Horace Smith-Dorrien

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sir Horace Smith-Dorrien
Horace Smith-Dorrien - Project Gutenberg eText 16363.jpg
Sir Horace Smith-Dorrien
Beceneve "Smith Doreen", S.D., Smithereens
Született 1858. május 26.
Meghalt 1930. augusztus 12. (72 évesen)
Nemzetisége  Nagy-Britannia
Fegyvernem Brit Hadsereg
Szolgálati ideje 1876 - 1923
Rendfokozata Tábornok
Egysége A Brit Expedíciós Erők második hadteste
Csatái Isandlwana, Gennis, Tirah hadjárat, Omdurman, Paardeberg, Sanna's Post, Leliefontein, Chrissiesmeer, Mons, Le Cateau, Marne, Aisne, I. Ypres és II. Ypres
Kitüntetései Bath-rend nagykeresztje, Szent Mihály és Szent György-rend nagy lovagkeresztje,
Civilben Gibraltár kormányzója (1918 - 1923)

Sir Horace Lockwood Smith-Dorrien tábornok GCB, GCMG, DSO, ADC (1858. május 26.1930. augusztus 12.) brit tábornok, az első világháború alatt a Brit Expedíciós Haderő II. hadtestének parancsnoka volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katonai pályafutásának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horace Smith-Dorrien[1] 1858-ban született az angol Haresfoot-ban (Berkhamsted), a család 15 gyermeke közül 11-ikként.[2] Iskolai tanulmányait a "Harrow School"-ban végezte, majd 1876. február 26-án Sandhurst-i Királyi Katonai Akadémia hallgatója lett. A tiszti kiképzés végeztével a 95. Derbyshire gyalogezred tisztje lett. 1878. november 1-jén Dél-Afrikába helyezték át, ahol mint szállítási tiszt dolgozott.

Angol-zulu háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol–zulu háború során Smith-Dorrien jelen volt az 1879. január 22-én vívott isandlwanai csatában, ahol a Royal Artillery szállítási tisztje volt. Amikor a zulu hadsereg lerohanta az angolokat, Smith-Dorrien a póniján menekült el, és egyike volt a csatát túlélő öt brit tisztnek. A lőszertároló dobozok kinyitásának nehézségeiről szóló jelentése alapján a brit hadsereg jelentős változásokat hajtott végre (bár a modern hadtörténészek szerint ez nem annyira befolyásolta a csata kimenetelét, mint ahogyan azt a korabeliek gondolták. Mivel számos katonának nyújtott segítséget menekülése közben, a legmagasabb brit katonai kitüntetésre, a Viktória-keresztre terjesztették elő, de végül nem kapta meg.

Szudán és Egyiptom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1882 és 1887 között egységét Szudánba és Egyiptomba vezényelték rendőri feladatok ellátására, 1882. augusztus 22-én Alexandria helyettes rendőrfőnöke lett. Itt találkozott és kötött barátságot későbbi pártfogójával, Horatio Herbert Kitchener ezredessel. 1885. december 30-án megfigyelőként részt vett az Ahmad Arabi Pasha ezredes ellen vívott gennisi csatában - itt harcoltak a brit katonák utolsó alkalommal a híres vörös kabátban. Másnap Smith-Dorrien átvette az egyik brit egység parancsnokságát és a csatában tanúsított érdemeiért megkapta a Distinguished Service Order kitüntetést.

Vezérkari akadémia és India[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1887 és 1889 között a camberley-i vezérkari akadémián tanult. Ezt követően visszatért egységéhez, amely ekkor Indiában állomásozott. Ebben az időszakban az egyetlen katonai esemény a Tirah-hadjárat volt (1897-1898). 1898-ban visszatért Egyiptomba és részt vett az omdurmani csatában (1898. szeptember 2.), ahol együtt szolgált Kitchenerrel. Ebben az időben nevezték ki ezredessé és megkapta a Sherwood Foresters (Nottinghamshire and Derbyshire Regiment) 1. zászlóaljának parancsnokságát. 1899. decemberében ezt az egységet Dél-Afrikába küldték a Sir Redvers Buller parancsnoksága alatt álló hadtest részeként, hogy részt vegyen a második búr háborúban.

