Ugrás a tartalomhoz

Mary Mallon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. március 15., 20:02-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Linkek hozzáadása 2 könyvforráshoz az ellenőrizhetőségért (20210314)) #IABot (v2.0.8) (GreenC bot)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2021. március 15.) ezen a változaton alapul.
Mary Mallon
Született1869. szeptember 23.[1]
Cookstown
Elhunyt1938. november 11. (69 évesen)[1]
North Brother Island
Állampolgársága
Foglalkozásaszakács
Halál okatüdőgyulladás
SírhelyeSaint Raymond's Cemetery
A Wikimédia Commons tartalmaz Mary Mallon témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Mary Mallon (Cookstown, 1869. szeptember 23. – North Brother Island, 1938. november 11.), történelmileg elterjedt gúnynevén Tífuszos Mary (Typhoid Mary) ír születésű, az Egyesült Államokban élő és dolgozó szakácsnő, aki azzal vonult be a történelembe, hogy a hastífusz betegség tünetmentes hordozójaként (az Egyesült Államokban első ilyen azonosítottként)[2] nem kevesebb mint 53 embert fertőzött meg a Salmonella typhi baktériummal, akik közül hárman meghaltak, miközben ő maga végig tünetmentes maradt. Miután munkájából adódóan rengeteg embert tett ki a fertőzésnek, és nem volt hajlandó felhagyni a szakácsnői hivatással, a hatóságok kétszer kényszerítették karanténba, és végül összesen három évtizedes elszigeteltséget követően halt meg tüdőgyulladásban.[3][4]

Élete

Fiatalkora

1869. szeptember 23-án született a mai Észak-Írországhoz tartozó Cookstown településen. Vélhetően már tífuszosan jött világra, mivel édesanyja a terhessége idején fertőződött meg a betegséggel.[5][6][7] Mallon 15 éves korában emigrált az Amerikai Egyesült Államokba,[6][8] ahol a nagynénjénél és nagybátyjánál lakott, és előbb cselédként szolgált helyi családoknál, majd szakácsnőnek állt.[9][10]

Szakácsnőként

1900 és 1907 között Mallon New York városában dolgozott szakácsnőként, összesen nyolc család alkalmazásában, ezek közül hét családnál ütötte fel fejét a hastífusz.[11][12] 1900-ban Mamaroneck településen dolgozott, ahol munkába állását követően két héten belül felütötte fejét a hastífusz a helyi lakosok körében. 1901-ben Manhattanbe költözött, ahol az őt alkalmazó család tagjainál hamarosan láz és hasmenés jelentkezett, az ottani mosónő pedig meghalt. Mallon ezután távozott a családtól és egy ügyvédnek kezdett dolgozni, ahonnét szintén távozott, miután a háztartás nyolc tagja közül heten megbetegedtek.[13][14]

1904-ben egy jómódú ügyvéd, Henry Gilsey bérelte fel őt. Egy héten belül a mosónő tífuszos lett, a hét cselédből pedig négyen estek ágynak. Gilsey családtagjait a megbetegedések nem érintették, mert külön részen éltek, szeparáltan a cselédjeiktől. A nyomozást vezető Dr. R. L. Wilson szerint a járványt a mosónő indította el, de ezt nem tudta bebizonyítani. A járvány kitörését követően Mallon azonnal távozott erről a helyről is, és Tuxedo Parkba költözött, ahol George Kessler alkalmazta.[15] Két héttel később az itteni mosónő is tífuszos lett, akit a St. Joseph's Regional Medical Center kórházba szállítottak. Hosszú idő óta ő volt a környéken az első, aki tífusszal fertőződött meg.[10]

