Mézkalauzfélék
 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg) Wahlberg-mézkalauz (Prodotiscus regulus)
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Mézkalauzfélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Mézkalauzfélék témájú médiaállományokat és Mézkalauzfélék témájú kategóriát. |
A mézkalauzfélék (Indicatoridae) a madarak (Aves) osztályába és a harkályalakúak (Piciformes) rendjébe tartozó család. Négy nem és 17 faj tartozik ebbe a családba.
Előfordulásuk
Közülük kettő az indo-maláj területen, a többi Afrika trópusi területein honos.
Megjelenésük
A legtöbb faj színe elmosódott és nem szembetűnő; bár egyesek tollazatában élénk sárga látható. A farktollak külső szegélye világos, az afrikai fajoké fehér.
Életmódjuk
A család a nevét a feketetorkú mézkalauz viselkedéséről kapta, amelynek egyedei elvezetik a vadméhek fészkeihez a mézfogyasztó állatokat, például a méhészborzot[1][2] és az embert.[3] Maga a madár méhlárvákkal és méhviasszal táplálkozik, és miután a mézevő emlős kifosztotta a fészket, ő is neki tud látni az élelemnek. Jóllehet a többi faj étrendje is hasonló, ezt a viselkedést nem figyelték meg az összes faj esetén.
Szaporodásuk
Számos fajról bebizonyosodott, hogy fészekparazita, azaz tojását más madarak – elsősorban a rokon harkályok, valamint a Lybiidae- és Megalaimidae-fajok – fészkeibe rakja. A kikelt fióka aztán hegyes csőrével végez a nevelőszülője igazi fiókáival.[4][5]
Rendszerezés
A családba az alábbi 4 nem tartozik:
- Indicator Stephens, 1815 – 11 faj
- Melichneutes Reichenow, 1910 – 1 faj
- Melignomon Reichenow, 1898 – 2 faj
- Prodotiscus Sundevall, 1850 – 3 faj
Jegyzetek
- ↑ Dean, W. R. J. (1990. március 1.). „The Fallacy, Fact, and Fate of Guiding Behavior in the Greater Honeyguide”. Conservation Biology 4 (1), 99–101. o. DOI:10.1111/j.1523-1739.1990.tb00272.x. (Hozzáférés: 2013. március 11.)
- ↑ Yong, Ed: Lies, damned lies, and honey badgers. Kalmbach, 2011. szeptember 19. (Hozzáférés: 2013. március 11.)
- ↑ (2016. július 22.) „Reciprocal signaling in honeyguide-human mutualism”. Science (journal) 353 (6297), 387–389. o. DOI:10.1126/science.aaf4885.
- ↑ Short, Lester L..szerk.: Forshaw, Joseph: Encyclopaedia of Animals: Birds. London: Merehurst Press, 155. o. (1991). ISBN 1-85391-186-0
- ↑ Davies, Ella "Underground chick-killers filmed", British Broadcasting Corporation|BBC Nature
Források
- ITIS szerinti rendszerbesorolása
- Rózsa Lakos: Madarak
- Novum állatvilág enciklopédia V.: Madarak II. Szerk. Christopher Perrins, Rita Demetriou, Tony Allan. Szeged: Novum. 2008. ISBN 978-963-9703-41-4 – magyar nevek egy része
- Friedmann, Herbert. The Honeyguides. U.S. National Museum (Bulletin 208) (1955)
- Short, Lester, and Jennifer F. M. Horne. Toucans, Barbets and Honeyguides. Oxford University Press (2002). ISBN 0-19-854666-1
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Honeyguide című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
