Szerkesztő:Történelem p/Novemberi felkelés
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
 |
Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve, vagy egyes megfogalmazásai reklámízűek (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
| 1830–31-es lengyel felkelés v. Novemberi felkelés | |||
| Orosz–lengyel háborúk | |||
 | |||
| a stoczeki csata | |||
| Dátum | 1830. november 29–1831.október 21. | ||
| Helyszín | Lengyelország és Litvánia | ||
| Casus belli | orosz elnyomás, lengyel katonákat akartak Belgium és Franciaország ellen küldeni | ||
| Eredmény | orosz győzelem | ||
| Harcoló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| Haderők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
.svg){kind=small}
Az 1830–31-es lengyel felkelés más néven Novemberi felkelés, (lengyelül: Powstanie listopadowe), angolul: November uprising), 1830 és 1831 között zajló háború volt, amit a lengyelek által kikiáltott rövid életű Lengyel Királyság és az Orosz Birodalom vívott egymással. A lengyel fővezéreknek az volt a legnagyobb hibájuk, hogy nem igyekeztek elpusztítani az orosz erőket, hanem megpróbálták megkímélni őket, hogy lehetőleg az orosz csapatok elhagyják az országuk területét, vagy megkíméljék azt a megtorlástól.
Előzmények[szerkesztés]
Miután 1815-ben Napóleon uralmát végleg megdöntötték, az általa létrehozott Varsói Hercegség felbomlott és az orosz csapatok benyomultak az ország területére. De I. Sándor, ellentétben a többi cárral, maga mellé akarta állítani a lengyeleket, és komolyan gondolta, hogy Oroszországon belül létrehozza a Lengyel Királyságot. De számításait némileg keresztülhúzta az 1815-ben összegyűlt Bécsi kongresszus. Ugyan is az osztrákok és az angolok nyomására Gdańsk-ot visszakapta Poroszország, Krakkóból és környékéből pedig úgynevezett szabad, „szigorúan független és semleges város lett”. A megmaradt lengyel területeken Sándor cár valóban létrehozta a Lengyel királyságot, amelyet gyakran keletkezésének körülményei miatt "Kongresszusi Királyság" néven is szoktak emlegetni. Sándor a királyság királyává koronáztatta magát. Lengyelország történetében talán ő vált az egyetlen orosz cárrá, akit a lengyelek nem tekintettek ellenségnek. A királyságának saját alkotmánya, parlamentje, minisztériumai, intézményei, egyetemei és katonasága volt.
.jpg)
Továbbá a cár megengedte a lengyel nyelv hivatalos nyelvként való használatát a közintézményekben és a hivatalokban. Ezt viszont nem nézték jó szemmel a Szentpétervári udvari körök. Legjobban a kis királyságnak adott "külön alkotmányt" nem szívlelték. A helyzeten tovább rontott az orosz nemesség ellenállása, valamint az, hogy a cár testvér öccse Konsztantyin nagyherceg és annak tanácsadója és tejhatalmú beosztottja Novoszilcov szenátor fokozatosan aláásták a lengyelek viszonyát az oroszokkal szemben. A durva, mogorva és indulatos Konsztantyin nagyherceg teljes ellentéte volt Sándornak, aki megnyerő külsejű és rokonszenves fiatalember volt. Emiatt a francia hadi iskolákban nevelkedett lengyel tisztek, altisztek sorra kérték leszerelésüket a hadseregből. Az 1810-es években Konsztantyin lett a lengyel alkirály. Akit lázadónak és szervezkedőnek hittek börtönbe vettették, titkos rendőrséget és besúgó hálózatot hoztak létre. Miután Sándor 1824-ben Taganrogban meghalt, I. Miklós cár időszaka köszöntött be és miután az oroszországi Dekabristák által indított lázadást leverték, Lengyelországban is meggyorsultak az események.
