Csúfak és gonoszak

Csúfak és gonoszak (Brutti sporchi e cattivi)
Rendező	Ettore Scola
Producer	Carlo Ponti Romano Dandi
Forgatókönyvíró	Sergio Citti Ruggero Maccari Ettore Scola
Főszerepben	Nino Manfredi Maria Luisa Santella Francesco Anniballi Maria Bosco
Zene	Armando Trovajoli
Operatőr	Dario Di Palma
Vágó	Raimondo Crociani
Jelmeztervező	Danda Ortona
Díszlettervező	Jean Robert Marquis
Gyártás
Gyártó	Compagnia Cinematografica Champion Surf Film
Nyelv	olasz
Időtartam	115 perc
Forgalmazás
Forgalmazó	MOKÉP (mozi) Dotkom Média Bt. (DVD)
Bemutató	1976. szeptember 23. 1979. augusztus 2.
Korhatár	16 év (mozi)
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

A Csúfak és gonoszak (Brutti sporchi e cattivi) 1976-ban készült színes, olasz tragikomédia. Ettore Scola filmjének ötlete a Róma külvárosában, barakklakásokban élőkről szóló híradásokból származik. Scola Pier Paolo Pasolini jó barátja volt. Pasolini A csóró (1961) és Mamma Róma (1962) című korai alkotásai különösen nagy hatással voltak Scolára, hiszen ezek a filmek ugyanabban a miliőben játszódtak, mint a Csúfak és gonoszak. A tragikus hangvétel helyett azonban Scola a humort helyezte középpontba. A hitelesség megteremtése érdekében viszont Pasolini módszerét követte. Eredeti helyszíneken forgatott, csupán a főszerepet bízta hivatásos színészre – Nino Manfredi remekel Giacinto szerepében –, a többi szerepre amatőröket szerződtetett. Közöttük felbukkan Ettore Garofolo, aki a Mamma Róma fontos szereplője volt, és Franco Merli, aki egy kései Pasolini-film, Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) férfi főszerepét játszotta, de szerepelt a Salò, avagy Szodoma 120 napjában (1975) is. A párbeszédek megírásában részt vett a római argó nagy szakértőjének számító Sergio Citti, aki korábban Pasolini számára is nyújtott már hasonló segítséget, és mellesleg barátja pártfogásával maga is figyelemre méltó rendező lett. Szó volt arról, hogy a Csúfak és gonoszakhoz Pasolini mond majd bevezetőt, ám a rendezőt még a forgatás befejezése előtt, 1975-ben meggyilkolták az ostiai tengerparton. A Csúfak és gonoszak az 1970-es évek végén a magyar mozikba is eljutott, ahol szép sikert aratott. Amikor évekkel később a Magyar Televízió műsorra tűzte a filmet, és szinkront készített hozzá, a moziverzió címét az eredeti olasz címnek megfelelően Csúfak, piszkosak és gonoszakra változtatták.

A cselekmény

Róma nyomornegyedében járunk. Itt él Giacinto népes családjával egy saját maga által eszkábált kunyhóban. A férfi egy munkahelyi balesetben elvesztette fél szeme világát, amiért egymillió líra kártérítést kapott a biztosítótól. Giacinto meggyőződése, hogy mindegyik családtagja meg szeretné kaparintani a pénzét, és ebben tulajdonképpen nem is téved. A család tagjai egyáltalán nem szentéletűek, akad közöttük piti tolvaj és transzvesztita prostituált is. Mindazonáltal a família egyáltalán nem lóg ki a környezetből, hiszen a nyomortanyán hozzájuk hasonlók tengetik mindennapjaikat. Mindenki a maga módján próbál kitörni ebből a világból: Tommasina például aktmodellként dolgozik, és anyjához hasonlóan arról ábrándozik, hogy egyszer majd filmszerződéshez jut. Ebben a kis közösségben a szex az egyik leggyakoribb és legkedveltebb időtöltési forma. Van, akinek összejön, van, akinek nem. Fernando, a transzvesztitaként dolgozó férfi prostituált egy ízben például hátulról hágja meg sógornőjét, aki éppen egy lavór fölé hajolva hajat mos. Giacinto az ablakon keresztül véletlenül megpillantja őket. Még aznap éjjel kihívja a menyét a WC-be, mindenféle ribancnak lehordja, majd hallgatásáért cserébe azt akarja, hogy a nő ugyanazt tegye vele, mint délután Fernandóval.

Egyik nap Giacinto nem találja a pénzét a rejtekhelyen. Óriási patáliát rendez, mindent felforgat, mondván, hogy meglopták. A felforrósodott helyzetben puskájával még az egyik fiára is rálő, mire elviszik a rendőrök. Távollétében persze a család mindent tűvé tesz, hogy megtalálják a dugipénzt. Giacintót némi hivatalos ejnye-bejnye után szabadlábra helyezik. Ő persze siet haza, és még útközben eszébe jut, hogy valójában nem oda rejtette a pénzt, ahol eredetileg kereste. Hazaérkezése után kárörvendően szemléli családja eredménytelen kutatásának nyomait: persze a háziak azt mondják, csupán nagytakarítást végeznek. Giacinto nem is zavarja őket, elmegy iszogatni. Megismerkedik egy testes prostituálttal. Közben a család sem marad pénz nélkül, hiszen jön az értesítés a nagymama nyugdíjáról. Rögtön az egész család felkerekedik, szélsebesen betolják a tolószékes nagymamát a városi postahivatalba, hogy felvegye a pénzt. Utána a nyugdíjat azonnal szétosztják egymás között. Azért persze az öreglány is kap legalább egy nyalókát azzal a jó tanáccsal, hogy lassan szopogassa, hogy kitartson a következő nyugdíjig. Éjszaka Giacinto hazaviszi a hitvesi ágyba a testes örömlányt. A feleség persze óriási cirkuszt rendez, mindenkit fellármáz a kunyhóban, de a felfordulás csak arra jó, hogy közben az egyik fiú is meghágja Giacinto új barátnőjét. Másnap Giacinto vásárolni megy a testes tramplival. A családtagok attól félnek, hogy még a végén az összes dugipénzét az új nőre fogja költeni. Hogy ezt megakadályozzák, elhatározzák, hogy megölik Giacintót. Kapóra jön egy keresztelői ebéd, ahol a felesége patkánymérget tartalmazó fogást tálal fel neki. Giacinto be is fal mindent, és hamar rosszul lesz. Zűrzavar támad, az örömlány persze Giacinto védelmére kel, és amíg mindenki vele törődik, addig a családfő az utolsó erejével elkerékpározik a helyszínről. A vízparton kihányja az elfogyasztott ételt. Éjszaka bosszút áll: a házat rágyújtja a családjára. Mindenki megmenekül, ám Giacinto még nem vett teljes elégtételt. A gyújtogatás után ugyanis eladja a telket egy másik nincstelen, népes famíliának, akik hamarosan meg is jelennek a helyszínen. Persze vita támad arról, hogy ki menjen és ki maradjon, verekedés is kitör, ám a vége az, hogy a két család összeköltözik, és még szűkösebben élnek együtt, mint addig. Giacintóval és a barátnőjével…

Magyar kritikai visszhang

„Sajátos világba visz Ettore Scola furcsa című filmje, a Csúfak, koszosak, gonoszok. A felejthetetlen De Sica-film, a Csoda Milánóban környezete elevenedik meg, csak nem mesei lírával, hanem vaskos és kemény realizmussal. Ebben a »ládavárosban« iszonyú körülmények között és borzasztó módon élnek az emberek, akikre valóban érvényes a cím valamennyi jelzője. De Scola nagy bravúrja, hogy bebizonyítja – ezek is teljes értékű emberi életek, telve igazi érzelmekkel, indulatokkal és legfőképp valami elpusztíthatatlan életerővel, amitől még a legszörnyűbb dolgok is derűssé válhatnak – ha ilyen kitűnően ábrázolják őket.”
(Bán Róbert: Cannes 1976 – Egy magyar díj és néhány film. In: Film, Színház, Muzsika 1976/23, 1976. június 5., 14. oldal)

„Ennek a filmnek az emberei csakugyan csúfak, gonoszok, sőt – az eredeti olasz cím harmadik tagja szerint is – piszkosak. Testileg, lelkileg. […] És Scola ezen a trágyadombon, az emberi rosszaságoknak ebben a fertőgócában, elképesztően nyers hangzatokkal lírizál az emberi természet mibenlétéről. A trágárság és a trivialitás vásári zűrzavarában igenis költészetet fakaszt, anélkül, hogy külön teret szentelne rá. Minden eldurvult, elállatiasodott, erkölcsi nullpont alá süllyedt ebben a környezetben, ám ez a kifordított családi idill nem csak vádol, hanem rátapint a kifosztottságra, az emberibb lehetőségek hiányára is, amit ennek az életformának a kárvallottjai rablással, fosztogatással, ütlegekkel, egymás kijátszásával, gyilkolásával, egyszóval tömény gonoszsággal kompenzálnak.”
(Sas György kritikája. In: Film, Színház, Muzsika 1979/31, 1979. augusztus 4., 11. oldal)

Főszereplők

• Nino Manfredi (Giacinto Mazzatella)
• Maria Luisa Santella (Iside)
• Francesco Anniballi (Domizio)
• Maria Bosco (Gaetana)
• Giselda Castrini (Lisetta)
• Alfredo D'Ippolito (Plinio)
• Giancarlo Fanelli (Paride)
• Marina Fasoli (Maria Libera)
• Ettore Garofolo (Camillo)
• Marco Marsili (Marce)
• Franco Merli (Fernando)
• Linda Moretti (Matilde)
• Luciano Pagliuca (Romolo)
• Giuseppe Paravati (Tato)
• Silvana Priori (Paride felesége)
• Giovanni Rovini (Antonecchia nővér)
• Adriana Russo (Dora)
• Mario Santella (Adolfo)
• Ennio Antonelli (Oste)
• Marcella Battisti (Marcella Celhoio)
• Francesco Crescimone (a felügyelő)
• Beryl Cunningham (Baraccata Negra)
• Silvia Ferluga (Maga)
• Zoe Incrocci (Tommasina anyja)
• Franco Marino (Santandrea atya)
• Marcella Michelangeli (postai tisztviselő)
• Clarisse Monaco (Tommasina)
• Aristide Piersanti (Cesaretto)
• Assunta Stacconi (Assunta Celhoio)

Díjak és jelölések

Cannes-i filmfesztivál

• 1976 Arany Pálma-jelölés (legjobb film)
• 1976 díj Ettore Scola (legjobb rendező)

Külső hivatkozások

• Csúfak és gonoszak a PORT.hu-n
• A Csúfak és gonoszak az Internet Movie Database oldalain