Diószeghy Dániel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Diószeghy Dániel
Született 1900. július 26.
Ungmogyorós
Elhunyt 1969. december 25. (69 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása kohómérnök,
egyetemi tanár

Diószeghy Dániel (Ungmogyorós, 1900. július 26.Budapest, 1969. december 25.) kohómérnök, egyetemi tanár, kutatóintézeti igazgató, a korszerű hazai tüzeléstani oktatás és kutatás megalapozója.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Diószeghy Dániel a mai Szlovákia területén született, ahol földműves-gazdálkodó szülei hét gyermeket neveltek. Anyagi gondok miatt a gyermekek közül egyedül ő tanulhatott tovább az elemi iskola után. 1912-ben kezdte középfokú tanulmányait a sárospataki Református Kollégiumban, ahol – mint jeles rendű és szegény sorsú tanuló – tandíjmentességet kapott, és 1920-ban érettségizett.

Ezt követően a Selmecbányáról – a trianoni békeszerződés következtében – frissen Sopronba települt Bányászati és Erdészeti Főiskolára iratkozott be. Az iskola nehéz körülmények között kezdte soproni működését: a Károly Laktanya üres termeiben folyó oktatáshoz a legelemibb feltételek is hiányoztak, alig maradt némi felszerelés, még fűtés sem volt. 1923-ban létrehoztak egy Tüzeléstan és Anyagvizsgálat elnevezésű új tanszéket, innen gyökereznek ismeretei a tüzeléstan tárgykörben. Diószeghy 1925-ben kitűnő minősítéssel vaskohómérnöki oklevelet szerzett.

Soproni évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Végzés után sikeresen megpályázta a főiskola Mennyiségtani Tanszékére meghirdetett állást, noha szakmai érdeklődése a vaskohászat felé vonzotta. Végül 1928-ban a Cotel Ernő vezette Vaskohászattani Tanszékre került tanársegédként. Diószeghy tanársegédi feladatához tartozott a szerény öntészeti, metallurgiai, hengerlési és mikroszkópos laboratórium és gyűjtemény fejlesztése (a selmeci Akadémia híres laboratóriumai Selmecbányán maradtak). Gyakorlati irányú képzése érdekében nyári szünidőit saját költségén az ózdi és a diósgyőri gyárak üzemeiben töltötte.

1935-ben házasságot kötött Vida Ferenc elemi iskolai igazgató Ilona leányával. Házasságukból három gyermekük született: Dániel (1936), Hajnalka (1939) és László (1943).

Egy időre az öntészet felé irányult figyelme, ahol elsősorban a formázó homok tulajdonságainak vizsgálatával foglalkozott, és eredményeiről folytatásos cikksorozatot jelentetett meg a Bányászati és Kohászati Lapokban 1935-ben. 1936-ban adjunktussá nevezték ki.

1938-ban a Tüzeléstani és Anyagvizsgálati tanszéken Diószeghyt bízták meg a tanszéki teendők ellátásával úgy, hogy egyúttal a Vaskohászattani tanszéken is ellássa addigi teendőit. Ez a párhuzamosság 1943-ig tartott, de egyre inkább a tüzeléstan került érdeklődése előterébe. Több éves kutatómunkája eredményeként Szeneink értékelése időszakos tüzelés szempontjából címmel nyújtotta be doktori disszertációját, amelynek alapján kapta kitüntetéssel műszaki doktori fokozatát 1940-ben.

Időközben helyettes tanári kinevezést kapott. Kifejlesztette és előadta a tüzeléstan tananyagát. 1942. március 30-án magántanári tudományos fokozatot nyert el az Épületek hőellátásának tüzeléstani kérdései című dolgozata alapján. Új tárgyat vezetett be a kohászoktatásba „Kőzetek tűzi feldolgozása” címmel, de a bányászokat is oktatta, akiknek „Tüzeléstani enciklopédiá”-t adott elő. Ismét „párhuzamos” oktatási időszak következett: a nyugalomba vonult Cotel Ernő helyett 1944-től 1946-ig a a Vaskohászati tanszék vezetését is ellátta.

