Weiss Manfréd Acél- és Fémművek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
Relief of Manfréd Weiss, Csepel Works main entrance, 2016 Csepel.jpg
A Csepel Művek és a Csepeli Erőmű Budafokról nézve
A Csepel Művek és a Csepeli Erőmű Budafokról nézve
Típus gyár
Jogelőd Weiss Manfréd Lőszergyár
Alapítva 1892
Megszűnt 1983
Jogutód több kisebb vállalat
Székhely Budapest
Irányítószám 1211
Cím Színesfém u.
Iparág vasipar
Termékek tölténytárak, lőszerek, szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek, kerékpárok, autók, repülőgépek, tűk, csövek, bergmanncsövek, kályhák, tűzhelyek, repülőgépmotorok, kerékpárok, varrógépek, traktorok
Alkalmazottak száma 28.000 fő (1918)
15.000 fő (1930-as évek közepe)
Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (Budapest)
Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 25′ 27″, k. h. 19° 03′ 27″Koordináták: é. sz. 47° 25′ 27″, k. h. 19° 03′ 27″
A Wikimédia Commons tartalmaz Weiss Manfréd Acél- és Fémművek témájú médiaállományokat.
Névváltozatok
Időszak
Név
1886–1897Weiss Manfréd Lőszergyár
1892-től Csepelen
1897–1948Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
1903–1913 közkereseti társaság
1913–1948 részvénytársaság
1948–1950WM Acél- és Fémművek NV
1950–1956Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek
1956–?Csepel Vas- és Fémművek
?–1983Csepel Művek Tröszt
1983 utánSchwinn-Csepel Kerékpárgyártó Kft.
Csepeli Fémmű Rt.
Csepeli Csőgyár Rt.
Csepeli Acélcső Kft.
UBP Csepel Rt.
stb.

A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (a köznyelvben Csepel Művek) a 20. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme volt Csepelen, az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzeme. Alapító tulajdonosa a pesti születésű, zsidó származású Weiss Manfréd gyáros volt.

Története[szerkesztés]

Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár

Elődjét, a Weiss-konzervgyárat eredetileg a VII. kerületi Lövölde téren hozta létre Weiss Manfréd és bátyja, Bertold, 1882-ben, Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár néven. Pár hónap múlva áttelepültek a Soroksári útra.[1] A gyár 1886-tól tölténytárakat, majd lőszereket is előállított. 1892-ben a 'Weiss Manfréd Lőszergyár az akkor még szinte puszta Csepelre költözött, miután az üzemben robbanás történt. Négy évvel később Weiss Bertold kilépett. Az 1890-es évek végére Weiss Manfréd kohóval, öntödével, hengerdével, még később acélművel egészítette ki az üzemet.

A fő megrendelő a hadsereg volt. Az első világháború éveiben a gyár dolgozóinak létszáma közel 30 ezerre duzzadt, a háború után azonban hatezer alá apadt. A háború befejezésekor a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt.[2] Ekkoriban több tízmillió darab lőszert gyártottak Lengyelországnak, aki azt magyar hadisegélyként kapta, és a lengyel–szovjet háborúban használta fel. Később a román megszállók elhurcolták a gyár berendezéseit, a termelés visszaesett.

A háború után a gyár átállt a szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek és kerékpárok építésére. Később autó- és repülőgépgyártásba is belefogtak. Az 1920-as évek elején a Weiss-művek a Witkoviczi Acélművekkel együttműködve meghonosította Csepelen a csőgyártást. Miután Weiss Manfréd 1922-ben meghalt, a gyár vezetését fiai és egyik veje folytatták. 1929-ig a tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártást is megszervezték. Az évtized vége felé indult meg a repülőgépmotor-, kerékpár Csepel kerékpár, varrógép- és traktorgyártás is. Kétütemű autómotorokat is kikísérleteztek, de a gyártás nem valósult meg. Az új gyártási ágak beindításához több külföldi licencet szereztek be, a repülőgépgyártáshoz a Gnome-Rhône, a Heinkel, a Fokker és a Caproni, a kerékpárgyártáshoz a Puch, a varrógépekhez a Pfaff licenceit.

