Labíd ibn Rabía

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Átírási segédlet
Labíd ibn Rabía

Eredeti írásmódja: لبيد بن ربيعة

Tudományos átírása: Labīd ibn Rabīʿa

Fordítás: Rabīʿa fia Labīd

Labíd ibn Rabía (meghalt 661-ben) a dzsáhilijja és a korai iszlám korának egyik legjelentősebb arab költője volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dzsaafar törzs tagja volt, amely minőségben részt vett a Mohamed prófétához menesztett küldöttségben. Sokan kereszténynek hitték, de legalábbis monoteistának tekintették. Maga is az iszlám híve lett, és a Korán egy részlete hallatán kijelentette, hogy felhagy a költészettel. A hagyomány szerint rendkívül magas kort ért meg: állítólag 145 évesen hunyt el I. Muávija kalifa trónra lépését (661) követően. Ez természetesen nyilvánvaló túlzás.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több kaszídája maradt az utókorra, például több „elégiában” gyászolta fivérét, Arbadot, akit Medinából hazatérve villámcsapás pusztított el.

Leghíresebb költeménye, melynek első két sora Goldziher Ignác fordításában így hangzik:

Eltűntek a lakóhelyek, a szálló meg a letelepedő helyek
Minában, elpusztult közülük Ghawl és Ridzsám is.

Ez a költemény a kaszídák változatos tematikájának és epizódokra bontásának egyik legszebb példája. Szó esik benne a sivatagi élővilágról, a vadászatról. Végeredményben a kaszída dicsőítő vers (madíh): Labíd először saját magát, végül törzsét magasztalja benne. A vers helyet kapott abban a 8. századi versfüzérben, amely a 7 legjobbnak tartott kaszídát tartalmazza (Muallakát).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]