Levél Diognétoszhoz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Levél Diognétoszhoz (Πρὸς Διόγνητον Ἐπιστολή) a keresztény apologetikus irodalom talán legkorábbi példája. Sem szerzője, sem címzettje nem ismert máshonnan, de a nyelvezet és más szövegbeli bizonyítékok alapján a szöveg a 2. század végére vagy még korábbra datálható, egyesek szerint az apostoli atyák egyikének műve. A mű a kereszténységet ért vádakra válaszol.

Szerzője és címzettje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerző neve, Mathétész nem tulajdonnév; görögül tanítványt jelent. Jézust sem név szerint, sem Krisztusként nem említi, „Ige”-ként hivatkozik rá.[1] Diognétosznak Marcus Aurelius római császár nevelőjét hívták,[2] akit a császár nagyon tisztelt józan tanácsaiért és mert nem hitt a babonákban,[3] de nem valószínű, hogy ő lenne a levélben említett Diognétosz.

Kézirat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A levél egyetlen kéziratos példányban maradt fenn, amit egy 13. századi, Szent Jusztinusznak tulajdonított írásokat tartalmazó kódexben találtak. Ez a Strasbourgban őrzött példány 1870-ben, a porosz–francia háború idején elpusztult egy tűzben, ma másolatai léteznek. Először 1592-ben nyomtatták ki, ekkor még Jusztinusznak tulajdonították szerzőségét. Minden példányból hiányzik két sor a közepe felé; a 13. századi kézirat itt valószínűleg már sérült volt, amikor a másolatok készültek róla.

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A levél tizenkét fejezetből áll.

  1. A levél írásának célja.
  2. A bálványimádás hiúsága.
  3. A zsidók babonái.
  4. A zsidók más vallási szokásai.
  5. A keresztények viselkedése.
  6. A keresztények kapcsolata a világgal.
  7. Krisztus megtestesülése.
  8. Az emberek nyomorúságos állapota az Ige eljövetele előtt.
  9. Miért ilyen későn küldte el Isten a Fiát.
  10. A hitből eredő áldások.
  11. Ezeket érdemes tudni és hinni benne.
  12. A tudás fontossága az igazi lelki életben.

A 10. fejezet egy gondolat közepén szakad meg, így a következő két fejezetet, ami egyfajta szónoklatzárás, és szakít a (fiktív?) levélformával, gyakran tartják későbbi hozzáadásnak. Ezt az is alátámasztja, hogy tipikusan 3. századi tartalom jelenik meg bennük. „Ez az Ige, aki létezett a kezdetektől fogva…” Egyesek szerint ezek a kiegészítések Hippolütosz művei, mert témában és stílusban hasonlóak. A 11. fejezetben „Mathétész” azt állítja, az apostolok tanítványa volt, és tanítani akarja a gójokat.

Teológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bemutatja a kereszténység és a zsidóság, kereszténység és a pogányság viszonyát. Rámutat: a keresztények nem különülnek el a világtól sem faji, sem nyelvi szempontból, csupán hitük és erkölcsük különíti el őket. „Idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra.” Ahogy a lélek élteti a testet, úgy éltetik a keresztények a világot. Azért jelent meg későn a kereszténység, mert így akarta tudatosítani Isten, hogy nem tudják megváltani önmagukat.[4]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Epistle to Diognetus című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lona, Horacio E.: "An Diognet", Übersetzt und erklärt, ed. by N. Brox, K. Niederwimmer, H. E. Lona, F. R. Prostmeier, and J. * Ulrich. (Series: Kommentar zu frühchristlichen Apologeten, KfA, Vol. 8). Verlag Herder: Freiburg u.a., 2001. ISBN 3-451-27679-8
  • Foster, Paul. "The Epistle to Diognetus." Expository Times 118, no. 4 (2007): 162-168.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Early Christian Writings
  2. Christian Classics Ethereal Library
  3. Marcus Aurelius, Meditations 1.6
  4. Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma I. Az első három század. Jel kiadó, 2007. Ötödik, javított kiadás.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]