Nicola Vicentino

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vicentino

Nicola Vicentino (15111575 vagy 1576), olasz reneszánszkori zeneteoretikus és zeneszerző volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életéről kevés feljegyzés maradt fenn. Vicenzában született, később Adrian Willaert tanítványa volt Velencében. Az 1530-as évek végén, vagy az az1540-es évek elején Ferrarába költözött. Az 1540-es években már elismert zenésznek számított. Zeneszerzői hírnevét Velencében megjelent madrigáljaival alapozta meg 1546–ben. 1551–ben, Rómában egyik főszereplő volt a 16. század zenetörténelem legfontosabb vitájában, mely közte és Vicente Lusitano között zajlott le. A vita tárgya az ókori Görög zene alkalmazása a kortárs zenében volt.

Egy rövidebb római tartózkodás után, Vicentino visszatért Ferrarába, majd Sieneába költözött. 1563–ban maestro di cappella címet kapta a Vicenzai Katedrálisban, majd egy rövid időre visszatért szülővárosába. 1565–ben Milánóba hívták dolgozni. 1570 körül Münchenben is járt. Milánóban halt meg az 15751576–os pestis járvány idején. Halálának pontos ideje nem ismert.

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az archicembalo billentyűzete

Annak ellenére, hogy Vicentino elsősorban mint zeneszerző volt ismert, két könyvet is írt; egyet a madrigál zenéről és a motettáról; a másodikat 1555–ben publikálta az L’antica musica ridotta alla moderna prattica (A régi zene alkalmazása a mai gyakorlathoz) címmel. Ez utóbbiban részletesen kifejtette, hogy az ókori görög zene miért magasabb rendű a kora zenéjénél.

Az 1550-es években musica reservata, nevű kromatikus, diatonikus és enharmonikus zenét előtérben helyező csoport tagja volt.

Vicentino legismertebb találmánya az archicembalo volt, amely a felemelt hangokat megkülönböztette a leszállítottakról. Ez egy olyan billentyűs, a ami zongorához hasonlító hangszer, melyen egy oktáván belül 21 fok található. Vincentino szerint ugyanis a zene iránt támasztott fő követelmény nem annyira a szabályok és az elmélet tiszteletbentartása volt, hanem a szöveg jelentésének a hangsúlyosabbá tétele, a kifejezés hatásossága. Innen, abból az igényből kiindulva, hogy ne menjenek veszendőbe a legkisebb hangzásbeli árnyalatok sem a zenei kifejezés szolgálatában, Vicentino odáig ment, hogy elvetette a temperált hangszereket.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • C. Orselli – E. Rescigno – R. Caravaglia – R. Tadeschi – G. Lise – R. Calletti: Az opera születése.Zeneműkiadó, Budapest 1986. ISBN 9633306140
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap