Elektromos gitár
| Elektromos gitár | |
 | |
| Besorolás | |
| Kordofon hangszerek, Pengetős hangszerek, Fogólapos hangszerek | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 513 |
| Menzúra | 63 / 65 cm |
| Feltaláló | George Beauchamp |
| Feltalálás ideje | 1932 |
| Hangolás | E - A - d - g - h - e' |
| Hangminta | |
| Hangszerjátékos | Gitáros |
| Hangterjedelem | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Elektromos gitár témájú médiaállományokat. | |
Az elektromos gitár egy kordofon, azaz húros, pengetős hangszer. Ezen belül egy gitártípus, ahol a pengetett hang megszólaltatása egy elektromos eszköz (hangszedő) segítségével történik, szemben az akusztikus gitárokkal, ahol a hangot maga a gitár rezgőteste hozza létre.
Az elektromos gitár elengedhetetlen hangszere szinte minden könnyűzenei együttesnek szinte feltalálása, azaz már az 50-es évek eleje óta. Elterjedése nagyban hozzájárult a rockkultúra kialakulásához, napjaink egyik legnépszerűbb hangszerévé válva.
Megjelenését követően indult el az a mozgalom, aminek köszönhetően a zenekritikusok egyre komolyabban vették a „könnyű” zenét és felfigyeltek rá, hogy a klasszikus zene korszaka után is létrehozhatóak maradandó értékű zeneművek. Mára az elektromos gitár betört szinte minden műfajba - átlépve a rock határain megjelenik a popzenétől kezdve egészen a dzsesszig szinte minden műfajban.
Fejlődése
A történet 1925-ben kezdődik, amikor George Beauchamp az amerikai National String Instruments cég egyik alapítója elkezdett olyan módszereken kísérletezni, amivel a húrok rezgése elektromágneses eszközökkel elektromos jellé alakítható. A módszerre azért volt szükség, mert a kor big band és swing zenekaraiben játszó gitárosok akkusztikus hangszereikkel túl halkak voltak, és szólamaikat elnyomta a többi hangszer.
Az első elektromágneses hangszedő 1931-ben látott napvilágot. Beauchamp egy hawaii gitár testére erősítette, majd az így elkészült prototípust megmutatta Adolph Rickenbackernek, aki fém hangszertestek készítésével foglalkozott.[1] Rickenbacker és Beauchamp egy évvel később megalapította a Rickenbacker céget, mely a mai napig foglalkozik elektromos hangszerek készítésével.
De nem ők voltak az egyetlen hangszerkészítő mérnökök, akiket az elektromágneses technológián alapuló hangerősítés foglalkoztatott. Lloyd Loar, a híres Gibson F-5 mandolin megalkotója a Gibson cég hangmérnökeként már a 20-as évek elejétől fogva kísérletezett a cég gitárjainak elektronikus úton történő hangosításával. 1933-ban a Gibson leányvállalataként új céget hozott létre elekromosan hangosított spanyol gitárok gyártására, azonban vállalkozása - feltehetőleg az akkoriban még túl kicsi piac miatt - egy éven belül tönkrement.[2]
A Gibsonnál kifejlesztett hangszedőt Alvino Rey gitáros segítségével sikerrel alkalmazták a Gibson üreges testű gitárjain. Az így létrehozott Gibson ES-150 tekinthető az első modern elektromos gitárnak. A hangszer azonnal sikert aratott - akkori gitárosok szerint ez volt az első olyan gitár, amivel lehetőség volt szólójátékra, a többi hangszer kíséretével is. Az új játékstílus úttörője a fekete Charlie Christian volt, akinek tiszteletére a Gibson ES-150 a mai napig „Charlie Christian Model”-ként ismert.[3]
Az ES-150 sikerei ellenére számos hibával küszködött, például az üreges test miatt hajlamos volt az öngerjedésre, és sok nem kívánatos felhangot is produkált. Az amerikai jazzgitáros Les Paul felismerte, hogy a tömör gitártest kiküszöbölné ezeket a gondokat. Előállt egy prototípussal, melyet kedvesen csak „Farönk” (The Log) néven emlegetett primitív kialakítása miatt: Lényegében egy fenyődeszkára erősített hangszedőről volt szó, melyet egy üreges gitártestbe integrált. A Gibson visszautasította az ötletet, mivel az ES-150 és a hasonló modellek elég népszerűnek számítottak, és a cég kockázatosnak ítélte meg az új modell bevezetését.
