Tuzson János (botanikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Addbot (vitalap | szerkesztései) 2013. március 9., 14:17-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Bot: 1 interwiki link migrálva a Wikidata d:q966143 adatába)
Ez a cikk Tuzson János botanikusról szól, aki nem azonos Tuzson János honvéd alezredessel, az 1848-49-es szabadságharc katonájával.

Polyáni Tuzson János (Szászcsanád, 1870. május 19.Budapest, 1943. december 18.) magyar botanikus, paleobotanikus, a Tuzson Arborétum alapítója és névadója, az MTA tagja.

Élete

A kolozsvári egyetemen szerzett bölcsész doktorátus után a Selmecbányai Erdészeti Akadémia növénytan tanára, majd berlini és koppenhágai tanulmányút után a Budapesti Műegyetem magántanára lett. Emellett 1907-től éveken át szerkesztette a Növénytani Közlemények botanikai folyóiratot. 1912-ben vette át a Pázmány Péter Tudományegyetem Növényrendszertani Intézetének vezetését; egyúttal ő lett a Füvészkert igazgatója is. Elhunyt 1943. december 18-án, örök nyugalomra helyeztetett 1943. december 21-én a ref. egyház szertartásai szerint a Farkasréti temetőben.

Munkássága

Kutatóként főleg a fás növények szövettanával, növényföldrajzával és ősnövénytani vizsgálatokkal foglalkozott; sokat tanulmányozta a bükkfa korhadásának folyamatát.

Ő végezte el az ipolytarnóci kovásodott ősfenyő fatörzs szövettani összehasonlító vizsgálatát, és az ő meghatározása alapján nevezték el a fatörzset Pinus tarnóciensisnek.

A későbbi Tuzson Arborétum alapjául szolgáló fenyvespusztai erdőbirtokot 1925-ben vásárolta meg, és ott főleg messzi országokból hozatott örökzöldeket ültetett.

Tudományos testületekben

1909. április 29-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Emellett tagja volt:

  • a földművelési minisztérium központi kísérletügyi bizottságának,
  • a természettudományi társulat választmányának,
  • az országos erdészeti egyesület igazgató választmányának.

Fontosabb művei

  • Anatomiai és physiologiai vizsgálatok a vörösfenyő fáján. 1899. (doktori értekezés).
  • A bükkfa korhadása és konzerválása. Budapest, 1904.
  • Adatok egyes növénykórt okozó gombafajok ismeretéhez. Budapest, 1904. (Erdészeti Lapok).
  • Anatomisched und mykologische Untersuchungen über die Zersetzung und Konservierung des Rothbuchenholzes. Berlin, 1905.
  • A növényvilág fejlődéstörténete. (Sillabus). Budapest, 1907. (Szabad Egyetem).
  • A növényország filetikai és palaeontologiai fejlődéstörténetének alapvonásai (A M. T. Akadémia III. osztályán 1909. február 15-én előterjesztett dolgozat).

Emlékezete

Az utódai által alapított Tuzson emlékplakettet rendszeresen a Nyíregyházi Főiskola ugyancsak róla elnevezett botanikus kertjében, a Tuzson János Konferencián adják át.

Források