A második világháború idején kétszer is rövid idejű katonai szolgálatra hívták be, de frontszolgálatot nem teljesített.

A háború után kutatásainak fő témája a kohóipari kemencék hőmunkájának vizsgálata lett. Az 1948-ban megjelent Tüzeléstechnikai Zsebkönyv ipari kemencékről szóló fejezetét ő írta. Ez időben megjelenő tanulmányaiban is a kemencékben lejátszódó égési és hőátadási folyamatok irányításához szükséges elméleti összefüggéseket ismertette. Áttekintést nyújtott a kemence hőmunkájának megítéléséhez szükséges anyag- és energiamérleg tételeinek meghatározásáról, az égésellenőrzés módszeréről és eszközeiről, a kemencék áramlástani viszonyairól.

Miskolci évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1949-ben létrehozták Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemet, amelynek Kohómérnöki Kara a soproni főiskoláról került oda. A soproni professzorok közül elsőként Diószeghy költözött Miskolcra családjával együtt, 1951 szeptemberében. Soproni előadásai alapján összeállította és megjelentette egyetemi sokszorosításban a Tüzeléstan I-II., majd a Tüzeléstan III. jegyzetet. Ekkor jelent meg Kőzetek tűzi feldolgozása című jegyzete is. Az 1950-es években a Kohómérnöki Kar dékánhelyetteseként dolgozott.

1957-ben megjelent könyve a Vaskohászati Enciklopédia-sorozat második köteteként A vaskohászat tüzelőanyagai címmel. Geleji Sándor akadémikus, a sorozat főszerkesztője ezt írta a kötet előszavában: „Ez a kötet is, mint a Vaskohászati Enciklopédia többi kötete, különös hangsúllyal tárgyalja a különleges magyar adottságokat és lehetőségeket, és így, mint a többi kötetnek, ennek is hézagpótló feladata van a magyar kohászati irodalomban”. 1959-ben megjelent Tüzeléstan című kötete, amely az oktatás szolgálatára íródott. Az egyetemi előadásokat a lehetőség szerint legtöbbször maga tartotta, és rendszeresen látogatta a gyakorlati órákat is, de elárt a hallgatók nyári üzemi gyakorlataira is.

1958. augusztus 14-én – hosszú évek előkészítő munkája eredményeként – létrehozta a Hőtechnikai Kutató Állomást, a későbbi Tüzeléstechnikai Kutatóintézetet, majd Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Rt-t, amelynek alapításától fogva igazgatója volt, emellett tanszéki feladatait is ellátta. Az eleinte néhány szakemberből álló intézetet az évek folyamán 200 fős kutató-kivitelező intézetté fejlesztette. A kutatóállomás fő feladatai közé állította a kemencék áramlástanának, a füstgáz-sugárzás növelésének, a hőtranszformáció lehetőségének, a nagyobb hevítési sebesség feltételeinek kutatását, megoldását. E témában írt Hőenergia, mint kemencetervezési tényező című cikkében a lángalak és a munkatér-méret optimális arányainak alapvető összefüggéseit feltárva bizonyította, hogy a különböző feladatú kemencék munkatérében kialakuló áramlás jellege döntő módon meghatározza a hőátadás jellegét, befolyásolja a teljesítmény alakulását. 1963-ban jelent meg új Kohászati kemencék I. című egyetemi jegyzete, majd 1965-ben az Öntödei kemencék II.

A Magyar Tudományos Akadémia két munkabizottságának tagjaként tevékenykedett. Munkája elismeréseként 1964-ben a Gépipar Kiváló Dolgozója emlékéremmel, 1965-ben a Munka Érdemérem bronz fokozatával, később Szikla Géza-díjjal és Zorkóczi-emlékéremmel tüntették ki. 1968-ban visszavonult az oktatástól, főállású munkahelyéül a TÜKI-t választotta.

70. életévéhez közeledve szervezetét kikezdte a betegség, 1969. december 25-én, karácsony napján hunyt el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Diószeghy Dániel témájú médiaállományokat.