A háború[szerkesztés]
Varsói lázadás[szerkesztés]
I. Miklós cár úgy döntött, hogy a lázadó Belgium és Franciaország ellen hadat küldjön, melyben a lengyel hadaknak is "fényes szerepet" szánt. Erre a hírre a Varsói Hadapród Iskola növendékei, tartva a leleplezéstől, több társukkal 1830. november 29-én felkelést robbantottak ki. Egy részük azonnal Konsztantyin palotája felé vette az irányt, ahol viszont csak a hadsegédjét és a rendőrfőnökét találták, akik közül az egyiket megölték, a másikat pedig megsebesítették. A nagyhercegnek viszont sikerült elrejtőznie a palotában. Eközben a hadapródok másik csoportja szuronyrohamot intézett a Varsói Arzenál ellen és a lengyel katonák többsége az ő oldalukra állt. Csak a tisztek egy része utasította el az átállást, akiket nyomban agyon is lőttek. A lázadók gyorsan megszerezték a város fölötti hatalmat és ezzel kezdetét veszi a háború. Néhány hónappal később pedig, a varsói szejm megfosztotta a lengyel tróntól I. Miklóst és kikiáltották a teljesen független Lengyel Királyságot.
Az első nagyobb csaták és az első nagy lengyel győzelem: a Grochówi csata[szerkesztés]
Az első nagyobb csatára Stoczeknél került sor 1831. február 14-én. A csata 1000 lengyel és 3000 orosz katona között zajlott, amit a lengyelek nyertek meg és alig 27 embert vesztettek, ezzel szemben az oroszok több mint 400 halottat számolhattak.
Február 24-én a Białołękai csatában szintén a lengyelek győznek, de a vezető tábornokok folyamatosan visszavonulásra utasítják csapataikat, hogy az orosz erők el tudják hagyni az országot, de a betörő orosz erők főparancsnoka, Hans Karl von Diebitsch táborszernagynak esze ágában sincs kivonulni, éppen ellenkezőleg, szét akarja zúzni a lengyel lázadókat. Diebitsch majd hogy nem kardcsapás nélkül foglalta el a Visztula jobb partját. Varsó közelében meg-megpróbált néhány lengyel hadosztály ellenállni, de eredménytelenül. Végül már nem volt hova visszavonulniuk a lengyel katonáknak és egy Grochów nevű kis falunál foglalják el állásaikat. A lengyelek számbéli hiánnyal kezdték meg az ütközetet. Még egy nagy hátrányuk volt, az ütközetet úgy kezdték eleinte vívni, hogy nem volt egységes fővezér! A főparancsnok cím szerint Michał Gedeon Radziwiłł volt, de ő alkalmatlan volt e feladatra. Lassan viszonyt a főparancsnoki tisztséget egy másik tábornok vette át, akit úgy hívtak, hogy Józef Chłopicki. Civil ruhában irányította embereit, önbizalmat adott nekik, akik hatalmas véráldozat árán, de megvédték Grochów-ot. Maga a csata döntetlenül végződött.
A további hadi események és az új fővezérek[szerkesztés]
Bár a Grochówi égerfaerdőnél visszaverték az orosz támadást, az új főparancsnok Chłopicki is visszavonulásra adta ki a parancsot. Akik benne látták a forradalmi tábornok személyiségét súlyosat tévedtek. Ő nem akart háborút! Ahelyett, hogy a nagyherceg menekülő csapatait üldözte volna, még raktárait is megnyittatta előttük. De ennél is nagyobb mulasztást követett el, amikor (tudatosan) több hétig szabotálta a lengyel katonák kiképzését. Egész főparancsnoki ténykedése kimerült abban, hogy kibéküljön a cárral, és megpróbálja elfeledtetni a „Varsóban történteket”. I. Miklós orosz cár azonban csak feltétel nélküli megadásról akart hallani! Viszont a Gróchowi helytállás után mintha kicserélték volna. Újra a napóleoni háborúk ifjú tábornoka volt, átrendezte csapatait, terveket eszelt ki az agyában villámgyorsan, de a véletlen, mint mindig, most is közbeszólt. Chłopicki lovát eltalálta egy gránát, a tábornok súlyosan megsebesült. Az új főparancsnok Jan Zygmunt Skrzynecki tábornok lett. Ő is Napóleon egyik főtisztje volt, sőt 1814-ben még rövid időre a császár figyelme is ráirányult. De ő is megváltozott. Már megízlelte a béke gyümölcseit.
