„Nürnbergi per” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
→‎Ítélet: A rendkívül művelt Streicher valószínűleg Hámán és fiai purimkor történt felakasztását állította így párhuzamba saját akasztásával, és ő még nyilván tudta, hogy a purim tavaszi ünnep. A m
49. sor: 49. sor:


=== Ítélet ===
=== Ítélet ===
Az ítéletet 1946. október 1-jén hirdették ki.<ref>Az ítélethirdetés napjával (a zsidó naptár szerint 5707. tisri hónap 6-ával) kapcsolatban él egy makacs [[városi legenda]], mely szerint az egybeesett a zsidó vallás [[purim]] ünnepével, amely a zsidók kiirtására törekedő [[Hámán]] felett aratott győzelemre emlékezik. Purim ünnepe tavasszal van, ádár hónap 14-én (lásd [[Eszter könyve]] 9,17: „Történt ez az Adár hónapjának tizenharmadik napján, és megnyugovának a tizennegyedik napon, és tették azt vigalom és öröm napjává”), tehát már csak ezért sem eshetett egybe az októberi ítélethirdetéssel. A legenda alkalmasint [[Julius Streicher]] utolsó szavaiból ered, az akasztófa alatt (tehát a kivégzése napján, október 16-án, nem pedig az ítélethirdetéskor) ugyanis ezt kiáltotta: „Heil Hitler! Dies ist mein Purimfest 1946.” (Lásd erről http://www.spiegel.de/sptv/reportage/0,1518,101879,00.html: „16. Oktober 1946: Hinrichtung Streichers, der sich mit folgenden Worten verabschiedet: »Heil Hitler! Dies ist mein Purimfest 1946. Ich gehe zu Gott. Die Bolschewisten werden eines Tages Euch auch hängen.«” A rendkívül művelt Streicher valószínűleg Hámán és fiai purimkor történt felakasztását állította így párhuzamba saját akasztásával, és ő még nyilván tudta, hogy a purim tavaszi ünnep. A motívumazonosság helyét később foglalta el a legendában az ünnep és az ítélethirdetés idejének összehozása. A sors iróniája, hogy az akasztás napja amúgy valóban egybeesett egy zsidó ünneppel, a hétnapos [[szukot]] utolsó napjával, [[hosáná rábá]] napjával, amikor az Isten ítéletet mond.</ref>
Az ítéletet 1946. október 1-jén hirdették ki.<ref>Az ítélethirdetés napjával (a zsidó naptár szerint 5707. tisri hónap 6-ával) kapcsolatban él egy makacs [[városi legenda]], mely szerint az egybeesett a zsidó vallás [[purim]] ünnepével, amely a zsidók kiirtására törekedő [[Hámán]] felett aratott győzelemre emlékezik. Purim ünnepe tavasszal van, ádár hónap 14-én (lásd [[Eszter könyve]] 9,17: „Történt ez az Adár hónapjának tizenharmadik napján, és megnyugovának a tizennegyedik napon, és tették azt vigalom és öröm napjává”), tehát már csak ezért sem eshetett egybe az októberi ítélethirdetéssel. A legenda alkalmasint [[Julius Streicher]] utolsó szavaiból ered, az akasztófa alatt (tehát a kivégzése napján, október 16-án, nem pedig az ítélethirdetéskor) ugyanis ezt kiáltotta: „Heil Hitler! Dies ist mein Purimfest 1946.” (Lásd erről [http://www.spiegel.de/sptv/reportage/0,1518,101879,00.html Streicher rövid életrajzát évszámokban a Spiegel Online megfelelő oldalán]: „16. Oktober 1946: Hinrichtung Streichers, der sich mit folgenden Worten verabschiedet: »Heil Hitler! Dies ist mein Purimfest 1946. Ich gehe zu Gott. Die Bolschewisten werden eines Tages Euch auch hängen.«”) A rendkívül művelt Streicher valószínűleg Hámán és fiai purimkor történt felakasztását állította így párhuzamba saját akasztásával, és ő még nyilván tudta, hogy a purim tavaszi ünnep. A motívumazonosság helyét később foglalta el a legendában az ünnep és az ítélethirdetés idejének összehozása. A sors iróniája, hogy az akasztás napja amúgy valóban egybeesett egy zsidó ünneppel, a hétnapos [[szukot]] utolsó napjával, [[hosáná rábá]] napjával, amikor az Isten ítéletet mond.</ref>
* Hjalmar Schachtot<ref>Schachtot a német hatóságok internálták, de 1948-ban szabadon engedték.</ref>, Franz von Papent<ref>Papent 1947-ben egy német bíróság 8 év kényszermunkára ítélte, de 1949-ben szabadult.</ref> és Hans Fritzschét<ref>Fritzschét egy német bíróság 9 évre ítélte, 1950-ben szabadult.</ref> felmentették.
* Hjalmar Schachtot<ref>Schachtot a német hatóságok internálták, de 1948-ban szabadon engedték.</ref>, Franz von Papent<ref>Papent 1947-ben egy német bíróság 8 év kényszermunkára ítélte, de 1949-ben szabadult.</ref> és Hans Fritzschét<ref>Fritzschét egy német bíróság 9 évre ítélte, 1950-ben szabadult.</ref> felmentették.
* Karl Dönitzet 10 év, Konstantin von Neurathot<ref>Neurathot egészségi állapota miatt 1954-ben szabadlábra helyezték.</ref> 15 év, Baldur von Schirachot és Albert Speert 20 év börtönre ítélte a bíróság.
* Karl Dönitzet 10 év, Konstantin von Neurathot<ref>Neurathot egészségi állapota miatt 1954-ben szabadlábra helyezték.</ref> 15 év, Baldur von Schirachot és Albert Speert 20 év börtönre ítélte a bíróság.
* Rudolf Hess<ref>Hess a [[spandau]]i börtön utolsó lakójaként 1987-ben önkezével vetett véget életének.</ref>, Walter Funk<ref>Funkot 1957-ben rossz egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték.</ref> és Erich Raeder<ref>Raedert 1955-ben szabadlábra helyezték.</ref> életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
* Rudolf Hess<ref>Hess a [[spandau]]i börtön utolsó lakójaként 1987-ben önkezével vetett véget életének.</ref>, Walter Funk<ref>Funkot 1957-ben rossz egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték.</ref> és Erich Raeder<ref>Raedert 1955-ben szabadlábra helyezték.</ref> életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
* Tizenkét vádlottat: Martin Bormannt, Hermann Göringet, Joachim von Ribbentropot, Wilhelm Keitelt, Ernst Kaltenbrunnert, Alfred Rosenberget, Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Arthur Seyss–Inquartot kötél általi halálra ítélték. Hermann Göring az akasztás elől öngyilkosságba menekült. A halálraítélteket Göring és Bormann kivételével, 1946. október 16-án Nürnbergben felakasztották. Holttestüket Dachauban hamvasztották el.
* Tizenkét vádlottat: Martin Bormannt, Hermann Göringet, Joachim von Ribbentropot, Wilhelm Keitelt, Ernst Kaltenbrunnert, Alfred Rosenberget, Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Arthur Seyss–Inquartot kötél általi halálra ítélték. Hermann Göring az akasztás elől öngyilkosságba menekült. A halálraítélteket Göring és Bormann kivételével, 1946. október 16-án Nürnbergben felakasztották. Holttestüket Dachauban hamvasztották el.
<references/>


