Török oktatási rendszer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A török oktatási rendszer Atatürk reformjainak alapjain nyugszik, melyeket a török függetlenségi háború és a köztársaság kikiáltása után vezettek be. A rendszert az állam felügyeli, úgy alakították ki, hogy képzett munkaerőt legyen képes adni a szociális és gazdasági szektorok számára.[1]

Törökországban 8 év általános iskolai tanulás kötelező, 6-tól 14 éves korig. A középiskola 3 illetve 4 éves, vannak állami illetve magániskolák is, ám a gyerekek többsége, 95%-a, az állami oktatásban tanul. Léteznek általános középiskolák és specializált szakközépiskolák.

A középiskolai oktatás után lehetőség van felsőoktatási intézményben a tovvábtanulásra. Minden egyetemre és főiskolára központi felvételi rendszer van, az ÖSS (Öğrenci Seçme Sınavı, Hallgató-elhelyezési vizsga), amelynek keretében a felvehető helyekre teljesítményüknek megfelelően osztják be a vizsgát sikeresen letevő tanulókat. E rendszer alól csak az Anadolu Egyetem Açıköğretim Fakültesi azaz Nyílt Oktatási Tanszéke kivétel.

2002-ben az állam, magán- illetve nemzetközi források 13,4 milliárd amerikai dollárnak megfelelő lírát költöttek az oktatásra Törökországban.[2]

Az írástudatlanok száma Törökországban 2000-ben a lakosság 13,5% volt (a férfiak 5,6%-a, a nők 21,5%-a).[3]

Történelmi fejlődés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború hajnalán Atatürk több német zsidó tudósnak adott menedékjogot, ezek a professzorok jelentős mértékben hozzájárultak a török oktatási rendszer fejlesztéséhez.[4]

A jelenlegi felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óvoda[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óvodába azok a gyerekek járhatnak, akik őszi hónapban töltik be az 5. évüket. Az óvoda lehet állami vagy magán, ám jelenleg még csak nagyon kevés van belőlük az országban. A kormány tervezete szerint a cél az, hogy 2011-re a gyerekek 50%-a járjon óvodába.

Általános iskola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bilfen Çamlıca Általános Iskola, Isztambul

Az általános iskola 8 éves, 6-tól 14 éves korukig járnak ide a gyerekek. 2002-ben Törökországban 35 052 általános iskolát tartottak nyilván, összesen 10 477 616 tanulóval.[5]

Az oktatott tárgyak a következők:

A magániskolák tanterve annyiban különbözik az államitól, hogy általában több nyelvórát biztosítanak, több sportolási lehetőséget és általában jobbak az oktatási körülmények, eszközök.

A nyolcadik osztály végén a diákok vizsgát tesznek, mely 2 órás és 100 kérdésből áll (török nyelv, matematika, természettudományok, társadalomtudományok, angol nyelv témakörökben). Az elért ponszámoknak megfelelően kerülhetnek a tanulók a különböző középiskolákba.

Középiskola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Giresuni Kereskedelmi Szakközépiskola épülete

A középiskola 3 illetve négyéves lehet, néhol 5 éves (angol előkészítővel). A törökországi középiskola-típusok a következők:

  • általános középiskola (lise)
  • anatóliai középiskola (anadolu lisesi): valamilyen idegen nyelvből (angol, német, francia) több órát biztosítanak
  • természettudományi középiskola (fen lisesi)
  • szakközépiskola (meslek lisesi): szakmát tanít
    • turisztikai szakközépiskola
    • ipari szakközépiskola
    • elektronikai szakközépiskola
  • Imam-Hatip középiskola: kifejezetten imámok képzésére szakosodott iskola
  • magán középiskola

A középiskola 9. és 10. osztályának tantárgyai:

A 10. osztály elvégzése után a tanulók különféle tagozatok között választhatnak: török nyelv-matematika, tudományok, társadalomtudományok és nyelvek. A szakközépiskolákban és a természettudományi középiskolákban nem lehet tagozatot választani.

A középiskolai tanulmányok végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek, melynek letétele előfeltétele az ÖSS-nek, azaz a felsőoktatási felvételi vizsgának. A különböző tagozatoknak megfeleően számított pontok tagozat szerint az alábbi egyetemi illetve főiskolai karokra jogosítanak:

Felsőoktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Isztambuli Műszaki Egyetem kampusza
A Robert College korábbi épülete a Boszporusz Egyetem déli kampuszán Isztambulban.

Ha a jelentkező sikeresen leteszi az ÖSS (Öğrenci Seçme Sınavı) felvételi vizsgát, egyetemen folytathatja tanulmányait.

Az egyetemek kettő illetve négyéves alapképzést biztosítanak. Törökországban 2002-ben 1131 felsőoktatási intézményt (ebből 93 egyetem) tartottak nyilván, 1 568 384 hallgatóval. A felsőoktatási intézmények száma rohamos növekedést mutat, 1923-ban például az egész országban mindössze 9 felsőoktatási intézményt tartottak számon, 2914 hallgatóval.[7] A legnagyobb és legpatinásabb egyetemek Isztambulban és Ankarában vannak. Az állami egyetemek tandíjai alacsonyak, míg a magán- illetve alapítványi egyetemek tandíjai elérhetik a 15 000 dollárt. 1998 óta az egyetemek nagyobb önállósággal bírnak, és az állam arra ösztönzi őket, hogy jövedelmező kapcsolatokat alakítsanak ki az iparágakkal.

A török egyetemi oktatás színvonala változó, a műszaki egyetemek programjait viszont az Egyesült Államok Mérnökképzésért Felelős Akkreditációs Bizottsága (ABET) is elismerte, így azok megfelelnek az amerikai programoknak is.[8]

A török egyetemek rendszeresen részt vesznek a Socrates - és Erasmus-programokban, mely elősegíti a diákok és oktatók mozgását az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség valamint a tagjelölt országok között. Egyre több török hallgató tanul külföldi egyetemeken, de a török egyetemeken is találunk szép számú külföldi diákot.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Özelli, M. Tunç (1974. January). „The Evolution of the Formal Educational System and Its Relation to Economic Growth Policies in the First Turkish Republic”. International Journal of Middle East Studies, London 5 (1), 77-92. o, Kiadó: Cambridge University Press. ISSN 0020-7438.  
  2. 2002 Report by Turkish Statistical Institute, Prime Ministry of the Republic of Turkey [1]
  3. Török Statisztikai Hivatal jelentése, 15. oldal
  4. The Life of Ottoman Jews
  5. Török statisztikai Hivatal jelentése, 58. oldal
  6. Nem minden iskolában van második idegen nyelv oktatás
  7. Török Statisztikai Hivatal jelentése, 65-66. oldal
  8. ABET jelentés

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]