Így tehát nem zavarta a lengyel hadsereg márciusi mozdulatlansága, pedig a lengyelek számára a helyzet egyre kedvezőbb volt. Ugyanis Diebitsch elvonult Praga alól hadserege nagyobb részével, hogy a Visztula feljebb levő részein gázlókat keressen és csak a hadserege kisebb része maradt Pragánál. Diebitschnek az volt a terve, hogy az erődöt hátulról is támadja és így valószínűbb a siker. A várostól viszont csak száz kilométerre voltak megfelelő gázlók, így ez megfelelő pillanat volt a lengyelek számára a támadáshoz. Előttük csak az 5. Cári hadtest állt, és ennek szétverésére bőségesen volt erejük és ezt még a főparancsnoknak is be kellett látnia. Hosszas halogatás után márciusban aláírta az Ignacy Prądzyński által kieszelt haditervet. Március 31-e hajnalán indultak el a lengyel hadoszlopok. Hogy minél kisebb zajt csapjanak, szénával szórták tele a Visztula-hidat. Bár a támadás nem sikerült annyira meglepetésszerűen, mégis az aznap vívott két ütközetben a lengyelek hatalmas győzelmet arattak, az orosz cári ezred 3000 katonája esett el és több mint 10 000 katonája esett fogságba. Ily rövid idő alatt nem érte ekkora vereség az oroszokat a napóleoni háborúk óta. Skrzyneckit az egész világon ünnepelték. Prądzyński azonnal azt javasolta, hogy azonnal támadják meg az orosz főerőt, de a főparancsnok bőségesen beérte a frissen szerzett babérokkal, az ellenséget is csak látszatra üldözte, mert az remélte, hogy a vereség hírére Diebitsch táborszernagy saját akaratából kivonul az országból. De nem így lett!
Az iganiei csata[szerkesztés]
A főparancsnok az előrenyomulást végül csak egy hét múlva engedélyezte, ekkor is csak a Prądzyński vezette 7000 emberből és tizenkét ágyúból álló hadtestét küldte előre támadó feladatokkal. A támadás legfőbb célja a Varsótól 120 km-re, a Breszti országúton fekvő Siedlce volt. Ugyanis a hadtest parancsnoknak sikerült meggyőznie Skrzyneckit, hogy a város raktárának elfoglalásával meg lehetne gyorsítani Diebitsch távozását. A fővezér által eltékozolt napokat viszont az orosz táborszernagy kíméletlenül kihasználta. Ő is tudta a város jelentőségét és egész hadseregével útra kelt a város védelmére. Viszont a tavaszi esőkkel átázott, sáros föld lassította a menetelést. Ezért előre küldte lovasságát és a városba visszavonult 5. gyaloghadtest megmaradt egységeivel egyesülve már számottevő erőt tett ki. Amikor pedig a lengyelek elérték Iganie faluját, az orosz oldal létszáma már több mint 17 000 főt tett ki. A lengyelek majd hogy nem csapdába sétáltak. Azonnal felmerült, hogy esetleg visszavonulnak, de a gyorsan összeülő haditanács a támadás mellett szavazott. Így hát felkészültek a harcra.
A lengyel csapatok rohamra indultak. Abban reménykedtek, hogy Skrzynecki csapatai, akik a hadtest után meneteltek, talán még idejében érkeznek és be tudnak kapcsolódni az ütközetbe. Iganie házait nagy völgykatlan választotta el attól az erődtől, ahonnan az 1. és a 8. lengyel gyalogezred szuronyt szegezve előbukkant. A lengyel tüzérség könnyű ütegei jóval előttük álltak és a náluk jóval nagyobb cári ütegek sem tudtak kárt tenni bennük. Az ütegek közül a legjobban a Bem József (Józef Zachariasz Bem) által irányított lovas üteg tűnt ki, amely pozícióba állt a falu szélén és akadály nélkül kartácsolhatta az orosz gyalogságot, melynek felbomlott a hadrendje és visszavonultak. A csata fényes lengyel győzelemmel végződött. A fővezér lekésett a csatáról, csak az maradt a feladata, hogy kitüntesse az arra érdemeseket. Józef Zachariasz Bemet még a csata helyén alezredessé léptette elő.