1906 augusztusában Mallon a Long Island-i Oyster-öbölben vállalt munkát egy gazdag New York-i bankár, Charles Henry Warren családjánál. A család 1906 nyarán házat bérelt Oyster Bay-ben, Mallon pedig velük tartott. A szakácsnő többek között őszibarackkal díszített fagylaltot szolgált fel nekik. Augusztus 27. és szeptember 3. között a család 11 tagja közül hatan estek ágynak hastífusszal. A betegség akkoriban ritkaságnak számított arrafelé három ott dolgozó orvos szakvéleménye alapján is. A házigazda, mivel tudta hogy "tífuszosként" nem bérelhet házat, több független szakértőt is felbérelt, hogy találják meg a fertőzés eredetét. Vízmintát vettek többek között a vízvezetékből, a csaptelepekből, a toalettekből, valamint az emésztőgödörből is – mindegyik negatív lett a hastífuszra.[16][17][18]

A nyomozás

1906 végén Mallont Walter Bowen bérelte fel, aki a Park Avenue-n lakott családjával. 1907. január 23-án a cselédlányuk megbetegedett, hamarosan pedig Mallon előző munkaadója, Charles Warren egyetlen lánya tífuszos lett és meghalt. Ez az esemény segített beazonosítani Mary Mallont, mint a rejtélyes hastífuszos esetek forrását. George Soper járványkutató, korábbi katonaorvos, akit Warren bérelt fel az Oyster Bay-i eseményeket követően, ekkorra már dolgozott az ügyön, és megpróbálta kideríteni, mi okozhatta azt a különös jelenséget, hogy a hastífusz minden esetben jómódú családoknál ütötte fel a fejét – holott köztudott, hogy a kórokozó elsősorban szegény, ezáltal rossz higiéniás körülmények közt élő emberek körében terjed. Eleinte a helyi ehető kagylók okozta mérgezésre gyanakodott, ám később nyomozása során kiderítette, hogy egy ír szakácsnő, akinek a személyleírása minden esetben hasonló volt, az összes ügyben érintett volt. A szakácsnő hollétét azonban nem tudta beazonosítani, mert Mallon minden alkalommal gyorsan távozott az adott családtól a járvány kitörését követően, anélkül hogy megadta volna következő címét. Soper ekkor szerzett tudomást az éppen kialakuló tífuszjárványról a Park Avenue-n található apartmanban, és kiderítette, hogy Mallon a szakácsnőjük. A család két szolgálója kórházba került, míg lányuk belehalt a hastífuszba.[13]

Soper Bowenék konyhájában találkozott először személyesen Mallonnal, ahol meggyanúsította a tífuszjárvány terjesztésével. Habár Soper visszaemlékezései szerint a legdiplomatikusabb módon kommunikált, a feldühödött szakácsnő egy húsvillával fenyegette meg őt.[13][19] Miután Mallon mintát sem volt hajlandó adni, Soper elkezdte összegyűjteni az adatokat a szakácsnő korábbi öt évéről mint konyhai alkalmazott. Arra jutott, hogy a nyolc családból, amelyek alkalmazták Mallont, hét esetében ütötte fel a fejét a betegség.[20] Ezek után Soper kiderítette Mallon barátjának tartózkodási címét, és itt hozott össze egy újabb találkozót. Magával vitte Dr. Raymond Hooblert azzal a céllal, hogy rábírja a szakácsnőt, adjon számára vér-, vizelet- és székletmintát. Mallon ismét nem működött együtt, szerinte a hastífusz általánosan elterjedt jelenség volt, és a szennyezett élelmiszerek és víz voltak a kiváltó okai. Fontos megjegyezni, hogy ebben az időben a tünetmentes, egészséges hordozók léte még az egészségügyi dolgozók előtt is ismeretlen tény volt.[10][21][22]

Soper 1907. június 15-én publikálta nyomozásának eredményeit a The Journal of the American Medical Association orvosi szaklapban.[23] Ezt írta:

