Zajditák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A zajditák vagy másképp: zajdik, zajdijja (arab: الزيدية az-zaydiyya,) vagy ötös síiták az iszlám síiták három fő ágának egyike, a szunnitákhoz legközelebb álló irányzat. A 8. században alakult ki.[1]

Történet[szerkesztés]

A 4. imám 713-ban bekövetkezett halála után az utódlás Muhammad al-Bákirra (Al-Huszajn unokájára) szállt. A síiták egy csoportja azonban úgy vélte, hogy túlzottan hajlik a kompromisszumkötésre az Omajjáda-kalifákkal, ezért Bákir fiatalabb féltestvérét, Zajdot ismerték el 5. imámként.[2]

Zajd sikertelen felkelést indított az Omajjádák ellen, és kivégezték. Hívei a jemeni hegyekbe és a Kaszpi-tenger déli partvidékére vonultak vissza. A 10. századtól egészen az 1962-es forradalomig ők uralták Jement, és a fennhatóságuk alatt állt a Kaszpi-tengertől DNy-ra húzódó régió is.[2]

Ma leginkább Jemen nyugati felén, és Szaúd-Arábia jemeni határvidékén élnek.

Nézeteik[szerkesztés]

Abban megegyeznek a többi szunnitával, hogy az imámnak Ali valamelyik leszármazottjának kell lennie. Abu Bakrt és Omárt törvényes kalifaként ismerik el, viszont Oszmán megítélését illetően már nézeteltérés van közöttük.[2]

Nem osztják azt a nézetet sem, hogy a törvényes imámok meghatározott öröklési rend szerint kell kövessék egymást. Hitük szerint nem kell mindig léteznie egy élő imámnak, és nem fogadják el a rejtőzködő imám (mahdi) koncepcióját sem.[2]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Regional Surveys of the World: The Middle East and North Africa 2003. London, England: Europa Publications. 2003. p. 149. ISBN 978-1-85743-132-2.
  2. a b c d Malcolm Clark 14. fejezet