Ostrołęka[szerkesztés]
A Varsó és Siedlce közötti hatalmas térségben heteken át nézett farkasszemet az orosz és a lengyel főerő. Prądzyński hiába próbálta rávenni parancsnokát, Skrzyneckit, hogy támadjon. A lengyel fővezér nem mozdult egy tapodtat sem. Igaz, hogy az orosz táborszernagy, Diebitsch "tisztelte" ellenfelét, de nem zárkózott el a kisebb rajtaütésektől, csetepatéktól, amelyek nagy része az orosz oldal győzelmével zárult, és ez, ha nem is annyira látszott, bomlasztóan hatott a lengyel hadseregre. Április végén Prądzyński megtervezte azt a haditervet, amit még a fővezér is elfogadott. Azt javasolta felettesének, hogy a Lomza-Ostrołęka-Augustow háromszögben álló orosz gárdahadtestet, amelynek parancsnoka Mihály orosz nagyherceg, I. Miklós testvéröccse volt, támadják meg. A tervet a Kongresszusi királyság feje, Czartoryski is támogatta és ez elől még a fővezér sem térhetett ki. A lengyel csapatokat sikerült részben titokban átcsoportosítani. A gárdahadtestet két ízben is bekerítették, de a fővezér egyik esetben sem írta alá a támadásra parancsot kiadó okmányt. Így mindkét alkalommal megmenekült az orosz hadtest, a fővezér ugyanis csak vértelen menetelésnek tekintette a hadjáratot és nem akarta a cárt megalázni az elit alakulatának szétverésével.
A fővezér elégedett lehetett, egy hadtest elhagyta az országot, viszont még fel sem lélegezhetett, mert az orosz táborszernagy, értesülve a történtekről, egész hadseregével a lengyelek ellen vonult. A lengyel csapatok esetében egyszerre az üldözőből üldözött lett. Sőt, a kiűzött gárdahadtest is visszafordult és újra betört az országba. Tehát a főparancsnok „lovagiasságáért” súlyos árat kellett fizetnie a lengyel népnek. Az orosz táborszernagy áprilisban megkímélt hadserege, a futni hagyott gárda hadtesttel egyesülve támadást indított május 26-án, az éppen az osztrolenkai híd felé menetelő lengyel hadsereg ellen. Az orosz támadók beérték a lengyeleket, mielőtt azok át tudtak volna kelni a Narew folyón. De a lengyelek önfeláldozó bátorsággal harcoltak. Délután öt órakor rohamra készültek a megtépázott lengyel I. gyaloghadosztály megmaradt ezredei. Bem alezredes lovasütegeivel a főhadiszállás közelében állomásozik. A lengyel főparancsnokon látszik, hogy megtört, fáradt és reménytelen. Az imént támadásra induló lovasságot szétverték. Nincs remény a győzelemre. Prądzyński egy fa alatt ülve nézi a felettese együgyűségét, de a szemeiből könnyek patakzanak, ahogy a legjobb gyalogezredeket Skrzynecki a biztos pusztulásba küldi. Diebitschnek nemcsak a Narew hídját sikerült elfoglalnia, hanem támadást is indított és a 11. orosz zászlóalj megindult a lengyel vonalak felé. Szerencsére sikerült megállítaniuk őket a lengyel ütegeknek. Ekkor Skrzynecki támadásra küldi az egész gyalogságot, a halálba. A lengyelek zárt sorokban menetelnek előre, az orosz ágyúk hallgatnak, nehogy kárt tegyenek a saját gyalogságukban, de az orosz gyalogság puskatűzzel fogadja a lengyeleket. A lengyel katonák folyamatosan esnek el, de a többiek betöltik halott bajtársaik helyét. Amikor már csak tizenkét lépésre van egymástól a két sor, a lengyelek rávetik magukat az oroszokra, mire azok fejvesztett menekülésbe kezdenek. A főparancsnok arca felderült, de a közelében álló Bem, az Iganiei csata hőse komoly. A rohamozó lengyelek segítésére kipihent tartalékosokat kellett volna küldeni. Az orosz gyalogság átengedi a sorai között a menekülőket és a lengyelekre pusztító sortüzet adnak le, mire azok visszavonulnak és közben még a cári ütegek is lövik őket . A nap végére a lengyel hadseregnek befellegzett: a gyalogság szétszóródva, a lovasság lekaszabolva, a lőszer fogytán. Ha most az orosz táborszernagy előre küldené a lovasságát, akár a szabadságharcra is pontot tehetne.