„Kiderült, hogy a család augusztus 4-én cserélte le a szakácsot. Ez körülbelül három héttel a tífuszjárvány kitörése előtt történt. Az új szakácsnő, Mallon csupán rövid ideig maradt a családnál, és körülbelül három héttel a járvány kitörését követően távozott tőlük. Mallont magas, nagydarab, 40 év körüli, egyedülálló ír nőként írták le, aki tökéletesen egészségesnek látszott.[24]”

Az első karantén (1907–1910)

Mallon (előtérben) a Riverside klinika kórházi ágyán

Soper nyomozását követően értesítette a New York-i Egészségügyi Központot, akik (miután a szakácsnőt kivizsgálásra egy járványkórházba vitték) kiderítették, hogy Mallon a hastífusz hordozója. A New York-i közegészségügyi hatóság utasítására, a Greater New York Charter 1169-es és 1170-es bekezdésének értelmében Mallont letartóztatták mint a közegészségügyre veszélyes személyt. A szakácsnőt öt rendőrnek kellett a mentőautóba kényszerítenie, valamint Sara Josephine Baker doktornőnek, akinek egy ponton rá kellett ülnie Mallonra, hogy lefogja őt.[21] A Willard Parker Hospital kórházba szállították, ahol elkülönítették és mintaadásra kötelezték. Négy napon keresztül még az ágyából sem kelhetett ki és a vécét sem használhatta egymaga.[25] A székletmintájában talált nagyon magas kórokozóarány arra engedett következtetni, hogy a nő fertőzésének központja az epehólyagjában van. Kihallgatásakor Mallon elismerte, hogy szinte soha nem mosott kezet. Ez akkoriban egyébként nem volt ritka dolog, mivel még nem volt általánosan elfogadott a kórokozók terjedésének elmélete.[13][26]

1907. március 19-én Mallont karanténfogságra ítélték a North Brother Island szigeten. Karanténja idején heti három alkalommal adott széklet- és vizeletmintát. A hatóságok szorgalmazták a nő epehólyagjának eltávolítását, de Mallon elutasította ezt, mivel nem ismerte el, hogy hordozója a kórnak. Abban az időben az epehólyag eltávolítása egyébként is veszélyes beavatkozásnak számított, a páciensek sok esetben nem élték túl a műtétet.[27] Mallon emellett arra sem volt hajlandó, hogy feladja szakácsnői hivatását, amellyel több pénzt tudott keresni mint bármi mással. Nem volt saját otthona, mindig a szegénység határán tengődött.

Soper cikkének nyilvánosságra kerülését követően Mallon a sajtó érdeklődésének kereszttüzébe került, és ráragadt a Typhoid Mary (magyarul Tífuszos Mary) gúnynév.[28] Később egy, a hastífuszt bemutató könyvben is "Typhoid Mary" néven hivatkoztak rá.[29] Soper egyébként meglátogatta a szakácsnőt annak karanténja idején, és felajánlotta, hogy ha írhat egy könyvet a történetéről, akkor a nő részesülhet a jogdíjak egy részéből.[30] Mallon dühösen utasította el az ajánlatot, és a mellékhelyiségbe zárkózott Soper távozásáig.[31] Mallon gyűlölte a gúnynevét, és az ügyvédjének írt levelében ki is fejtette, „vajon mit szólna Dr. William H. Park (bakteriológus), ha a feleségét vagy őt magát úgy emlegetné a sajtó, mint "Tífuszos William Park".”[28]