Leo Fender rádiómérnök azonban hitt a tömörtestű gitár sikerében és 1943-ban, Les Paul prototípusa alapján elkészítette saját „tölgyfa-verzióját”. A hangszer több éves fejlesztgetés után 1950-ben Esquire néven került forgalomba.[4] Később Fender felismerte, hogy két hangszedő alkalmazásával a gitár hangzása sokkal jobban variálható, így 1950 végén megkezdték a kéthangszedős változat gyártását eredetileg Broadcaster néven. Miután kiderült, hogy a Gretsch cégnek már van egy Broadcaster fantázianevű dobfelszerelése, a nevet 1951-ben Telecasterre változtatta.[5] Az akkoriban forradalminak számító gitár lett minden idők első sorozatban gyártott ilyen hangszere.
Gitárhősök kora
| A 60-as évek végén - 70-es évek elején már népszerű hangszernek számítottak az elektromos gitárok, és a rockzene elengedhetetlen kellékévé - sőt szimbólumává váltak. A korábban alapvetően énekesközpontú ifjúság szemében új sztártípus született: a gitárhős.[6]
Egy korabeli zenekritikus az alábbiakat írta:
Nem Hendrix volt az első, de kétségkívül ő a legnagyobb jelentősségű gitárhős, aki nagyban hozzájárult a hangszer, és egyáltalán a rock népszerűsítéséhez. A gitárhősök megjelenésével egyúttal egyre népszerűbbé váltak a koncertek és zenei fesztiválok - például a hatalmas jelentősségű woodstocki fesztivál. Később sorra jelentek meg az újabb és újabb nevek (pl.: Eric Clapton, Jeff Beck, Jimmy Page) és kitörölhetetlenül beleírták nevüket a rocktörténelembe. |
 | ||||||
Felépítése
Az elektromos gitár részei
 |
 balra lent: gitártest; jobbra fent: hangszedők; jobbra lent: szabályzók |
Fej
 |
A gitár feje a felső nyereg utáni rész, ahol a húrok felcsavarodnak a hangolókulcsokra. Több fejforma is létezik - lehet szimmetrikus, vagy asszimmetrikus - ezen általában a hangolókulcsok elrendezését értjük. A leggyakorib elrendezések a 3+3-as, amikor oldalanként 3-3 hangolókulcs található (pl. Gibson Les Paul), vagy a 6+0, ahol minden kulcs egy oldalra kerül (pl. Fender Telecaster, Stratocaster modellek). A fej a nyak síkjához képest lehet egyenes, vagy döntött. Egyenes fej esetében általában szükség van húrvezető alkalmazására, hogy a húrok egyenletes nyomást fejtsenek ki a felső nyeregre. A fej megdöntésével ez a probléma kiküszöbölhető, ezen kívül könnyebbé válik a nyakmerevítő pálcán történő állítás is, abban az esetben, ha az állító csavar a nyak tetején található. |  |
 |
Felső nyereg
A felső nyereg a gitárnyak és a fej találkozásánál található. Elhelyezése - a húrlábbal egyetemben - a gitár skálahosszúságát (menzúra) határozza meg. Feladata, hogy stabilan egyenló távolságra tartsa egymástól a húrokat, illetve hatással van a húrok és a fogólap távolságára is.
