Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
| Weiss Manfréd Acél- és Fémművek | |
 | |
 | |
| A Csepel Művek és a Csepeli Erőmű Budafokról nézve | |
| Típus | gyár |
| Jogelőd | Weiss Manfréd Lőszergyár |
| Alapítva | 1892 |
| Megszűnt | 1983 |
| Jogutód | több kisebb vállalat |
| Székhely | Budapest |
| Irányítószám | 1211 |
| Cím | Színesfém u. |
| Alapító | Weiss Manfréd |
| Iparág | vasipar |
| Termékek | tölténytárak, lőszerek, szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek, kerékpárok, autók, repülőgépek, tűk, csövek, bergmanncsövek, kályhák, tűzhelyek, repülőgépmotorok, kerékpárok, varrógépek, traktorok |
| Alkalmazottak száma | 28.000 fő (1918) 15.000 fő (1930-as évek közepe) |
 Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
Pozíció Budapest térképén
| |
 é. sz. 47° 25′ 27″, k. h. 19° 03′ 27″47.424167°N 19.057500°EKoordináták: é. sz. 47° 25′ 27″, k. h. 19° 03′ 27″47.424167°N 19.057500°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Weiss Manfréd Acél- és Fémművek témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
| Névváltozatok | |||||||||||||||||
| |||||||||||||||||
A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (a köznyelvben Csepel Művek) a 20. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme volt Csepelen, az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzeme. Alapító tulajdonosa a pesti születésű, zsidó származású Weiss Manfréd gyáros volt.
Története
[szerkesztés]
Elődjét, a Weiss-konzervgyárat eredetileg a VI. kerületi Lövölde téren hozta létre Weiss Manfréd és bátyja, Bertold, 1882-ben, Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár néven. Pár hónap múlva áttelepültek a Soroksári útra[1] (Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár). A gyár 1886-tól tölténytárakat, majd lőszereket is előállított. 1892-ben a Weiss Manfréd Lőszergyár az akkor még alig beépített Csepelre költözött, miután az üzemben robbanás történt. Négy évvel később Weiss Bertold kilépett. Az 1890-es évek végére Weiss Manfréd kohóval, öntödével, hengerdével, még később acélművel egészítette ki az üzemet.
A fő megrendelő a hadsereg volt. Az első világháború éveiben a gyár dolgozóinak létszáma közel 30 ezerre duzzadt, a háború után azonban hatezer alá apadt. A háború befejezésekor a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt.[2] Ekkoriban több tízmillió darab lőszert gyártottak Lengyelországnak, aki azt magyar hadisegélyként kapta, és a lengyel–szovjet háborúban használta fel. Később a román megszállók elhurcolták a gyár berendezéseit, a termelés visszaesett.
A háború után a gyár átállt a szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek és kerékpárok építésére. Később autó- és repülőgépgyártásba is belefogtak. Az 1920-as évek elején a Weiss-művek a Witkoviczi Acélművekkel együttműködve meghonosította Csepelen a csőgyártást. Miután Weiss Manfréd 1922-ben meghalt, a gyár vezetését fiai és egyik veje folytatták. 1929-ig a tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártást is megszervezték. Az évtized vége felé indult meg a repülőgépmotor-, kerékpár (Csepel kerékpár), varrógép- és traktorgyártás is. Kétütemű autómotorokat is kikísérleteztek, de a gyártás nem valósult meg. Az új gyártási ágak beindításához több külföldi licencet szereztek be, a repülőgépgyártáshoz a Gnome-Rhône, a Heinkel, a Fokker és a Caproni, a kerékpárgyártáshoz a Puch, a varrógépekhez a Pfaff licenceit.
Az értékesítésre kiterjedt hálózatot hoztak létre. Megalapították az Agrár-, Ferró-, Metalló- és Termo-Globus kereskedelmi vállalatokat. Ezek több fővárosban állandó képviseleteket nyitottak és Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózatot működtettek. A Weiss-műveknek még bérelt tengerjáró szállítóhajója is volt.
Az 1930-as évek közepén a gyár már 15 ezer embert foglalkoztatott.
A második világháború idején a WM harckocsikat és terepjárókat is előállított, valamint Me 210 típusú repülőgépekhez is gyártottak DB–605 típusú repülőgépmotorokat.[1] A bombázások idején az üzem nagy károkat szenvedett.
Története a Weiss-család után
[szerkesztés]
(A Színesfém utca Teller Ede utcai torkolatánál)
1944-ben, a német megszálláskor a tulajdonosokat a németek letartóztatták és a gyár vezetését 25 évre az SS vette át.