Az értékesítésre kiterjedt hálózatot hoztak létre. Megalapították az Agrár-, Ferró-, Metalló- és Termo-Globus kereskedelmi vállalatokat. Ezek több fővárosban állandó képviseleteket nyitottak és Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózatot működtettek. A Weiss-műveknek még bérelt tengerjáró szállítóhajója is volt.

Az 1930-as évek közepén a gyár már 15 ezer embert foglalkoztatott.

A második világháború idején a WM harckocsikat és terepjárókat is előállított, valamint Me 210 típusú repülőgépekhez is gyártottak DB–605 típusú repülőgépmotorokat.[1] A bombázások idején az üzem nagy károkat szenvedett.

Története a Weiss-család után[szerkesztés]

A gyártelep főbejárata

1944-ben, a német megszálláskor a tulajdonosokat a németek letartóztatták és a gyár vezetését 25 évre az SS vette át.[forrás?]

Magyarország 1944. márciusi német megszállását követően a Weiss Manfréd üzemeket számos bombatámadás érte. A Dunai Repülőgépgyár telepe üzemképtelenné vált négy bombatámadás következtében. A csepeli gyárat ért hét támadás következtében a fémüzemek nagy része súlyosan károsodott, a rézelektrolízis-üzem leégett, míg a repülőgép-, traktor- és zománcgyár szintén megsemmisült.

A második világháború alatt szenvedett károk kijavítása, a termelés folytatása nagy erőfeszítéseket igényelt. A gyárnak nemcsak a hazai szükségleteket kellett kielégítenie, hanem a gyárnak háborús jóvátételre is gépeket kellett termelnie, a megszálló szovjet hadsereget is el kellett látnia járműalkatrészekkel. 1947-ben a gyár termelésének 90 százaléka háborús jóvátétel volt. Az üzemet 1946-ban állami felügyelet alá helyezték, ekkor a Weiss-Chorin-család tulajdonjoga még nem szűnt meg, de 1948-ban ténylegesen államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett.

A Rákosi-korszakban az üzem neve már nem utalt Weiss Manfrédra.

1948-1950 között a gyár vezérigazgatójának a mérnök Bíró Ferencet (1904-2006), Rákosi Mátyás öccsét nevezték ki. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. Az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett, amikor azonban 1954-ben változott az iparpolitika, a termelés visszaesett. A következő évtizedekben újra növekedett és diverzifikálódott a KGST-együttműködés és a jelentős nyugati export következtében. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt.

Vasúti kapcsolat[szerkesztés]

Iparvágány a Mag utca – Varrógépgyár utca találkozásánál

Az üzem területe mindmáig nagy kiterjedésű – de napjainkban csak részben használt[3] – nagyvasúti iparvágányhálózattal rendelkezik, amely a Teller Ede út és a Corvin út találkozásánál, az úgynevezett csepeli elosztónál kapcsolódik össze az északabbi Szabadkikötő iparvágányaival. A vontatóvágány ezután a Corvin úttal, majd a Védgát úttal párhuzamosan keletre tart, és a Gubacsi hídon halad át a Ráckevei-Dunaág felett. Ezután északra fordul, és a Soroksári út rendezőpályaudvart követően Soroksári út vasútállomásnál kapcsolódik a Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonalba.[4] Érdekesség, hogy ebbe a vonalba kapcsolódott a Gubacsi híd csepeli oldalán a Csepel-sziget keleti felén fekvő Csepeli Papírgyár iparvágánya is, amelyet azonban a 2000-es években felszedtek.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:Csepel Művek
A Wikimédia Commons tartalmaz Weiss Manfréd Acél- és Fémművek témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés]

Filmfelvételek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Budapest enciklopédia, Corvina Kiadó, 1970
  2. Csepel Vas- és Fémművek (www.szerszamgepgyartas.hu)
  3. A csepeli iparvasút maradványa (IHO.hu). (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  4. Budapest vasúti hálózata – vázlat (1987 márciusa, szerkesztette Wenzel György) INː Magyarország vasútállomásai és vasút megállóhelyei. [2020. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 4.)