A búr háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadjárat első időszakában elszenvedett vereségek után Bullert leváltották, helyére Sir Frederick Roberts lépett, aki 1900. február 2-án Smith-Dorrient kinevezte a 19. dandár parancsnokává és február 27-én előléptette vezérőrnaggyá. Fontos szerepet játszott az 1900. február 18. és 27 között vívott paardebergi csata során, ahol sikerült rávennie Kitchener és Henry Colville tábornokokat, hogy a hagyományos harceljárással ellentétben ne intézzenek közvetlen rohamot a lövészárokban elhelyezkedő búrok ellen. A március 31-i Sanna's Post környéki összecsapás során figyelmen kívül hagyta Colville nem helyénvaló parancsait (hogy hagyja hátra a sebesülteket) és rendezetten sikerült visszavonulnia a csata után. Ezt követően még részt vett a leliefonteini csatában (1900. november 7.), illetve a chrissiesmeeri csatában (1901. február 6.). Smith-Dorrien parancsnoki ténykedése révén azon kevés brit parancsnokok közé tartozott, akik hírnevét nem ásták alá a háborúban elszenvedett vereségek.

Dél-Afrikában került sor Kitchener és Sir John French tábornok közötti vitára. Kitchener az első brit főparancsnok, Lord Roberts vezérkari főnöke volt, és egyikük sem volt megelégedve Sir French teljesítményével. Smith-Dorrien pártfogóját, Kitchenert támogatta a vita során, míg French pártján saját vezérkari főnöke, Douglas Haig állt. Az I. világháború során Kitchener, Smith-Dorrien, French és Haig mind a brit hadsereg legmagasabb pozícióiban voltak, és személyes ellentéteik akkor is a felszínre bukkantak.

Afrika után 1901. április 22-én Indiába vezényelték, ahol Lord Robertson megtette az indiai brit haderő parancsnokhelyettesének. Kitchener Indiába érkezése után annak szárnysegédje lett (1902. november 6.), de ezt a posztot nem szerette és 1903 áprilisában saját kezdeményezésére kinevezték a Baluhisztánban állomásozó 4. (Quetta) hadosztály parancsnokának. A French és Smith-Dorrien közötti vita 1907-ben ismét a felszínre került, amikor altábornagynak nevezték ki és felváltotta French-et az aldershoti kiképzőtábor (Aldershot Military Town) parancsnoki tisztében. Smith-Dorrien igyekezett a kiképzést az ott tapasztaltak alapján átformálni és a közkatonák helyzetén javítani. Az intézkedések sok elismerést szereztek neki, de elődje, French, a saját tevékenysége elleni kritikaként értelmezte. Többek között Smith-Dorrien igyekezett a lövészeti kiképzést is megreformálni. Ebben az időszakban nagy vita dúlt a brit hadvezetés felső köreiben a lovasság szerepéről. Smith-Dorrien, Lord Roberts és Sir Ian Hamilton tábornok azon az állásponton voltak, hogy a lovasságot nem fogják hagyományos szerepkörében alkalmazni, inkább lóról szállva, gyalogságként. Emiatt Smith-Dorrien nagy hangsúlyt fektetett a lovasalakulatok gyalogsági kiképzésére, amit az "igazi" lovastisztek, köztük French és Douglas Haig, ellenszenvvel figyeltek. Másik törekvése volt, hogy a hadsereget rávegye korszerű, nagyszámú géppuska megvásárlására.

