Gaiseric, Genseric)'' és az [[Örményország]]ot [[441]]-ben megszálló szászánida [[II. Jazdagird]] ''(Izdegerdes)'' támadásaira. Így Attila és Bleda előtt nyitva állt az út Illírián keresztül a Balkánra, amit [[441]]-ben el is özönlöttek. A hun sereg megsarcolta Margus és Viminacium városát, elfoglalta [[Sigindunum]]ot (a mai [[Belgrád]]ot) és Sirmiumot. Fordulat állt be [[442]]-ben, amikor Theodosius kivonta a csapatait [[Észak-Afrika|Észak-Afrikából]], és nagy mennyiségben új pénzt veretett a hunok elleni hadjárat finanszírozására. |
||
A lap 2009. december 19., 02:07-kori változata
„...Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum”
Atilla vagy Attila (majd germán hatásra Etzel, Etele) az európai hunok utolsó és legnagyobb fejedelme, volt. Nevének jelentése atyácska, tiszteletreméltó apa, uralkodó. Az időszámításunk szerint 406 körül született államférfi kora egyik leghatalmasabb birodalmát uralta 434-től haláláig. Birodalma Közép-Európától a Fekete-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt.
Mind a Kelet-, mind a Nyugatrómai Birodalom rettegett ellenfele volt. A Balkáni térséget kétszer is megszállta, s a második elfoglalásnál magát Konstantinápolyt is körülzárta. Nyugaton egészen Orleans-ig menetelt. A fővárosából, Ravennából űzte el III. Valentinianus nyugatrómai császárt 452-ben. Bár a birodalma vele elenyészett és maga után szinte semmit nem hagyott, Európa történelmének legendás alakjává vált.
Leginkább Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett, míg egyes történetírók nagy és nemes uralkodóként említik. Három viking sagában is fontos szerepet játszik.
Nevének eredete
A nagy uralkodó neve Atilla, Attila, Atli, Etzel és Etele alakban is fennmaradt a forrásokban. Az Attila név jelenthet „kis apát”, „atyácskát” gótul (atta: „apa” és -la kicsinyítőképző), mivel sok gót szolgált Attila alatt. Lehet ótörök eredete is. Más nézetek szerint a hun király neve nem lehetett török eredetű, mert a török nyelvekre jellemző a kettős mássalhangzók hiánya. Egy másik fontos elmélet pedig az Attila név török eredetét próbálja bizonyítani, ugyanis elképzelhető, hogy az „atta” (atya) és az „il” (föld) szóból származik – neve így „föld atyát” jelent (de magyarul értelmezve (él - az első élő az Isten), az Atya földi helytartója, tehát Isten Ostora). Egyszóval sok az ellentmondás a hun danhu nevével kapcsolatban.
Etil (ill. Itil, Idil, Adil) volt az ótörök neve a mai Volga folyónak; innen is származhat az Attila (Etele) név. (Lásd: Etelköz. És lásd: „Két nagy folyóvíz is ered benne: egyik neve Etöl másiké Togora”. (…) „A Don folyó, mellyet a magyarok Etölnek neveznek…”, 5. §. Hunor és Mogor Scythiába költöznek. Scythia leirása; Kézai Simon, Magyar Krónikája (fordította Szabó Károly))
Élete
Ifjúkora
A 418-as béketárgyalásokat követően a tizenkét éves Attilát gyermekfogolyként Honorius császár római udvarába küldték. Cserébe a hunok megkapták Flavius Aetiust a rómaiak által megrendezett fogolycsere keretében.
Attilát valószínűleg a birodalom udvaraiban, saját szokásaik és hagyományaik alapján és saját fényűző életstílusukban nevelték, abban a reményben, hogy ezeket a dolgokat visszaviszi majd saját nemzetéhez, így növelve Róma befolyását. A hunok talán azt remélték, hogy Attila segítségével javíthatják kémkedési lehetőségeiket.