A nyereg anyaga sokféle lehet, és hangzás szempontjából főleg az üres húrok tónusára van hatással. A tartósság és merevség érdekében általában valamilyen kemény anyagból készülnek. Egy időben népszerű volt a csont, mely bár inkonzisztens (a húrok, vagy az egyes hangok másképp szólalhatnak meg rajta), mégis különleges rezonanciával gazdagítják a hangszer megszólalását. Fényes hangja miatt, sokat használatos anyag volt még a réz, de túlságosan igénybevette a húrokat, és idővel hajlamos volt elgörbülni. Napjainkban főleg grafitot, vagy valamilyen szintetikus anyagot használnak, melyek csökkentik a nyereg és a húrok közötti súrlódást, mégis erősek. Vannak speciális mechanikai megoldások is, például csapágyas, vagy görgős nyergek.
Hangolókulcsok
A hangolókulcsok a fej valamelyik oldalán található kis alkatrészek, melyekkel a húrok feltekerése után változtathatjuk azok feszességét, ezáltal a hangmagasságot. Elrendezésüktől függően rendelkezhetnek segéd-húrvezetővel, mely a húrok irányának állításával csökkenti a felső nyeregre gyakorolt nyomást.
Bár igen egyszerű mechanikai alkatrészről van szó, mégis több fajtája elterjedt:
- nyitott (A forgó alkatrészek szabadon vannak. Megkönnyíti a tisztítást, viszont ezzel együtt könnyebben koszolódik.)
- fedett (A kulcs mechanikája egy eltávolítható házba kerül beépítésre.)
- zárt (A mechanikát egy el nem távolítható ház védi. Az elektromos gitárok többsége ilyennel készül.)
- satus (A húrokat satus rendszerrel rögzítik, így nincs szükség azok felcsévélésére. Ilyen megoldásnál a húrcsere nem egyszerű művelet, de a hangolás sokkal stabilabb és külön húrvezetőre sem feltétlenül van szükség.)
Érintők
Az érintők (vagy bundok) a fogólapba ékelt kis fém pálcikák. Amikor a gitáron lefogunk egy hangot, a rezgő húr a húrláb és a lefogott érintő közötti szakasza fogja a hangot produkálni. Miven a frekvencia - azaz a hangmagasság - fordítottan arányos a rezgő húr hosszával, a nyakon lefelé haladva, egyre magasabb hangokat kapunk.
A leggyakrabban használt anyag a nikkelezüst, azaz réz és nikkel ötvözete. Ennél keményebb fémekket is szoktak használni, melyeknek előnye a tartósság, de ezzel együtt a húrokat is jobban koptatják.
Húrvezetők
A húrvezetők apró fémalkatrészek a gitár fejébe ékelve. Feladatuk, hogy a felső nyereg és a hangolókulcsok között „irányítsák” a húrokat. Használatukra főleg az egyenes, asszimmetrikus hangolókulcs-elrendezésű (pl. 5+1-es) fejeken van szükség, mert ezeknél a típusoknál a húrok eltérő irányból csavarodnak rá a hangolókulcsokra, ezáltal egyenetlen nyomást gyakorolnak a felső nyeregre.
Berakások
 |
A gitár fogólapján történő tájékozódás megkönnyítése végett, az érintők közé kis gyöngyházberákosakat szokás tenni. Hogy ezek milyen alak, szín, stb. tulajdonságokkal rendelkeznek az általában egy-egy márkára jellemző. A Fender Telecaster és Stratocaster modellek óta a kerek berakások terjedtek el leginkább, de pl. a Gibson hangszerein hagyományosan valamilyen szögletes alakzat figyelhető meg. (Lásd: Kép az érintőknél). Bizonyos gyártók (ez főleg az egyedi készítésű gitárokra jellemző) nem egy egyszerű geometriai alakzatot használnak, hanem valamilyen egyedi figurát. Jó példa erre Steve Vai gitárvirtuóz saját nevével fémjelzett Ibanez JEM, ahol a berakások helyén virágminta található.
A berakások általánosan a harmadik, ötödik, hetedik, kilencedik, tizenkettedik (itt általában dupla a jelölés), tizenötödik - és innen felfelé két pozíciónként helyezkednek el. |
Nyak és fogólap
A gitárnyakak általában kemény fából készülnek, pl. a Fender-nyakak hagyományosan jávor, a Gibson nyakak többsége mahagóni fából. Kialakításuknál legfontosabb szempont a hangok kényelmes lefoghatósága, a játszó kéz stabil fekvése. A nyak akankál általában három különbőző formát különböztetünk meg: A hagyományos C profilú nyak a fogólap széleitől ívesen kerekedik. A D profil vastagabb, de a C-hez hasonlóan egyenletes görbülettel rendelkezik. A V profil középen elkeskenyedő formára utal. A vastagabb nyakaknak többnyire jobb a hangkitartása, de hosszú távon fárasztó lehet rajta a játék - bár ez egyénfüggő.
A fogólapnak két fontos tulajdonsága van: a görbülete - vagy rádiusza - és a használt faanyag. A nagyobb rádiusz főleg az akkordjátékhoz való, hiszen jobban illeszkedik a gitáros természetes kéztartásához, így az akkordfogások - ahol egyszerre több ujjat is használunk - kényelmesebbek mint az egyenes fogólapok esetében. A laposabb érintőlap dallamjátékhoz, hajlításokhoz előnyös. Bizonyos gitároknál a fogólap rádiusza változik: A nyeregtől a magasabb fekvések irányába a nyak ellaposodik.
Nyakrögzítés
Alapvetően három módszer létezik, a gitár nyakának a testhez történő rögzítésére:
Testen átmenő nyak
A nyak faanyaga végighúzódik a gitár tömör testén, így a húrok mindkét vége ugyanahhoz a fához van rögzítve. Rendkívül stabil és tartós megoldás, ezen felül lehetőséget biztosít mély bevágások létrehozására. Az ilyen gitárok hangkitartása hosszú, rendkívül jó mély- és magasátvitellel rendelkeznek. A módszer hátránya, hogy a nyak eltávolítása nem lehetséges, így a karbantartás rendkívül nehézkes.
Csavarozott nyak
Ez a rögzítési mód mondható hagyományosnak az elektromos gitárok esetében, hiszen már az első modellek - a Fender Broadcaster, vagy Telecaster - is ilyen megoldással készültek. A módszernek számos előnye van, például olcsó gyártás, egyszerű karbantartás. Hátránya, hogy a rögzítési ponton stabilitási szempontból vastagabb a nyak, így megnehezíti a magas fekvésekhez történő hozzáférést. Ezen kívül az ilyen nyakak mély és magasátvitele is gyengébb, mint a testen átmenő nyaké.
Ragasztott nyak
A csavarozás mellett a másik gyakran használt rögzítési módszer, mikor a gitártestbe marnak egy mélyedést, melybe milliméter pontossággal illeszkedik a nyak vége. A két elemet ezután tartósan összeragasztják. A módszer stabil nyakat eredményez, mely a testen átmenő megoldáshoz hasonlóan jó hangkitartást eredményez, és az illesztés jó kialakítása esetén a magas fekvésekhez is jó hozzáférést biztosít.
Gitártest
A gitártest alapvető fontosságú a hangszer hangszínének kialakításában, a gitár játszahatógágában és egyáltalán a megjelenésben - ami egy elektromos gitárnál nem egy utolsó szempont. A testen az akusztikus gitárokkal ellentétben (bár időnként azokon is előfordul) bevágások könnyíik meg a magasabb fekvésekhez történő hozzáférést. Kényelmi szempontból fontosak még a testkontúrok, melyek használatával a hangszer idomul a gitáros testéhez.
