Magyar Történelmi Családok Egyesülete
A Magyar Történelmi Családok Egyesülete (MTCSE) magyarországi kulturális egyesület, melynek célja az egykori magyar nemesi családok leszármazottainak összefogása.
Története
Az egyesület alapító elnöke gróf bedeghi és berencsi Nyáry János, a gróf bedeghi és berencsi Nyáry család sarja, szükségét érezte annak, hogy a ma élő magyar nemeseket összehívja egy egyesületbe. Bajor Nemesi Klub példáját követve báró Gudenus János József genealógus évtizedek óta gyűjtött adatait felhasználva báró altorjai Apor Ferenc és P. Faddy Ottmár ferences szerzetessel együtt a klubot alapították meg. Ezzel módot adhatott arra, hogy egymással találkozhassanak, ismeretségek, baráti szálak szövődhessenek, leányaik, fiaik kapcsolatba kerülhessenek egymással. A szervezési munkában és a tagok nemessége igazolásában báró Gudenus János József genealógus igen hosszú évekig kíváló fáradhatatlan munkájával segítette; a kulcsfontosságú szerepet töltő Gudenus János 2018-ban visszavonult az egyesületi ügyektől.
Az egyesület alakuló ülése 1994. március 15-én volt Budapesten, a ferencesek Feketes Sas utcai pincehelyiségében. A Fővárosi Bíróság az alapszabályt elfogadta és az egyesületet 1995. augusztus 9-én bejegyezte. Az alapszabály kimondja, hogy az egyesület politikamentes, kulturális szervezet. Tagja lehet az a személy, aki a magyar történelmi családok valamelyikének tagja és nemesi származását hitelt érdemlően igazolja.
Az első Apor-bált 1993-ban rendezte meg báró Apor Ferenc (*1924–), okleveles építészmérnök, a budapesti Gellért Szállóban. A táncmulatság szervezőinek célja – a jótékonykodás lehetősége mellett – a hagyományok újjáélesztése és őrzése; fontos megjegyezni, hogy ha bár ez a rendezvény nem volt az MTCSE hivatalos bálja, az összes bálszervező, valamint vendégek többsége egyesületi tagok voltak. Az Apor-bál 11 bál után végül megszünt. Az MTCSE minden év októberében Buda várának visszafoglalásának emlékére, a hősök előtt tisztelegve a Budai Polgári Casinóval együttműködve megrendezik a Petneházy Bált a budavári Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében.
Az egyesület céljai
Néhány gondolat az alapszabályból:
- Ápolja a magyarországi történelmi családok történelmi hagyományait, védi szellemi kincseit és tagjai hazaszeretetét.
- Összetartja az itthon és külföldön élő családok tagjait, megteremtve a találkozás és a baráti összejövetelek lehetőségét.
- Segítségére van a családok idős, beteg, elesett tagjainak.
- Fejleszti a családok fiatal tagjainak viselkedéskultúráját, hogy átlagon felüli, művelt és kitűnő tagjai legyenek a társadalomnak a haza javára.
- A szervezet keresztény szellemiségű.
- Más, akár külföldi, hasonló céllal alakult társaságokkal a kapcsolatot felveszi és ápolja.
- Nemzeti múlt és kulturális örökség témakörében ismeretterjesztés, oktatás és hagyományőrzés.
Rendszeresen szerveznek előadásokat, családtörténeti sorozatot indítottak. Két ízben konferenciát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémián. Kiadtak egy hírlevelet "Status et Ordines" címmel. Nemzetközi kapcsolatokat építenek ki a külföldön élő magyar nemesekkel. A Felvidéken élő magyar nemesség az egyesület része.
Nemzetközi kapcsolatok
11 éves előkészítő munka után, 2005. szeptember 10-én, Hágában az MTCSE felvételt nyert az Európai Nemesi Szövetségbe (CILANE: La Commission d' Information et de Liaison des Associations Nobles d' Europe). A hágai kongresszuson az MTCSE-t - beleértve az erdélyi és a felvidéki nemességet is - teljes jogú taggá nyilvánították.
A CILANE, története során először Kelet-Európában, Budapesten tartotta meg évi rendes vezetőségi ülését, 2006. október 6. és 8. között.
Stratégiai együttműködési megállapodás keretében az MTCSE szoros kapcsolatot ápol az erdélyi a Castellum Alapítvánnyal, amely az erdélyi nemesi családokat képviseli, tartja össze.
Tisztújítások
Az egyesületi elnök és az elnökség
Gróf bedenghi és berencsi Nyáry János egyesületi elnök visszavonulása után, az MTCSE második elnöke 2014-től báró leuensterni Riedel Lóránt, technikatörténész, közlekedésmérnök, főszerkesztő. 2017. február 13.-án a közgyűlés ifjabb báró Riedel Lórándot egyesületi elnökké választotta; a további években a közgyűlések e tisztségben merősítették meg őt. 2020. február 9-én az egyesület közgyűlésén gróf Zichy Pál Andrást egyesületi elnökké választották; losonczi Bánffy Tamás báró leköszönt, és helyette szajoli Hegedüs Ferenc, informatikus, családfakutató lépett be az elnökségre.
2018-ra az egyesület elnökségi tagjai:
- ifjabb báró leuensterni Riedel Lóránd, okleveles gazdasági agrármérnök, hivatalnok, egyesületi elnök.
- gróf széki Teleki Sándor, okleveles gazdaságinformatikus és rendszertervező.
- báró losonczi Bánffy Tamás, okleveles közgazdász, informatikus, politológus, bank tisztviselő, egyesületi delegátus a CILANE-nál.
- báró aschbrunni és hohenstadti Tunkel Tamás, okleveles agrármérnök, gazdálkodó, Legénd község polgármestere.
- gróf zicsi és vázsonykeői Zichy Pál, okleveles nemzetközi kapcsolatok elemző, tanácsadó az IT szektorban.
2020-ra az egyesület elnökségi tagjai:
- gróf zicsi és vázsonykeői Zichy Pál, okleveles nemzetközi kapcsolatok elemző, tanácsadó az IT szektorban, egyesületi elnök.
- ifjabb báró leuensterni Riedel Lóránd, okleveles gazdasági agrármérnök, hivatalnok.
- gróf széki Teleki Sándor, okleveles gazdaságinformatikus és rendszertervező.
- báró aschbrunni és hohenstadti Tunkel Tamás, okleveles agrármérnök, gazdálkodó, Legénd község polgármestere.
- szajoli Hegedüs Ferenc, informatikus, családfakutató.
A delegátusok a CILANE-nál
2016-ban maehrentali Csornay György üzletkötő, az addigi egyesületi delegátus a CILANE-nál több éves szolgálat után tisztségét a közgyűlés által megválasztott utódjának, bikfalvi Páll Imre jogásznak adta át, aki 2018. decemberéig szolgált.[1] 2019. februárjától az egyesületi delegátusa a CILANE-nál báró losonczi Bánffy Tamás.
Az ifjúsági tagozat delegátusa a CILANE-nál, a párizsi születésű parajdi Mester Árpád, okleveles építész, e tisztségben szolgál két újra megválasztása után is.
Egyéb bizottságok és tagozatok
Az Etikai és Ellenőrző Bizottság tagjai:
- dolhai és petrovai Petrovay Tibor, vállalkozó, szaktanácsadó.
- alsószentmihályfalvi és kisenyedi ‘Sigmond Albert Olivér, okleveles építészmérnök, építési műszaki ellenőr, a Budapesti Építész Kamara tagja.
- nagytanyi és zalacsi Szalachy Hubertus, vállalkozó, erdőgazdálkodó.
A Genealógiai Bizottság tagjai:
- dr. makfalvi Barabássy Sándor, okleveles vegyészmérnök, családtörténeti író.
- boldogfai Farkas Ákos András, okleveles nemzetközi politológus, okleveles történész, családfakutató.
- szajoli Hegedüs Ferenc, informatikus, családfakutató.
Az ifjúsági tagozat ügyvivője avagy koordinátora 2015-től dr. kaszaházi Joó Kristóf, okleveles gyógyszerész; 2017. február 13.-án a közgyűléskor ismét az ifjúsági tagozat koordinátorrá választotta meg. Ezt a tisztséget 2018. decemberéig töltötte be amikor a közgyűlés leszavazta őt. 2020. február 9-én az egyesület közgyűlésén felsőkubini Meskó Csaba Móricot, nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatót ifjúsági ügyvivővé választották.
Kiadványaik
Gudenus János József szerkesztésével:
- Status et Ordines (hírlevél, 38 szám jelent meg 1995-2004 között)
- Nobilitas 2005 (évkönyv) ISSN 1788-1552 (mindegyik)
- Nobilitas 2006 (évkönyv)
- Nobilitas 2007 (évkönyv)
- Nobilitas 2008 (évkönyv)
- Nobilitas 2009 (évkönyv)
- Nobilitas 2010 (évkönyv)
- Nobilitas 2011 (évkönyv)
- Nobilitas 2012 (évkönyv)
- Nobilitas 2013 (évkönyv)
- Nobilitas 2014 (évkönyv)
- Nobilitas 2015 (évkönyv)
- Nobilitas 2016 (évkönyv)
- Nobilitas 2017 (évkönyv)
- Nobilitas 2018 (évkönyv)
Kiemelkedő tagjai
- gróf bedeghi és berencsi Nyáry Éva, festőművész, a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend Nagyperjel Asszonya.
- gróf bedeghi és berencsi Nyáry János, az egyesület első elnöke.
- gróf zicsi és vázsonykeői dr. Zichy Mihály, történész, az Országos Széchényi Könyvtár kutatója.
- báró losonczi Bánffy Tamás, közgazdász, informatikus, politológus, banktisztviselő, egyesületi delegátus a CILANE-nál.
- báró Gudenus János József, genealógus.
- báró Neuenstein Éva / Ágh Éva, színész.
- leuensterni báró Riedel Lóránt, technikatörténész, közlekedésmérnök, az egyesület második elnöke.
- ifjabb leuensterni báró Riedel Lóránd, gazdasági agrármérnök, hivatalnok, az egyesület harmadik elnöke.
- makfalvi dr. Barabássy Sándor, vegyészmérnök, családtörténeti író.
- felsőszei dr. Brányik Ottó, a Budai Polgári Casino elnöke.
- maehrentali Csornay György, üzletkötő, egyesületi delegátus a CILANE-nál.
- parajdi Mester László (Laszlo Mester de Parajd), franciaországi magyar építész, magyar tiszteletbeli konzul Rouenben, franciaországi magyar evangélikus egyház elnöke.
- alsószentmihályfalvi és kisenyedi Sigmond Albert, építészmérnök, építési műszaki ellenőr, a Budapesti Építész Kamara tagja.
- verbói Szluha Márton, magyar genealógus.
- szaplonczai Szaplonczayné Polgár Marianne, a Budaörsön székelő Magyar Történelmi Szalon elnöke.
Az MTCSE nemesi családok tagjai
Néhány nemesi család, amelyeknek képviselői az MTCSE tagjai között találhatóak:
- őrgróf kőrösszegi és adorjáni Csáky-Pallavicini család
- gróf nagykárolyi Károlyi család
- gróf bedeghi és berencsi Nyáry család
- gróf széki Teleki család
- gróf borosjenői és szegedi Tisza család
- gróf Waldstein-Wartenberg család
- gróf zicsi és vázsonykői Zichy család
- báró altorjai Apor család
- báró losonczi Bánffy család
- báró Gudenus család
- báró nagyjeszeni Jeszenszky család
- báró kisfaludi Lipthay család
- báró rodecki Neuenstein család
- báró leuensterni Riedel család
- báró aschbrunni és hohenstadti Tunkel család
- ajkai Ajkay család
- makfalvi Barabássy család
- baróthi és csíkszenttamási Baróthy család
- bernáthfalvi Bernáth család
- esztelneki Bíró család
- felsőszei Brányik család
- maehrentali Csornay család
- boldogfai Farkas család
- ghiczi, assa- és ablanczkürthi Ghyczy család
- gosztonyi és krencsi Gosztonyi család
- dömsödi Hajós család
- hegyeshalmi Halászy család
- szajoli Hegedűs család
- irinyi Irinyi család
- kaszaházi Joó család
- kisfaludi Kisfaludy család
- felsőkubini és deménfalvi Kubinyi család
- borsódi és katymári Latinovits család
- bilkei Lipcsey család
- alsómátyásfalvi Mattyasovszky-Zsolnay család
- felsőkubini Meskó család
- parajdi Mester család
- derzsi Pap család
- bikfalvi Páll család
- dolhai és petrovai Petrovay család
- Roykó család
- kisenyedi és alsószentmihályfalvi Sigmond család
- nagytanyi és zalacsi Szalachy család
- szaplonczai Szaplonczay család
- verbói Szluha család
- szentmiklósi Szentmiklóssy család
- nádasi Tersztyánszky család
További információk
- Az MTCSE honlapja
- A CILANE honlapja
- A CILANE-ról olaszul
- Károlyi Lászlónak a potsdami CILANE kongresszuson (2002) elhangzott beszéde[halott link]
- A belga nemesség honlapja
- A holland nemesség honlapja
- A svájci nemesség honlapja
- A Szlovák Geneológiai Társaság honlapja
- Az International Association of Nobility honlapja
- nobilitashungariae: List of Historical Surnames of the Hungarian Nobility nobilitashungariae / A magyar történelmi nemesség családneveinek listája. Szerk. Steven Tötösy de Zepetnek. CLCWeb Comparative Literature and Culture (Library): <http://docs.lib.purdue.edu/clcweblibrary/nobilitashungariae>. West Lafayette: Purdue University Press, 2010-.
Jegyzetek
- ↑ Status et Ordines. 2016 év első negyedév. [2016. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 27.)