Tartuffe

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Tartuffe
Tartuffe1739EnglishEdition.jpg
Szerző Molière
Eredeti cím Tartuffe, ou l’Imposteur
Ország  Franciaország
Nyelv francia
Műfaj Komédia
Kiadás
Kiadás dátuma 1664
Fordító Vas István
Külső hivatkozások
A könyv a MEK-ben
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tartuffe témájú médiaállományokat.
Tartuffe 19. századbeli színpadi kosztümterve

A Tartuffe (Tartuffe, ou l’Imposteur) Molière francia színdarabíró egyik legismertebb, ötfelvonásos vígjátéka. 1664-ben írta, és ugyanebben az évben május 12-én mutatták be Versailles-ban. A darabot szinte azonnal cenzúrázták a XIV. Lajos királyt körülvevő, odaadó hívek felzúdulása miatt. Bár a királynak nem volt személyes érdeke a darabot betiltani, befolyásos udvari emberei hatására mégis megtette. Ezek az emberek ugyan mind mélyen vallásosnak mutatkoztak, a valóságban java részük igencsak álszent módon viselkedett, és a hozzájuk hasonló képmutatókat pellengérezte ki Molière a művében. A címet adó név a francián kívül még sok más nyelvbe is beépült, és szimbólumává vált a jámborságot megjátszó ember karakterének.

Főszereplők[szerkesztés]

  • Orgon, a ház ura és Elmira férje
  • Elmira, Orgon második felesége
  • Madame Pernelle, Orgon anyja
  • Damis, Orgon fia
  • Mariane, Orgon lánya és Valère jegyese
  • Tartuffe, hamisan vallásos férfi, álszent
  • Valère, Mariane szerelmese

Ezenkívül rokonok, szobalányok, szolgálók és Argas (személyesen nem jelenik meg a darabban), Orgon barátja. Argas bizonyos dokumentumokat bíz Orgonra, amit Tartuffe ellop azzal a céllal, hogy felhasználja Orgon ellen.

Színtér: Párizs, 1660-as évek, Orgon háza.

A cselekmény összefoglalója[szerkesztés]

Orgon, a jómódú francia polgár, anyjával, Pernelle asszonnyal együtt egy látszólag mélyen vallásos, cselszövő kalandor, Tartuffe befolyása alá kerül. Tartuffe színleli az erkölcsösséget, viselkedése és beszédmodora erényesen kenetteljes. A családtagok hamarosan átlátnak Tartuffe karakterén, de Orgont és anyját nem tudják meggyőzni arról, hogy a férfi egy kalandor. Pernelle asszony - szobalánya kíséretében - távozik, szidva a család magatartását a „szent emberrel” szemben. Érdekes módon célját nem hazugsággal akarja elérni, hanem azzal, hogy Orgont mint a ház urát, a család feletti hatalom gyakorlására ösztönzi. Arra számít, hogy Orgon manipulálásán keresztül majd ő lesz a ház ura. Tartuffe lépésről lépésre közeledik céljához: törvényes kontroll alá igyekszik helyezni Orgont és családját. Mariane és Valér ekkor már jegyesek voltak, Orgon mégis Tartuffe-höz akarja adni lányát, hogy a családjában tudhassa a férfit, aki azonban Elmirába szerelmes titkon.

A család kidolgoz egy tervet Tartuffe lebuktatására. Elmira kettesben találkozik Tartuffe-fel, hogy távozásra biztassa, de Tartuffe tervei egészen mások. Mint vendégnek, vallásos embernek ezt természetesen bűn lenne elkövetni, tehát vallomása végre ellene szólna. Tartuffe meg is próbálja Elmirát elcsábítani, de Orgon fia, Damis, aki a háttérben hallgatódzik, nem bírja tovább, kiugrik rejtekhelyéről, és leleplezi Tartuffe-öt. Tatruffe először megijed, de mire Orgon belép, összeszedi magát, és felveszi jámbor, vallásos maszkját. Orgon meg van győződve, hogy Damis hazudik, és kiparancsolja fiát a házból. Orgon, hogy elejét vegye a pletykáknak és megmutassa, hogy ő dönt, megengedi, sőt kéri, hogy Tartuffe Elmira közelében maradhasson, és találkozzanak csak kettesben. A hiszékeny Orgon kitűzi Tartuffe és lánya esküvőjét, sőt vagyonát is Tartuffe-re íratja. Elmira eldönti, hogy ezúttal határozottabban lép fel a kalandorral szemben. Megkéri Orgont, legyen tanúja a Tartuffe-fel való második találkozásnak. Orgon az asztal alá bújik, mindent hall, kimászik az asztal alól, készen arra, hogy Tartuffe-öt kizavarja a házból.

