Agrippina (opera)
| Agrippina | |
| opera seria | |
 | |
| Eredeti nyelv | olasz |
| Zene | Georg Friedrich Händel |
| Szövegkönyv | Vincenzo Grimani |
| Főbb bemutatók | 1709. december 26. (Teatro Lirico) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Agrippina témájú médiaállományokat. | |
Az Agrippina Georg Friedrich Händel 1709-ben írt, háromfelvonásos, olasz nyelvű operája, amelynek szövegkönyvét Vincenso Grimani írta. Az operát 1709 végén nagy sikerrel mutatták be Velencében.
A mű keletkezése[szerkesztés]
Händel különösen vonzódott az olasz operastílushoz, ami Attilio Ariostival és Giovanni Bononcinivel való kapcsolatára vezethető vissza, akikkel a berlini udvarban találkozott még 1698-ban. 1706-ban Firenzébe költözött, ahol bemutatták egy operáját. Az Agrippinát 1709-ben írta, amikor már teljesen ura volt a Scarlatti és Vivaldi által képviselt olasz operastílusnak. A darabot még ugyanazon év december 26-án bemutatták a velencei Teatro San Giovanni Grisostormóban.
Szereplők[szerkesztés]
| Szereplő | Hangfekvés |
|---|---|
| Agrippina, Claudio felesége | szoprán |
| Claudio (Claudius), római császár | basszus |
| Nerone (Nero), Agrippina fia | szoprán (eredetileg szoprán kasztrált) |
| Poppea | szoprán |
| Ottone (Otho), Claudio hadvezére | kontraalt |
| Pallante (Pallas), Claudio szabadosa | basszus |
| Narciso (Narcissus), Claudio szabadosa | alt (eredetileg alt kasztrált) |
| Lesbo (Lesbus) | basszus |
| Giunone (Juno), istennő | kontraalt |
Cselekmény[szerkesztés]
Első felvonás[szerkesztés]
Rómába hír érkezik, miszerint Claudius császár a viharos tengerbe fulladt. Agrippina, a felesége azt szeretné, ha a fia, Nero kerülne a trónra, és ehhez megszerzi Pallas és Narcissus támogatását, majd még a trónra lépési ceremóniát is elkezdik. Nero nem túl lelkes, de elfogadja anyja akaratát („Con saggio tuo consiglio”). Ekkor érkezik Lesbus az új hírrel, miszerint Claudius mégis él („Allegrezza! Claudio giunge!”), az életét hadvezére, Otho mentette meg. Megérkezik Otho, és bejelenti, hogy a császár hálából öt nevezte meg utódjául. Amikor Agrippina megtudja (magától Othótól), hogy a hadvezér szerelmes Poppeába, beszél a lánnyal, és – mivel azt is tudja, hogy Claudiusnak is tetszik a lány – azt hazudja neki, hogy Otho a koronáért cserébe lemondott Poppeáról, Claudius javára. Azt is tanácsolja, hogy Poppea majd mondja a császárnak, Otho megtiltotta neki, hogy láthassa Claudius, és akkor a császár visszavonja Othónak tett ígéretét. Poppea hisz Agrippinának, és a tanácsai szerint viselkedik a megérkező Claudiussal. Az Otho árulásáról „meggyőződő” császár dühösen távozik, miközben Agrippina álszent módon vigasztalja Poppeát („Non hò cor che per amarti”).
Második felvonás[szerkesztés]
Pallas és Narcissus rájönnek, hogy Agrippina becsapta őket. Közben megérkezik Otho, aki megígért koronázása miatt ideges („Coronato il crin d’allore”), majd megjön Agrippina, Nero és Poppea is, hogy üdvözöljék Claudiust. A császár azonban dühében árulónak nevezi Othót, aki nem érti a változást, bizonygatja ártatlanságát, és a két nő és Nero támogatását kéri, akik azonban elutasítják őt. Otho nem érti, döbbenten távozik („Otton, qual portenso fulminare”, „Vol che udite il mio lamenti”). Poppea azonban kétkedni kezd Otho bűnösségében („Bella pur nel mio diletto”), a férfinak sikerül is erről meggyőznie, és bebizonyítja, hogy Agrippina ármánykodása van a dolog mögött. Poppea bosszút forral („Ingannata una sol volta”), de közben megjelenik Nero, aki szerelmet vall neki. Mindazonáltal Agrippina tovább folytatja a cselszövést, ezúttal azt állítja Claudiusnak Othóról, hogy összeesküvést szervez ellene, ezért azt javasolja neki, hogy Nerót nevezze meg utódjának. Claudius ezt meg is ígéri, mert már izgatja, hogy így mégis megkaphatja Poppeát.
Harmadik felvonás[szerkesztés]
Poppea elhatározza, ellenakcióba kezd, hogy megbékítse Claudiust Otho irányában, és a hálószobájában megbeszéli a tervét Othóval. Megérkezik Nero is, aki a szerelmét akarja megkapni („Coll ardor del tuo bel core”), de őt is elrejti a függöny mögé, mert érkezik Claudius. A lány beszél Claudiusszal, és elmondja neki, hogy először ő is azt hitte, Otho félrevezette, de valójában Nero volt a cselszövő, aki azt parancsolta neki, hogy utasítsa vissza Claudiust. Nerót fel is fedezik, amint a függöny mögött „hallgatózott”. Claudius elküldi a fiát, aki azonnal anyjához siet, és értesíti Poppea árulásáról. Poppaea ezután elővezeti rejtekéből Othót, és egymás iránti szerelmükről énekelnek. Nero kijelenti, hogy politikai ambíciói miatt inkább lemond szerelméről („Come nubbe che fugge dal vento”). Agrippina ellentámadásba kezd, gúnyolódva azt bizonygatja Claudiusnak, hogy hitt a kedvelt Poppeának, holott az Othót szereti. Közben azonban Pallas és Narcissus felfedte Agrippina eredeti tervét Claudius előtt, és az asszony ekkor már azt bizonygatja, hogy mindezt Claudius trónjának megvédéséért tette („Se vuoi pace”). A császár hisz neki, és mindenkit maga elé rendel. Nerónak azt parancsolja, hogy vegye el Poppeát, a koronát pedig Othóra hagyja. Otho azonban azt válaszolja, hogy ő Poppeáért szívesen lemondana a trónról, és Claudius el is fogadja ezt. Ezzel megnyílik az út Nero előtt, hogy majd ő legyen a császár. Minderre áldást adva megjelenik Juno istennő („V’accendano le tede i raggi delle stelle”).
A mű színpadra állítása[szerkesztés]
Händel opera seriáját 1709. december 26-án mutatták be a velencei Teatro San Giovanni Grisostomóban. A művet egymás után 27-szer játszották a színházban, és mind a közönség, mind a kritikusok körében nagy sikert aratott. John Mainwaring, Händel életrajzírója szerint az előadásokon „…majdnem minden szünetben zengett a »Viva il caro Sassone!« (Éljen szeretett Szászunk!) kiáltásoktól”. Mások azt emelték ki, hogy a közönség milyen jól fogadta a francia stílusú nyitánnyal induló operát, amely mintegy negyven áriát tartalmazott, és közülük harmincegyet – szokatlan módon – a teljes zenekar kísért.
Ismert a bemutató szereposztása. Eszerint Agrippinát Margherita Durastanti, Claudiust Antonio Francesco Carli, Nerót Valeriano Pellegrini, Poppeát Diamante Maria Scarabelli, Othót Francesca Vanini-Boschi, Pallast Giuseppe Maria Boschi, Narcissust Giuliano Albertini, Lesbust Nicola Pasini énekelte.
A zenéről[szerkesztés]
Az Agrippina a korszak általános felépítését követi, amennyiben a recitativókat váltogatja a da capo áriákkal. Az Agrippinához Grimani hatásos librettót írt. A történetben a legtöbb szereplő erkölcsei meglehetősen lazák, mégis súlyos egyéniségek. A szereplők közül hárman (Poppea, Nero, Otho) Claudio Monteverdi Poppea megkoronázása című operájában is előfordulnak. Talán Otho lóg ki leginkább az erkölcsi sorból, amit a zeneszerző a zenében is érzékeltet: a szopránra írt szerep zenéje a legerőteljesebb és a legmegindítóbb, második felvonásbeli áriája (Voi che udite) az opera legmegindítóbb része. A zenemű opera seria, ennek ellenére a komoly részek közé számos komikus elemet is beiktatott a librettó írója, illetve a zeneszerző. Claudius és Nero gyakran énekszólamaiban gyakran fordulnak elő derűs dallamrészek, például a harmadik felvonás „komikus” feloldása során. Az opera zenei anyagát Händel „hangfestéssel és illusztratív zenei szakaszokkal” gazdagította, például Claudius második felvonásbeli Cade il mondo kezdetű áriájában. Mindazonáltal a címszereplő Agrippina erős, fondorlatos egyéniségének zenei jellemzése Händel életművében is kiemelkedő. Ho un non sò che nel cor kezdetű áriája az opera egyik csúcspontjának számít.
Az opera zenekara: két fuvola, két oboa, két trombita, üstdob, három hegedű, mélyhegedű, két cselló és basso continuo.
Az opera áriái és más számai[szerkesztés]
|
|
|
Hangfelvételek[szerkesztés]
- Agrippina – Sally Bradshaw, Claudio – Nicholas Isherwood, Nerone – Wendy Hill, Poppea – Lisa Saffer, Ottone – Drew Minter, Pallante – Michael Dean, Narciso – Ralf Popken, Lesbo – Szilágyi Béla, Giunone – Gloria Banditelli. Közreműködik: a Capella Savaria, vezényel: Nicholas McGegan. A felvétel ideje: 1992. Kiadás: 3 CD, Harmonia Mundi 907063/5, időtartam: 3 óra 25 perc 53 másodperc.
- Agrippina – Della Jones, Claudio – Alastair Miles, Nerone – Derek Lee Ragin, Poppea – Donna Brown, Ottone– Michael Chance, Pallante – George Mosley, Narciso – Jonathan Peter Kenny, Lesbo – Julian Clarkson, Giunone – Anne Sofie von Otter.Közreműködik: English Baroque Soloists, vezényel: John Eliot Gardiner. A felvétel ideje: 1991–92. Kiadás: 3 CD, 2007, Decca/Philips 000829302.
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Agrippina (opera) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- Matthew Boyden: Az opera kézikönyve. Budapest: Park Könyvkiadó. 2009. 57–58. o. ISBN 9789635308545
- George Frideric Handel Operas – HWV 6: Agrippina. infopuq.uquebec.ca. [2011. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 19.)
További információk[szerkesztés]
|  | |
