Weiss Manfréd Acél- és Fémművek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
A Csepel Művek és a Csepeli Erőmű Budafokról nézve
A Csepel Művek és a Csepeli Erőmű Budafokról nézve
Jogelőd Weiss Manfréd Lőszergyár
Alapítva 1897
Megszűnt 1983
Jogutód több kisebb vállalat
Székhely Budapest
é. sz. 47° 25′ 00″, k. h. 19° 04′ 00″Koordináták: é. sz. 47° 25′ 00″, k. h. 19° 04′ 00″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Weiss Manfréd Acél- és Fémművek témájú médiaállományokat.
Névváltozatok
Időszak
Név
1886–1897Weiss Manfréd Lőszergyár
1892-től Csepelen
1897–1948Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
1903–1913 közkereseti társaság
1913–1948 részvénytársaság
1948–1950WM Acél- és Fémművek NV
1950–1956Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek
1956–?Csepel Vas- és Fémművek
?–1983Csepel Művek Tröszt
1983 utánSchwinn-Csepel Kerékpárgyártó Kft.
Csepeli Fémmű Rt.
Csepeli Csőgyár Rt.
Csepeli Acélcső Kft.
UBP Csepel Rt.
stb.

A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (a köznyelvben Csepel Művek) a 20. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme volt a Csepel-szigeten, az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzeme. Alapító tulajdonosa a pesti születésű Weiss Manfréd gyáros volt.

Története[szerkesztés]

Elődjét, a Weiss-konzervgyárat eredetileg a VII. kerületi Lövölde téren hozta létre Weiss Manfréd és bátyja, Bertold, 1882-ben. Pár hónap múlva áttelepültek a Soroksári útra.[1] A gyár 1886-tól tölténytárakat, majd lőszereket is előállított. 1892-ben a Weiss Manfréd Lőszergyár az akkor még szinte puszta Csepelre költözött, miután az üzemben robbanás történt. Négy évvel később Weiss Bertold kilépett. Az 1890-es évek végére Weiss Manfréd kohóval, öntödével, hengerdével, még később acélművel egészítette ki az üzemet.

Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár

A fő megrendelő a hadsereg volt. Az első világháború éveiben a gyár dolgozóinak létszáma közel 30 ezerre duzzadt, a háború után azonban hatezer alá apadt. A háború befejezésekor a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt.[2] Ekkoriban több tízmillió darab lőszert gyártottak Lengyelországnak, aki azt magyar hadisegélyként kapta és a lengyel-bolsevik háborúban használta fel. Később a román megszállók elhurcolták a gyár berendezéseit, a termelés visszaesett.

A háború után a gyár átállt a szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek és kerékpárok építésére. Később autó- és repülőgépgyártásba is belefogtak. Az 1920-as évek elején a Weiss-művek a Witkoviczi Acélművekkel együttműködve meghonosította Csepelen a csőgyártást. Miután Weiss Manfréd 1922-ben meghalt, a gyár vezetését fiai és egyik veje folytatták. 1929-ig a tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártást is megszervezték. Az évtized vége felé indult meg a repülőgépmotor-, kerékpár-, varrógép- és traktorgyártás is. Kétütemű autómotorokat is kikísérleteztek, de a gyártás nem valósult meg. Az új gyártási ágak beindításához több külföldi licencet szereztek be, a repülőgépgyártáshoz a Gnome-Rhône, a Heinkel, a Fokker és a Caproni, a kerékpárgyártáshoz a Puch, a varrógépekhez a Pfaff licenceit.

Az értékesítésre kiterjedt hálózatot hoztak létre. Megalapították az Agrár-, Ferró-, Metalló- és Termo-Globus kereskedelmi vállalatokat. Ezek több fővárosban állandó képviseleteket nyitottak és Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózatot működtettek. A Weiss-műveknek még bérelt tengerjáró szállítóhajója is volt.

Az 1930-as évek közepén a gyár már 15 ezer embert alkalmazott.

A második világháború idején a WM harckocsikat és terepjárókat is előállított, valamint Me 210 típusú repülőgépekhez is készítettek DB–605 típusú repülőgépmotorokat.[1] A bombázások idején az üzem nagy károkat szenvedett.

Története a Weiss-család után[szerkesztés]

A gyártelep főbejárata

1944-ben, a német megszálláskor a tulajdonosokat a németek letartóztatták és a gyár vezetését 25 évre az SS vette át. A világháborúban a gyártelep és berendezései óriási károkat szenvedtek, jórészt megsemmisültek a géptípusok rajzai, a szabványok is, szakértelemmel rendelkező munkaereje szétszéledt, sokan közülük meghaltak. A gépek pótlása nagy nehézségeket okozott, de nagy erőfeszítéseket tettek érte, nem csak a hazai szükséglet miatt, hanem mert a gyárnak háborús jóvátételre is gépeket kellett termelnie és el kellett látnia a megszálló szovjet hadsereget is járműalkatrészekkel. 1947-ben a gyár termelésének 90 százaléka háborús jóvátétel volt.

Az üzemet 1946 végén,[1][3] más forrás szerint 1948-ban államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. Az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett, amikor azonban 1954-ben változott az iparpolitika, a termelés visszaesett. A következő évtizedekben újra növekedett és diverzifikálódott, a KGST-együttműködés és a jelentős nyugati export következtében. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt.

Vasúti kapcsolat[szerkesztés]

Iparvágány a Mag utca – Varrógépgyár utca találkozásánál
A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek iparvágányhálózatának vázlatos és részleges rajza

Az üzem területe mindmáig nagy kiterjedésű – de napjainkban csak részben használt[4] – nagyvasúti iparvágányhálózattal rendelkezik, amely a Teller Ede út és a Corvin út találkozásánál, az úgynevezett csepeli elosztónál kapcsolódik össze az északabbi Szabadkikötő iparvágányaival. A vasútvonal ezután a Corvin úttal, majd a Védgát úttal párhuzamosan keletre tart, és a Gubacsi hídon át halad át a Ráckevei-Dunaág felett. Ezután északra fordul, és a Soroksári út rendezőpályaudvart követően Soroksári út vasútállomásnál kapcsolódik a Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonalba.[5] Érdekesség, hogy ebbe a vonalba kapcsolódott a Gubacsi híd csepeli oldalán a Csepel-sziget keleti felén fekvő Csepeli Papírgyár iparvágánya is, amelyet azonban a 2000-es években felszedtek.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Weiss Manfréd Acél- és Fémművek témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés]