Balatoni kecskeköröm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2020. július 23., 13:27-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (4 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.1)
Vitális István:Congeria ungula caprae [1]

A balatoni kecskeköröm a mintegy 5 millió évvel ezelőtt, a fokozatosan kiédesedő Pannon-tengerben élt Congeria ungula caprae nevű kagyló lekoptatott fossziliáinak népies elnevezése.

Keletkezés

A Pannon-tenger

A miocén és pliocén időszakban (25–5 millió évvel ezelőtt) a mai Kárpát-medence területén a kéregmozgás igen erős volt. A Pannon-tenger a Tethys-óceán medencéjének feldarabolódása során jött létre; a környező hegyek kiemelkedésével párhuzamosan lefűződött, majd vizét a beömlő folyók fokozatosan elédesítették.[2] Az így kiédesedett vízben már meg tudott telepedni a Congeria ungula caprae, ami a "kecskeköröm"-nél jóval nagyobb méretű volt.[3]

A pleisztocén korszakban a Balatonnak hosszú időn keresztül sokkal magasabb vízállása volt, mint ma. A hullámok alámosták a partot, kimosták a rétegekből a Congeria-kagyló héját, mely a hullámzás koptató hatása révén felvette a sajátos "kecskeköröm" formát. A víz sok más kövületet is kimosott a partfalból és turzást épített belőlük a hegy lába elé. A ma előkerülő kecskekörmök ezekből a pleisztocén-kori turzásokból származnak.[4]

Lelőhely

A "kecskekörmök" legfőbb előfordulási helye a Tihanyi-félsziget, ahol nagy számban kerültek elő a Gödrösben és a Fehérparton, néhány méterrel a mai Balaton vízszintje fölött. Főleg a gödrösi kecskekörömbányák voltak gazdagok, ahol egymást érték a tihanyi gyerekek által vájt gödrök (innen származik a mai elnevezés is).[3]

A "kecskekörmök" a Balaton déli partján is többfelé megtalálhatók; például Szántódon és Fonyódon.[5]

Mondák, legendák

A "kecskekörmök" – a számos változatban elterjedt monda szerint – egy, a gőgjéért megbüntetett királylány Balatonba veszett aranyszőrű kecskenyájának maradványai.

A monda továbbél többek között Garay János Balatoni kagylókból című regéjében, amelyben a tihanyi visszhang és "kecskeköröm" keletkezésének meseszerű története elevenedik meg. A monda szereplői az aranyszőrű kecskéket őrző királyleány és a Tókirály érte epedő fia.

(…)
A bércz tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt,
Három nap, három éj, mint
Itéletnapja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn veszett -
A tó maig kihányja
A kecskekörmöket.
(…)

– Garay János: Balatoni kagylókból [6]

A monda egyik másik feldolgozása Babits Mihály A második ének[7] című négy részes mesedrámája, ami a balatoni kecskekörmökről szóló népmese történetet vallomásos lírai drámává teszi. Az első felvonásban a dalos pásztor „aranyszőrű kecskéket őriz Tihany fokán".

Érdekességek

Cardium apertum

Más kagyló- és csigamaradványok is megmaradtak a pannóniai rétegekből, bár olyan nagy népszerűségre, mint a "kecskekörmök", egyikük sem tett szert. Ilyen maradvány a Fehérparton fellelhető Cardium apertum nevű kagyló, amelyet a két világháború között úri főkötő, vagy menyasszonyfőkötő néven árulták a tihanyi gyerekek.[3]

A Tihany Turizmusáért Egyesület évente megrendezi a Kecskeköröm ünnepet.[8]

2016-ban jelölték a 2017-es év ősmaradványa díjára, a barlangi medve és a parascutella nevű tengeri sün mellett, de a barlangi medve legyőzte a szavazáson.

Jegyzetek


  1. Vitális István: A balatonvidéki kecskekörmök és lelőhelyeik, library.hungaricana.hu
  2. A Balaton-vidék keletkezése. [2007. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 13.)
  3. a b c A tihanyi kecskeköröm. [2007. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 13.)
  4. Cholnoky Jenő: Balaton
  5. Földtörténet. [2007. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 13.)
  6. Garay János: Balatoni kagylókból, arcanum.hu
  7. Babits Mihály: A második ének , mek.oszk.hu
  8. Kecskeköröm ünnep - Tihany Turizmusáért Egyesület. [2012. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 6.)

Források

További információk