Vörös neonhal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Vörös neonhal
Akváriumi példány
Akváriumi példány
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Pontyszerűek (Ostariophysi)
Rend: Pontylazacalakúak (Characiformes)
Család: Pontylazacfélék (Characidae)
Nem: Paracheirodon
Géry, 1960
Faj: P. axelrodi
Tudományos név
Paracheirodon axelrodi
(Schultz, 1956)
Szinonimák
  • Cheirodon axelrodi Schultz, 1956
  • Hyphessobrycon cardinalis Myers & Weitzman, 1956
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Vörös neonhal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vörös neonhal témájú médiaállományokat és Vörös neonhal témájú kategóriát.

A vörös neonhal (Paracheirodon axelrodi) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának pontylazacalakúak (Characiformes) rendjébe, ezen belül a pontylazacfélék (Characidae) családjába tartozó halfaj. Eredeti élőhelye a Dél-Amerikai Orinoco és Rio Negro (Amazonas) folyók felső folyása. Latin nevét Herbert R. Axelrod ichthiológusról kapta.

A közeli rokon neonhal (Paracheirodon innesi), mellyel a fajt gyakran összekeverik

Teljes mérete 2,5 centiméter körüli.[1] Rá is jellemző a Paracheirodon fajok feltűnő irizáló kék csíkja, mely oldalt kettéosztja testét, melynek a csík alatti része erős vörös színű. Megjelenése nagyon hasonló közeli rokonához, a neonhalhoz, vele gyakran össze is keverik. Ez utóbbi vörös csíkja viszont csak test függőleges felezővonaláig tart.

A fogságban tartott példányok eredete[szerkesztés]

A vörös neonhal nagyon népszerű akváriumi hal, de kevésbé elterjedt, mint a neonhal. Nemrég még nehezen tenyészthetőnek tartották, bár a magyar akvaristák már röviddel 1956-os felfedezése és importálása után Európában az elsők között kidolgozták szaporításának technikáját.[1] Mára viszont számos tenyésztő árulja a halat, legtöbb esetben a sérült úszókról vagy azok hiányáról megállapítható, hogy az egyes példányok a vadonból, vagy tenyésztőktől származnak-e. Az akvaristák általában fogságban tenyésztett halat szeretnek vásárolni, de néhány brazil ichtiológus úgy véli, folytatni kéne a vörös neonhalak fenntartható halászatát, mert a régióban több ezer ember él akváriumi halak befogásából. Attól félnek, hogy ha a vörös neonhal iránti igény megszűnik, a halászok az erdőirtás felé fordítják a figyelmüket. (A halak eredeti élőhelyükön nagyon közönségesek, ezért halászatuk nem jelent veszélyt a környezetre.)

Ezek a halak az Amazonas-medencében gyakorlatilag csak egy évig élnek, fogságban viszont a 6-8 éves élettartam sem ritka.

A vadon befogott állatok fogságban érzékenyek lehetnek. Eredeti élőhelyükön rendkívül lágy és savas vizekben élnek, de a keményebb, lúgosabb körülményekhez is alkalmazkodnak. Komolyabb gondot a szennyezett akváriumvíz jelenthet (többek között magas nitrát-értékekkel). A melegebb vizet szeretik (21-28 °C), és a legtöbb száraz eleséget elfogadják. A fogságban szaporított halak általában könnyebben alkalmazkodnak a kemény vízhez.

Akváriumi tartás[szerkesztés]

A P. axelrodi nagyobb raja egy akváriumban

Bár eredetileg feketevizű folyókból származik, ahol alacsony pH-hoz, ásványianyag-tartalomhoz és huminsavak jelenlétéhez szokott, a faj fogságban változatos körülményekhez képes alkalmazkodni, bár a lágy, savas körülményektől való eltérés a szaporodást jelentősen gátolja. 21-28 °C-os vizet igényel. Az akvárium vizét erőteljesen szűrni kell a szennyezőanyagok eltávolítása érdekében; különösen egy jól beállt biológiai szűrő előnyös, mely eltávolítja az ammóniát, a nitritet és a nitrátot. Ha az akvarista tenyészteni szeretné a halakat, a medence vizének paraméterei az eredeti élőhellyel kell, hogy egyezzenek - a vizet például tőzegen átszűrve ez elérhető.

Mivel valódi rajhal, biztonságérzete és egészsége érdekében 6 vagy több egyedet tartsunk együtt. Közeli rokonaikkal, a neonhalakkal is egy rajban úsznak, tehát ha a két fajból összesen legalább hat példányunk van, az is elegendő. Az erősebb vízáramlás elősegíti a rajviselkedést. Minél több egyed van az akváriumban (természetesen figyelembe véve a térfogat és a szűrés hatékonysága által állított korlátokat), annál jobb, és a nagyobb rajok sokkal szebben is mutatnak.

