Pais Dezső

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pais Dezső
Született 1886. március 20.
Zalaegerszeg
Elhunyt 1973. április 6. (87 évesen)
Budapest
Foglalkozása nyelvész
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pais Dezső témájú médiaállományokat.

Pais Dezső (Zalaegerszeg, 1886. március 20.Budapest, 1973. április 6.) magyar nyelvész, az MTA tagja.

Híres mondása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Pais Kázmér tisztviselő, édesanyja Shmiliár Ilona voltak. A szülők törekedtek arra, hogy gyermekeikből tanult emberek váljanak.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd 8 évig a mai zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, az akkori főreál gimnázium végig jeles tanulója volt. Ezután a budapesti Eötvös József Collegium tagja. Az egyetemen magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett 1908-ban. Két évig gyakornok, majd az 1910-11-es tanévben állástalan tanár, s így itthon a megyei levéltárban és volt gimnáziuma tanári könyvtárában kutatott. Kutatásainak eredménye megjelent a Magyar Nyelv című tudományos folyóiratban. A magyar helységnevek változását, majd a Göcsej tájnevet kutatta. 1911-12-ben a soproni Főreál iskolában helyettes tanár, ezután a ceglédi Gimnázium tanára volt. Ekkorra az Irodalomtörténeti Társaság tagja. 1918-tól végérvényesen Pestre települt, s a budapesti III. kerületi gimnáziumban, majd 1924-től az Eötvös-kollégiumban tanított. 1937-1960 között a Budapesti Egyetem professzora volt. 1930-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-től rendes tagja lett. 1924-től egyre jobban bekapcsolódott a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztésébe, s több mint 40 évig szerkesztette azt.

Az 1920-as években az Árpád-kori országvédelem rendszerével, s benne a székhelység szerepének, Székelyföldre szállásának vizsgálatával foglalkozott. Az 1940-es években kedvenc témája, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom. Ekkoriban írta meg A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből[1] című kötetét. 1949-ben az Akadémia helyesírási albizottságának elnöke, s négy évtizeden keresztül alakítója, formálója volt a magyar helyesírásnak.

1973. április 6-án hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Báró Kemény Zsigmond és az irodalmi élet (1911)
  • Ó-magyar olvasókönyv (Jakubovich Emillel, 1929)
  • A veszprémvölgyi apácák görög alapítólevele mint nyelvemlék (1939)
  • A Halotti Beszéd olvasása és értelmezése (1942)
  • Magyar szóalaktan 1. Szóösszetétel (1949)
  • Irányelvek a magyar hangtörténet tárgyalásában (1950)
  • Hangtörténet (Gombocz Zoltánnal, 1950)
  • Két fejezet a mondattanból (1950)
  • A jelentéstan vázlata Gombocz Zoltán késői módszertani előadásaiból (1951)
  • Kérdések és szempontok szóösszetételek vizsgálatához (1951)
  • A magyar irodalmi nyelv (1953)
  • Egy szószervezet szétágazásai a magyarban és más finnugor nyelvekben (1962)
  • Régi személyneveink jelentéstana 1922-23 (1966)
  • Életem, emlékeim, találkozásaim (válogatta, szerkesztette Dorogi Zsigmonddal, 1973)
  • A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből (válogatott tanulmányok, 1975)
  • Pais Dezső és a szülőföld (dokumentumok, 1986)

Díjai, kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből / Pais Dezső ; [s. a. r.] Kázmér Miklós. Budapest : Akadémiai, 1975. 344 p.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar irodalmi lexikon Magyar irodalmi lexikon. Bp. Akadémiai K. 2. köt. L-R. 1965.
  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6807-1
  • P. D. tudományos emlékülés Zalaegerszegen Zalai Tükör, 1975. II. köt
  • Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]