Magyarország 1944. márciusi német megszállását követően a Weiss Manfréd üzemeket számos bombatámadás érte. A Dunai Repülőgépgyár telepe üzemképtelenné vált négy bombatámadás következtében. A csepeli gyárat ért hét támadás következtében a fémüzemek nagy része súlyosan károsodott, a rézelektrolízis-üzem leégett, míg a repülőgép-, traktor- és zománcgyár szintén megsemmisült.
A második világháború alatt szenvedett károk kijavítása, a termelés folytatása nagy erőfeszítéseket igényelt. A gyárnak nemcsak a hazai szükségleteket kellett kielégítenie, hanem háborús jóvátételre is gépeket kellett termelnie, a megszálló szovjet hadsereget is el kellett látnia járműalkatrészekkel. 1947-ben a gyár termelésének 90 százaléka háborús jóvátétel volt. Az üzemet 1946-ban állami felügyelet alá helyezték, ekkor a Weiss-Chorin-család tulajdonjoga még nem szűnt meg, de 1948-ban ténylegesen államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett.
A Rákosi-korszakban az üzem neve már nem utalt Weiss Manfrédra.
1948-1950 között a gyár vezérigazgatójának a mérnök Bíró Ferencet (1904-2006), Rákosi Mátyás öccsét nevezték ki. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. Az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett, amikor azonban 1954-ben változott az iparpolitika, a termelés visszaesett. A következő évtizedekben újra növekedett és diverzifikálódott a KGST-együttműködés és a jelentős nyugati export következtében. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt.
Termékek
[szerkesztés]
Varrógépek
Gépjárművek
Biciklik
Szerszámgépek
Vasúti kapcsolat
[szerkesztés]
A 2012 óta Csepel-Gyártelep nevet viselő iparvidéken mindmáig nagy kiterjedésű – de napjainkban csak részben használt[3] – nagyvasúti iparvágányhálózattal rendelkezik, amely a Teller Ede út és a Corvin út találkozásánál, az úgynevezett csepeli elosztónál kapcsolódik össze az északabbi Szabadkikötő iparvágányaival. A vontatóvágány ezután a Corvin úttal, majd a Védgát úttal párhuzamosan keletre tart és a Gubacsi hídon halad át a Ráckevei-Dunaág felett. Ezután északra fordul, és a Soroksári út rendező vasútállomást követően Soroksári út vasútállomásnál kapcsolódik a Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonalba.[4] Érdekesség, hogy ebbe a vonalba kapcsolódott a Gubacsi híd csepeli hídfőjénél, a Ráckevei-Duna partján kanyarodó Csepeli Papírgyár iparvágánya is, amelyet azonban a 2000-es években felszedtek.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Budapest enciklopédia, Corvina Kiadó, 1970
- ↑ Csepel Vas- és Fémművek (www.szerszamgepgyartas.hu). [2020. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 7.)
- ↑ A csepeli iparvasút maradványa (IHO.hu). (Hozzáférés: 2011. július 18.)
- ↑ Budapest vasúti hálózata – vázlat (1987 márciusa, szerkesztette Wenzel György) INː Magyarország vasútállomásai és vasút megállóhelyei. [2020. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 4.)
Források
[szerkesztés]Filmfelvételek
[szerkesztés]
Weiss Manfréd Művek – Youtube.com
Külső hivatkozások
[szerkesztés]
- Weiss Manfréd Acél- és Fém Műve, hvg.hu-cikk
- Magyarok Monte-Carlóban – Weiss Manfréd kisautó
- Budapest ostroma 1944-45 (Weiss Manfréd gyártelep) Archiválva 2020. február 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
További információk
[szerkesztés]- Sport és szabadidő a csepeli Weiss Manfred Gyárban / Magasházy Ödön Megjelenés: Csepel : Rapid Ny., 1941
- Weiss Manfréd konszern-vállalatok. Labor Bizalmi Rt. Vállalatok okmánytára. WM Acél- és Fémművek Rt. WM Repülőgép- és Motorgyár RT. Repertórium, 1-2.; összeáll. Jenei Károly, közrem. Török Mária; LOK, Bp., 1966 (Levéltári leltárak)
- Varga László: A csepeli gyáróriás kialakulásának története, Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Továbbképző Intézet, Budapest, 1981, ISBN 963-431-307-8 (kézirat gyanánt)
- Kováts Lajos: A Weiss Manfred W.M. 21 "Sólyom" repülőgép története; szerzői, Bp., 2011
- Kis Pál István: Rekviem. Szembesítő képek és emlékképzetek a Csepel Vas- és Fémművekről; fotó Tamási Gábor; Vitolla Marketing és Tanácsadó Bt., Szekszárd, 2012
- Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában, 1-2.; BFL, Bp., 2016 (Várostörténeti tanulmányok)
