Sujánszky Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sujánszky Jenő
(Jenő Sujánszky)
Született 1929. augusztus 4. (88 éves)
Budapest
Állampolgársága francia
Foglalkozása kémikus
Kitüntetései Nagy Imre-érdemrend (2006)

Sujánszky Jenő (Budapest, 1929. augusztus 4. –) magyar vegyész, 1956-os szabadságharcos.

Iskolái és a háború[szerkesztés]

Gyermekkorát Siófokon töltötte, ahol az elemi iskola négy osztályát is végezte. Édesapjának gyógyszertára volt Balatonkilitiben, később Balatonújhelyen (ma Siófok részei). 1939-től Sujánszky Jenő a kőszegi Hunyadi Mátyás Középiskolai Nevelőintézetben tanult. 1943 őszén a nagyváradi Gábor Áron Tüzér-hadapródiskolába iratkozott, itt végezte a középiskola ötödik évét. 1944 decemberében, 15 évesen önként jelentkezett katonai szolgálatra és egy magyar tüzérüteggel végigharcolta Budapest ostromát. "A nyi­la­sok­kal sem­mi kap­cso­la­tunk nem volt, a zsi­dó­el­le­nes ke­gyet­len­sé­ge­ket mély­sé­ge­sen el­ítél­tem, a mi kör­le­tünk­be nyi­las nem te­het­te be a lá­bát. Vé­gig­har­col­tam a bu­da­pes­ti kat­lan­csa­tát Ke­len­föl­dön, Dél-Bu­dán. A ki­tö­rés nap­ján es­tem fog­ság­ba, ahon­nan si­ke­rült meg­szök­nöm" – emlékezett később. [1]

A középiskolát a budapesti Fáy András Gimnáziumban fejezte be, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerész karán tanult, de tanulmányait 1947-ben meg kellett szakítania, mert édesapja foglalkozása miatt "osztályidegennek" bélyegezték. Apja gyógyszertárát államosították. Jenő segédmunkás, majd irodai dolgozó lett a Gyógyáru Értékesítő Vállalatnál.

Mezartin és a börtön[szerkesztés]

1949-től földalatti ellenálló csoportot szervezett, a Hadapródok Szervezetét, "Mezartin" fedőnéven, de 1955 végén az ÁVH leleplezte és a következő év májusában a né­pi de­mok­rá­cia el­le­ni fegy­ve­res ös­­sze­es­kü­vés vádjával 17 év fogházbüntetésre ítélték, mint a per elsőrendű vádlottját. (Az enyhének számító büntetést azért kaphatta, mert ekkor a Hruscsov irányította Szovjetunióban már megkezdődött az enyhülés.)

A mintegy ötven tagú, konspiratív módon felépített szervezet arra készült, hogy ha háború törne ki, vagy a szovjet csapatok elhagynák Magyarországot, elfoglalnák Budapesten a Rádió épületét, a lakihegyi adótornyot, fegyverraktárakat és kiszabadítanák a politikai foglyokat. A szervezetnek volt hírszerző, helykijelölő, gépkocsiszerző, igazolványkészítő csoportja. Kidolgozták a "Szegedi tervet" is, amely szerint alkalom adtán Szegeden katonai zendülést szerveztek és másutt is megmozdulásokat kezdeményeztek volna. Veresége esetén Jugoszlávia felé vezetett volna a menekülési útvonal. [2]

A per tárgyalása során a csoportot azzal vádolták, hogy a Horthy-rendszert akarták visszaállítani. Ez ellen Sujánszky egy interjúban évtizedekkel később is tiltakozott: " Ka­to­nai pá­lyá­ra ne­velt fi­a­tal­ként sze­mé­lyes meg­aláz­ta­tás­ként és a nem­ze­ti be­csü­let sárbatiprásaként ér­té­kel­tem, hogy Hor­thy szó nél­kül tűr­te, sőt, le­gi­ti­mál­ta az or­szág né­met meg­szál­lá­sát 1944 már­ci­u­sá­ban. És ami még job­ban meg­döb­ben­tett: ‘44 nya­rán, ami­kor ha­za­men­tem va­ká­ci­ó­ra Sió­fok­ra, gye­rek­ko­ri ba­rá­ta­im kö­zül több­ tu­ca­tot nem ta­lál­tam ott­hon. Zsi­dó szár­ma­zá­suk mi­att de­por­tál­ták őket, ugyan­úgy, mint is­me­rő­se­ink jó­rész­ét." [3]

A fogság jelentős részét Sujánszky magánzárkában, illetve erősen megromlott egészségi állapota miatt rabkórházban töltötte. 1956 szeptemberében fellebviteli bíróság tárgyalta újra ügyét: a forradalmat megelőző erjedésre volt jellemző, hogy a korábban rendkívül szigorú ítéleteket kiszabó bíró enyhítő örülményként értékelte, hogy tettét az ekkor már a Szovjetunióban is személyi kultusznak bélyegzett sztálini időszakban követte el. Így büntetését 13 évre szállították le.

A forradalomban és utána[szerkesztés]

A forradalom kirobbanása után 1956. október 31-én tüntető tömeg szabadította ki sok rabtársával együtt a Kőbányai Gyűjtőfogházból. (Mint egy televíziós interjúban elmondta, csak a politikai elítélteket szabadították ki.) November 1-jétől 9-éig a Corvin közben harcolt a betörő szovjet hadsereg ellen.

A forradalom leverése után, november 28-án Ausztriába menekült, majd innen Franciaországba ment tovább. Itt később a Franciaországi Magyar Szabadságharcosok Szövetségének alapítója, főtitkára, majd elnöke lett (a szervezet 1999-ben megszűnt), még később a szabadságharcosok világszövetsége alelnöke lett. A forradalom után 1990-ben látogatott először haza.

1972-től három évtizedig október 23-ai megemlékezéseket szervezett belügyminisztériumi engedéllyel a párizsi Diadalívnél, az ismeretlen katona sírjánál. Franciaországban kétszer tartóztatták le szovjet vezetők érkezése alkalmával. 1989-ig a kommunista rezsim politikai rendőrsége nyomás alatt tartotta Magyarországon élő családtagjait.

Kötete[szerkesztés]

  • Küzdelem a kommunizmus ellen, 1949-1990; 1945-56 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége, Bp., 2012

Kitüntetése[szerkesztés]

2006-ban Sólyom László köztársasági elnök Nagy Imre-érdemrenddel tüntette ki.

Forrás[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Berecz János: Ellenforradalom tollal és fegyverrel – 1956, (Budapest, 1986)