Kispettyes macskacápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kispettyes macskacápa
Scyliorhinus canicula.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Porcos halak (Chondrichthyes)
Alosztály: Cápák és ráják (Elasmobranchii)
Öregrend: Cápák (Selachimorpha)
Rend: Kékcápaalakúak (Carcharhiniformes)
Család: Macskacápafélék (Scyliorhinidae)
Nem: Scyliorhinus
Faj: S. canicula
Tudományos név
Scyliorhinus canicula
Linnaeus, 1758
Szinonimák

Kis macskacápa

Elterjedés
Az elterjedési területeAz elterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kispettyes macskacápa témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kispettyes macskacápa témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kispettyes macskacápa témájú kategóriát.

A kispettyes macskacápa (Scyliorhinus canicula) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának a kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rendjébe, ezen belül a macskacápafélék (Scyliorhinidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tengerben, az Adriában és az angliai partoknál gyakori. Az Atlanti-óceán északkeleti részétől Szenegálig is megtalálható.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kifejlett példánya mindössze 40–100 centiméter és 0,5–1 kilogramm. Teste megnyúlt, igen karcsú, arcorra lekerekített. A szemén igazi pislogóhártya nincs, de alsó szemhéját rá tudja húzni a szemére. Szemei hosszúkásak és tojásdadok. Orrnyílásait (a fej alsó oldalán) csatornák kötik össze az ajakszegéllyel; a jobb és bal oldali orrlyukat fedő bőrlebenyek csaknem érintkeznek a szájnyílás előtt a fej középvonalában. Bőre apró bőrfogacskákkal borított, ezért érdes tapintású. Mozgása könnyed, úszás közben izmos teste kígyószerűen hullámzik. Fogai aprók, igen nagy számúak. Öt kis kopoltyúrése közül a két utolsó a mellúszó fölött helyezkedik el. Két, erősen hátrahelyezett hátúszója van, az 1. a hasúszók alapja fölött vagy kissé mögötte, a 2. többnyire a farok alatti úszó alapja mögött található.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fenéklakó

Éjjeli ragadozó, kistestű állatokat fogyaszt, elsősorban puhatestűeket és rákokat. A nap nagy részét a tengerfenéken fekve tölti (általában 15-85 méter mélyen, de a Brit-szigetek körül 3-110 méter, a Földközi-tengerben 20-150 méter; maximálisan 400 méter mélységben), ahol foltos színezete révén jól beleolvad környezetébe. Nappal, amikor szeme a világossághoz alkalmazkodik, pupillája merőlegesen összehúzódik, macskáéra emlékeztet.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nőstény (belső megtermékenyítést követően) körülbelül 20 petét rak, amelyet kemény szaruburok véd. A burok sarkain négy hosszú összegubancolódó nyúlvány található, amelyekkel a tojás növényekhez rögzíthető. Az ivadékok hőmérséklettől függően 6-9 hónap alatt kelnek ki. A nőstények párzás nélkül, a következő évben is raknak petéket.

Érdekessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Halásszák, a dalmát tengerpart piacain rendszeresen árusítják. Megnyúzott, fehér húsát, amely kissé rágós, főzve, sütve, füstölve fogyasztják. Mája mérgező. Gyakran tengeri akváriumok fő látványossága. A vízszennyezés következtében számuk jelentősen lecsökkenhet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]