Szerkesztő:Történelem p/Paardebergi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Paardebergi csata
Piet Cronjé búr tábornok megadja magát a briteknek
Piet Cronjé búr tábornok megadja magát a briteknek

KonfliktusMásodik búr háború
Időpont1900. február 18-27.
HelyszínPaardeberg Drift, Oranje Szabadállam (a mai Dél-afrikai Köztársaság területe)
Eredményangol győzelem
Szemben álló felek
Egyesült Királyság Egyesült Királyság
Kanada
Transvaal Köztársaság
Oranje Szabadállam
Parancsnokok
Egyesült Királyság Lord Roberts tábornagy
Egyesült Királyság Lord Kitchener tábornok
Egyesült Királyság John French tábornok
Egyesült Királyság Thomas Kelly-Kenny altábornagy
Piet Cronjé tábornok
Christiaan de Wet tábornok
Szemben álló erők
15 000 fő7000 fő
Veszteségek
1200 hallott és sebesült350 halott és sebesült
4000 fogoly

A Paardebergi csata a Második búr háború egyik nagyon fontos csatája volt 1900. február 18-27. között a Transvaal Köztársaság és az Oranje Szabadállam lakói, a búrok és a két köztársaság meghódítására törő Egyesült Királyság csapatai között. A búrokat Piet Cronjé tábornok vezette, aki éppen visszavonulóban volt a Kimberley városának ostromzárát feltörő angolok elöl. A visszavonulás azonban igen lassan ment az ostrom során elvesztett rengeteg ló miatt. Cronjé csapatai a visszavonulás közben megálltak Paardeberg Driftnél, a Modder-folyó melett és tábort ütöttek abban a hiszemben, hogy teljesen biztonságban vannak. hamarosan azonban megjelent a nagy brit hadsereg a dél-afrikai főparancsnok, Lord Frederick Roberts vezetésével és ostrom alá vették a búr tábort. Az ostrom azonban a búrok ellenállása következtében elhúzódott és az időközben a csapdába esett társai segítségére siető Christiaan de Wet folyamatosan zavarta a biteket és sikeresen nyitott egy folyosót a bekerített búrokhoz, azok így sikeresen kitudtak volna törni. Piet Cronjé tábornok azonban nem volt hajlandó az értékes felszerelést otthagyni a briteknek, így tovább védekezett. A folyamatos bombázás és a felütő betegségek miatt végül a körbezárt katonák tábornokukkal együtt megadták magukat február 27-én, több mint nyolc napos ostromot követően.

A csata következtében 4000 búr adta meg magát a briteknek, és így a búrok hadereje súlyos veszteséget szenvedett. Ezen kívül a csúfos vereség mélyen letörte az afrikkánerek harci kedvét és a morált. A paardebergi kudarc sokáig éreztette a hatását és többek között fontos szerepet játszott a poplar grovei és a driefonteini vereségben és az Oranje Szabadállam fővárosának, Bloemfonteinnek az elvesztésében.

Előzmények[szerkesztés]

Történelmi előzmények és a háború kitörése[szerkesztés]

A napóleoni háborúkat követően a Brit Birodalom 1815-ben megszerezte Dél-Afrika nyugati részét Hollandiától és hamarosan angol telepesek érkeztek a területre. Az akkor már ott élő holland telepesek (a búroknak) számára bár az új uralommal együtt néhány gazdasági előnyhöz is hozzájutottak, neheztelésük a britekkel szemben végül ahhoz vezetett, hogy sorra elvándoroltak (a nagy vándorlás- Great Trek).

A telepesek hamarosan megalapítottak több köztársaságot is, a két legfontosabb a Transvaal Köztársaság és az Oranje Szabadállam volt. A britek bár eleinte elismerték az újdonsült búr államok létét, 1880-ben hadat üzentek a két államnak. Az első csatára Bronkhorstspruitnál került sor, ahol a búrok legyőztek egy brit konvojt. Ezek után a Sir George Pomeroy Colley által vezetett brit erők megtámadták a búrokat Laing’s Nek-nél, de súlyos vereséget szenvedtek. Ezek után néhány nappal később Colley még egy vereséget szenvedett és az 1881. február 27-i Majuba-hegyi csata döntő angol vereséghez vezetett és egyenes út vezetett a O’Neil Cottage-i békéhez. A békeszerződés garantálta Transvaal és Oranje részleges függetlenségét, a búrok pedig a királynő nominális szabályait. A háborút követő években viszont sok gyémánt-lelőhelyet tártak fel a búrok államainak területén és az angol-búr viszony ismét egyre feszültebb lett. [1][2]

Joseph Chamberlain 1899. szeptemberében ultimátumot adott a búroknak, hogy adják át a területeiket a Brit Birodalomnak, vagy megtámadják őket. Paul Kruger, a Transvaal Köztársaság elnöke is kiadott egy 48 órás ultimátumot, hogy a britek vonják vissza a csapataikat Transvaal határától, majd szövetségesük: az Oranje Szabadállam melléjük állt. A búr államokban ezután nem sokkal a megfelelő életkorú lakosok értesítést kaptak, hogy bármikor álljanak készen a bevonulásra és a harcvonalbeli szolgálatra.