Használt faanyagok
Minden gitártestül szolgáló fadarab egyedi. Fajtánként is különböznek, de az egyes fajokon belül is egyedi erezettel találkozhatunk. Az egyes fajták hangzásbeli tulajdonságai között komoly különbségek fedezhetők fel. A nehezebb (tömörebb) fáknak jobb a hangkitartásuk, fényesebb, tisztább hangzást adnak a hangszernek.
Leggyakrabban használt fafajták:
- éger
- kőris
- rózsafa
- mahagóni
- jávor
- nyár
Felületkezelés
A gitár megjelenésében fontos még a használt fa felületkezelése is.
- tömör: Átlátszatlan (azaz nem látszik a fa erezete), egyszínű felületkezelés.
- áttetsző: Valamilyen színezéssel ellátták ugyan a fát, de az eredeti erezet mégis kirajzolódik. Főleg a határozottabb erezetű fák esetén érdemes használni.
- árnyalatos: A színezőanyag beivódása során a fa erezetétől függően változik. Az ilyen színezési módszer szinte három dimenziós hatást ad a gitártestnek.
- sunburst:A szín átmenetes, halványan indul a gitár közepénél és kifelé egyre sötétedik.
Hangszedők
- Fő szócikk: Hangszedő
A hangszedő - vagy pick-up - egy elektromágneses eszköz, mely a húrok mechanikus rezgését felerősíthető elektromos jellé alakítja át. A hangzást rengeteg tényező befolyásolja, de legfontosabbak a mágnesmag elrőssége és formája, illetve a tekercselés menetszáma és a vezeték vastagsága. A hangszedőknek alapvetően két fajtáját különböztetjük meg:
Egytekercses single-coil hangszedők
Aránylag egyszerű felépítésű eszközök: Egy mágnest egy tekercspalást vesz körül. Ilyen hangszedő található általában a standard-modelleken, de sok neves hangszer pl. a Fender Stratocaster is magáénak mondhatja ezt a megvalósítást. Az egytekercses hangszedők általában csilingelőbb hanggal rendelkeznek. Hátrányuk, hogy kimeneti jelszintjuk aránylag alacsony és könnyen hajlandóak a gerjedésre.
Ikertekercses humbucker hangszedők
Ezek a hangszedők az alapzaj és gerjedés kiküszöbölése végett már két tekercset és mágnesmagot tartalmaznak. Kimeneti jelszintjük erősebb, mint az egytekercses verzióké, hangjuk simább, mélyebb tónusú. Mivel két külön tekercsből állnak, bizonyos gitárokon a pick-up váltó segíségével lehetőség van megfelezésükre, ezzel kvázi single-coil-hangzást hozva létre.
Szabályzók
Az elektromos gitárok elektronikáját a hangszeren általában három szempont szerint állíthatjuk:
- Az első és legalapvetőbb a hangszer hangereje: Erre szinte minden esetben egy tekerős potméter ad lehetőséget, mely egy változtatható ellenállást szabályoz, ezen keresztól van hatással a hangszedők és a gitár kimenete közötti jelszintre.
- A hangszínszabályzók egy kondenzátoron keresztül képesek az elektromos jelből kiszűrni a magas frekvenciákat, ezáltal hatást gyakorolni a kimeneti hangszínre. A hangszínszabályzók száma gitártípusonként változó, bizonyos hangszereken csak egy van, másokon minden hangszedő külön szabályzót kap.
- A hangszedőváltó (pick-up switch) egy kapcsoló, mellyel a gitáros kiválaszthatja melyik hangszedő jelét szeretné a kimenetre továbbítani. Az egyes hangszedők kiválasztása mellett, gyakran lehetőség van az egymás melletti hangszedők jeleinek keverésére, vagy akár a kéttekercses hangszedők megfelezésére is.
