Szikszói csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Abaúj vármegyei Szikszó mezőváros mellett a török hódoltság korában több ütközetre került sor. Bár Szikszó hivatalosan a királyi Magyarországhoz tartozott, a budai pasa többször is adófizetésre kényszerítette. Amikor ez nehézségbe ütközött, akkor került sor a török csapatok megjelenésére.

Csaták[szerkesztés]

Az első csata[szerkesztés]

1558. október 13-án Velicán füleki bég rabolta ki és gyújtotta fel a várost, a zsákmánnyal visszavonuló csapatait másnap Sajókazánál érte utol a Bebek György és Telekessy Imre által vezetett magyar végvári katonaság és vereséget mért azt ellenségre.[1]

Szikszó 1564-ben már biztosan adót fizetett a töröknek, ennek ellenére továbbra sem szűnt meg a fenyegetettsége.

A második csata[szerkesztés]

1577. november 10-én, vasárnap ismét egy füleki bég, Ferhát támadta meg a várost. A támadást az országos vásár idejére időzítették; a török csapatok éjszaka közelítették meg és éppen a vasárnap délelőtti prédikáció idején érték el Szikszót. Még a templom kerítésén is túljutottak, de magát a templomot nem tudták elfoglalni; a harc és a rablás az esti órákig folyt a nevezetes 1577. évi üstökös fényénél. Másnap este a hazatérő portyázókat a már szokásosnak mondható helyen, a Sajó gázlójánál (Sajószentpéternél, más forrás szerint Vadnánál) érték utol a szendrői katonák Claudius a Roussel főkapitány és Rákóczi Zsigmond vezetésével, majd megérkezett Kassáról Geszti Ferenc és Prépostváry Bálint csapata is. Az seregek létszámáról különböző adatok maradtak ránk, az biztos, hogy a törökök túlerőben voltak.[2]

A harmadik csata[szerkesztés]

A szikszói csata 1588-ban (német metszet)

1588-ban Szinán budai pasa,[3] katonáival a királyi Magyarországhoz tartozó és a Portának való adófizetést megtagadó Szikszó ellen vonultak. Október 8-án az oszmán katonák már a mezővárosban jártak és fosztogattak, amikor megérkezett a Rákóczi Zsigmond egri várkapitány vezett végvári felmentő sereg. A 11 ezer fős török sereggel szemben, a magyar–német haderő 2400-2500 fős lehetett. A túlerő ellenére mégis ez utóbbiak arattak győzelmet. Több mint kétezer oszmán, és mintegy 400-500 magyar és német halottja volt az összecsapásnak. Ezen incidens nyomán, a prágai Habsburg-udvar felfüggesztette a drinápolyi békében rögzített, évi 30 ezer arany „tisztességes ajándék” fizetését, amire válaszul a Porta háborúval fenyegetőzött.[4]

Hivatkozások[szerkesztés]

A szócikk az alábbi tanulmány alapján készült:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. (latinul:) FORGÁCH Ferenc magyar históriája 1540-1572. Közli Majer Fidél. Pest, 1866. 174-175. o. (Magyar történelmi emlékek. 2. oszt. Írók XVI.); (magyarul:) FORGÁCH Ferenc: Emlékirat Magyarország állapotáról Ferdinánd, János, Miksa királysága és II. János erdélyi fejedelemsége alatt. Vál., szöveggond., magy. és utószó: KULCSÁR Péter. Ford.: BORZSÁK István. Bp. 1982, Szépirodalmi ???-??? o. ISBN 9631519457
  2. (latinul:) SZAMOSKÖZY István történeti maradványai 1566-1603. Kiadta SZILÁGYI Sándor. Bp. 1876. I. k. 196-197. o.; (magyarul:) Magyar nyelvű kortársi feljegyzések Erdély múltjából. Szamosközy István történetíró kézirata. XVII. század eleje. Közzét. és jegyz.: E. ABAFFY Erzsébet és KOZOCSA Sándor. Bp. 1991, M. Nyelvtud. Társ. ???-???. o. ISBN 9637501991
    TAKÁTS Sándor: „Prépostvári Bálint főkapitány.” = Uő.: Régi magyar kapitányok és generálisok. 2., bőv. kiad. Bp. é.n. [1928], Genius 345-347. o.
  3. Szinán 1587 márciusa és 1588. november 28. között másodszor volt budai pasa. Ld. A budai basák magyar nyelvű levelezése. I. köt. 1553-1589. Szerk.: TAKÁTS Sándor - ECKHART Ferencz - SZEKFŰ Gyula. Bp. 1915, Akad. 376. o.
  4. TÓTH Sándor László: „A tizenöt éves háború.” = Nagy képes millenniumi hadtörténet. 1000 év a hadak útján. Szerk.: RÁCZ Árpád. Bp. 2000, Rubicon-Aquila-könyvek. 120-125. o. ISBN 9636790868