„Nagyvirágú kúszókaktusz” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Pásztörperc átnevezte a(z) Hylocereus megalanthus lapot a következő névre: Nagyvirágú kúszókaktusz: magyar neve |
szerk. |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
{{Taxobox |
{{Taxobox |
||
| name = |
| name = Nagyvirágú kúszókaktusz |
||
| image = Hylocereus megalanthus1EDWARD.jpg |
| image = Hylocereus megalanthus1EDWARD.jpg |
||
| image_caption = Hylocereus megalanthus |
| image_caption = Hylocereus megalanthus |
||
15. sor: | 15. sor: | ||
| binomial_authority = (K. Sch. ex Vpl.) Bauer in CSI 17:28' (2003) |
| binomial_authority = (K. Sch. ex Vpl.) Bauer in CSI 17:28' (2003) |
||
}} |
}} |
||
⚫ | |||
A '''''Hylocereus''''' (korábban ''[[Selenicereus]]'') '''''megalanthus''''' egy széles körben elterjedt és termesztett kultúrnövény, termése az ún. sárga pithaya. |
|||
A '''nagyvirágú kúszókaktusz''' ''(Hylocereus megalanthus)'' egy széles körben elterjedt és termesztett kultúrnövény. Termése az ún. sárga [[pitaja]]. Korábban a [[Selenicereus]] nemzetségbe sorolták; egyes forrásokban ma is így szerepel. |
|||
== Elterjedése és élőhelye == |
|||
== Származása, elterjedése == |
|||
[[Kolumbia]], [[Ecuador]], [[Peru]], [[Bolívia]] erdeiben [[epifita kaktusz|epifitikus]] 90–1800 m tszf magasságban; széles körben termesztik [[Dél-Amerika|Dél-Amerikában]]. |
|||
[[Kolumbia]], [[Ecuador]], [[Peru]], [[Bolívia]] erdeiben él. |
|||
== Megjelenése, felépítése == |
|||
== Jellemzői == |
|||
Gazdagon elágazó |
Gazdagon elágazó, 4 m magasra is megnövő bokros növény. Hárombordás, hullámos szélű [[hajtás]]ai 1–2 m hosszúak, 30–60 mm átmérőjűek. Areoláiban egy–három középtövis és körben serték fejlődnek. A sárgásbarna tövisek alapja széles. |
||
Fehér [[virág (botanika)|virágai]] 300 mm hosszúak, elvirágzás után törékennyé válnak. A [[pericarpium]] és a tölcsér zöldes színű, pikkelyekkel borított. A pikkelyek tövében fehér szőrök fejlődnek areolánként 14-15 tövissel. Ehető [[termés]]e 110 mm hosszú, sárga, csak kevés tövist hordoz. |
|||
⚫ | |||
== |
== Életmódja, termőhelye == |
||
Közeli rokona a [[Hylocereus setaceus]], mellyel együtt leginkább átmeneti morfológiát képviselnek a [[Selenicereus]] és [[Hylocereus]] [[Nemzetség (rendszertan)|genus]] között. A legutóbbi kutatások Selenicereus-Hylocereus [[hibrid (biológia)|hibrid]] eredetüket tartják valószínűnek, ebben az esetben a [[Hylocereus costaricensis]] és a [[Selenicereus inermis]] merülhet fel, mint szülőfaj, ugyanis e két faj szimpatrikus elterjedésű. [[Genomika]]i vizsgálatok alapján azonban legközelebb a [[Hylocereus ocamponis]], [[Hylocereus monacanthus]] és [[Selenicereus grandiflorus]] fajokhoz áll. A hibrid eredetet támasztja alá, hogy mind a Selenicereus, mind a Hylocereus fajok 2n=22, míg a Hylocereus megalanthus 2n=44 kromoszómaszámmal rendelkezik. A Selenicereus és Hylocereus fajok között kereszteződési barrier sem érzékelhető, ami támogatja azokat a nézeteket, miszerint a két nemzetséget össze kellene vonni. |
|||
A tengerszint fölött 90–1800 m-rel fordul elő. [[epifita kaktusz|Epifiton]] |
|||
A ''Salmdyckia'' subgenus tagja. |
|||
== Felhasználása == |
|||
Sokfelé termesztik; főleg [[Dél-Amerika|Dél-Amerikában]]. |
|||
{{fő|pitaja}} |
|||
== Rokonsági viszonyai == |
|||
A [[Selenicereus]] [[nemzetség (rendszertan)|nemzetség]]ből létrehozott ''Salmdyckia'' subgenus tagja. |
|||
== Források == |
== Források == |
||
* Hunt D.R. et al. (2006): The new cactus lexikon. DH Books, Miborn Port, England. {{ISBN|0-9538134-5-2}} |
* Hunt D.R. et al. (2006): The new cactus lexikon. DH Books, Miborn Port, England. {{ISBN|0-9538134-5-2}} |
||
*Tel-Zur N. et al. (2004): Genetic relationships among Hylocereus and Selenicereus vine cacti (Cactaceae): evidence from hybridization and cytological studies. Annals of Botany 94(4). pp. 527–534; doi:10.1093/aob/mch183 |
* Tel-Zur N. et al. (2004): Genetic relationships among Hylocereus and Selenicereus vine cacti (Cactaceae): evidence from hybridization and cytological studies. Annals of Botany 94(4). pp. 527–534; doi:10.1093/aob/mch183 |
||
{{Taxonbar}} |
{{Taxonbar}} |
||
{{Portál|Biológia}} |
{{Portál|Biológia}} |
A lap 2021. október 3., 15:15-kori változata
Nagyvirágú kúszókaktusz | ||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Hylocereus megalanthus
| ||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||
Hylocereus megalanthus (K. Sch. ex Vpl.) Bauer in CSI 17:28' (2003) | ||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Nagyvirágú kúszókaktusz témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyvirágú kúszókaktusz témájú médiaállományokat és Nagyvirágú kúszókaktusz témájú kategóriát. |
A nagyvirágú kúszókaktusz (Hylocereus megalanthus) egy széles körben elterjedt és termesztett kultúrnövény. Termése az ún. sárga pitaja. Korábban a Selenicereus nemzetségbe sorolták; egyes forrásokban ma is így szerepel.
Származása, elterjedése
Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia erdeiben él.
Megjelenése, felépítése
Gazdagon elágazó, 4 m magasra is megnövő bokros növény. Hárombordás, hullámos szélű hajtásai 1–2 m hosszúak, 30–60 mm átmérőjűek. Areoláiban egy–három középtövis és körben serték fejlődnek. A sárgásbarna tövisek alapja széles.
Fehér virágai 300 mm hosszúak, elvirágzás után törékennyé válnak. A pericarpium és a tölcsér zöldes színű, pikkelyekkel borított. A pikkelyek tövében fehér szőrök fejlődnek areolánként 14-15 tövissel. Ehető termése 110 mm hosszú, sárga, csak kevés tövist hordoz.
Életmódja, termőhelye
A tengerszint fölött 90–1800 m-rel fordul elő. Epifiton
Felhasználása
Sokfelé termesztik; főleg Dél-Amerikában.
Rokonsági viszonyai
A Selenicereus nemzetségből létrehozott Salmdyckia subgenus tagja.
Források
- Hunt D.R. et al. (2006): The new cactus lexikon. DH Books, Miborn Port, England. ISBN 0-9538134-5-2
- Tel-Zur N. et al. (2004): Genetic relationships among Hylocereus and Selenicereus vine cacti (Cactaceae): evidence from hybridization and cytological studies. Annals of Botany 94(4). pp. 527–534; doi:10.1093/aob/mch183