Húrláb
- Fő szócikk: Láb (hangszerrész)
A húrláb a gitárnak az a része, ahol a húrok rögzülnek a testhez. A modern húrlábakon általában egyenként állítható mind a hat húrvezető nyereg. Ez hat, középen bevágott fémalkatrészt jelent, melyet a húr mellett kétoldalt egy-egy rugós, imbuszkulcsos csavar tart. A bevágásba feszülő húrok magassága a gitár nyakához képest ezen húrvezető nyerget tartó csavarok állásától függ. Ha az egyes húrvezetők magasan vannak, kevésbé zörögnek a húrok az egyes érintőknél, viszont ezzel együtt nehezebb lesz az egyes hangok lefogása, és az erősebb nyújtás miatt hamarabb elhangolódik a gitár. Általában szokásos beállítás a mélyebb húrok (E, A, D) magasabbra emelése, mivel a mélyebb hangok nagyobb amplitudóval rezgetik a húrt, így az nagyobb eséllyel fog zörögni az egyes érintőknél. A magasabb húrok pedig lehetnek egészen közel a fogólaphoz (kb. 1,5 milliméter), így a gyorsabb, magasabb szólók könnyebben eljátszatók.
Egy húr behangolását követően ellenőriznünk kell az egy oktávval magasabb megfelelőjét is, mert a húr esetleges nyaktól fűggő nyúlása miatt lehet, hogy az már nem lesz tiszta. A jelenség a húrláb felé haladva fokozódik, mivel az egyre rövidebb rezgő hosszúság érzékenyebben reagál a feszesség változására.
A problémát a húrlábon lehet állítani a már említett húrvezető nyereg hátrébb helyezésével (ezáltal növelve a skálahosszúságot). Ha a húr alaphangja megegyezik a 12. érintőben hallható hanggal (egy oktáv eltéréssel természetesen), akkor pontos a beállítás. Ha a 12-es érintőben lefogott hang több, mint egy oktávval magasabb, akkor a húrvezetőt hátrébb kell állítani, ezzel növelve a húr rezgő hosszát. Ha mélyebb a kelleténél, a húrvezetőt felfelé, a nyereg irányába kell állítani.
Elektromos gitárokon többnyire két fontos szempont alapján különbeztetünk meg húrlábakat: Lehetnek tremolós, vagy fix húrlábak. Utóbbiak rendkívül stabilak, jó mély- és magasátvitellel rendelkeznek, emellett a hangolást is biztosabban megtartják, mint a tremolóval ellátott verziók. A tremolós rendszerek lényege, hogy a billentkető húrlábaknak köszönhetően a gitáros játék közben változtathatja a húrok feszességét ezzel vibrato-hatást elérve.
- Lásd még: Tremoló (hangszerrész)
Koptatólap
A koptatólap nem minden gitárra jellemző kiegészítő. Lényegében egy könnyen cserélhető műanyag lapról van szó, mely a gitár testén, a pengetési felületen található. Az agresszív gitárjáték során a pengető könnyen megkarcolhatja hangszer testét, így egy ilyen könnyen pótolható alkatrész jó szolgálatot tehet a gitár védelmében.
Játékmódok, stílusok
Az elektromos gitáron történő játék alapjai megegyeznek az akusztikus gitárok pengetésével (ami nem azonos a klasszikus gitárral, hiszen ott a húrokat kézzel pengetik, amíg az elektromos és az akusztikus gitárokhoz pengetőt szokás használni), azaz egy kis - általában műanyag - pengető segítségével hozzuk rezgésbe a húrokat, míg a másik kézzel a fogólapon lefoghatjuk a megszólaltatni kívánt hangot. Vannak egyéb technikák például a „tapping”, vagy érintő-stílus, ahol a fogólapon kis ütésekkel hozzuk rezgésbe a húrt. Vagy az elektromos gitár pengethető akár kézzel is, ahogyan azt Mark Knopfler a Dire Straits zseniális szólógitárosa is tette.