Az ultimátum elutasítását követően kitört a háború. Az "első lövésekre" 1899. október 12-én került sor a kraaipani csatában, ahol a búrok arattak fölényes győzelmet. Ez azonban nem maradt így sokáig, mivel a talana-hegyi csatában a Sir William Penn Symons vezette számbeli fölényben lévő britek értek el taktikai sikert, majd az elandslaagtei csata fölényes brit győzelemmel zárult és a búrok jelentős veszteségeket szenvedtek.[3][4] A britek elandslaagtei győzelmétől délre azonban a Ladysmithnél zajló csatából a búrok kerültek ki győztesen és ezzel hamarosan kezdetét vette a város 118 napos búr ostroma.[5]

Ladysmith és Kimberley ostroma[szerkesztés]

A csata közvetlen előzményei, Kimberley felmentése[szerkesztés]

A szemben álló erők ereje[szerkesztés]

Nagy-Britannia és Kanada[szerkesztés]

A brit erők a kanadai egységekkel kiegészülve körülbelül 15 000 főt tettek ki. A gyalogság mellett rendelkeztek nagyszámú lovassal, nehéz-és könnyű üteggel. A csatában résztvevő erők fővezére, a dél-afrikai brit erők főparancsnoka, Lord Frederick Roberts tábornagy volt. További fontos tisztek:

A britek a háború elején még néhol viselték szokásos, vörös egyenruhájukat, azonban a háború kitörése után egyre jobban átváltottak a jobban rejtő khaki színre. A skót ezredek szintén a rejtőzködés érdekében a kiltjeik fölé rejtőszínű kötényt húztak. A brit sereg nagy részét jól felszerelt reguláris csapatok alkották, akik azonban gyakran megfeledkeztek és elhanyagolták a hatékony felderítés és tábori védelem fontosságát. A reguláris brit egységek mellett a harctéren volt jelentősebb angliai önkéntes, kanadai katonaság, dél-afrikaiak, ausztrálok és új-zélandiak. Ezek az egységek a reguláris katonasággal ellentétben könnyebben mozogtak, más formációban harcoltak és ezért az ellenséges tűzben is kevesebb veszteséget szenvedtek.

Az Oranje és Transvaal Köztársaság[szerkesztés]

A csatában résztvevő búrok száma a gyalogosokkal és a lovasokkal körülbelül 7000 főre tehető, emellett rendelkeztek némi tüzérséggel. A bekerített főerőket Piet Cronjé, a tapasztalt búr tábornok vezette, aki körülbelül 5000 fő felett parancsnokolt. A búrok másik részét a bekerített katonák segítségére siető Christiaan de Wet vezette, aki nagyjából kétezer búrral és némi tüzérséggel érkezett. De Wettel jött el Philip Botha és Andreas Cronjé tábornok is több más fontosabb tiszttel együtt.

A búr katonaságnak a ruházata vegyes volt, a legtöbb ember a polgári ruháját hordta. Fegyverzetük elég elavultnak számított, azonban még a háború elején Piet Joubert búr tábornok 30.000 Mauser puskát és számos modern ágyút és golyószórót vett a német Krupp fegyvergyártól és a francia Creusot cégtől, így modernebb fegyverekre is szert tettek. A katonák között néha nehéz volt fegyelmet tartani, azonban hazafiságuk és a britek ellen érzett ellenszenv egységbe kovácsolta őket. A britekre főleg a gyors, pónilovakon közlekedő búr lovasegységek és a mesterlövészek jelentettek nagy veszélyt a tüzérség mellett.

A csata[szerkesztés]

A britek támadási terve, hadrend[szerkesztés]

Véres Vasárnap[szerkesztés]

De Wet megjelenése[szerkesztés]

De Wet és katonái napkelte előtt nemsokkal éppen pihentek és a lovaikat itatták, amikor vad lövöldözésre és ágyútűzre figyeltek fel Paardeberg irányából. De Wet emberei gyorsan ellátták magukat és a lovaikat, majd erőltetett menetben indultak a csatazaj irányába.