Nem minden orvosszakértő értett egyet ugyanakkor Mallon kényszerű elzárásával, Milton J. Rosenau és Charles V. Chapin szerint például elég lett volna ha a nő megfelelő felvilágosítást kap az állapotáról és arról, hogyan legyen tekintettel másokra, betartva az óvintézkedéseket, hogy ne fertőzzön meg másokat. Mindketten szükségtelen és túl szigorú büntetésnek tartották a karantént.[32] Mallon idegösszeroppanást kapott letartóztatása és kórházba szállítása után. 1909-ben megpróbálta beperelni a New York-i Egészségügyi Osztályt, de a New York-i Legfelsőbb Bíróság elutasította a keresetét és lezárta az ügyet.[33] Ügyvédjének írt levelében Mallon arról panaszkodott, hogy kvázi egy "tengerimalacként'" kezelik őt. Továbbra is heti három mintát kellett adnia, de hat hónapig nem kereshetett fel szemészorvost, annak ellenére, hogy a szemhéja lebénult és kötést kellett rátennie éjszakánként. Kezelése meglehetősen hektikus volt: háromhónapos adagokban egy évig urotropint kapott, amely azzal fenyegetett, hogy tönkreteszi a veséit. Ezt később sörélesztőre és hexametilenaminra cserélték, egyre növelt adagokban.[34][28][35] Úgy tudatták vele, hogy a fertőzés előbb a béltraktusaiban található, később a bélizmaiban, és csak végül mondták, hogy az epehólyagja fertőzött.[28]

Mallon sohasem hitte el magáról, hogy hordozója a kórnak. Egy barátja segítségével több mintát is eljuttatott egy független New York-i laboratóriumnak – mind negatívan érkezett vissza hastífuszra.[32] A North Brother Island-en töltött idő (1907 márciusa és 1909 júniusa közti időszak) alatti analízisának majdnem egynegyede szintén negatív teszteket produkált.[25] 2 év és 11 hónap karantént követően Eugene H. Porter, a New York-i állami egészségügyi biztos úgy döntött, a betegségek hordozóit nem szükséges tovább karanténban tartani, és hogy Mallon szabadon bocsátható azzal a feltétellel, hogy beleegyezik hogy nem dolgozik többé szakácsnőként, és megtesz minden észszerű óvintézkedést a fertőzések elkerülése érdekében. 1910. február 19-én Mallon úgy nyilatkozott, hajlandó megváltoztatni a foglalkozását mint szakácsnő, és hajlandó írásos ígéretet (affidavit) tenni, hogy betartja a szükséges óvintézkedéseket azokkal szemben, akikkel kapcsolatba kerül.[36] Ezt követően kiengedték a karanténból, és visszatérhetett a kontinensre.[35][37][38]

Szabadság és második karantén (1915–1938)

"Typhoid Mary" poszter

Szabadulását követően Mallon mosónőként kapott állást, ami azonban jóval kevesebbet fizetett, mint a főzés: 20 dollárt havonta, a szakácsnőként keresett havi 50 dollár helyett. Egy alkalommal megvágta a karját, amely elfertőződött, ez azt jelentette, hogy hat hónapig egyáltalán nem dolgozhatott.[39] Így néhány sikertelen évet követően ismét visszatért a főzéshez. Munkája során álneveket használt mint Breshof vagy Brown, és hivatalosan is munkát vállalt szakácsnőként, a hatóságok szigorú és egyértelmű utasításai ellenére. A jómódú családoknak alkalmazottakat kereső ügynökségek nem tudtak számára munkát biztosítani, így a "nyílt piac" irányába fordult: éttermi, kórházi és wellnessközpontokban található konyhákban kezdett dolgozni. Majdnem minden helyen, ahol megfordult, hastífuszjárvány tört ki.[36] Soperék azonban hiába figyeltek fel erre, mivel Mallon gyakran váltogatta a munkahelyeit, nem tudtak ráakadni.[13]

1915-ben Mallon a New York-i Sloane Hospital for Women kórházban kezdett dolgozni: hamarosan 25 ember fertőződött meg, ketten pedig meg is haltak. A vezető szülész, Dr. Edward B. Cragin értesítette Sopert, és megkérte hogy kezdjen nyomozásba az ügyben. Habár a szakácsnő hivatalosan "Mrs. Mary Brown"' néven volt bejelentve, Soper sikeresen azonosította Mallont az alkalmazottak személyleírásai és a szakácsnő kézírása alapján.[36][39]

