Zond–3

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Zond–3 (oroszul: Зонд 3) (jelölés:3MV-4 №3) szovjet mesterséges, automatikus bolygókutató, a Zond sorozat űrszondája.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az űrszondát az OKB-1 (oroszul: Особое конструкторское бюро) készítette. Feladata a világűrben szolgáló űrszondákkal kapcsolatos technikai problémák tisztázása, a kozmikus tér kutatása, a Hold, a Mars elérése és vizsgálata volt.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1965. július 18-án a Bajkonuri űrrepülőtéri indítóállomásról Molnyija–M (GRAU-kódja: 8K78M) hordozórakétával indították Föld körüli parkolópályára. Az orbitális egység parkolópályája 88,18 perces, 64.78 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 209 kilométer, az apogeuma 239 kilométer volt. Hajtóművének beindításával 1965. július 20-án a második kozmikus sebességet elérve indult a Hold-Mars felé.

Méretei, szerkezete a Zond–2 űrszondához hasonló. Hasznos tömege 960 kilogramm, hossza 3,3 méter, szállító egységének átmérője 1,1 méter. Az orbitális (szállító) és a speciális (műszerrekesz) egységből állt. Az orbitális adott helyet az űrszonda működéséhez szükséges berendezéseknek. Energiaellátását akkumulátorok és napelemek összehangolt egysége biztosította. Kettő napelemszárnyak fesztávolsága 4 méter, 2,6 négyzetméter felületű, az újratölthető nikkel-kadmium (NiCd ) akkumulátor 42 amperóra (Ah) kapacitással rendelkezett. Kapcsolattartást segítette a parabola antenna, egy körsugárzó, valamint egy spirális antenna. A hírkapcsolat földi, vagy vezérműpartancsra jött létre. A speciális egység adott helyet a többi berendezésnek.

Két nap múlva 9030 kilométerre megközelítette a Holdat, majd elhaladva mellette Nap körüli pályára állt. A Marssal való találkozás nem volt cél, mivel az indítás időpontja a "Mars ablakon" túl volt. Szeptember 15-én a Földtől 12,5 millió kilométer távolságban bekapcsolták a plazmahajtóműveket, a következő napon kísérleti pályakorrekciót végeztek. 1966. márciusában 12,5 millió kilométer távolságban a hírkapcsolat megszűnt.

Tudományos programja a Hold körüli és a bolygóközi mágneses tér, a kozmikus sugárzás, a bolygóközi plazma, a hosszúhullámú rádiósugárzás, a mikró-meteorit-eloszlás vizsgálata, a Hold túlsó oldalának fényképezése. Július 20-án a start után 33 órával11 570-9030 kilométer közötti távolságból 68 perc alatt 28 (25 Holdkép és 3 Hold színkép), fényképeket készített a Hold túlsó oldaláról. A Hold nem látható részének 19 millió négyzetkilométerét mutatta meg. Ezek a felvételek rögzítették először a Hold tőlünk elfordult oldalának azokat a részleteit, amelyek a Luna–3 felvételein nem voltak láthatók. A fényképeket hagyományos fényképészeti filmre készítették, amit előhívás után televíziós rendszer segítségével küldték a Földre. A felvételeket és a mért adatokat a földtől 2,2 millió illetve 31,5 millió kilométer távolság között megismételve sugározta vissza a földi vevőállomások irányába.

Műszerei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • háromkomponensű magnetométer,
  • félvezetős és gáztöltésű kozmikus sugárzás-detektor,
  • kamera 106 mm-es objektívvel és fényképezőgép,
  • ibolyántúli (0.25 - 0.35 µm és 0.19 - 0.27 µm) és infravörös (3 - 4 µm) spektrométer,
  • rádióteleszkóp,
  • kis energiájú mikrometeorit detektor,
  • semleges hidrogéneloszlást vizsgáló,
  • fotótelevíziós berendezés,
  • 0,15, 1,5 és 15 kilométeres hullámhosszú rádiósugárzási tartományban működő rádióvevő,

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar oldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külföldi oldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Zond–2

Zond sorozat
1964–1970

Utódja:
Zond–4