Akkordjáték
Akkordjáték során a fogólapon egyszerre több hangot fogunk le és pengetünk meg, melyek összhangzata produkálja a megszólaló hanzást. A klasszikus rockbanda-felállásban a ritmusgitárosé az akkordjáték szerepe, aki kíséretként szolgál a szólógitáros alá, illetve a zene ritmusát is tartja. Akkordjátékhoz általában a kisebb rádiusszal rendelkező, ezáltal jobban görblő, a gitáros kezéhez jobban idomuló érintőlap az ideális. Az akkordok lefogása az alacsonyabb fekvésekben bizonyos szempontból könnyebb, hiszen az üres húrok használata miatt kevesebb újjra van szükség egy-egy akkord megszólaltatásához, ugyanakkor az érintők távolabb vannak egymástól így az összetettebb akkordok lefogása itt nehezebb lehet. A magas fekvésekben történő akkordjáték pedig éppen az érintők közelsége miatt nehéz, hiszen bizonyos lefogásoknál egyszerűen nem férnek el a gitáros ujjai.
Dallamjáték
A dallamjáték általában a szólógitáros feladata. Itt akkordok helyett az egyes hangokat egymás után, változatos ritmusban szólaltatjuk meg. Az egyes hangok lefogása történhet sorban, de a dallamjáték jelentheti egy lefogott akkord hangjainak sorban történő megpengetését is - ekkor akkordbontásról beszélünk. A gitárvirtuózok mind dallamjátékosok, ők csak ritkán használnak akkordjátékot. (De az akkordok tökéletes ismerete természetesen elengedhetetlen.)
A dallamjátékhoz a nagy rádiuszú, azaz a kis görbülettel rendelkező fogólap az ideális, lehetőleg alacsonyra állított húrokkal - ami segíti a minél gyorsabb váltásokat. Az egyenes fogólap ezen kívül a vibrato játékot és a hangok nyújtésát is könnyebbé teszi. Az alább felsorolt különleges technikák mind-mind a dallamjátékhoz köthetőek szorosabban.
Különleges technikák
Az elektromos gitárok hangosításuknak köszönhetően megengednek olyan különleges játékmódikat is, ahol a húrokat nem a szokványos módon pengetővel hozzák rezgésbe, hanem valamilyen más technikát használnak fel, így egészen más hangszínt, hatást kölcsönözve a hangszernek.
Slide
Bár létezik kimondottan slide gitár (bár kinézetben inkább egy citerára hasonlít), a hagyományos elektromos gitárokon is létrehozható a slide-hangatás, csak kicsit talán kényelmetlenebben, mint a külön erre a célra kifejlesztett hangszerrel. A slide-játék lényege, hogy a gitáros egy fémes hengert (ún. slide-gyűrűt) húz általában a mutatóujjára, azon a kézen, amivel a fogólapon játszana. Ezt aztán a húrokhoz hozzáérintve átmenetesen lehet változtatni a húrok rezgőhosszát, ezzel a hangmagasságot, egészen egyedi hanghatásokat elérve.
Bizonyos esetekben fémhenger helyett használatos még üvegből készült slide-gyűrű is, aminek sokkal csengőbb hangzása van, és keménysége révén hangkitartása is jobb, mint a fémből készült változatoké. A slide-játék már egészen korán megjelenik, közel egyidős az elektromos gitárokkal.
Hammer-on
Tapping
Források
- ↑ A Rickenbacker korai története
- ↑ Alan Ratcliffe: Elektromos gitár készikönyv (ISBN 963-369-576-8)
- ↑ C.B. Perkins blog
- ↑ GuitarPlayer.com - Fender ’50s Esquire and Malden Mozak
- ↑ 1950 Fender Broadcaster Guitar
- ↑ Jávorszky Béla Szilárd - Sebők János: A Rock története I. (ISBN 963-9587-09-5)
Lásd még
- Gitár
- Basszusgitár
- Warr-gitár
- Gitárosok listája
- Minden idők 100 legjobb gitárosának listája (Rolling Stone magazin)
Elektromos gitárok a Wikipédiában
-
-
-
-
Gibson SG (hamarosan)