Mallon ugyan sikeresen megszökött, de a rendőrségnek sikerült megtalálnia és letartóztatnia őt, amikor ételt vitt egy barátjának Long Island-re.[13][37] 1915. március 7-én Mallont visszavitték a North Brother Island-i karanténba.[37][39]

A második karantén idején töltött életéről keveset tudni. Több mint 23 éven át maradt a szigeten, a hatóságok pedig egy privát egyemeletes házikót biztosítottak számára. 1918-ban engedélyezettek voltak számára az egynapos kirándulások a kontinens területére. 1925-ben egy Dr. Alexandra Plavska nevű orvos érkezett gyakorlatra a szigetre, aki a helyi kápolna második emeletén rendezett be egy laboratóriumot, és technikusi munkát ajánlott Mallon számára. A nő üvegeket mosott, felvételeket készített, és üvegeket készített elő a patológusok számára.[40][41] Egy másik bentlakó visszaemlékezései alapján néha süteménysütéssel egészítette ki keresetét.

Halála

Mallon életének hátralévő részét a North Brother Island-i Riverside Hospital kórházban töltötte. Halála előtt hat évvel gutaütést kapott. Ebből már sosem épült fel teljesen, fél teste lebénult.[42] 1938. november 11-én, 69 éves korában tüdőgyulladásban elhunyt.[2] Testét elhamvasztották, hamvait a Saint Raymond's Cemetery temetőben temették el, Bronxban.[43] Temetésén kilenc ember vett részt.[44][45]

Egyes források azt állították, hogy halála után is élő tífuszbaktériumokat találtak Mallon epehólyagjában.[16][13][46] Soper szerint azonban a nőn nem végeztek boncolást, amely állítást más kutatók is alátámasztották, összeesküvés-elméletként beállítva a felvetést a kedélyek lehűtése végett.[47][16]

Öröksége

Történelmi plakát, amely a "Tífuszos Mary"-féle hozzállás veszélyeire hívja fel a figyelmet

Utóhatások és magyarázat

Az Annals of Gastroenterology 2013-as cikkében a szerzők a következőképpen foglalják össze Mallon sorsát:

„Mary Mallon története, akit megbélyegeztek akár egy leprást, adhat nekünk némi leckét arról, hogyan védjük meg a betegeket, és hogyan védhetjük meg magunkat a betegségektől... Mire Mallon meghalt, a New York-i hatóságok több mint 400 tünetmentes hordozót azonosítottak a Salmonella typhi kórokozóval fertőzve, mégsem zártak el senki mást erőszakkal vagy bélyegeztek meg senkit mint "nemkívánatos beteget".[48]”

Mallon tevékenységének számlájára legalább három haláleset írható, ám mivel a hatóságok nem tudták őt rávenni az együttműködésre, a pontos számok ismeretlenek. Néhány becslés szerint a vele való érintkezés akár 50 ember halálához is vezethetett.[13]

Mallon után más tünetmentes hordozókat is azonosítottak a 20. század első felében: ezek egyike Tony Labella, egy olasz bevándorló volt, aki becslések szerint több mint 100 fertőzésért és ebből 5 halálesetért volt felelős; egy másik az Adirondack-hegység idegenvezetője, akit "Tífuszos John"-nak kereszteltek el, ő a becslések alapján 36 embert fertőzött meg akik közül ketten haltak meg; illetve egy harmadik embert is nyilvántartanak – Alphonse Cotils egy étterem és egy pékség tulajdonosa volt.[49]

A kor orvosi technológiája nem tett lehetővé kielégítő megoldást Mallon és sorstársai problémájára: még nem voltak antibiotikumok amelyek legyőzhették volna a betegséget, az epehólyag eltávolítása pedig életveszélyes, sokszor halálos kimenetelű beavatkozásnak számított. A modern szakértők szerint a hastífusz baktériuma sikeresen integrálódhat a makrofágokba, hogy ezután a belek nyirokcsomóiban vagy a lépben éljen tovább.[50][51]