Az ifjú Attila római tartózkodása alatt megpróbált elszökni, de a kísérlet nem sikerült. A birodalom intenzív tanulmányozására fordította figyelmét, miközben látszólag feladta küzdelmét helyzete ellen. A rómaiak bel- és külpolitikai elveit tanulmányozta. Gyakran titokban megfigyelte őket diplomáciai tanácskozásokon külföldi miniszterekkel. Tanult a vezetésről, protokollról és más lényeges, későbbi uralkodóknak és diplomatáknak fontos dolgokról. Csak felnőttkorában tudott visszatérni népéhez.
Közös királysága Bledával
A hunok Rua (Ruga, Rhuas) hadúr vezetésével 432-re egyesültek. 434-ben Rua meghalt, és unokaöccseire, Mundzuk testvére fiaira, Attilára és Budára (Bleda, Buda *390 körül – †445) hagyta a hun törzsek irányítását.
Ebben az időben a hunok II. Theodosius császártól követelték a Bizánci Birodalomba menekült néhány „renegát” törzs kiadatását. A következő évben Attila és Bleda Margusnál (ma Pozsarevác) fogadta Bizánc küldöttét, és hun szokás szerint mindannyian lóháton ülve szerződést kötöttek: a keletrómaiak nem csak a menekült törzseket (akiknek jó hasznát vették a vandálok ellen) fordították vissza, hanem megduplázták 350 római fontnyi (kb. 114,5 kg) aranyra az adójukat (tribute), megnyitották a piacaikat a hun kereskedők előtt, és a hunok által ejtett valamennyi fogolyért 8 solidust fizettek váltságdíjként. A megállapodással elégedett hunok felszedték sátraikat, és visszavonultak a kontinens belső területeire, vélhetően a birodalmuk megerősítésére.
Theodosius felhasználta az alkalmat Konstantinápoly falainak megerősítésére, és felépítette a tenger felől védő első falat is, illetve a Duna-menti határa védvonalát is megerősítette. A következő öt évre a hunok eltűntek a római szemek elől, de 440-ben újra felbukkantak a birodalom határainál, megtámadva a szerződés alapján meglévő, a Duna északi partján működő piac kalmárait.
Attila és Bleda további háborúval fenyegetőzött, azt állítva, hogy a rómaiak nem tartották be a szerződést, továbbá Margus (a mai Belgrád melletti település) püspöke átkelt a Dunán, hogy megszentségtelenítse a hun királyi sírokat a Duna északi partján. A hunok a folyón átkelve nagy illír városokat és erősségeket romboltak le, köztük (Priscus szerint) Viminaciumot is A támadást Margusnál kezdték, mivel a püspök, akit a rómaiak átadni terveztek, titokban átszökött a barbárokhoz, és elárulta, feladta a városát.
Theodosius a folyómenti véderőit visszavonta, hogy válaszolhasson a 440-ben Karthágót elfoglaló vandál Geiserich (Geiseric, Gaiseric, Genseric) és az Örményországot 441-ben megszálló szászánida II. Jazdagird (Izdegerdes) támadásaira. Így Attila és Bleda előtt nyitva állt az út Illírián keresztül a Balkánra, amit 441-ben el is özönlöttek. A hun sereg megsarcolta Margus és Viminacium városát, elfoglalta Sigindunumot (a mai Belgrádot) és Sirmiumot. Fordulat állt be 442-ben, amikor Theodosius kivonta a csapatait Észak-Afrikából, és nagy mennyiségben új pénzt veretett a hunok elleni hadjárat finanszírozására.
Attila és Bleda válaszul 443-ban újraindította a hadjáratát. A Duna mentén haladva legyőzték Ratiara katonai központjait és sikeresen megostromolták Naissus városát (a mai Ništ). A Nisava mentén előrenyomulva elfoglalták Serdica (Szófia), Philippopolis (Plovdiv) és Arcadiopolis városát. Konstantinápolynál körbefogták és megsemmisítették a római erőket, és csupán azért kényszerültek megállásra, mert a város masszív falaihoz nem volt megfelelő ostrom-eszközük. Theodosius elismerte a vereséget, és Anatoliust küldte a béketárgyalásra, amely a korábbiaknál is keményebb volt: a császár átad 6 000 római fontnyi (kb. 1963 kg) aranyat, büntetésül a korábbi egyezség megszegéséért, az éves adót megháromszorozza, így az 2 100 font arany lesz (kb. 687 kg), és minden egyes hadifogolyért 12 solidus váltságdíjat fizet.
A sikeres hadjárat után a hunok visszahúzódtak birodalmuk belsejébe. A Priscust követő Jordanes írása szerint nem sokkal a távoztuk után, 445 körül Bleda meghalt, és Attila maga ült a trónra. A történészek vitáznak azon, hogy vajon megölte-e a bátyját egy vadászaton, vagy az más okból halt meg, de Attila vitathatalan ura lett a hunoknak, akik ismét a Keletrómai Birodalom felé fordultak.
Az egyeduralkodó
447-ben Moesián keresztül Attila összevont erőkkel ismét bevonult a bizánci birodalomba. A keletrómai hadsereg a gót Arnegisclus magister militum vezetésével a Vid folyónál csatát vesztett, így a hunok ellenállás nélkül benyomulhattak a Balkánra, egészen Thermopüléig. Konstantinápolyt csak Flavius Constantinus prefektus közbelépése mentette meg: a városlakókkal újra felépíttette és kiegészíttette a földrengésben leomlott, meggyengült védőfalakat.
Fennmaradt az invázió elbeszélése:
- A hunok barbár nemzete, mely Thrákiában lakott, olyan hatalmassá vált, hogy több mint száz várost foglaltak el és Konstantinápoly majdnem veszélybe került és a legtöbben elhagyták azt. . . . És annyi gyilkolás és vérontás volt, hogy a halottak száma megszámlálhatatlan volt. Elfoglalták a templomokat és kolostorokat és nagy számban ölték meg a papokat és szűzeket. (Callinicus: Szent Hypatius élete)
- Mikor az este közeledett, fáklyákat gyújtottak, és két barbár jött előre Attila előtt és dalokat énekeltek, amiket írtak, megénekelve győzelmeit és háborús tetteit. És az ünneplők nézték őket, és voltak, akik örvendeztek a dalokon, mások szíve izgatott lett, ahogy emlékeztek a háborúkra, de mások könnykben törtek ki – azok, akik testét meggyengítette az idő és akik lelke megpihenni kívánt.
Attila aranyban fizetendő adót kívánt, és azt, hogy Sigindumtól (Belgrád) keletre 300 mérföldre, a Dunától délre pedig 100 mérföldre húzódjon vissza a Birodalom. A béketárgyalások mintegy három évig folytak. 448-ban követként a történész Priscus járt Attila táborában. Jordanes által megőrzött jelentéseinek töredékei bemutatják Attila személyét: egykedvű és egyszerű, körötte díszes udvaroncok, számos feleség, mellette szkíta udvari bolondja, mór törpéje…
- Fenséges étkeket szolgáltak fel nekünk és a barbár vendégeknek ezüst tálakon, de Attila nem evett mást, csak sültet, egyszerű, fa tálcáról. Minden másban hasonlóan mértékletes volt; fakupából ivott, míg vendégei arany és ezüst serlegből. Ruházata is egyszerű volt, csupán a tisztaságát igényelte. Sem az oldalán viselt kard, sem szkíta lábbelije, sem lova kantárja nem volt díszített, eltérően más szkítákétól, akik arannyal, ékkővel vagy bármi értékessel ékesítették azokat. A földet gyapjú szőnyegek borították.(Priszkosz rétor feljegyzése)
E három év alatt, egy Jordanes által feljegyzett legenda szerint Attila felfedezte "Mars Kardját":
- A történész Priscus azt írja, a következőképpen találták meg: "Mikor egy bizonyos juhász bicegni látta az egyik üszőt a nyájában és nem talált magyarázatot a sebére, kíváncsian követte a vérnyomokat és végül egy kardhoz ért amire ügyetlenül rálépett legelés közben. Kiásta és egyenesen Attilához vitte. Ő megörült ennek az ajándéknak, és, nagyravágyó lévén, azt gondolta, hogy az egész világ vezetőjévé nevezték ki, és hogy a győzelem Mars kardján keresztül biztosítva volt számára. (Jordanes: A Gótok Származása és Tettei XXXV fej.) [1]
Attila hadjárata Nyugat-Európában
450-ben Attila bejelentette, hogy támadást kíván indítani a vizigótok toulouse-i királysága ellen III. Valentin császárral szövetségben. Előzőleg jó kapcsolatban állt a nyugati birodalommal és uralkodójával, Flavius Aëtiussal – Aëtius 433-ban rövid száműzetését a hunok közt töltötte, és az Attilától a gótok és a bagaudae felkelők ellen kapott csapatok segítették hozzá Attilát a nagyrészt névleges nyugati magister militum cím elnyeréséhez. A vizigótokkal szembeszálló és tőlük tartó Geiserich ajándékai és diplomáciai törekvései is befolyásolhatták Attila terveit.
Honoria, Valentin nővére azonban 450 tavaszán – hogy elkerülje kényszerített házasságát egy szenátorral – elküldte a hun királynak segítségkérését és gyűrűjét. Bár Honoria valószínűleg nem házassági ajánlatot kívánt tenni, Attila mégis így értelmezte az üzenetet; elfogadta, s a nyugati birodalom felét kérte hozományul. Mikor Valentin felfedezte a tervet, csak anyja, Gall Placidia győzte meg, hogy halál helyett csak száműzetésre ítélje Honoriát; Attilának pedig levelet küldött, melyben nyomatékosan tagadta a házassági ajánlat törvényességét. Attilát a levél nem győzte meg, követet küldött Ravennába, hogy kihirdesse Honoria ártatlanságát, hogy az ajánlat törvényes volt, és hogy el fog jönni, hogy elfoglalja, ami jog szerint őt illeti.
Eközben a lovaglóbalesetben elhunyt Theodosius utódja, Marcianus megtagadta a hunoknak a további sarc fizetését; az ezt követő inváziók, mind a hunok, mind más népek részéről, igen kevés mozdítható értéket hagytak a Balkán területén. A száli frankok királya meghalt, és a két fiú közti trónharc árkot húzott Attila és Aetius közé: Attila az idősebb, míg Aetius a fiatalabb fiút támogatta. J. B. Bury szerint Attila szándéka, mire nyugatra ért hadseregével, az ekkorra Európa legnagyobb államává vált hun birodalom kiterjesztése volt a gall és az atlanti partokra. Mire Attila összegyűjtötte hűbéreseit, és megkezdte menetelését nyugatra, szövetségre tett javaslatot mind a vizigótoknak, mind Rómának.
451-es érkezése Belgicában egy Jordanes által félmilliósra becsült hadsereggel tisztává tette céljait. Április 7-én elfoglalta Metzet; Aetius elindult megállítására frankokból, burgundokból és keltákból toborozva seregét. Egy Avitustól érkező küldöttség és Attila további nyugati előretörése meggyőzte I. Theodoricot, a vizigót királyt, hogy szövetségre lépjen Rómával. Az egyesített seregek Attila előtt érték el Orleanst, ezzel megállítva a hun előretörést. Aetius üldözőbe vette és utolérte a hunokat. A két sereg Chalons közelében ütközött meg. A csatát általában, bár hibásan, a gót–római szövetség győzelmének tekintik. Theodorikot megölték a harcban. Aetius nem tudta előnyét kihasználni, és a szövetség gyorsan felbomlott. Attila visszavonult, hogy folytassa hadjáratát Itália ellen.
Catalaunumi csata
Attila a Tisza mellékéről, ahol a birodalmának központja volt, először Konstantinápolyt kényszerítette adófizetésre, majd nyugatnak fordult. Róma főleg újdonsült szövetségesei, akiket ugyanúgy veszélyeztetett a hunok támadása, ellenálltak. Kr. u. 451-ben a Galliába betörő Attila hatalmas seregével szemben Catalaunumnál hasonló erejű római–germán haderő sorakozott fel. A történészek felásták az egész csatateret, és rendkívül véres, hatalmas csatáról írtak mind a mai napig. Napjainkban azonban hatalmas botrány van Catalanaumban, ugyanis a legújabb USA-ban lefordított dokumentumok alapján kiderült, hogy valóban felsorakozott a két sereg, csatára azonban nem került sor. Ugyanis Attila barátjának, a római csapatok vezérének - akivel együtt tanultak Aquileiaban és Rómában - azt mondta, te is vesztenél 12000 embert, én is, ne ütközzünk meg. Így a csata elmaradt.