"Osztrolenka Véres Csillaga"[szerkesztés]
Ez a sor Petőfi Sándor Az Erdélyi Hadsereg c. művéből való, amit a magyar szabadságharc alatt írt Bem József akkori erdélyi főparancsnokról, akiről a csatában való hősiességéért elmondhatjuk, hogy a vesztes csatában is győzelmet aratott. Ekkor ad parancsot a lengyel főparancsnok Bemnek a támadásra. Bem előre lovagol szélsebesen, miközben mögötte vonulnak a lovasütegek. A hídon szakadatlanul özönlik le az orosz gyalogság. Bem körül lövedékek suhannak. A lovasütegeket Jablonowski kapitány vezeti és azonnal felfogja a helyzetet. A 4. lovasüteg a sáros talajon is nyomul és addig is, amíg el nem éri a Bem által kijelölt vonalat, szakadatlanul tüzel. Az orosz csatárlánc hirtelen megijed és fejvesztve menekül a híd túloldalára, a zászlóaljakhoz. Az orosz vezérkar nem hisz a szemének, mikor kissé ferdén felsorakozik egy lovasüteg. A cári ágyúk nem szólnak, még egy puskalövés sem hasít bele a csatatérre szakadó csöndbe. A lengyel kapitány vasgolyókkal, kartáccsal és robbanó golyókkal tölteti meg ágyúit. A tüzérek égő kanóccal figyelik Bemet, aki kivont karddal vezényel tüzet és egyszerre eldördül az összes ágyú, amelyek belebömbölnek a csendbe. Az ágyúgolyók a hídnál összetorlódott gyalogság soraiba csapódnak, így zavart támasztanak a katonák között. A kitűnően képzett lengyel tüzérek gyorsan újratöltik az ágyúkat, amelyek újra eldördülnek, de most az orosz tüzérség is magához tér és pusztító sortüzet ad le. Bem ágyúi sorra hallgatnak el. Por- és füstfelhő lepi el az ütegeket, lovak nyerítése hasít bele a csatazajba. Bem viszont félelem nélkül lovagol ütegeihez. Biztat és irányít, de emberei sorra halnak meg, Bem szerencsére "haladékot kap még", mert csak megsebesül. Az összes ütege harcképtelenné válik. Az utolsó ágyúk elvontatásában még a sérült is segédkezik. Bár az üteg hatalmas veszteséget szenvedett, a támadást siker koronázta. Diebitsch hirtelen azt hitte, hogy a lengyelek számottevő erősítést kaptak és nemhogy lovasságát küldte volna üldözésre, hanem még a zászlóaljait is visszarendelte a híd másik oldalára. A lengyel főparancsnok még helyben ezredessé nevezte ki Bemet és meghívta a rögtönzött haditanácsra. Skrzyneckibe visszaszállt a vér és most először mutatkozott harciasnak, sőt másnap folytatni akarta az ütközetet. Csak akkor állt el szándékától, mikor a vezérkar tagjai meggyőzték, hogy nincs már elegendő erő a csata folytatásához. Ekkor a fővezér valósággal összeomlott. Megírta a csatáról a jelentését: Vége Lengyelország!
