Petropavlovszk (csatahajó)
| Petropavlovszk | |
 | |
| A Petropavlovszk Helsinkiben | |
| Hajótípus | Csatahajó |
| Névadó | Petropavlovszki csata |
| Üzemeltető | Cári orosz haditengerészet |
| Hajóosztály | Gangut osztály |
| Pályafutása | |
| Építő | Balti Hajógyár, Szentpétervár |
| Építés kezdete | 1909. június 16 |
| Vízre bocsátás | 1911. szeptember 22 |
| Szolgálatba állítás | 1915. január 15 |
| Szolgálat vége | 1953. szeptember 4 |
| Honi kikötő | Helsinki |
| Sorsa | 1953 szeptembere után elbontották |
| Általános jellemzők | |
| Vízkiszorítás | 24 800 t |
| Hossz | 181,2 m |
| Szélesség | 26,9 m |
| Merülés | 8,99 m |
| Hajtómű | 4 Parsons gőzturbina 25 Yarrow kazán |
| Teljesítmény | 52 000 LE (a tesztek ideje alatt) |
| Sebesség | 24,1 csomó (44,6 km/h) (a tesztek ideje alatt) |
| Hatótávolság | 5900 km 10 csomós sebesség mellett |
| Fegyverzet | 12 db (4 × 3) 305 mm Obukovszkij 12"/52 ágyú 16 db (16 × 1) 120 mm 1905-ös mintájú ágyú 1 db 76 mm M1914/15 légelhárító löveg 4 db 450 mm-es torpedóvető cső |
| Páncélzat | vízvonal: 125-225 mm fedélzet: 12-50 mm fő lövegtornyok: 76-203 mm barbetták: 75-150 mm parancsnoki torony: 100-254 mm |
| Legénység | 1149 fő |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Petropavlovszk témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Petropavlovszk (oroszul: Петропавловск) az első orosz csatahajótípus, a cári orosz haditengerészet számára az első világháború előtt épített, négy hajót számláló Gangut osztály harmadik darabja volt. Nevét az oroszok által az 1854-es petropavlovszki csatában a britek és a franciák felett aratott győzelméről kapta.
Története[szerkesztés]
A hajó 1914-1915 telén készült el, ám 1915 közepéig nem került harcképes állapotba. Szerepe a Finn-öböl bejáratának védelme volt a németek ellenében, akik azonban sohasem próbáltak meg behatolni, így idejét gyakorlatozással és aknatelepítő műveletek biztosításával töltötte. Az 1917-es februári forradalmat követően legénysége csatlakozott a Balti Flotta lázadásához, majd az 1917-es októberi orosz forradalmat követően több évig a bolsevik csapatok egyetlen rendelkezésre álló csatahajója volt; tüzérségi támadást hajtott végre a Krasznaja Gorka-i erőd fellázadt helyőrsége ellen és segítette a Finn-öbölben a "fehéreket" támogató brit hajókkal szembeszálló könnyűfegyverzetű erőket. Legénysége később csatlakozott az 1921-es kronstadti felkeléshez, amelynek leverése után a hajó a Marat nevet kapta.
A Marat csatahajót 1928 és 1931 között jelentősen átépítették. Parancsnoki tornyának méretét és magasságát jelentősen megnövelték, hogy helyet biztosítsanak az új, hatékonyabb tűzvezető berendezéseknek. Egy KPD-6 típusú tűzvezető berendezést kapott, két 6 méter bázistávolságú, német Zeiss optikai távmérővel, mely a nagy méretű új előárboc tetején került elhelyezésre. A hátsó felépítmény egy 8 méter bázistávolságú Zeiss optikai távmérővel lett ellátva. Az első kéményt hátra hajtottra cserélték, magasságát 2 méterrel megnövelték. A főárbocra egy darut építettek a KR-1 (német Heinkel HD 55) felderítő repülőcsónak számára, melynek indító katapultberendezése a 3. lövegtorony tetején kapott helyet. Lövegtornyait felújították, elhasznált 305 mm-es ágyúit újakra cserélték, mind a négy lövegtorony helyi tűzvezetés céljára egy-egy 8 méter bázistávolságú Zeiss optikai távmérővel lett ellátva, a toronytetők vastagabb, 152 mm-es páncélzatot kaptak. Addigi szenes kazánjait olajtüzelésűekre cserélték. Az átépítés következtében vízkiszorítása 26 170 tonnára nőtt teljes terhelés mellett. A hajóorrot is átalakították, hogy javítsák tengerállóságát. 1941-ben további korszerűsítését tervezték, de a német támadás ezt megakadályozta.
