Vangagébicsfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Vangagébicsfélék
Fehérfejű vanga (Artamella viridis)
Fehérfejű vanga (Artamella viridis)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Alrend: Verébalkatúak (Passeri)
Részalrend: Corvida
Öregcsalád: Corvoidea
Család: Vangagébicsfélék (Vangidae)
(Swainson, 1831)
Nemek
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Vangagébicsfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vangagébicsfélék témájú kategóriát.

A sarlós vanga (Falculea palliata) a legnagyobb testű faj a családban

A vangagébicsfélék (Vangidae) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó családja. A Sibley–Ahlquist-féle madárrendszertan nem tekinti önálló családnak, hanem a varjúfélék (Corvidae) családjába sorolja őket. 12 nem és 16 faj tartozik a családba.

Elterjedésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valamennyi faj Madagaszkár szigetén honos, a család egyike a szigetország endemikus madárcsaládjainak. Madagaszkáron kívül csupán egyetlen fajuk, az azúrkék vanga (Cyanolanius madagascarinus) egy elkülönült alfaja él, mely a szigetországtól északnyugatra található Comore-szigetek és Mayotte erdeiben honos. Ezt több szerző faji szinten is elkülöníti a madagaszkári egyedektől és comoro-szigeteki vanga (Cyanolanius comorensis) néven önálló fajként kezeli.

A fajok mind közeli rokonai egymásnak és egy adaptív szétterjedés végpontjait képviselik. A szigeti izoláció miatt a fajok több olyan ökológiai fülkét is elfoglaltak, amelyeket a kontinenseken több egyéb madárcsalád képviselői töltenek be. Madagaszkár szigetére – óriás mivolta és az afrikai kontinenshez való viszonylagos közelsége ellenére – több afrikai madárcsalád nem települt be, így ezek ökológiai helyét is a vangák foglalták el. Hasonlóképpen zajlott a folyamat, mint a Darwin–pintyek esetében a Galápagos-szigeteken, vagy a hawaii gyapjasmadarak esetében Hawaiinál.

Megjelenésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajok közötti legfőbb különbségek a nagyságban, valamint a tollazat és csőr alakulásában van. A sarlós vanga (Falculea palliata) csőre hosszú és sarló alakban begörbült, míg a sisakos vanga (Euryceros prevostii) csőre méretéhez képest különösen vastag, felül hosszanti irányban egy bordával is megerősítve. Ezzel szemben a kampóscsőrű vanga (Vanga curvirostris) csőre egyenes, a végén jól látható kampóval. A fajok közötti csőreltérések az eltérő táplálékforrások kihasználása miatt alakultak ki.

A csőrök eltérésén kívül elég nagyméretű nagyságbeli különbségek is vannak az egyébként igen közeli rokon fajok között. A legnagyobb faj a sarlós vanga, mely testhossza 32 centiméteres, míg a legkisebb fajok szarkavanga (Leptopterus chabert) és a cinegevanga (Calicalicus madagascariensis) ennek a méretnek csak a felét érik el 14 centiméteres hosszukkal.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magányosan, vagy legfeljebb kisebb csoportban élő madarak. Erdőkben élnek, különböző fajaik a sziget esőerdeiben és a száraz, lombhullató erdőkben is előfordulnak. Kifejezetten a lombkoronában élő madarak, nagyon ritkán szállnak le a talajra. A fák lombkoronájában vadásznak rovarokra és egyéb apróbb állatokra. A sisakos vanga erős csőrével apróbb gerinceseket is el tud kapni. A csuszkavanga (Hypositta corallirostris) a hasonló életmód miatt megdöbbentően hasonlít a csuszkafélék családjának tagjaira. Felfedezése után sokáig oda is sorolták.

A vangagébicsek lapos, tál alakú fészküket a fák ágai közé rejtik. Elsősorban október és január között költenek.

Természetvédelmi helyzetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a vörösvállú vanga (Calicalicus rufocarpalis) és az acélos vanga (Oriolia bernieri) szerepel a „sérülékeny” kategóriában. E fajokat elsősorban kis elterjedési területük miatt a folyamatos erdőirtás fenyegeti. Hasonló okok miatt a csak a sziget északnyugati részén levő száraz erdőkben élő alkacsőrű vanga (Xenopirostris damii) mára a „veszélyeztetett” kategóriába került.

A többi faj egyelőre nem veszélyeztetett, de az élőhelyük átalakítása hosszabb távon több fajt is veszélybe sodorhat.

A rövidujjú csuszkavanga (Hypositta perdita) természetvédelmi helyzete ismeretlen. Ezt a fajt kizárólag az 1931-ben Madagaszkár délnyugati részén begyűjtött kettő fiatal egyed alapján ismeri a tudomány. A madarakat hosszú ideig a közeli rokon csuszkavanga egyedeinek tartották és csak 1996-ban ismerték fel a múzeumi anyag átvizsgálásakor, hogy ezek különálló fajt alkotnak. Ez a faj különösen ritka vagy akár már kihalt is lehet, mert a két ismert egyed gyűjtési helyén az erdőt már régen kiirtották. A faj utáni kutatóexpedíció sikertelen maradt, a környéken csak csuszkavangákat találtak a tudósok.

Rendszerezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

szarkavanga (Leptopterus chabert)
Sisakos vanga (Euryceros prevostii)
Azúrkék vanga (Cyanolanius madagascarinus)

A családba az alábbi nemek és fajok tartoznak.


A DNS-szintézisen alapuló újabb rendszerek egyéb nemeket is a vangagébicsfélék családjába helyeznek, mint például a Newtonia nemet, a monotipikus Mystacornis crossleyi-t és a Pseudobias wardi-t. Ezek korábban az óvilági poszátafélék családjába tartoztak és a család átfogó vizsgálata nyomán helyezték át őket ide. Valamennyi faj Madagaszkár szigetén endemikus, így könnyen elképzelhető, hogy a vangák adaptikus szétterjedésének végpontjai.

Annál meglepőbb a délkelet-ázsiai Hemipus nem idesorolása, melyek korábban a tüskésfarúfélék (Campephagidae) családjába tartoztak és amelyeket elég nehéz állatföldrajzi szempontok szerint a vangáktól származtatni.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Vangawürger című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Biolib szerinti rendszerbesorolása
  • Novum állatvilág enciklopédia V.: Madarak II. Szerk. Christopher Perrins, Rita Demetriou, Tony Allan. Szeged: Novum. 2008. ISBN 978-963-9703-41-4 – magyar nevek
  • T.S. Schulenberg: Vangidae, Vangas, in Steven M. Goodman, Jonathan P. Benstead, Harald Schütz: The Natural History of Madagascar, University of Chicago Press, ISBN 0-226-30307-1
  • Herausgeber: Forshaw, Joseph: Enzyklopädie der Vögel, 1999 - ISBN 3-8289-1557-4