Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Vlagyimir Szuhomlinov szócikkből átirányítva)
Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov
Született1848. augusztus 16.
 Orosz Birodalom, Telšiai
Meghalt1926. február 2. (77 évesen)
Németország Weimari köztársaság, Berlin
SírhelyBerlin-Tegel Russian Orthodox Cemetery
Állampolgársága
Nemzetiségeorosz
Fegyvernemlovasság
Rendfokozatavezérkari főnök
CsatáiOrosz–török háború (1877–78)
Kitüntetései(a teljesség igénye nélkül) Szent György-rend 4. osztálya
Szent Vlagyimir-rend 4., 3. és 2. osztálya
IskoláiNikolaevskaya Cavalry school
Civilbenhadügyminiszter
A Wikimédia Commons tartalmaz Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov témájú médiaállományokat.

Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov (oroszul: Владимир Александрович Сухомлинов; Telšiai, 1848. augusztus 16. [régi orosz naptár szerint augusztus 4.] – Berlin, 1926. február 2.) orosz lovassági tiszt, tábornok. Előbb az orosz hadsereg vezérkari főnöke, majd hadügyminiszter.

Élete[szerkesztés]

Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov orosz tábornok 1848-ban született, az Orosz Birodalom területén. Szentpétervárra járt lovassági iskolában és 1867-ben már a királyi ulánusoknál szolgált. 1874-ben diplomát szerzett. Katonaként részt vett 1877-78-as Orosz-török háborúban, ahol kiérdemelte a Szent György kereszt 4. fokozatát.

1883 és 1886 között egy dragonyos ezred parancsnoka. 1886-tól egészen 1897-ig a Szentpétervári lovas iskola vezető tisztje. Eközben, 1890-ben tábornoki rangot kapott. 1897. után egy ideig a 10. Lovashadosztály vezetője. 1899-től a kijevi katonai körzet vezérkari főnöke, majd 1904-től annak a parancsnoka. 1908-ban ő lett az új hadügyminiszter.

Új posztján Szuhomlinov megpróbálta átszervezni a hadsereget. Az első világháború során nem tudta kellő módon irányítani csapatait. 1915-ben meggyanúsították, hogy ő felel az egész orosz hadsereget érintő lőszerhiányért. Emiatt lemondásra kényszerült, utódja Alekszej Andrejevics Polivanov orosz tábornok lett. Később perbe fogták a lőszerhiány miatt, de végül megszüntették az eljárást.

1917-ben a cár bukásával és az Ideiglenes kormány hatalomra jutásával ismét letartóztatták és korrupció és csalás vádjával perbe fogták. Bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A bolsevikok hatalomátvételével szabadlábra került, ez után emigrált Finnországba. 1921-ben megírta emlékiratait. 1926. február 2-án halt meg Berlinben.

Főbb kitüntetései[szerkesztés]

Források[szerkesztés]