Bakelit (műanyag)

Leo Hendrik Baekeland a bakelit feltalálója

A bakelit a legrégebben használt valódi szintetikus műanyag. A polikondenzációs műanyagok csoportjába tartozik.

Nevének eredete

Neve feltalálójára utal; a szó eredetileg szóvédjegy volt.

Története

Leo Hendrik Baekeland flamand vegyész 1907-ben az Amerikai Egyesült Államokban szabadalmaztatta találmányát, amelyet 1909 decemberében kapott meg. Az anyag 1939-ben került kereskedelmi forgalomba.

Tulajdonságai

A fenol és a formaldehid között végbemenő kondenzációs reakció hosszú láncokat képez, amely hevítve megolvad, majd formába sajtolva térhálós szerkezet alakul ki, ami már hőre nem lágyul. A polikondenzációval létrejövő anyagokat gyűjtő néven fenoplasztoknak nevezik. A bakelit polikondenzációval előállított mesterséges polimer. Kedvező fizikai tulajdonságai miatt főleg az elektronikai és elektromos ipar használja jó szigetelő képessége miatt.

„Bakelitlemez”

A hőre keményedő bakelitből soha nem készítettek hanglemezt, mert a rideg, törékeny bakelitbe nem lehet préselni semmit. Magyarországon a CD-k megjelenése után kezdték „bakelit”-nek nevezni a régi hanglemezeket a magyar műszaki és zenei szlengben. A téves szóhasználat, a metonímia okozója, hogy a régi hanglemezek anyaga is fekete és viszonylag kemény, hasonlóan a telefonkészülékek, fogantyúk anyagaként régóta használt bakelithez. A hanglemezeket eleinte keménygumiból, majd sellakkal borított lakklemezekből gyártották. A huszadik század harmincas éveitől kezdve a PVC korongokat kezdték el gyártani. Később hőre lágyuló termoplaszt műanyagok vették át a korábbi hanglemezek alapanyagainak helyét.

Képlete

A bakelit szerkezete

Források

• Kis kémiai szótár. Fordította Hársing Lászlóné. Budapest: Gondolat. 1972. 46. o.  
• Akadémiai kislexikon. Főszerkesztő: Beck Mihály és Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1989. 1 kötet., 168. o. ISBN 963 05 5279 5  
• Dr. Otto – Albrecht Neumüller: Römpp vegyészeti lexikon. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1981. 1 kötet., 283. o. ISBN 963-10-3269-8