A végjáték[szerkesztés]
Bár még négy hónapot kellett várni a végső vereségre, gyalázatos, hogy abból két és fél hónapig még Skrzynecki volt a fővezér, de nem a helyzeté. Bár Diebitsch orosz táborszernagy meghalt, június végén helyére Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornagy került és a csapatai gyorsan közeledtek Varsó felé. A Visztulán északnyugatra, a porosz határ fele kelt át. A lengyel hadsereg továbbra is tétlenkedett. A fővezér tevékenykedése kimerült abban, hogy állandóan haditanácsokat tartott. Többször kitűzték a támadás időpontját, de mindig elnapolták. Ennek csak annyi eredménye volt, hogy az orosz erők augusztusra már csak 50-60 kilométerre voltak a fővárostól. A főparancsnok tétlenkedése miatt ekkorra már a szejm is fellépett. A bolimowi haditanácson szavazást rendeztek. A hatvannyolc szavazó közül a legtöbben Skrzyneckit támogatták, de a tanács nem engedélyezte ezt. Ezért végül megengedték a volt főparancsnoknak, hogy kiválaszthassa utódját. Ő maga helyére egy másik napóleoni tábornokot, Henryk Dembiński-t választotta. Dembińskinek, aki nem volt sokkal jobb tábornok elődjénél, az volt az első feladata új posztján, hogy levelében méltatta elődjét, a vitéz Skrzynecki tábornokot. Ezután, mint elődje, kiadta a parancsot a visszavonulásra. Augusztus 13-án az újabb visszavonulásra is kiadta a parancsot. Ennek az eredménye csak az volt, hogy a Cári hadak már csak 20-25 kilométerre voltak Varsótól. Az új főparancsnokkal szemben már nem voltak annyira türelmesek a szejm tagjai, mint elődjével. Dembińskit néhány nap múlva leváltották. Mikor a Lengyel Hadsereg már Varsó sáncai közé szorult, az ekkor már tábornok Bem kapta a külső védelmi gyűrű irányítását. Paszkevics szeptember 6-án kezdte meg a város ostromát és bár a lengyelek hősiesen ellenálltak, a háború már elveszett és a következő nap meg kellett adják magukat.
A háború hősei[szerkesztés]
Emília Plater[szerkesztés]
Emília Plater (1806. november 13–1831. november 23.) litván grófné, forradalmár, a „lengyel Jeanne d’Arc”, aki harcolt a Novemberi felkelésben egy saját maga által pénzelt és felállított szabadcsapattal és több kis ütközetben is részt vett. Kapitányi rangot kapott. A háború végén Lengyelországban maradt és megpróbálta áttörni a Varsói blokádot egységével, de mielőtt megtehette volna, megbetegedett és meghalt. Ma mind Litvániában, mind Lengyelországban és még Fehéroroszországban is nemzeti hős és több emlékművet is állítottak a tiszteletére.
A legendás 4. gyalogezred[szerkesztés]
A 4. lengyel gyalogezred volt az egyik leghíresebb és legbátrabb mind közül. A háború végén Franciaországba emigrált az ezred nagy része. Az „utolsó tíz emberét”, akik megérkeztek az országba, egy német dal is dicsőíti.
A háború következményei[szerkesztés]
Bár még tartott a háború, innentől már nem folytak igazi küzdelmek. Az orosz Hadsereg megengedte, hogy Varsót kiürítsék. A város lakosai fejvesztve menekültek, egymást agyon taposva, mert csak néhány órát adtak a város kiürítésére. Új fővezér választására még sor került. A jelenlevő tisztek közül Józef Zachariasz Bem tábornokra 15-en, Maciej Rybiński tábornokra, egy szintén napóleoni tábornokra, aki teljesen érdemtelen és könnyen befolyásolható tábornok volt, 16-an szavaztak, ezért ő lett az új fővezér. Ő viszont már a fejében beszüntette a háborút, bár már nem is volt miért harcolni. A lengyel Hadsereg a Porosz határ szélén állt és a Cári Hadsereg teljesen bekerítette és végül ezért átlépték a határt, hogy inkább a poroszok fegyverezzék le őket, mind hogy orosz hadifogságba kerüljenek. A poroszok belső nyomásra nem adták ki a menekülteket, de végül kiadták ellenük az elfogató parancsot. Más lengyelek Magyarországra szöktek és néhányuknak Franciaországba is sikerült elérniük.
A Lengyel Hadsereg „fővezérei”[szerkesztés]
-
Michał Gedeon Radziwiłł -
Józef Chłopicki -
Jan Zygmunt Skrzynecki -
Henryk Dembiński -
Maciej Rybiński
Források[szerkesztés]
- Kovács István: Így Élt Bem József, Móra Köynvkiadó, Buadepst, 1983, ISBN 963-11-3484-9
- A lengyel liberalizmus története
Külső hivatkozások[szerkesztés]
Lásd még[szerkesztés]
[[Kategória:Lengyelország történelme]]