2001-ben az Amerikai Mikrobiológiai Társaság gyűlésén Dr. Angela Prouty, a Texasi Egyetem Egészségtudományi Központjának munkatársa jelentette be a felfedezést amire jutottak: a tífuszbaktérium képes megkapaszkodni az epeköveken és ott tovább szaporodni, egy vékony hártyával horgonyozva le magát. Mivel az epe az egyetlen olyan szerv, amelyben a hastífusz baktériuma úgy képes életben maradni, hogy a test többi részét nem betegíti meg, ez lehet a magyarázat arra, hogyan maradt Mallon végig tünetmentes, mialatt emberek tucatjait fertőzte meg. Mallon epehólyagjának eltávolításával a további fertőzések elkerülhetőek lettek volna.[52]

Erkölcsi és jogi kérdések

Mary Mallon esete volt az első a történelemben, hogy egy tünetmentes hordozó fertőzzön embereket, és ő volt az első ilyen, akit akarata ellenére elkülönítettek a hatóságok. Ügyének erkölcsi és jogi vonzatait a mai napig vitatják.[6][53][54]

A kultúrában

A modern köznyelvben a "Typhoid Mary" kifejezést használják olyan emberekre, akik akár tudatosan, akár tudtukun kívül betegségeket vagy más kellemetlen dolgokat terjesztenek.[55]

Mallon történetének már-már városi legenda státusza inspirálta egy rapegyüttes, a "Hail Mary Mallon" nevét.[56]

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mary Mallon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

