Tu–141

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tu–141
Tu–141 robotrepülőgép az Ukrán Állami Repülési Múzeumban kiállítva
Tu–141 robotrepülőgép az Ukrán Állami Repülési Múzeumban kiállítva

Gyártó Charkowski
Gyártási darabszám 152
A Wikimédia Commons tartalmaz Tu–141 témájú médiaállományokat.

A Tu–141 Sztrizs (oroszul: Ту–141 Стриж) szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép, amelyet a Tupoljev tervezőiroda (OKB–156) fejlesztett ki az 1970-es évek közepén. A teljes rendszer a VR–2 Sztrizs jelzést viselte. A robotrepülőgép a Szovjetunió felbomlásáig rendszeresítve volt. A gépek többsége a Szovjetuunió nyugati határai mentén állomásozott. Így a Szovjetunió felbomlása után a gépek többsége Ukrajnához került.

Története[szerkesztés]

A felderítő robotrepülőgépet a frontvonalak mögötti néhány száz km mélységig történő felderítésre fejlesztette ki a Tupoljev tervezőiroda. A fejlesztés alapjául a Tu–123 nagy hatótávolságú felderítő robotrepülőgép és az azzal szerzett tapasztalatok szolgáltak. A gépet a látható fény és az infravörös tartományban működő fotófelderítő eszközökkel látták el. Fejlesztése a Tupoljev tervezőirodánál párhuzamosan folyt a Tu–143 kis hatótávolságú harcászati felderítő robotrepülőgéppel. A két robotrepülőgép műszaki alapjai hasonlóak, a fő különbség a kélt eszköz hatótávolságában volt. A Tu–141-es a frontvonal mögötti nagyobb, míg a Tu–143 kisebb, 50–60 km mélységű felderítésre szolgált. A két típus külsőre is hasonlít egymásra, viszont a méretekben jelentős a különbség.

A Tu–141-es projekt főkonstruktőre Georgij Gofbauer volt, aki 1943-tól dolgozott a Tupoljev tervezőirodánál és 1994-es haláláig a tervezőiroda robotrepülőgép-fejlesztési projektjeinek az irányítója volt.

A kezdeti koncepció szerint a gép a frontvonalat transzszónikus (1200–1300 km/h) sebességgel lépte volna át, míg a frontvonal mögötti, a felderítési tartományban szubszónikus sebességgel repült volna. Az előzetes vizsgálatok azonban arra az eredményre vezettek, hogy ez tömegnövekedést okozott volna a gépnél, így végül elvetették a koncwpciót és a robotrepülőgép teljes repülési profilját a szubszónikus tartományra korlátozták. A robotrepülőgép visszatérési módja is változott a fejlesztés során. Kezdetben a Tu–123-nál is alkalmazott csúszótalpas futóműre történő leszállást tervezték, végül az ejtőernyős és fékezőrakétás visszatérés mellett döntöttek.

A robotrepülőgép 1974 decemberében repült először, majd több éves tesztelés és fejlesztés után, 1979-ben rendszeresítették a Szovjet Légierőnél. Az első prototípusnál KR–17A sugárhajtóművet használtak. A későbbi kísérleti sorozatnál a MiG–19-es vadászrepülőgépnél is használt Mikulin RD–9B sugárhajtómű egyik változatát, az R9A–300-as gázturbinás sugárhajtóművet használták. A sorozatgyártású példányoknál azonban visszatértek a KR–17A hajtóművekhez. A robotrepülőgépet a Harkivi Repülőgépgyár (HAZ) gyártotta 1979–1989 között. Ez idő alatt 152 darab Tu–141-est készítettek.

A robotrepülőgépeket főként a Szovjetunió nyugat határtérségébe telepítették. Így a Szovjetunió felbomlása után a rendszerben álló robotrepülőgépek többsége az Ukrán Légierőhöz került, ahol a típust a 2000-es évek elején kivonták. A kelet-ukrajnai háború miatt Ukrajna reaktiválta a Tu–141-est és 2014–2015-ben rendszeresen bevetették a kelet-ukrajnai háborúban.

A Tu–141-nek elkészítették a célrepülőgép változatát is, melyet légvédelmi lőgyakorlatokhoz használtak.

Műszaki adatok[szerkesztés]

Geometriai méretek és tömeg-adatok

  • Szárnyfesztáv: 3,875 m
  • Hossz:14,33 m
  • Magasság: 2,435 m
  • Szárnyfelület: 10 m²
  • Felszálló tömeg: 5370 kg

Hajtómű

  • Típusa: KR–17A gázturbinás sugárhajtómű
  • Száma: 1 db
  • Maximális tolóerő: 19,6 kN

Repülési jellemzők

  • Utazósebesség: 1100 km/h
  • Legnagyobb repülési magasság: 6000 m
  • Hatótávolság: 1000 km

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]