1911-ben V. György brit király szárnysegédjévé tették meg, ebben a minőségében kísérte el a királyt egy indiai vadászatra (Smith-Dorrien egy orrszarvút és egy medvét lőtt[3]). 1912. március 1-jén kinevezték a brit hadsereg déli parancsnokságára és ugyanezen év augusztus 10-én hadseregtábornokká.

Az első világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború kitörésekor Smith-Dorrrien megkapta a Nagy-Britannia védelmére létrehozott hadsereg (Home Defence Army) parancsnokságát. Azonban Sir James Grierson váratlan halálát követően Lord Kitchener, az új hadügyminiszter, kinevezte a Brit Expedíciós Erők (British Expeditionary Force vagy BEF) II. hadtestének parancsnokává. A BEF főparancsnoka ekkor Sir John French marsall volt, aki viszont Sir Herbert Plumer tábornokot akarta megtenni a hadtest parancsnokává.

A kezdeti német támadás fő irányát a II. hadtest védte és a mons-i csata során, amikor a német hadsereg Alexander von Kluck irányítása alatt megpróbált a szövetségesek hátába kerülni, súlyos veszteségek árán tudta csak feltartóztatni az előrenyomulást. French ekkor elrendelte az általános visszavonulást, amelynek során a brit I. hadtest (Douglas Haig parancsnoksága alatt) és a II. hadtest elvesztette az érintkezést. Haig hadteste nem érte el a számára kijelölt zónát Le Cateau-tól keletre.

Le Cateau (1914. augusztus 26.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Smith-Dorrien felismerte, hogy hadtestét a németek elvágták az I. hadtesttől és így könnyűszerrel be tudják keríteni és felmorzsolni. Ekkor a hadtestet, amelyet Edmund Allenby lovassága és a 4. gyalogsági hadosztály támogatott, összevonta és augusztus 26-án erőteljes ellentámadást indított az előrenyomuló németek ellen. A nagyerejű támadás, a súlyos brit veszteségek ellenére, időlegesen megakasztotta a németek előrenyomulását és lehetővé tette, hogy a BEF erői rendezetten vonuljanak vissza. French azonban nem vette jó néven, hogy Smith-Dorrien felülbírálta az általános visszavonulásra vonatkozó parancsát és azzal vádolta, hogy kockára tette az egész BEF biztonságát.

Ezt követően a II. hadtest részt vett az első marne-i csata és az első aisne-i csata küzdelmeiben, mielőtt a kimerült és súlyos veszteségeket szenvedett brit erőket kivonták a frontvonalból és átcsoportosították őket a Csatorna partjaihoz közelebb eső állásokba. A hadtest két hadosztálya október végén La Bassée közelében ismét megütközött a németekkel, majd november 2-a után Ypres közelébe irányították a hadtest erőit.

I. Ypres-i csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ay első ypres-i csata során a II. hadtest katonái a leghevesebb küzdelmet a "Hill 60" néven ismert magaslatért vívták. A Neuve Chapelle környékén vívott harcokban az egység állásait "Smith-Dorrien vonal" néven emlegették. 1914. december 26-án Smith-Dorrien hadtestét átnevezték a brit második hadseregre.

A French és Smith-Dorrien közötti vita a II. ypres-i csata (1915. április 22. - május 25.) során került ismét felszínre. Az április 27-én végrehajtott német gáztámadások után Smith-Dorrien azt javasolta French-nek, hogy a brit erőket vonják vissza Ypres városához közelebb. French azonban, aki optimistább volt a csata kimenetelét tekintve, elutasította a javaslatot, defetizmussal és pesszimizmussal vádolta Smith-Dorrient és május 6-án felmentette parancsnoki tisztségéből. Helyét Herbert Plumer vette át, aki szinte teljesen ugyanolyan javaslatot tett a brit erők visszavonására - amit most French örömmel elfogadott. 1915. decemberben magát French-et távolította el Kitchener a BEF parancsnoki tisztéből. French visszavonult és "1914" címen megírta emlékiratait, amiben Smith-Dorrient támadta, aki - mint a brit hadsereg aktív tisztje - nem tudott nyilvános válaszban reagálni.

További tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyugati frontról való eltávolítása után Smith-Dorrient kinevezték a németek ellen Kelet-Afrikában (a mai Tanzánia, Ruanda és Burundi területén) folytatott hadjárat parancsnokává. Hajóval utazott Dél-Afrikába, de az úton tüdőgyulladást kapott és a betegség miatt nem tudta átvenni a parancsnoki tisztséget, helyette Jan Smuts (a búr háborúban Smith-Dorrien ellensége) vette át az irányítást. 1917. január 29-én kinevezték a Tower of London parancsnokává.

1918. július 9-én kinevezték Gibraltár katonai parancsnokává, a posztot 1923. május 6-ig töltötte be. Kormányzósága alatt korlátozott demokratikus reformokat vezetett be. 1923-ban nyugdíjba vonult, Portugáliában és Angliában élt feleségével. Idejének nagy részét a "Nagy Háború" résztvevőinek segélyezésével és szervezésével töltötte. 1925-ben adta ki emlékiratait, de mivel French még életben volt, ebben sem adta közzé saját verzióját az 1914-15-ös eseményekről. Az 1926-ban forgatott The Battle of Mons című filmben saját magát alakította.[4][5]

1930. augusztus 12-én Chippenham-ben autóbaleset következtében hunyt el, ekkor 72 éves volt. Berkhamsted-ben temették el.[6]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Smith-Dorrien 1902-ben a londoni Szent Péter-templomban (Euston Square) vette feleségül Olive Crofton Schneider-t, a házasságból három fiú született:

  • Grenfell Horace Gerald Smith-Dorrien (szül. 1904) szintén a brit hadseregben szolgál és a dandártábornoki rangot érte el. 1944. szeptember 13-án az olaszországi hadjáratbban vesztette életét. Sírja a Gradara War Cemetery-ben található, Gradara olasz település közelében.[7]
  • Peter Lockwood Smith-Dorrien (szül. 1907) 1946. július 22-én a jeruzsálemi King David Hotel ellen végrehajtott bombatámadásban vesztette életét.[8]
  • David Pelham Smith-Dorrien (szül. 1911) az 1930-as években színész volt.[9] David igyekezett életben tartani apja emlékét, a Le Cateau-i csata napján megemlékezéseket szervezett.[10] 1999-ben halt meg.

Sir Arthur Power Palmer tábornok 1912-es halála után (aki Oliver nagybátyja volt) Smith-Dorrien és felesége örökbe fogadták a tábornok két lányát.

Az első világháború alatt Olive megalapította a Lady Smith-Dorrien's Hospital Bag Fund alapítványt. A háború során jelentős problémát jelentett, hogy a sebesült katonák személyes ingóságai a kórházi kezelés során gyakran elvesztek. Az alapítvány önkéntesei havi 40000 – 60000 kórházi zsákot varrtak a sebesült katonáknak, a háború folyamán kb. 5 millió darab készült el. Ezért a munkáért a Brit Birodalom Rendjének („Order of the British Empire”) női fokozatával tüntették ki. Szintén vezető szerepet játszott a The Blue Cross nevű állatvédelmi alapítványban, amely a háborúban használt lovak szenvedéseit igyekezett enyhíteni.[11] 1932-ben a Royal School of Needlework (RSN) igazgatónője lett, majd 1937-ben a VI. György koronázási emlékéremmel („King George VI Coronation Medal”) tüntették ki a Westminster Abbey érdekében végzett tevékenységéért. A második világháború alatt vezetésével az RSN csipkéket gyűjtött, és az eladásból származó bevétellel támogatták a hadsereget.[12] 1951. szeptember 15-én halt meg[13]

Hagyatéka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő emlékműveket emelték a tábornok emlékezetére (zárójelben a felavatás éve, vagy amikor felvette a tábornok nevét):

