2010-es magyar labdarúgókupa-döntő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2010-es magyar labdarúgókupa-döntő
Kiírás:
2009–2010-es magyar labdarúgókupa
A mérkőzés végeredménye
Debreceni VSC Zalaegerszegi TE
32
A mérkőzés adatai
Dátum2010. május 26.
StadionPuskás Ferenc Stadion
VárosBudapest
JátékvezetőVad II István (magyar)
Nézőszám5000

 ← 20092011 → 

A 2010-es magyar labdarúgókupa-döntő a sorozat 67. döntője volt. A finálét a Debreceni VSC és a Zalaegerszegi TE csapatai játszották. A találkozóra Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban került sor, május 26-án. A DVSC győzelmével története során negyedszerre hódította el a trófeát, és 2010-ben mind a négy hazai kiírásban az első helyen végzett (bajnokság, kupa, ligakupa, szuperkupa).

Út a döntőig[szerkesztés]

A sorozat döntőjébe a Debreceni VSC és a Zalaegerszegi TE jutott be. Utóbbi csapat már a 3. fordulóban bekapcsolódott a küzdelmekbe, a későbbi győztes DVSC csak egy körrel később, a 4. fordulóban. A ZTE már a nyolcaddöntőben első osztályú ellenfelet kapott, a Haladást. A DVSC csak egy körrel később került először össze NB I-es ellenféllel, ők az MTK-val mérkőztek az elődöntőbe jutásért, és léptek túl rajtuk. Az utolsó körben a döntő előtt, azaz a legjobb négy között a Debrecen a Honvéddal, a ZTE az Újpesttel találkozott, és jutott a fináléba.

Debreceni VSC Zalaegerszegi TE
Ellenfél Össz. Mérkőzések Forduló Ellenfél Össz. Mérkőzések
3. forduló Hévíz 3–0 3–0 (i)
Nyírmadai ISE 8–2 8–2 (i) 4. forduló Pécsi MFC 1–0 (h.u.) 1–0 (h.u.) (i)
Mezőkövesd-Zsóry 8–4 4–1 (i), 4–3 (o) Nyolcaddöntő Szombathelyi Haladás 3–1 2–0 (i), 1–1 (o)
MTK Budapest 2–2
(11-esekkel: 5–4)
2–0 (o), 0–2 (i) Negyeddöntő Szigetszentmiklós 6–1 3–0 (i), 3–1 (o)
Budapest Honvéd 3–2 1–1 (i), 2–1 (o) Elődöntő Újpest 1–0 1–0 (i), 0–0 (o)

A mérkőzés[szerkesztés]

Debreceni VSC 3–2 Zalaegerszegi TE
Coulibaly Gól : 24' 24' Gól : 68' 68'
Yannick Gól : 31' 31'
Komlósi Sárga lap 12'
Laczkó Sárga lap 32'
Rezes Sárga lap 71'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Pavićević Gól : 42' 42'
Rudņevs Gól : 70' 70'
Máté Sárga lap 64'
Horváth Sárga lap 71'
Puskás Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 5 000
Játékvezető: Vad II István (magyar)

DVSC
ZTE
DEBRECENI VSC:
K 87 HUN Verpecz István
V 22 HUN Bernáth Csaba
V 16 HUN Komlósi Ádám Sárga lap 12'
V 24 MKD Mirszad Mijadinoszki
V 86 HUN Laczkó Zsolt Sárga lap 32'
KP 55 HUN Szakály Péter
KP 27 HUN Bódi Ádám lecserélve 90+1'
KP 25 HUN Szélesi Zoltán
KP 77 HUN Czvitkovics Péter lecserélve 81'
CS 39 FRA Adamo Coulibaly Gól : 24' 24' Gól : 68' 68'
CS 20 CMR Mbengono Andoa Yannick Gól : 31' 31' lecserélve 44'
Cserék:
K 1 MNE Vukašin Poleksić
V 21 HUN Fodor Marcell
KP 7 HUN Dombi Tibor
KP 15 HUN Rezes László becserélve 44' Sárga lap 71'
KP 30 HUN Kiss Zoltán becserélve 81'
KP 33 HUN Varga József becserélve 90+1'
CS 23 HUN Szilágyi Péter
Edző:
HUN Herczeg András
ZALAEGERSZEGI TE:
K 1 HUN Vlaszák Géza
V 2 HUN Kocsárdi Gergely lecserélve 77'
V 22 SLO Matej Miljatovič
V 3 SRB Milan Bogunović
V 16 HUN Máté Péter Sárga lap 64'
KP 20 SVK Marián Sluka lecserélve 61'
KP 21 HUN Horváth András Sárga lap 71'
KP 19 BIH Đorđe Kamber
KP 7 HUN Illés Gyula
CS 11 LAT Artjoms Rudņevs Gól : 70' 70'
CS 5 MNE Darko Pavićević Gól : 42' 42'
Cserék:
K 23 HUN Sipos Gábor
V 4 SRB Nenad Todorović
V 8 SLO Leon Panikvar
KP 13 HUN Barna Zsolt
KP 15 HUN Petneházi Márk
CS 17 HUN Balázs Zsolt becserélve 61'
CS 25 NED Prince Rajcomar becserélve 77'
Edző:
HUN Csank János

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]