A már az I. világháború idején a legmodernebb csatahajókhoz (brit Queen Elizabeth és Revenge osztályok, német Bayern osztály) képest eleve csak közepes harcértékűnek tekintett Marat a II. világháború idejére 305 mm-es, gyengének számító fegyverzete, relatíve vékony és rossz felépítésű páncélzata, és kis sebessége miatt teljesen elavultnak számított.
1937-ben a Szovjetunió képviseletében részt vett a VI. György brit király megkoronázása alkalmából rendezett spitheadi haditengerészeti parádén. Két évvel később, a téli háború idején támadást intézett egy finn parti ütegállás ellen, mielőtt a Finn-öböl befagyott volna; röviddel ezután légvédelmét korszerűsítették. Az 1941. június 22-i német offenzíva kezdetekor Kronstadtban tartózkodott, és szeptemberben tűztámogatást biztosított a szovjet csapatoknak a Leningrád felé közeledő németek ellenében. Ugyanebben a hónapban két (Hans-Ulrich Rudel Ju 87 Stuka bombázójáról ledobott) 1000 kg-os bomba telitalálatától elsüllyedt a kikötő sekély vizében, miután a töltetek felrobbantották az elülső lőszerraktárát. Néhány hónappal később kiemelték, és álló üteggé nyilvánítva tüzérségi támogatást nyújtott Leningrád ostroma alatt.
1943-ban ismét a Petropavlovszk névre keresztelték, és terveket készítettek a háború után újjáépítésére, testvérhajója, a Frunze orr-részének felhasználásával, ám ezeket végül nem fogadták el és 1948-ban hivatalosan is visszavonták őket. 1950-ben a Volhov nevet kapta a közeli Volhov folyó után, majd álló kiképzőhajóként szolgált 1953-ig, amikor is törölték a hadrendből és elbontották.
Technikai paraméterek[szerkesztés]
A Petropavlovszk vízvonali hossza 180 méter, teljes hossza 181,2 méter, szélessége 26,9 méter, merülése pedig 8,99 méter volt, 49 centiméterrel több a tervezettnél. Teljes terheléssel vízkiszorítása 24 800 tonna volt, mely több mint 1500 tonnával haladta meg a 23 288 tonnás tervezett vízkiszorítását.[1]
Galéria[szerkesztés]
-
A Gangut osztály jellegrajza a brit Brassey's Naval Annual haditengerészeti szakkönyv 1912-es kiadásából. -
A Petropavlovszk csatahajó 1917 táján. -
A Petropavlovszk már Marat néven, átépítése és modernizációja után, az 1937-es spitheadi flottaszemlén. -
A Marat (ex Petropavlovszk) szovjet csatahajó 1939-ben.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ McLaughlin, 207. o.
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Russian battleship Petropavlovsk (1911) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom[szerkesztés]
- szerk.: Gardiner: Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1921. Annapolis: Naval Institute Press (1985). ISBN 0-85177-245-5
- Head (2009). „The Baltic Campaign, 1918–1920, Pts. I, II”. Warship International, Toledo, OH XLVI (2–3), 135–50, 217–39. o, Kiadó: International Naval Research Organization. ISSN 0043-0374.
- McLaughlin, Stephen. Russian & Soviet Battleships. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press (2003). ISBN 1-55750-481-4
- Rohwer, Jürgen. Chronology of the War at Sea 1939–1945: The Naval History of World War Two, Third Revised, Annapolis, MD: Naval Institute Press (2005). ISBN 1-59114-119-2
- Stephen, Martin. Sea Battles in Close-up: World War 2. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press (1988). ISBN 0-87021-556-6
Linkek[szerkesztés]
- Műszaki adatok
- Rövid cikk és részletes fotógaléria (orosz nyelven)