  • A Westminster Abbey-ban (VII. Henrik kápolna) egy emléktábla található (1913)[14]
  • „Dorrien” egy dél-ausztrál borvidéknek (1916)[15]
  • Mount Smith-Dorrien, Kanada (1918)[16]
  • Smith-Dorrien Institute, Aldershot, Nagy-Britannia[6]
  • Smith Dorrien Road, Leicester
  • Smith Dorrien Avenue,[17] Smith Dorrien Bridge és Smith Dorrien House, Gibraltár[6]
  • Smith Dorrien Street, Mitcham, South Australia

1931-ben a Smith-Dorrien emlékművet felavatták a Sherwood Foresters Memorial emlékmű részeként, utóbbit maga Smith-Dorrien nyitotta meg 1923. augusztus 6-án.[6][18]

John Betjeman említi Smith-Dorrient önéletrajzi ihletésű költeményében, Summoned by Bells 3. szakaszában:

In late September, in the conker time,

When Poperinghe and Zillebeke and Mons
Boomed with five-nines, large sepia gravures
Of French, Smith-Dorrien and Haig were given

Gratis with each half-pound of Brooke Bond tea.

Smith-Dorrien szerepel még a "Canada to England" című versben, Craven Langstroth Betts művében[19]:

Lead out, lead out, Brave Mother, for the sake of sacked Louvain!
Give us our own Smith-Dorrien, yield us the van again!

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Megjegyzés: A családnevet helyesen kötőjellel kell írni, bár néha a "Smith Dorrien" formát használják. A "Dorrien" első szótagját az angol "door" szóhoz hasonlóan kell kiejteni.
  2. A Smith-Dorrien családfa (14 gyermeket sikerült azonosítani)
  3. Kees Rookmaaker, Barbara Nelson and Darrell Dorrington "The royal hunt of tiger and rhinoceros in the Nepalese terai in 1911" Pachyderm No. 38, January–June 2005 pp91–92
  4. Vintage Video: Sir Horace Lockwood Smith-Dorrien, 1914
  5. The Battle of Mons (WMV format, 14 seconds, 377KB)
  6. ^ a b c d Lt HL Smith-Dorrien, 95th Regt, Special Service Officer, veteran of the Anglo Zulu War of 1879
  7. Casualty Details: Smith-Dorrien, Grenfell Horace Gerald
  8. Peter Lockwood Smith-Dorrien 1907-1946
  9. Davis Smith-Dorrien
  10. Dacorum Heritage Trust: General Sir Horace Smith-Dorrien - The Hero of Le Cateau
  11. Olive Smith-Dorrien FOR HORSES OF THE ALLIES.; Lady Smith-Dorrien Makes an Appeal for the Blue Cross The New York Times 15 December 1915 Page 14
  12. A „Royal School of Needlework” története
  13. Lady Olive Smith-Dorrien gyászjelentése(angolul)
  14. The Most Honourable Order of the Bath, its History, Ceremony, Coats of Arms and Crests
  15. Seppeltsfield
  16. Mount Smith-Dorrien
  17. 1988-ban itt ölték meg Seán Savage-t.
  18. History of the Memorial
  19. Betts, Craven Langstroth The Perfume Holder and Other Poems J. T. White and company (1922), p245

Források és további irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ballard, C, Smith-Dorrien, London: Constable and Co Ltd, 1931. — A könyv lényegében smith-Dorrien önéletrajzának rövidített változata, de Smith-Dorrien és French halála után már tartalmazza a French által megfogalmazott vádakra adott választ is.
  • Beckett. Dr. Ian F, The Judgement of History: Lord French, Sir Horace Smith-Dorrien and 1914 Tom Donovan Publishing, 1993; ISBN 1-871085-15-2 — A könyv lényegében a Smith-Dorrian által írt és csak magánkiadásban megjelent változata a Sir French önéletrajzában leírt eseményeknek, az első ypres-i csata során.
  • Beckett. Dr. Ian F, Corvi, Steven J. (editors) Haig's Generals Pen & Sword, 2006 ISBN 1-84415-169-7 — 25 oldal terjedelemben mutatja be Smith-Dorrien tevékenységét az első világháború alatt.
  • John William Fortescue, 'Horace Smith-Dorrien' in Following the Drum Blackwood & Sons, Edinburgh, 1931, 251 – 298. o.
  • Smith-Dorrien, Sir Horace, Memories of Forty-Eight Years' Service, John Murray, 1925. — Smith-Dorrien önéletrajza.
  • Smithers, A J, The Man Who Disobeyed: Sir Horace Smith-Dorrien and His Enemies, London: Leo Cooper, 1970 ISBN 0-85052-030-4 — Smith-Dorrien életéről az egyetlen modern összefoglaló.
  • Corvi, Steven J. General Sir Horace Lockwood Smith-Dorrien: Portrait of a Victorian Soldier in Modern War — kiadatlan doktori disszertáció, Northwestern University (Boston), 2002
  • Siem, Richard Forging the Rapier among Scythes: Lieutenant-General Sir Horace Smith-Dorrien and the Aldershot Command 1907-1912 — kiadatlan diplomadolgozat. Rice University (Houston), 1980
  • Altham, E. A., Sir. The principles of war historically illustrated. With an introduction by General Sir Horace L. Smith-Dorrien 1914.
  • Anon. Report on the 4th (Quetta) Division Staff Ride Under the Direction of Lieut.-General H.L. Smith-Dorrien C.B., D.S.O., Commanding 4th (Quetta) Division, May 1907 — A 4. (Quetta) hadosztály kiadványa 1907-ből. A jelentés bemutatja azt az öt napos hadgyakorlatot, amelyet Pakisztánban hajtottak végre Smith-Dorrien parancsnoksága alatt, a hadgyakorlat során a cári Oroszország elleni képzeletbeli manővereket hajtottak végre.
  • Wyndham Childs|Childs, Wyndham Episodes and reflections: being some records from the life of Major-General Sir Wyndham Childs, K.C.M.G., K.B.E., C.B., one time second lieut., 2nd Volunteer Battalion, the Duke of Cornwall's Light Infantry Cassell, 1930
  • Gilson, Capt. Charles J. L. History of the 1st Battalion Sherwood Foresters (Notts. and Derby Regt.) in the Boer War 1899–1902 Swan Sonnenschein & Co. Ltd. 1908. A bevezetőt írta: „Lieut.-Gen. Sir H L. Smith Dorrien”. A Naval & Military Press kiadványa. A Smith-Dorrien által írt bevezető nagy részét ezt a .pdf dokumentum tartalmazza.
  • Holmes, Richard The Little Field Marshal: A Life of Sir John French Weidenfeld & Nicolson, 2004 ISBN 0-297-84614-0 — A könyv bemutatja French és Smith-Dorrien kapcsolatát.
  • Paice, Edward Tip and Run: The Untold Tragedy of the Great War in Africa Weidenfeld & Nicolson, 2007, ISBN 0-297-84709-0 ISBN 978-0297847090 – A könyv néhány részletet közöl Smith-Dorrien részvételéről a kelet-afrikai hadjáratban.
  • [Pilcher, Major-General T. D.] A General's Letters to His Son on Obtaining His Commission Introduction by Sir Horace Smith-Dorrien. Cassell, 1917
  • Winnifrith, Douglas Percy The Church in the Fighting Line: With General Smith-Dorrien at the Front, Being the Experiences of a Chaplain in charge of an Infantry Brigade London, Hodder and Stoughton, 1915
  • „Smith-Dorrien” témájú könyvek az amazon.com-on
  • Live Search keresési eredmények „Smith-Dorrien”
  • Google Book Search keresési eredmények „Smith-Dorrien” nevére

KTovábbi információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]