Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-42-1
A magyar zene gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza, a zenetudomány analógiák alapján diatonikus siratókban és pentaton dallamokban talált rá a zene ősi forrásaira. A műzene fejlődése a honfoglalás után, a kereszténység felvételével indult el. Az első neumaírással leírt kottaemlékeink a 11. századból valók, míg a hangmagasság jelzésére alkalmas kották a Pray-kódexben találhatók (12. század vége).
A török hódítás után a zenei élet helyszínei a főúri rezidenciák, az egyház intézményei és a városi zeneélet lettek. Az első Európa-szintű zeneszerzőnk Esterházy Pál volt, akinek Harmonia Caelestis című kantátagyűjteménye összemérhető kora nyugati zenéjével. Esterházy volt Kismarton alapítója, ahol – és majdan utódai révén Eszterházán – pezsgő hangversenyélet alakult ki, és Joseph Haydn köré szerveződött a zenei élet.
A magyar opera megteremtője Erkel Ferenc volt. Az első olyan magyar zeneszerző, aki túlnőtt az ország zenekultúrájának keretein, Liszt Ferenc volt. A 20. század kimagasló zenei egyéniségei Kodály Zoltán és Bartók Béla. A század második felében indult új zeneszerző generáció képviselői közül többen arattak sikert a világban: Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter stb. Az előadóművészet és a dirigálás terén is kiemelkedő művészeink vannak: Fischer Ádám, Fischer Iván, Kelemen Barnabás, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Polgár László, Ránki Dezső, Rost Andrea, Schiff András és sokan mások.