A Tarih-i Üngürüsz krónika szerint Attila győzelmet aratott a catalanumi csatában, amit az is megerősít, hogy a következő évben a rómaiak a legkisebb ellenállást sem tanúsították Attilával szemben, mikor bevonult Itáliába.
Itália megszállása és Attila halála
A következő évben Attila újra Itáliára támadt rá. Hadai bevették Aquileia, majd Milánó városát, ám Róma kapuinál váratlanul visszafordult. A hagyomány szerint csoda történt: I. Leó pápa szavai és az égi jel mentette meg az Örök Várost. Igazából Róma elképesztően nagy hadisarcot fizetett, ezért Attila megkegyelmezett a városnak. Attila így akarta megmutatni, hogy tiszteletben tartja a nagy birodalom becsületét.
Egy év múlva Attila meghalt. Nászéjszakáján orrvérzése lett és belefulladt kábulatában. Más feltételezések szerint a rengeteg alkoholtól és ún. nyelőcső visszérbetegségtől kapott belső vérzést. Egy harmadik teória pedig úgy szól, hogy felesége Ildikó ölte meg. A monda szerint, ott ahol a Tisza kétfelé ágazott, elzárták az egyik ágát, úgy, hogy a víz mind a másik ágába folyt. Itt három - arany, ezüst és vas - koporsóba temették el, mondván:
"Urunknak ekképpen legyen nyugovása: víz alá, föld alá készüljön lakása, fényes napsugárba, sápadt holdsugárba, harmadiknak pedig sötét éjszakába. Melléje tétessék harci paripája, fegyvere, sok kincse, szép arany marhája, kísérje is el őt minden hív szolgája, legyen véle ott is szépséges mátkája."
Csaba, a fia, megfejtette a táltos szavait. Az arany volt a napsugár, az ezüst a holdsugár, a vas jelentette a fekete éjszakát. Fiai között testvérháború robbant ki a hatalomért, ami birodalma széteséséhez vezetett. A hunok maradékai Erdélybe, kelet felé húzódtak vissza a korábban leigázott, s most fellázadt népek elől.
Attila személyisége
Az Attiláról szóló tudásunk fő forrása Priscus leírása. A történész tagja volt II. Theodosius 448-ban a hunokhoz küldött, Maximosz által vezetett küldöttségnek. A nomád hunok falvát a kor nagyvárosaival megegyező méretűnek mutatta be, tömör fa falakkal. Attilát a következő képpen írta le:
„Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait…”
Attila külső vonásai valószínűleg kelet-ázsiai, pontosabban mongol származására utalnak. Szóba jöhet még a mongol és a közép-ázsiai népek embertípusának keveréke. Bizonyos, hogy a kelet-ázsiaiakra jellemző sajátos arcformája volt, melyhez az európaiak nem voltak hozzászokva, így gyakran durva jelzőkkel írták le.
Priszkosz rétor megemlíti Attila és környezete műveltségét. Tudnunk kell, hogy Attila korának hunjai már egy ideje keveredtek a római civilizációval, leginkább a római határ germánokkal határos területén. Így Theodosius 448-as küldöttsége idején Priszkosz a hunt, a gótot és a latint nevezte meg a Hun Birodalom fő nyelveiként. (Priszkosz többek között beszámol találkozásáról egy keletrómai fogollyal, aki annyira hozzászokott a hunok életéhez, hogy már nem kívánt hazatérni régi hazájába.)
A bizánci történetíró leírása Attila alázatosságáról és egyszerűségéről Priszkosz félreérthetetlen csodálatát fejezi ki.
