Szojuz–16

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szojuz–16
Soyuz 16Apollo-Soyuz.png
USSR stamp Soyuz-16 1975 16k.jpg
A Szojuz–16 személyzete szovjet postai bélyegen
Repülésadatok
Ország  Szovjetunió
Hívójel Buran
Hordozórakéta Szojuz–U
NSSDC ID 1974-096A
A repülés paraméterei
Start 1974. december 2.
09:40:00 UTC
Starthely Bajkonuri űrrepülőtér
Keringések száma 95
Leszállás
ideje 1974. december 8.
08:03:35 UTC
Időtartam 5 nap 22 óra 23 perc 35 mp
Űrhajó tömege 6800 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül 184 / 291 km
Pályahajlás
Föld körül 51,8°
Periódus
Föld körül 89,2 perc
Előző repülés
Következő repülés
Szojuz–15
Szojuz–17

A Szojuz–16 (oroszul: Союз–16) szovjet Szojuz 7K–TM típusú űrhajó személyzettel végrehajtott tesztrepülése, melynek feladata a szovjet–amerikai közös űrrepülés során használt rendszerek kipróbálása volt.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szojuz-program keretében végzett tesztrepülés, melynek célja az 1975. júliusi Szojuz–Apollo-program előkészítése, egy új, az amerikai űreszközhöz történő csatlakozás céljára kifejlesztett APASZ–75 dokkolóberendezés kipróbálása volt. Ez megelőzően, 1974. áprilisa és augusztusa között az APASZ–75 kipróbálására már három személyzet nélküli repülőst is végrehajtottak, Koszmosz–638, Koszmosz–652 és Koszmosz–672 jelzéssel.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szojuz–16 visszatérő egysége a szentpétervári Űrhajózási és Rakétatechnikai Múzeumban kiállítva

1974. december 2-án a Bajkonuri űrrepülőtér 1. sz. indítóállásából egy Szojuz–U (11А511U) hordozórakéta juttatta alacsony Föld körüli pályára. Ez volt az első alkalom, hogy a Szojuz–U-t személyzettel ellátott űreszköz indítására használták. Az orbitális egység pályájának periódusa 89,2 perc, a pálya elhajlása 51,8°-os. Az elliptikus pálya perigeuma 184 km, az apogeuma 291 km volt. Tömege 6680 kg. Összesen 5 napot, 22 órát, 23 percet és 35 másodpercet töltött a világűrben, ezalatt 95 alkalommal kerülte meg a Földet

Szerkezetileg teljesen azonos a 7K–TM típusú sorozathoz tartozó, a szovjet–amerikai programban részt vevő Szojuz–19 űrhajóval. Legfontosabb eleme a közös fejlesztésű androgin, periferiális dokkoló szerkezet. Az űrrandevú rádiótechnikai elemei, az antennák teljesen újak. A napelemtáblák végén pozíciójelző lámpák kerültek elhelyezésre. Startolásnál és leszálláskor a kabin levegője normál összetételű volt. Manővereket (emelkedés, sűlyedés, oldalirányú elmozdulás), dokkoló műveleteket végeztek, aktív ellenőrző kapcsolatot létesítettek a követőhálózattal. A dokkolást segítő technikai eszköz beüzemelésén túl, orvosi és biológiai kísérletek, műszaki, légkörkutatási, fényképezési, navigációs mérések valamit megfigyelések szerepeltek a programban.

1974. december 8-án belépett a légkörbe, a leszállás hagyományos módon, ejtőernyővel történt Dzsezkazgan városától 300 km-el északra.

Személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tartalék személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mentőszemélyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szojuz–16. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. március 13.)
  • Szojuz–16. energia.ru. (Hozzáférés: 2013. március 13.)
  • Szojuz–16. spacefacts.de. (Hozzáférés: 2013. március 13.)
  • Szojuz–16. kursknet.ru. (Hozzáférés: 2013. március 13.)
  • Szojuz–16. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. március 13.)
  • Szojuz–16. zarya.info. (Hozzáférés: 2013. március 13.)

Elődje:
Szojuz–15

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Szojuz–17