Zoltán Aladár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Zoltán Aladár
Életrajzi adatok
Született 1929. május 31.
Homoródszentmárton
Elhunyt 1978. július 9. (49 évesen)
Marosvásárhely
Tevékenység zeneszerző, zenei szakíró, zenekritikus, szerkesztő, zenepedagógus

Zoltán Aladár (álneve: Homoródi Zoltán; szignója: -n.-r.; Homoródszentmárton, 1929. május 31.Marosvásárhely, 1978. július 9.) erdélyi magyar zeneszerző, zeneíró, zenekritikus, szerkesztő, pedagógus, folklorista.

Életpályája[szerkesztés]

Középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron és Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban végezte (1948), majd a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett oklevelet zenetanári (1951), zeneszerzési (1952) és karmesteri szakon (1953). Előbb a főiskolán gyakornok, majd tanársegéd (1950–55); 1955–60 között a Művelődés munkatársa, szerkesztő, a zenei rovat vezetője. 1954-től a Román Zeneszerzők Szövetségének, 1960-tól a Román Zeneszerző Szövetség Marosvásárhelyi Fiókjának titkára, 1968-tól a Szövetség egyik alelnöke. 1965-től haláláig a marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója volt. Az ő igazgatása alatt indult be a Marosvásárhelyi Zenei Napok elnevezésű hangversenysorozat.

Zenei tárgyú tanulmányait, esszéit, kritikáit az Utunk, Igaz Szó, Új Élet, Előre, Vörös Zászló, A Hét, románul a Muzica közölte.

Zeneszerzői munkásságában fontos helyet foglal el az énekhang, elsősorban az énekkari muzsika: Benkő András szerint műveinek mintegy négyötöde kórusmű, ebből is mintegy negyedszáz kórusciklus.

Munkássága[szerkesztés]

Kórusciklusai nyomtatásban[szerkesztés]

  • Jelszavak fegyverével (1951),[1]
  • Négy magyar népdal (vegyes kar, 1952);
  • Nyárádmenti népdalok (vegyes kar, 1954);
  • Tíz madrigál (vegyes karok, Diósszilágyi Ibolya verseire, 1956);
  • Madárdalok (kórusszvit, 1958); Szállj, dal (28 gyermekkar, 1963);
  • Téli esték (népdalok férfikarra, 1969);
  • Régi diákdalok (Pálóczi Horváth Ádám gyűjteménye alapján, vegyes karra, 1972);
  • Három szilágysági népdal (vegyes karra, 1971);
  • Petőfi-dalok (vegyes és férfikarra, 1973);
  • Három gyergyói népdal (vegyes karra, 1976);[2]
  • Hét kóruspoéma (vegyes karokra, Kányádi Sándor, Gerhard Eike, Majtényi Erik, Ana Blandiana, Marin Sorescu, Nina Cassian verseire, 1977).

Vokálszimfonikus műveiből[szerkesztés]

  • Kicsi madár (szvit szopránra, tenorra és kamarazenekarra, 1955; átdolgozása Korondi táncok, valamint Madárdalok címmel, 1958);
  • Második kantáta (csángó szövegre és dallamokra, 1957);
  • Csángó dalok (alt és zenekar, 1958);
  • Nyújts kezet (Majté­nyi Erik versére, 1960);
  • Öt lírai dal (Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Dsida Jenő, Juhász Gyula, József Attila verseire, tenorra és zenekarra, 1963).

Számos népdalfeldolgozásában népi zenekarra bízza a kíséretet: Dalok az ifjúságról és a szerelemről (népdalkantáta szólókra, vegyes karra és népi zenekarra, 1953); Csokros szegfű, majoránna (szoprán, tenor népi zenekar, 1964), stb.

Zenés színpadi művei változatos műfajokban a gyermek- és felnőtt közönséghez egyaránt szóltak. Írt bábszínházi kísérőzenét (A kecske és a három gidó. 1964; Karcsi cirkuszba megy. 1967), színpadi kísérőzenét (Méhes György: Szépike és Csúfika. 1954; Lope de Vega: Dacból terem a szerelem. 1956; Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok. 1963; Anavi Ádám: Kecskelovag. 1971).

A népdalfeldolgozások végigkísérték alkotói útján, a különböző énekegyüttesek és népi zenekarokat foglalkoztató zenés-táncos jelenetek, ill. vokális kamarazene keretében.

Zenés-táncos jelenetek[szerkesztés]

  • Búzakoszorú (gyermekkórusra, szólistákra, népi zenekarra, 1959);
  • Gyermekjátékok (gyermekkórus, népi zenekar, 1960; átdolgozott változata Bíborkáné lánya címmel, 1962);
  • Párválasztás (táncszvit kórusra és népi zenekarra, 1965);
  • Farsangi esték (zenés-táncos jelenet narrátorra, szólistákra, kórusra, népi zenekarra, 1969); *Bihari leánykérők – Peţitori din Bihor. Hommage à Béla Bartók (1971);
  • Tatrangi borica (vegyes karra és népi zenekarra, 1973).

Népdalfeldolgozásaiban viszonylag gyakran választotta az énekhangot zongorakísérettel (Három vistai népdal, 1952; Két válaszúti népdal, 1952; később mindkét műnek elkészítette népi zenekari változatát is Négy magyar népdal címmel, 1968), ill. a mezzoszopránt zongora (Három román népdal, 1964), a baritonszólistát népi zenekar-kísérettel.

Szimfonikus műveiből[szerkesztés]

  • Divertimento (vonószenekarra és két klarinétra, 1952);
  • Nyitány (1955); Korondi táncok (szvit népi zenekarra sóvidéki zenei anyag alapján, 1957; átdolgozva szimfonikus zenekarra, 1960);
  • Ünnepi nyitány (1961); I. szimfónia (1961);
  • Marosmenti táncok (szimfonikus szvit, 1968);
  • Kis szvit (külföldön Suita picola címmel vált ismertté, 1970);
  • II. szimfónia (Laudus terrae natalis, 1972);
  • Bevezetés és allegro (1977);
  • Bihari rapszódia (Bartók emlékének szánva; befejezetlen).

Első szimfóniája a Kolozsvári Filharmónia közreműködésével, Emil Simon vezényletével az Electrecord hanglemezgyár (1972), második a marosvásárhelyi filharmónia zenekarával, Szalman Lóránt vezényletével, szintén az Electrecord kiadásában (1979) jelent meg.

Kamarazeneművei[szerkesztés]

  • Nonett (1953);
  • Románc (hegedűre és zongorára, 1953);
  • Szonáta fagottra és zongorára (1955);
  • Vonósnégyes (1965);
  • Szonáta szólóklarinétra (1977).

Dalok[szerkesztés]

  • Az én két asszonyom (Ady Endre, 1947);
  • Öt lírai dal (Az öröm illan, Tavalyi szerelem, Anna örök, Ilona, Rejtelmek, 1963).

Kötete[szerkesztés]

Szerkesztései[szerkesztés]

  • Dalgyűjtemény. Kórusművek vegyes, gyermek-, női és férfikarra (uo. 1958);
  • Înalţă-te cîntec – Szálljon dalunk. Kóruskötet két nyelven (Mv. 1966);
  • Armonii corale – Összecsengő szólamok. Válogatás a kórusirodalomból. I. Kánonok és madrigálok (uo. 1972).

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Pályafutása során számos díjat nyert: az országos VIT verseny III. díját (1953), az Enescu zeneszerzési díjat (Román Akadémia, 1967), a Ion Vidu kórusverseny díját (1970), a II. szimfóniával a Zeneszerzők Szövetségének díját (1972).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Első, nyomtatásban megjelent ciklusa.
  2. Ezekről a kórusművekről Bárdos Lajos is nagy elismeréssel nyilatkozott.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Zoltán Aladár. Utunk, 1973/10.
  • Benkő András: Zoltán Aladár hagyatéka. Előre, 1978. július 16.;
  • Benkő András: Zoltán Aladár. Monog­ráfia. Marosvásárhely, 1996.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]