Tommaso Campanella

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tommaso Campanella (Francesco Cozza festménye)

Tommaso Campanella (Stilo, Calabria, 1568. szeptember 5.Párizs, 1639. május 31.) olasz filozófus, domokosrendi szerzetes.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nápolyban és Cosenzában tanult filozofiát. Ez utóbbi helyen, ahol az ottani akadémia alapítójának, Bernardino Telesionak tanai még életben voltak, Campanella eltért az arisztotelészi skolaszticizmustól. Szabadelvű nyilatkozataiért s azon gyanúból, hogy részt vett az ellene szőtt összeesküvésben, a spanyol kormány 1599-ben elfogatta és kínoztatta. 27 évig maradt fogságban, míg végül VIII. Orbán pápa az alatt az ürügy alatt, hogy mint eretneket megbüntesse 1626-ben kiszabadította. Erre a látszat kedvéért a római inkvizició börtönébe zárták, de 1629-ben tekintélyes évi járadékkal szabadon bocsátották és VIII. Orbán pápa bizalmas embere lett. Minthogy a spanyolok újból üldözni akarták, 1634-ben Franciaországba menekült, ahol Párizsban nagy kitüntetéssel fogadták. Számszerint 82 irata a filozófia, természettudomány, asztronómia, asztrológia, orvostan, teológia, dogmatika, etika és államtudományok körébe tartozik. Iratai legnagyobb részét a börtönben készítette, de azért külföldön is ismeretesekké lettek azok, mert a szász Tobias Adami, aki a börtönben ismerkedett meg vele, kinyomtatta azokat Németországban. Hasonló történt a fogságbán írt kanzonáival és szonettjeivel, melyeket Adami Scelta d'alcune poesie filosofiche di Septimontano Squilla címen adott ki. Ezek egy részét Herder németre is lefordította. Védelmezvén a katolicizmust és papizmust (Monarchia Messie, Aix, 1633 és Discors, i della libertá e deMa felioe suggestione allo stato 'ecclesiastico, u. o. 1633), megnyerte a pápa kegyét. Mint a pápai világuralom védelmezője a Civitas solis-ban hevesen polemizált Machiavellivel, aki a független; olasz nemzeti állam-eszméje mellett küzdött. Campanella összes műveit Alessandro Ancona adta ki Opere di Tommaso Campanella címen (2 köt. Torino 1854). Művei közül felemlítendők: De sensu rerum et magia (Frankfurt, 1620, 2. kiad. Párizs, 1636); Atheismus triumphatus, nec non de gentilismo non retinendo (Párizs, 1636, 2. kiad. 1638); Civitas solis és Philosophia epilogistica realis (Frankfurt, 1623, a kettő külön-külön Utrecht, 1643).

Filozófiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Campanella filozófiai nézetei részben Teleso szenzualizmusán alapulnak. Isten kétféleképen nyilatkoztatta ki magát: először a természetben másodszor a Bibliában; az elsőn alapul a filozófia, a másikon a hit. Campanella filozófiája némiképp hasonlít Descartes-éhoz, és Kantéhoz; felfogása, hogy a szubjektum a megismerés alapja az egész világegyetemre nézve hogy a megismerés dolgában érzékeinkre vagyunk korlátozva és hogy az érzésekben aktiv és passziv (szubjektiv és objektiv) momentum van. A világegyetem létrejöttét Campanella az újplatonikus felfogás szerint az istenség emanáciajának vallja. Kedvenc tana Campanellának, hogy a dolgok általában lélekkel bírnak s erre alapozza az ösztönökre, jóslásokra és magikus viszonyokra vonatkozó nézeteit.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]