  1. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b „'Typhoid Mary' Dies Of A Stroke At 68. Carrier of Disease, Blamed for 51 Cases and 3 Deaths, but Immune”, The New York Times, 1938. november 12.. [2011. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. február 28.) „Mary Mallon, the first carrier of typhoid bacilli identified in America and consequently known as Typhoid Mary, died yesterday in Riverside Hospital on North Brother Island.” 
  3. ↑ The Gospel of Germs: Men, Women, and the Microbe in American Life, ISBN 0674357086
  4. ↑ Typhoid Mary: An Urban Historical, ISBN 160819518X
  5. ↑ Adler & Mara 2016, 137–145. o.
  6. ↑ a b c Walzer Leavitt 1996, 14. o.
  7. ↑ Elsevier 2013, 189. o.
  8. ↑ Cliff & Smallman-Raynor 2013, 86. o.
  9. ↑ Kenny 2014, 187. o.
  10. ↑ a b c Adler & Mara 2016, 137. o.
  11. ↑ Elsevier 2013, 56. o.
  12. ↑ Walzer Leavitt 1996, 16. o.
  13. ↑ a b c d e f g h Who was Typhoid Mary?. The Straight Dope , 2000. augusztus 14. [2017. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 7.)
  14. ↑ Adler & Mara 2016, 140–141. o.
  15. ↑ Soper 1939, 703. o.
  16. ↑ a b c Marineli et al. 2013, 132–134. o.
  17. ↑ Soper 1939, 699. o.
  18. ↑ Dinner With Typhoid Mary. FDA . [2019. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 1.)
  19. ↑ Soper, George A. (1907. június 15.). „The work of a chronic typhoid germ distributor”. J Am Med Assoc 48 (24), 2019–22. o. DOI:10.1001/jama.1907.25220500025002d. (Hozzáférés: 2019. július 5.)  
  20. ↑ Satin, Morton. Death in the Pot. New York: Prometheus Books, 169. o. (2007) 
  21. ↑ a b Soper 1939, 704–705. o.
  22. ↑ Rogers 2017, 72–74. o.
  23. ↑ Ochs, Ridgely. „Dinner with Typhoid Mary”, Newsday , 2007. november 3. 
  24. ↑ Dinner With Typhoid Mary. FDA . [2019. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 1.)
  25. ↑ a b Alexander 2004.
  26. ↑ Adler & Mara 2016, 143. o.
  27. ↑ Brooks, J (1996. március 15.). „The sad and tragic life of Typhoid Mary”. CMAJ: Canadian Medical Association Journal 154 (6), 915–916. o. ISSN 0820-3946. PMID 8634973. PMC 1487781.  
  28. ↑ a b c d In Her Own Words (angol nyelven). NOVA PBS. [2010. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 14.)
  29. ↑ Satin, Morton. Death in the Pot. New York: Prometheus Books, 171. o. (2007) 
  30. ↑ Soper 1939, 709. o.
  31. ↑ „The Most Dangerous Woman In America”. Nova. PBS. 597. epizód. (en nyelven)
  32. ↑ a b Walzer Leavitt & Numbers 1997, 560. o.
  33. ↑ Topics in Chronicling America - Typhoid Mary. The Library of Congress, 2014. október 9. [2020. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  34. ↑ Walzer Leavitt & Numbers 1997, 561. o.
  35. ↑ a b Adler & Mara 2016, 143–145. o.
  36. ↑ a b c Soper 1939, 708–710. o.
  37. ↑ a b c Food Science Curriculum. Illinois State Board of Education . [2010. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 9.)
  38. ↑ Marion Daily Mirror 1910, 2. o.
  39. ↑ a b c Leavitt, Judith: Typhoid Mary: Villain or Victim?. PBS Online, 2004. október 12. [2020. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  40. ↑ Walzer Leavitt 1996, 195. o.
  41. ↑ Campbell Bartoletti 2015, 141. o.
  42. ↑ Campbell Bartoletti 2015, 143. o.
  43. ↑ Satin, Morton. Death in the Pot: The Impact of Food Poisoning on History. Prometheus Books, 174. o. (2009. december 2.). ISBN 978-1-615-92224-6 
  44. ↑ 'TYPHOID MARY' DIES OF A STROKE AT 68; Carrier of Disease, Blamed for 51 Cases and 3 Deaths, but She Was Held Immune Services This Morning Epidemic Is Traced (angol nyelven). The New York Times, 1938. november 12. [2020. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 14.)
  45. ↑ Typhoid Mary's tragic tale exposed the health impacts of 'super-spreaders' (angol nyelven). National Geographic, 2020. március 18. [2020. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 14.)
  46. ↑ „Bad Blood”. Drunk History. 16. epizód, 6. évad.
  47. ↑ Soper 1939, 712. o.
  48. ↑ (2013. november 3.) „Mary Mallon (1869-1938) and the history of typhoid fever”. Annals of Gastroenterology 26 (2), 132–134. o. PMID 24714738. PMC 3959940.  
  49. ↑ Epidemiology, 2001. március 1. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva].
  50. ↑ Singer, Emily: The Strange Case of Typhoid Mary (angol nyelven). Quanta Magazine, 2016. augusztus 16. [2020. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 26.)
  51. ↑ Monack, Denise: Scientists get a handle on what made Typhoid mary's infectious microbes tick (angol nyelven). Stanford University School of Medicine, 2013. augusztus 14. [2020. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 26.)
  52. ↑ Történelmi tények új megvilágításban. Reader's Digest, 194-195. o. (2005). ISBN 963956236X 
  53. ↑ Walzer Leavitt & Numbers 1997, 559. o.
  54. ↑ Women and Early Public Health 1995, 154–156. o.
  55. ↑ Dictionary Reference Website: Typhoid Mary. Dictionary.reference.com. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  56. ↑ Breihan, Tom: Aesop Rock Launches New Group Hail Mary Mallon, Tours and Works With Kimya Dawson (angol nyelven). Pitchfork . [2018. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 24.)

Források

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Mary_Mallon&oldid=23683155”