Cotel Ernő
Cotel Ernő (Salgótarján 1879. április 23. – Budapest 1954. november 8.) kohómérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Felsőfokú tanulmányait a Királyi József Műegyetem gépészmérnöki szakosztályán kezdte. Innen 1897-ben, az első félév után, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára iratkozott át, ahol 1902-ben vaskohómérnöki oklevelet szerzett. A kaláni (nándorhegyi) vas- és acélgyárban helyezkedett el, de 1903-tól egy évig a selmeci akadémia Bányavegytani Tanszékén tanársegéde volt. Ezt követően tíz évig ismét a kaláni Bánya- és Kohótársaság nándorhegyi hengerdéjében dolgozott mérnökként, majd főmérnökként. 1912-től 1918-ig a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű korompai durvahengerműjének, majd a gyár főmérnöke, 1921 és 1922 között igazgatója volt. Az első világháborúban mérnök-hadnagyként katonai szolgálatot teljesített.
1923-ban a Sopronba áttelepült Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán vállalt feladatot, a vaskohászat rendes tanára, a Vaskohászattani tanszék vezetője lett. Az 1924–25-ös tanévben a Vas- és fémkohászati osztály dékánja, az 1930–31-es és 1931–32-es tanévben a főiskola rektora volt. 1926-ban a budapesti műegyetemen magántanári képesítést szerzett a vasipari hengerlés és a kovácsolható vas gyártása témákban. 1945-ben a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, kohó- és erdőmérnöki Karának dékánja volt. 1925-től 1929-ig az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alelnöke volt. 1945-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, később tanácskozó tagja. 1949-ben tagságát – politikai okok miatt (1937 és 1944 között a parlamenti felsőház tagja volt) – megszüntették, és csak 1989-ben állították vissza.
A nemzetközi kitekintésben is fontosnak számító írásai, könyvei az 1920–1950-es években jelentek meg itthon és külföldön. Több jelentős találmányt dolgozott ki. Feltalált egy elliptikus szelvényű forgóaknás gázfejlesztőt, ő vezette be Magyarországon először a Siemens-Martin-kemencék automatikus ellenőrzését, és új típusú martinkemencei tűzfejet fejlesztett ki.
Főbb művei [szerkesztés]
- A hengerlés alatt álló vasrúd előrecsúszása. Bányászati és Kohászati Lapok, 1923.
- A hengerlés Tafel-féle elméletei. Bányászati és Kohászati Lapok, 1923.
- Az acél kovácsolhatóságának határa. Budapest, 1925.
- Der Siemens-Martin-Ofen. Berlin, 1927.
- A hengerlés alapelvei. Sopron, 1928.
- Die Grundlagen des Walzens. Halle, 1930.
- A nyersvasgyártás alapelvei. Sopron, 1933.
- A nagyolvasztó profiljának fejlődése. Bányászati és Kohászati Lapok, 1947.
- A vaskohászat új útjai. Bányászati és Kohászati Lapok, 1953.
Források [szerkesztés]
- Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1015. o. ISBN 963-547-415-6