Sokféle eleséget elfogadnak, de a tenyésztéshez szükséges kondicionálásnál élő eleséget (például Cyclops, tubifex) ajánlott adni nekik.

Az akvárium berendezésére is gondolni kell. Az élő vízinövények, amellett, hogy segítenek a biológiai szűrésben, eltávolítva a nitrátot a vízből, legalább részben az eredeti élőhelyre emlékeztető környezetet is biztosítanak. A finomlevelű növények, például a Cabomba, vagy a vízilándzsák és a Vallisneria a legalkalmasabbak a vörös neonhal otthonába. Az árnyékot nyújtó felszínen úszó növényeket is kedveli a faj, ez a szaporodásnál különösen fontos. Egy, a tenyésztést is elősegítő tökéletes biotóp például a sok mocsárfával, sötét aljzattal és gyenge világítással ellátott medence, felszíni növényekkel; a medencében élhet még 5 vagy több baltahasú lazac, 15 vagy több vörös neonhal és 40 literenként 2-2 Ottocinclus és Corydoras harcsa.

A fajnak számos színváltozata létezik. A Rio Negro vízgyűjtő rendszerében létezik egy „arany” és egy „ezüst” változat, melynek hosszanti csíkja kevésbé kék. A normál, Rio Negro a kék csík a zsírúszó vonalában ér véget, míg az Orinoco fenotípusnál a zsírúszó mögött.

Akváriumi példányokon megfigyelték, hogy éjjelre van, mikor teljesen eltűnik a piros szín a hal testéről.[forrás?]

Szaporodás[szerkesztés]

Élőhelyükön, az esőerdő lombja által teljesen leárnyékolt folyókban folyásiránnyal szemben úsznak. Ezeket a területeket gyakorlatilag nem éri napsütés. Itt a halak nagy csoportokban ívnak. Az akváriumban egyetlen párt is kondicionálhatunk az ívatásra, de a tenyészakvárium vízkémiáján kívül (mely az eredeti élőhelyével kell, hogy egyezzen) az erős árnyékolás is fontos. Ha a halak készen állnak a párzásra, a hím, mely a két hal közül a karcsúbb, a nőstényt a finomlevelű növények közé hajtja. Ez utóbbi teltebb hasa ekkor már egyértelműen kell, hogy jelezze az érett ikrák jelenlétét az ivarutakban. Ha a nőstény készen áll, hagyja, hogy a hím mellette ússzon, és együtt kiengedik az ikrákat és a tejet.

A vízkémiai paramétereken kívül a szaporodást a frissen lerakott és megtermékenyített ikrák fényérzékenysége is megnehezíti. Ha fény éri őket, elpusztulnak. Tehát ívás után a halakat el kell távolítani, és a medencét elsötétíteni, így biztosítva az ikráknak a fejlődéshez szükséges környezetet.

Fejlődés[szerkesztés]

Ha a peték megtermékenyültek, és sötét környezetben fejlődnek, az ivadékok körülbelül három nap múlva kelnek ki 28 °C-on. A szabadon úszó kis halak még legalább 7 napig fényérzékenyek, ezután fokozatosan hozzá kell őket szoktatni az erősebb megvilágításhoz. Ez idő alatt körülbelül 4 mm-esek, és infuzóriummal vagy folyékony ivadéktáppal etethetők. 7-14 napos korukban áttérhetünk a naupliusra és az összezúzott vízibolhára. A növekedés visszafogott ütemben folytatódik, a halak csupán 8-12 hetes korukra fejlesztik ki felnőttkori színezetüket.

A vörös neonhal és rokonai jellegzetes irizáló színezete strukturális szín, melynek magyarázata a bőralja iridocitáiban (irizáló színsejtjeiben) termelődő fotonikus guaninkristályok diffrakciója. A kék szín árnyalata a megfigyelés szögétől függ, az aljzat felől sötétebb, indigószerű, felülről nézve sokkal zöldesebb kéknek tűnik.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Horn-Zsilinszky (1983). Akvarisztika - Gyakorlati díszhaltenyésztés. Budapest: Natura. ISBN 9632330889.

Források[szerkesztés]

  • Paracheirodon axelrodi (Schultz, 1956) FishBase
  • Lima, F.C.T., L.R. Malabarba, P.A. Buckup, J.F. Pezzi da Silva, R.P. Vari, A. Harold, R. Benine, O.T. Oyakawa, C.S. Pavanelli, N.A. Menezes, C.A.S. Lucena, M.C.S.L. Malabarba, Z.M.S. Lucena, R.E. Reis, F. Langeani, C. Moreira et al. …, 2003. Genera Incertae Sedis in Characidae. p. 106-168. In R.E. Reis, S.O. Kullander and C.J. Ferraris, Jr. (eds.) Checklist of the Freshwater Fishes of South and Central America. Porto Alegre: EDIPUCRS, Brasil.

Lásd még[szerkesztés]