=== A per utóélete ===
=== A per utóélete ===

A lap 2007. december 28., 00:13-kori változata

 Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
A vádlottak: Első sor (balról jobbra haladva): Hermann Göring, Rudolf Heß, Joachim von Ribbentrop, Wilhelm Keitel
Hátsó sor: Karl Dönitz, Erich Raeder, Baldur von Schirach, Fritz Sauckel

A nürnbergi per a 1945 és 1949 között zajló perek sorozatában az első volt, amelyekben a szövetséges hatalmak a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői felett ítélkeztek a második világháború alatt elkövetett bűnök miatt.

Az első per a németországi Nürnbergben zajlott, a vádlott a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 24 vezetője volt. A további perek egész Németország területére kiterjedtek és hozzávetőlegesen 200 további személy ellen folytak. A vádlottak között voltak embereken kisérleteket folytató orvosok, a koncentrációs táborok parancsnokai és a nemzetiszocialista gyakorlatot támogató bírák is.

Előzmények

A szövetségesek 1943. október 30-án Moszkvában egy nyilatkozatot írtak alá, amely szerint a II. világháború fő bűnösei felett a bűncselekmény elkövetésének helyszínén mondjanak ítéletet. A moszkvai szellemben 1945. augusztus 8-án Londonban aláírt egyezmény kimondja, hogy azoknak a háborús bűnösöknek, akiknek tettei nem csupán egy országhoz köthetők, egy a szövetségesek által kijelölt bíróság előtt kell felelniük.

A per

A történelemben először állítottak nemzetközi bíróság elé állami tisztségviselőket köztörvényes bűnözőként. Ebben a perben az egész német állami struktúrát a katonasággal és a rendőrséggel együtt képviselték a vádlottak. Az első, még előkészítő ülést Berlinben 1945. október 18-án tartották, majd november 20-tól Lord Geoffrey Lawrence elnökletével Nürnbergben megkezdődött a per. 1946. október 1-jéig, az ítélethirdetésig 236 tanút hallgattak meg, negyedmillió írásbeli tanúvallomást használtak fel és egy tizenötezer oldalas jegyzőkönyvet készítettek. A per során fontos párt- és rendvédelmi intézményeket (Gestapo, SD, SS) nyilvánítottak bűnszervezetté.

Vádirat

A vádirat az alábbi fő bűncselekményeket tartalmazta: 1.Béke elleni bűncselekmények. 2.Emberiesség elleni bűncselekmények. 3.Háborús bűncselekmények. 4.Összeesküvés az előző 3 bűncselekmény elkövetésére.

Vádlottak

  • Martin Bormann – Rudolf Hess, majd Adolf Hitler titkára. Távollétében folytatták le ellene az eljárást. (1945. május 1-jén megkísérelt kitörni a szovjet ostromgyűrűből, további sorsa ismeretlen. Sokak szerint elesett, mások szerint túlélte a háborút és elmenekült Németországból.)
  • Karl Dönitz – A Kriegsmarine főparancsnoka, Hitler kijelölt utóda, 20 napig Németország államfője.
  • Hans Frank – Igazságügyminiszter, lengyel főkormányzó. A tárgyaláson megbánást tanúsított.
  • Wilhelm Frick – Thüringiai, majd birodalmi belügyminiszter, cseh-morva protektor.
  • Hans Fritzsche – Újságíró, rádiókommentátor.
  • Walter Funk – Gazdasági miniszter, a Reichsbank elnöke.
  • Hermann Göring – Porosz belügyminiszter, miniszterelnök, a Gestapo vezetője, majd légügyi miniszter.
  • Rudolf Hess – Birodalmi miniszter, Hitler helyettese. Skóciában tartóztatták le.
  • Alfred Jodl – Az OKW vezérkari főnöke.
  • Ernst Kaltenbrunner – Az RSHA főnöke, a Biztonsági rendőrség és a Biztonsági Szolgálat vezetője
  • Wilhelm Keitel – Az OKW főparancsnoka.
  • Robert Ley – A Német Munkafront vezetője.[1]
  • Konstantin von Neurath – Külügyminiszter, tárca nélküli miniszter, cseh-morva protektor.
  • Franz von Papen – kancellár, alkancellár, bécsi, majd ankarai nagykövet.
  • Erich Raeder – A Kriegsmarine főparancsnoka.
  • Joachim von Ribbentrop – Londoni követ, külügyminiszter.
  • Alfred Rosenberg – A Völkischer Beobachter főszerkesztője, a megszállt keleti területek birodalmi minisztere.
  • Fritz Sauckel – Thüringia kormányzója, munkaügyi főmegbízott.
  • Hjalmar Schacht – A Reichsbank elnöke, gazdasági miniszter.
  • Baldur von Schirach – A Hilerjugend vezetője, Bécs gauleitere.
  • Arthur von Seyss-Inquart – Osztrák belügyminiszter, kancellár, Ausztria birodalmi főbiztosa, tárca nélküli miniszter, holland helytartó.
  • Albert Speer – Fegyverkezési miniszter. A tárgyaláson elismerte felelősségét.
  • Julius Streicher – A Der Stürmer főszerkesztője, Frankföld gauleitere.