Csakhogy ettől a „jámbor hívőtől” nem lehet olyan könnyen megszabadulni. Tartuffe előkeríti azokat a dokumentumokat, amelyek Orgon számára problémát jelentenének, és elmegy a törvényszéki végrehajtóért, hogy Orgont letartóztattassa. Meglepetésére a rendőr Orgon helyett őt tartóztatja le. A király – aki közben értesült mindarról, ami Orgon házában lezajlott – az utolsó pillanatban közbelép, és Tartuffe-öt börtönbe zárják. Pernelle asszony visszatér, meggyőződik Tartuffe csaló mivoltáról, és az egész család boldog, hogy megszabadult a kalandortól, akiről kiderül, hogy megrögzött bűnöző.

Molière az egész darabot alexandrinusokban, tehát 12 tagú sorokban és rímelő verspárokban írta meg.

A darab bemutatását követő problémák[szerkesztés]

Bár a közönségnek, sőt a királynak is tetszett a darab, különböző társadalmi körök azonnal megtámadták. Ilyenek voltak a római katolikus egyház, a francia felső osztály, és a Compagnie du Saint-Sacrement, egy háttérben működő befolyásos vallási szervezet. A párizsi érsek felhívást adott ki, amelyben kiközösítéssel fenyegette mindazokat, akik a darabot megnézik, játszanak benne, vagy akár elolvassák. Hogy az egyházat megbékítse, Molière újraírta a színdarabot, címéül a L’imposteurt választotta. Tartuffe helyett a főszereplőt Panulphe-nek hívta, és tompította a vallást kritizáló részeket. A változtatások ellenére az egyház nem engedett, XIV. Lajos támogatása nélkül Molière-t a katolikus egyház minden bizonnyal kiközösítette volna. Ugyan a nyilvános előadásokat betiltották, az arisztokrácia számára megengedték, hogy a darabot magánelőadásokon bemutathassák. 1669 után, amikor Molière ellenfelei kezdték elveszteni befolyásukat, megengedték, hogy színpadra vigye a darab utolsó verzióját. Ennyi gond után azonban az író eldöntötte, a jövőben tartózkodni fog az ilyen metszően éles darabok megírásától.

1667-ben Molière a Tartuffe körül viharzó kritikára egy nyilvános levélben reagált (Lettre sur la comédie de l'Imposteur). Azt próbálta bizonyítani, hogy a komédia elkerülhetetlen eleme a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a bölcsesség és a butaság szembeállítása. A humoros elemek arra szolgálnak, hogy megvilágítsák a racionális cselekedetet és gondolkodást. Levelében ezt írta: „A komédia az a látható forma, amivel a természet ruházott fel mindent, ami észszerűtlen, azért, hogy meglássuk és ugyanakkor el is tudjuk kerülni ezt az észszerűtlenséget. Hogy fel tudjuk ismerni a komikust, tudnunk kell mi a racionális; meg kell látni annak hiányát, és ennek segítségével megállapítani miből is áll az észszerűség … a komédia lényege tulajdonképpen az össze nem illő dolgokban rejlik … a hazugság, a leplezés, csalás, a tettetés, mindez csak szereplés ami nem egyenlő a valósággal, sőt annak egyenesen ellentmond – lényegében ez alkotja a komédiát.”

Feldolgozások[szerkesztés]

Színpad

Az idők folyamán számtalan színház mutatta be a Tartuffe-öt a világ színpadain, eredeti vagy modernizált felfogásban. Az előadások helyeit és számait szinte lehetetlen nyomon követni.

Film

A német Ufa filmstúdió 1925-ben némafilmre vitte a darabot Herr Tartüff címmel. Rendezője Friedrich Wilhelm Murnau, címszereplője Emil Jannings volt. Lil Dagover Elmire szerepét, Werner Krauss Orgonét alakította. A 2007-ben készült Molière című francia film Tartuffe-fel kapcsolatban sok direkt vagy indirekt utalást tartalmaz.

Opera

Kirke Mechem amerikai zeneszerző Tartuffe című háromfelvonásos operáját San Francisco operaházában mutatták be 1980-ban.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Tartuffe című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tartuffe témájú médiaállományokat.