Délután négy órája Paardebergtől hat mérföldnyire jártak, amikor meglátták a Modder folyó jobb partján, a hegytől keletre Piet Cronjé tábornok táborát, amit többszörösen túlerőben levő a brit katonák és ágyúk fogtak teljesen közre. A tábort az angol tüzérség folyamatosan lőtte és fekete füst gomolygott a búrok állásainál. De Wet úgy döntött, hogy Lord Roberts legközelebb lévő hadoszlopaira ront, ezért katonáival közelebb merészkedett. Amikor már körülbelül 1200 vagy 1400 lépésnyire voltak a britektől észrevették, hogy az angolok állásai nagyon jól meg vannak erősítve. Ezt látva de Wet és a vele levő Philip Botha tábornok úgy döntött, hogy de Wet a dombokat fogja lerohanni, míg Botha a közelben levő házakat és egyé épületeket foglalja el. Bár a britek észrevették őket és tüzet nyitottak, a támadás sikeres volt, az angoloknak összesen 60 halottja volt és számtalan sebesültje.

Az állások elfoglalása után a tábornok előrehozatta a mögöttük elmaradó Krupp ágyút és a Maxim-Nordenfeldt géppuskát. Nem tudták azonnal használni őket, mert a talajt meg kellett tisztítani és a várható ágyútűz miatt az éjszaka védműveket is építeniük kellett. Másnap korán reggel a helyükre igazították a lövegeket, majd nem sokkal ezután a az ellenség ágyúi tüzet nyitottak rájuk. A búrok ágyúi viszonozták a tüzet, azonban takarékosan kellett bánniuk a munícióval, mert az ágyúkhoz régen kaptak utánpótlást. De Wetnek sikerült megtisztítania egy utat a britek között, amin Piet Cronjé tábornok embereivel együtt kitudott volna vonulni, viszont a tábort a felszereléssel együtt ott kellett hagyniuk.

Végjáték[szerkesztés]

Piet Cronjé tábornok elfogását követően

A tábor elhagyására azonban a bekerített Cronjé tábornok nem volt hajlandó. Ennek ellenére néhányan parancs ellenére is sikeresen átjutottak a briteken és csatlakoztak de Wethez. A britek de Wet csapatait az nap megkísérelték átkarolni, megkerülő manőverre küldték erős lovas oszlopaikat, nehéz ágyúkkal kiegészítve. De Wet a bekerítést elkerülendő három részre osztotta erőit és sikeres tűzpárbajt vívott a támadó britekkel. Az átkarolás sikertelenségét látva az angolok taktikát változtattak és a szárnyak helyett a búrok középső csapatát támadta meg. Ez sikeres volt és a búrok mindkét középső állását elfoglalták. Azonban de Wet és társai várakozásával ellentétben a britek nem vonultak tovább, sőt, a támadó katonák elmentek.

A britek felismerték hibájukat és február 25-én reggel kilenc órakor nagy erőkkel újra megtámadták a búrokat. De Wet emberei hevesen harcoltak, az ágyúik viszont kifogytak a munícióból. De Wet utasítására gyorsan elszállították az ágyúkat Petrusburg irányába, majd kénytelen volt felismerni, hogy ha nem vonul vissza embereivel, akkor Cronjé mellett őket is bekerítik az angolok. A tábornoknak a heves ellenséges tűz ellenére minimális veszteségekkel sikerült visszavonulnia és ekkor találkozott a Bloemfonteinből erősítésként jövő csapatokkal. De Wet tábornoktársaival tanácskozott, majd egy támadásra szánták el magukat az elhagyott állások visszavételéért, hogy Cronjé tábornoknak még egy utolsó esélye legyen a szökésre. A támadás azonban elbukott és Thewnissen parancsnok száz emberrel a britek fogságába esett. Rudolf de Wet még tett egy utolsó kísérletet a bekerített burgerek kimenekítésére. Sikerült egyik emberének az angol járőrök között bejutnia Cronjé tábornokhoz, ő azonban de Wet tábornok kitörési tervében nem látott semmi jót. Február 27-én reggel tíz órakor végül Piet Cronjé tábornok megadta magát.

Következmények[szerkesztés]

A csata emlékezete[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a Laing's Neki csata leírása (angol nyelven). britishbattles.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 26.)
  2. a Majuba-hegyi csata leírása (angol nyelven). britishbattles.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 26.)
  3. a Talan-hegyi csata leírása (angol nyelven). britishbattles.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 26.)
  4. az Elandslaagtei csata leírása (angol nyelven). britishbattles.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 26.)
  5. az Ladysmithi csata leírása (angol nyelven). britishbattles.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 26.)

Források[szerkesztés]