Ítélet

Az ítéletet 1946. október 1-jén hirdették ki.[2]

  • Hjalmar Schachtot[3], Franz von Papent[4] és Hans Fritzschét[5] felmentették.
  • Karl Dönitzet 10 év, Konstantin von Neurathot[6] 15 év, Baldur von Schirachot és Albert Speert 20 év börtönre ítélte a bíróság.
  • Rudolf Hess[7], Walter Funk[8] és Erich Raeder[9] életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
  • Tizenkét vádlottat: Martin Bormannt, Hermann Göringet, Joachim von Ribbentropot, Wilhelm Keitelt, Ernst Kaltenbrunnert, Alfred Rosenberget, Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Arthur Seyss–Inquartot kötél általi halálra ítélték. Hermann Göring az akasztás elől öngyilkosságba menekült. A halálraítélteket Göring és Bormann kivételével, 1946. október 16-án Nürnbergben felakasztották. Holttestüket Dachauban hamvasztották el.
  1. ↑ A tárgyalás kezdete előtt öngyilkos lett.
  2. ↑ Az ítélethirdetés napjával (a zsidó naptár szerint 5707. tisri hónap 6-ával) kapcsolatban él egy makacs városi legenda, mely szerint az egybeesett a zsidó vallás purim ünnepével, amely a zsidók kiirtására törekedő Hámán felett aratott győzelemre emlékezik. Purim ünnepe tavasszal van, ádár hónap 14-én (lásd Eszter könyve 9,17: „Történt ez az Adár hónapjának tizenharmadik napján, és megnyugovának a tizennegyedik napon, és tették azt vigalom és öröm napjává”), tehát már csak ezért sem eshetett egybe az októberi ítélethirdetéssel. A legenda alkalmasint Julius Streicher utolsó szavaiból ered, az akasztófa alatt (tehát a kivégzése napján, október 16-án, nem pedig az ítélethirdetéskor) ugyanis ezt kiáltotta: „Heil Hitler! Dies ist mein Purimfest 1946.” (Lásd erről Streicher rövid életrajzát évszámokban a Spiegel Online megfelelő oldalán: „16. Oktober 1946: Hinrichtung Streichers, der sich mit folgenden Worten verabschiedet: »Heil Hitler! Dies ist mein Purimfest 1946. Ich gehe zu Gott. Die Bolschewisten werden eines Tages Euch auch hängen.«”) A rendkívül művelt Streicher valószínűleg Hámán és fiai purimkor történt felakasztását állította így párhuzamba saját akasztásával, és ő még nyilván tudta, hogy a purim tavaszi ünnep. A motívumazonosság helyét később foglalta el a legendában az ünnep és az ítélethirdetés idejének összehozása. A sors iróniája, hogy az akasztás napja amúgy valóban egybeesett egy zsidó ünneppel, a hétnapos szukot utolsó napjával, hosáná rábá napjával, amikor az Isten ítéletet mond.
  3. ↑ Schachtot a német hatóságok internálták, de 1948-ban szabadon engedték.
  4. ↑ Papent 1947-ben egy német bíróság 8 év kényszermunkára ítélte, de 1949-ben szabadult.
  5. ↑ Fritzschét egy német bíróság 9 évre ítélte, 1950-ben szabadult.
  6. ↑ Neurathot egészségi állapota miatt 1954-ben szabadlábra helyezték.
  7. ↑ Hess a spandaui börtön utolsó lakójaként 1987-ben önkezével vetett véget életének.
  8. ↑ Funkot 1957-ben rossz egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték.
  9. ↑ Raedert 1955-ben szabadlábra helyezték.

A per utóélete

A per megmutatta, hova vezethet a jog és az erkölcs szétválása, hiszen nem volt könnyű elítélni olyan embereket, akik hatályos, de erkölcstelen törvények szerint jártak el. Az így keletkezett feszülséget Gustav Radbruch német jogtudós oldotta fel a róla elnevezett formulával: az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor nem rendelkezik a törvényesség kritériumával. Így nem válik alkalmazhatóvá.

Tanulva a II. világháborúhoz vezető hibákból az ENSZ 1950-ben megfogalmazott hét nürnbergi elvet. Ezekben többek között meghatározták a háborús és emberiesség elleni bűncselekményt, a személyes felelősség elvét, a mindekit megillető törvényes eljárást, a nemzetközi jog nemzeti jog elé helyezését és hogy a felsőbb parancs nem biztosít mentességet. Komoly jogi aggályokat vetett azonban föl, hogy némely bűncselekmény elkövetésekor még valójában nem is volt bűn, a cselekményt tiltó törvényt később hozták meg. Az ilyen ex post facto törvényhozás a jogban példátlan és erkölcstelen, hiszen a jogban addig csak olyan bűnökért lehetett valakit elítélni a nullum crimen sine lege elve alapján, amely az elkövetés idején bűnnek számított.

A háborús főbűnösök perén kívül Nürnbergben az USA saját jogkörben még 12 másik pert (orvosper, Flick-per, IG Farben-per, Krupp-per, Wilhelmstraße-per stb.) tartott, melyek során 199 vádlottból 36-ot halálra, 102-t pedig szabadságvesztésre ítéltek. Becslések szerint Nagy-Britannia 541, Franciaország 271, Hollandia 35, Lengyelország 25, Norvégia 11, Kanada 5, Kína 2, Görögország 1 további pert folytatott le.

Robert Taft szenátor mélységesen elítélte a nürnbergi perekben tanúsított amerikai részvételt és az akasztásokat, később pedig könyvében mellé állt John F. Kennedy elnök is.

„Ha a győzők törvény előtt ítélik el a legyőzöttet, az soha nem történhet elfogulatlanul, mindegy, mennyire körítjük az egészet az igazságosság formáival.”

– Robert Taft beszéde a Kenyon Főiskolán[1]

George S. Patton tábornok egy feleségének írt levelében ítéli el az eljárást:

„Nyíltan ellenzem ezt a háborús bűnösdi hülyeséget. Sportszerűtlen és a szemita népekre jellemző. Azzal sem értek egyet, hogy a hadifoglyokat kell rabszolgamunkára idegen országokba küldeni, ahol sokan éhen is vesznek.”

– Patton tábornok személyes levelezéséből[2]

Montgomery tábornagy szerint a nürnbergi vádlottak bűne mindössze a háború elvesztése volt.[3]

Ismert eljárási hibák

 Ennek a szócikknek mind a tényszerűsége, mind a semlegessége vitatott.
További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el ezt a sablont!


Az utólagos vizsgálatok elképesztő eljárási hibákra és túlkapásokra hívták fel a figyelmet, melyek nagyobb részéről a kényelmetlen téma miatt a világmédia nem tudósított.

A per az elejétől fogva komoly statisztikai tévedéseken alapult. Bár a perben a hatmilliós zsidó halottak adatát tartották hitelesnek, az 1961-es Eichmann-perben ezt a számot már nem tartották meg, a jeruzsálemi bíróság csak „néhány millióról” beszélt.

A brit jogtudományban ismert, úgynevezett bizonyítékszabályt a nürnbergi per során figyelmen kívül hagyták. A perben beadható volt bármilyen függő eredetű bizonyíték, azaz bármi olyan, amely hitelessége nem bizonyítható. Csak 240 tanút hallgattak ki, mégis legalább 300 000 eskü alatt tett nyilatkozatot használtak fel bizonyítékként, habár ezeket a nyilatkozatokat nagyobb részben írásban nyújtották be a bíróságnak, így a védelemnek esélye sem nyílt keresztkérdések feltételére.