Emlékezete
Attila korának történelmi háttere nagy hatással volt a később róla kialakult képre: a Nyugatrómai Birodalom végső éveiben összeütközései Aetiussal (akit gyakran az „utolsó rómainak” neveztek), és kultúrájának – európai szemmel nézve – furcsaságai is segítettek Attilát a vérengző barbár és minden civilizáció ellenségének szerepébe állítani, és majd minden nyugat-európai művészeti alkotásban ennek megfelelően tűnt fel.
A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát ma is „Isten ostoraként” ismerik, akinek neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált. Ez részben annak eredménye is lehet, hogy vonásait azonosították a sztyeppék későbbi hadvezéreinek vonásaival – mint például a mongol Dzsingisz Kán és Timur Lenk. Őket mind kegyetlen, okos és vérszomjas, harcra és rombolásra áhítozó vezérekként fogadta el a köztudat.
A germán mondák árnyaltabb leírással szolgálnak: Etzel a Nibelung-énekben, illetve Atli a Völsunga Sagában és a Edda-énekekben nemes és nagylelkű szövetséges.
Attila alakja több ország népmondáiban is szerepel. Egy olaszországi helyi legenda szerint ő építettette az udinei várhegyet, hogy lássa amint csapatai győzelmet aratnak.
Néhány nemzet történetírása mindig kedvező színben ábrázolta: a magyarok között és Törökországban az Attila név (Törökországban és Magyarországon egyaránt Atilla alakban is) és utolsó felesége, Ildikó neve mindmáig kedvelt maradt. Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művében, mely nagyrészt Priszkosz rétor leírásaira alapoz, szimpatikus portrét fest Attiláról, bölcs és kedvelt vezérként.
Megjegyzések
Egyes krónikák szerint Attila keresztény uralkodó volt, bár életvitele és szokásai teljesen eltérnek a keresztény normáktól (több feleség, ágyasok stb.) Mégis úgy tartják meg volt keresztelkedve.
Továbbá elgondolkodtató a kijevi múzeumban kiállított hun övcsat "Miatyánk" verse, mely sajátos szerkesztése és szóhasználata okán azt a feltételezést erősíti, miszerint a hunok nem csak igen korán értesültek a kereszténységről, hanem az belső hitvallásként, átélt gyakorlatként volt jelen a hun társadalomban. Hogy a hun közösség hány százaléka volt keresztény, és milyen szervezettségben, nem kimutatható egyelőre.
Catalaunumnál a csata nem volt egyértelműen döntetlen, mert nem Attila vonult el másnapra, hanem a rómaiak vonultak vissza, a halottaikat is hátrahagyva.
Attila képzőművészeti ábrázolásai
A vatikáni kertekben megtalálható a Leó pápa és Attila hun király találkozását megörökítő szobor. A Franciaországban öntött bronz Leó és az Isten ostora címet viseli.[2]
A középkorban Attila ábrázolásain feltűnő attribútuma a fejen látható két szarv. Ez, akárcsak Mózes vagy olykor Ádám ábrázolásain, arra utal, hogy Attilát az ősöknek megillető tisztelet illette.[3] Máskor díszes koronát is visel, ekkor azonban szarva nem látszik.
Források
- Monda-e vagy történelem? ISBN 978-973-622-503-1, Corvin kiadó, Déva
- Michael A. Babcock, Attila utolsó éjszakája: Hogyan halt meg a hun király? ford. Varga Benjámin, Budapest, Európa, 2008, ISBN 978-963-07-8296-8
- Duna TV - "Őstitkaink" című műsor, interjú prof. dr. Kiszely István antropológussal - 2:51
Külső hivatkozások
- Priscus of Panium: fragments from the Embassy to Attila
- Hun.lap.hu
- Varga Géza: A hunok nyelve
- Attila a hun és Csaba királyfi
Jegyzetek
- ↑ (e-text) - Későbbi tanulmányok ezt a legendát a közép-ázsiai sztyeppék nomádjai közt gyakori kardimádat részeként azonosítják.
- ↑ http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.02.19/1604.jpg
- ↑ lásd Zolnay Vilmos: A művészetek eredete. Pokoljárás c. kötetét. (Bp: Corvina Kiadó, több kiadás)
| Elődje: Bleda |
Hun uralkodók 445–453 |
Utódja: Ernakh |
