Zelei Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Jávori István (vitalap | szerkesztései) 2021. október 28., 14:06-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Zelei Miklós
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Csigó László felvétele
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike
Csigó László felvétele
Született1948. november 8.[1]
Kiskunhalas
Elhunyt2021. október 28. (72 évesen)[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiJózsef Attila Tudományegyetem (–1973)
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Zelei Miklós témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Zelei Miklós (Kiskunhalas, 1948. november 8.2021. október 28.) magyar költő, író, újságíró.

Életpályája

1973-ban szerzett diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Később újságíróiskolát is végzett, az APN hírügynökség kontrollszerkesztője volt. 1977-ben elnyerte a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. 1978-1986-ig a Magyar Hírlapot, később a Szabadidő Magazint, majd a Látóhatárt szerkesztette, 1992-től a Délmagyarország c. szegedi napilap munkatársa.

Ő is egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a Kisszelmenc (Ukrajna) és Nagyszelmenc (Szlovákia) közötti határon álló kapu kinyitását. A kettézárt falu[3] c. szociográfiai dokumentumregénye arról szól, miként választották szét ezt az eredetileg magyarországi kis települést.

Zelei Miklós költői, írói világában helyet kap a valóság abszurditásainak megjelenítése és szürrealisztikus ábrázolása.

Kötetei

  • Alapítólevél. [Versek]. A fedél Váczy János Tamás munkája. Budapest : Kozmosz, 1980. ISBN 9632113683
  • Híd. Ilia Mihálynak ajánlom ezt a könyvet. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. ISBN 9631525724
  • Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós: Szépséghibák; Gazsó L. F.–Zelei M., Bp., 1986
  • Ágytörténetek. Jak füzetek 35. Budapest : Magvető, 1988. ISBN 9631413330
  • Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós: A tolvajkulcs; Data Manager, Bp., 1988
  • Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós: Tűz is volt, babám! Alapszerv Kárhelyen, 1957-58; Tudósítások, Bp., 1989
  • Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós: Őrjítő mandragóra. Bevezetés a politikai pszichiátriába; Pallas, Bp., 1989
  • Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós: Az elrabolt emberöltő; Képes 7 Könyvek, Bp., 1990
  • Hullaciróka : elbeszélések. Pozsony : Kalligram, 1998. ISBN 8071491780
  • Itt állunk egy szál megmaradásban : publicisztikai írások : 1989-2000. Szeged : Délmagyarország, 2000. ISBN 9637258353
  • A kettézárt falu : dokumentumregény. Adolf Buitenhuis fényképeivel. Ister, Budapest, 2000. ; 2. kiad.: Ister, Budapest, 2001. ISBN 9639243043
  • Álljon fel! Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 2003. ISBN 9639494127
  • A halasi norma : Nagy Szeder István regényes élete. Budapest : GM&Társai Kiadó, 2003. ISBN 9632125371
  • Hat vita; szerk. Zelei Miklós, Simon Adrienn, Janox; Platon, Bp., 2005 (Posztmodern könyvek)
  • A 342-es határkő : negyedszázad Kárpátalján. Kiad. a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2006. (CD melléklettel) ISBN 9667670260
  • Egyperces évszázad. In memoriam Örkény István novellapályázat / Abszurd flikk-flakk. Grafikai illusztrációk Örkény István szellemében; szerk. Zelei Miklós; Újbudai Kulturális Intézet, Bp., 2012
  • Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós: Őrjítő mandragóra. Bevezetés a politikai pszichiátriába; 3. jav., bőv. kiad.; L'Harmattan, Bp., 2012
  • Situs inversus, az Isten balján; Korunk–Komp-Press, Kolozsvár, 2013
  • Gazsó L. Ferenc–Zelei Miklós: Az elrabolt emberöltő. Bara Margit, Kahler Frigyes, Mérő László; előszó Pethő Sándor; 2. bőv. kiad.; L'Harmattan., Bp., 2014
  • A kettézárt falu. Dokumentumregény; 3. jav., bőv. kiad.; Kortárs, Bp., 2017
  • Gyilkos idők. Epikus improvizációk; Kortárs, Bp., 2020 (Kortárs próza)

Egyéb munkáiból

  • Vadszonettek koszorúja / Buharaj Ravil ; [szerk. Körmendi Lajos] ; Bráda Tibor rajz. Szolnok : Jászkunság Szerkesztőség, 1993. A bevezetőt Zelei Miklós írta. ISBN 963-02-9442-7
  • Szép zöld ágaikról zöld levelek hullnak : Beszélgetés Domokos Pál Péterrel / Zelei Miklós in Múltbanéző : Tanulmányok / Domokos Pál Péter ; [szerk. és sajtó alá rendezte Fazekas István] Budapest : Magvető, 1990. ISBN 963 14 1621 6
  • Dübörög a senki földje : haditudósítások a békefrontról / Gazsó L. Ferenc, Zelei Miklós. [Budapest] : Innomark, [1990]. 135 o. ISBN 963-02-8206-2 (Bács-Kiskun megye, 1980-as évek, interjúk a politikai elittel)
  • Őrjítő mandragóra : Bevezetés a politikai pszichiátriába / Gazsó L. Ferenc, Zelei Miklós. Budapest : Pallas, 1989. 189 o. ISBN 963-272-273-6 (politikai bűncselekmények börtönbüntetések)
  • Zoltán újratemetve : Zelei Miklós szövege és Vidnyánszky Attila rendezése, első bemutató: 2013. július 25. Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház). A Nemzeti Színház műsorán 2014. november 17-től.

Díjak. kitüntetések

Jegyzetek

  1. Miklós Zelei, https://autority.snk.sk/cgi-bin/koha/opac-authoritiesdetail.pl?marc=1&authid=152066
  2. Elhunyt Zelei Miklós
  3. Forrás c. folyóirat 2000/3. sz. 65. o., l. még azonos című dokumentumregénye i.m.

Források

  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 2305. o. ISBN 963-05-6807-1  

Külső hivatkozások