A bíróság elnöke, az amerikai Wenersturm bíró lemondta a kinevezését, majd miután visszarepült Amerikába, hagyott a Chicago Tribune-nek egy levelet, melyben többek között kifejtette[4], hogy az államügyészség tagjait személyes bosszúvágy vezeti, megakadályozzák a védelem felkészülését, ráadásul a bíróság tagjainak 90%-a elfogult. [5] Mark Lautern megfigyelő ezt írja könyvében[6]: „Megérkeztek: a Salamonok, a Schlossbergerek és a Rabinovitsok, az államügyészi szervezet tagjai...” Mauriche Bardeche professzor is megfigyelőként volt jelen a per során: szerinte a tanúkat csak az foglalkoztatta, hogy ne mutassák ki a gyűlöletüket.[7]

A nürnbergi perben a szovjetek Ujszászy István vezérőrnagy írásos vallomására támaszkodva igyekeztek bizonyítani a magyar és a német vezérkar Kassa bombázására, mint Magyarország háborúba lépésének kiprovokálására szőtt állítólagos összeesküvését. A Moszkva melletti, krasznogorszki gyűjtőtáborban fogva tartott tábornok személyesen nem jelent meg a nemzetközi bíróság előtt.

A per során a Szovjetunió 197. számú bűnjeleként[8] fölmerült az emberszappan (zsidókból készült szappanok) legendája, holott ezekre semmiféle bizonyíték nem volt, s később meg is cáfolták őket.

Kínzások és vallatások

Joseph McCarthy amerikai szenátor 1949. május 20-án azt állította, hogy több esetben kínzásokkal szereztek vallomásokat a per során. Kijelentette, hogy a tiszteket addig korbácsolták, míg vérben nem áztak és a nemi szervüket taposták. Oswald Pohl SS-tábornok, gazdasági vezető arcát széklettel kenték össze. A dachaui per kivizsgálására állított Simpson Hadi Vizsgálóbíróság egyik bírója, Edward L. van Roden kijelentette, hogy Dachauban is ugyanazokat a módszereket használták az eljárás során, mint Nürnbergben[9]: papoknak öltöztek, hogy vallomást csikarjanak ki, égő gyufaszálakat dugtak a vádlottak körme alá, a fogaikat ki-, az állkapcsukat eltörték. 139 kivizsgált esetben mindössze kettőben nem károsodtak annyira a kihallgatottak heréi, hogy helyrehozhatóak legyenek.[10][11]

Lásd még

Jegyzetek és források

  1. ↑ John Fitzgerald Kennedy: Profiles in Courage (New York: Pocked Books, 1963)
  2. ↑ M. Blumenson: The Patton Papers (Boston: Houghton Miffin, 1972)
  3. ↑ F. J. P. Veale: Advance to Barbarism (Haladás a barbarizmus felé), Nelson, 1953
  4. ↑ Mark Lautern: Das Letzte Wort über Nürnberg, 56. o.
  5. ↑ Az utóbbi adatot több résztvevő is megerősítette, többek között Earl Carrol, aki szerint az Államügyészi Hivatal hatvan százaléka olyan zsidó volt, akik Hitler zsidótörvényei hatására hagyták el Németországot.
  6. ↑ Mark Lautern: Das Letzte Wort über Nürnberg (Az utolsó szó Nürnberg fölött), 68. o.
  7. ↑ Nurenberg ou la Terre Promise, Párizs, 1948, 149. o.
  8. ↑ R. Butler: Legions of Death, 235–237. o.; Nurenberg exhibit, U. S. S. R. 197. o. (Anglia, 1983)
  9. ↑ Daily News, 1949. január 9.
  10. ↑ Sunday Pictoral, 1949. január 23.
  11. ↑ Carlos Porter: Made in Russia (1988), másolat az IMT – Blue Seriesből, 252. o. (I. kötet 159. o.)

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nürnbergi_per&oldid=2587096”